Füldugóval a békéért

Zajoséknál - a felnőttek közti ritka, de annál hangosabb üvöltözésen túl - mostanság a legkisebb gyerek az, aki fülrepesztő sikolyokkal kommunikál. Végre kinőtt ebből a korból a középső, most a legkisebb jön. Gyakorlatilag bármi kiválthatja ezt a reakciót, de főleg az, ha nemet mondanak neki. Néha a kinti, gyerekekkel borított gyepről hallatszik fel a sikoly, amikor a többi kiskölyök akaszt vele bajuszt, néha az erkélyről, vagy a lakás legmélyéről, de mindenhonnan hallható. Tegnapelőtt vittem körbe a kenyereket, s a telep akusztikájának köszönhetően a telep közepéig lehetett hallani (hála a nyitott konyhaajtójuknak, mely az erkélyükre és a telepre néz), hogy a gyerek üvölt. Mint a Messiást, úgy várom azt az időszakot, amikor végre megtanul valamennyire beszélni, vagy eljut arra a szintre, hogy - az üvöltésen/sikolyokon kívül - valami mással, lehetőleg halkabb módon is ki tudja fejezni a frusztrációját, mert ez elég kimerítő. A dolgot súlyosbítja, amikor a szülei megpróbálják a gyereket túlordítva lecsendesíteni csemetéjüket. Jobbára sikertelenül. 

Mikor a múltkor, dekorálás közben végighallgattam egyórányi műsort (mi vált ki a gyerekből egy órán át tartó, kétpercenként felhangzó sikolyokat?), eldöntöttem, hogy úgysem tudok a helyzettel mit kezdeni, és ár-érték arányban még mindig itt a legjobb lakni, úgyhogy jöjjön a füldugó. V. amúgy is fejhallgató védelmében dolgozott, kimaradt az akcióból, úgyhogy saját ép elmém védelmében rengeteg podcast-ot hallgatok, hangoskönyvet, most már nemcsak séta közben. A minap találtam egy nagyon hosszú sorozatot, ami az általam igen kedvelt The Wire c. amerikai, 5 évados tévéfilmsorozatot elemzi ki, minden egyes részt külön, majdnem egyórás podcast-ban. Remek! 

S persze, mintha csak nevetne rajtam a sors, rendszeresen összeakadok a ház előtt utált Zajosapukával, merev mosolyok oda-vissza, s talán kezd neki leesni, hogy a lakása és a gyereke nem hangszigetelt - miért is viselne az ajtó előtt virágait locsoló, alattuk lakó nő fejhallgatót, ha nem azért, hogy a felőlük jövő kellemetlen zajt elnyomja valami kellemessel... 

*** 

Az elmúlt hetekben két új dekorációs módszert is megtanultam, mégpedig azért, mert magabiztosan mondtam igent olyan megrendelésekre, amiről csak később derült ki, hogy nem annyira egyszerű, mint ahogy gondoltam. Az elsőt az Üzembeli cukrász rendelte a barátnője babaváró bulijára. A téma az íreknél is népszerű, Beatrix Potter írónő által kitalált állatfigurák volt: Peter nyuszi, Jemima, a liba, a szorgoskodó egérke... Saccperkábé elővettem egy képet a netről, hogy ilyenekre gondol-e, majd a lelkes igen után elvállaltam a figurák sütire varázslását. 

Csak amikor számos, ún. okítóvideót megnéztem, jöttem rá, hogy ezzel a melóval elleszek a darabig. Ugyanis a dekorálás jóval több lépésből áll, mint számítottam rá. Kezdődik azzal, hogy kisütöm a megfelelő méretű sütiket, amire kényelmesen rá tudom rajzolni a figura körvonalait. Nem szabadon, kézzel, mert ott még nem tartok, hogy magabiztosan és hiba nélkül rajzoljam rá őket a sütire. Vagyis keresnem kellett róluk képeket a neten, azokat a megfelelő méretben kinyomtatni, kivágni őket, s a körvonalaikat ehető halvány tollal felrajzolni az alapszínnel már lefestett, keményre szárított felületű sütikre. 

Íme, a sütik a figurák körvonalaival:

Tehát ott a süti, a figura, mondjuk Peter nyuszi körvonalával. Közepesen puha cukormázzal jó vastagon megrajzoltam a körvonalát, majd kitöltöttem terítőmázzal, tehát nyertem a süti felszínéről kiemelkedő fehér alakokat.

Alaposan keményre szárítottam őket, alacsony hőfokon, a sütőben. Vegyük példának Peter nyulat. Először a képet nézve kirajzoltam a fekete vonalakkal jelzett kabátot, a papucsát, füleit, szintén ehető ételfestékes tollal, a körvonalát pedig ehető festékkel, vékonyka ecsettel húztam ki, mert nem fértem volna oda a toll hegyével. Megszárítottam. Majd ehető festékkel kezdtem volna befesteni, amikor rájöttem, hogy a festék elkeni az ehető toll vonalait... Úgyhogy befestettem kékkel a kabátot, barnával a testét, mindenhol a megfelelő színeket használva. Majd egy éjszakán át száradtak a figurák, s másnap, amikor már biztosan megszáradt mindegyik, megrajzoltam/festettem rajtuk a fekete vonalakat is. 

Csak sokkal később jöttem rá, hogy az úgy is csinálhattam volna, hogy fehérrel kifestem a testet a még dekorálatlan sütin, majd köréje terülőmázzal a kért háttérszínt (mondjuk sárgát), s aztán festem ki a nyulat, s akkor egy lépést megspórolhattam volna. De így még profibbak lettek a sütik, mert kiemelkednek a háttérből. 

Az alábbiakat pár éve csináltam egyik megrendelőmnek. Fejlődtem! 

A másik megrendelés egy amerikai sztárdekorátor sütijeinek fotóját küldte el alapul, de a megrendelő nagyon-nagyon alaposan, mind a 11 sütire megadta, hogy a képen látható színek, formák és dekorálások melyik kombinációját kéri az egyes sütikre. Egy egyéves születésnapjára... Ún. akvarell sütiket kért, aminek a módszerét megint egy okítóvideóból néztem le. Lekentem alapszínnel a sütit, megszárítottam, aztán egy egészen pici festékcsöppet feloldottam alkohollal, hogy halvány legyen, s jó alaposan elkevertem, mint a vízfestéket szokás, s egy széles ecsettel, ahogy a videón láttam, a felesleget az edény szélén lehúzva, laza mozdulattal rákentem a sütire. 

Csalódás. A festék egyszerűen beivódott a sütibe, halvány volt, de semmi extra, csak egy halavány csík. Csalódottan nézegettem újra a videót, valamit rosszul csináltam? Újra próbáltam, most vízes higítással, az eredmény ugyanaz. Ebből ugyan nem lesz szépen szétfutó festék a sütin, az biztos. Enyhe kétségbeeséssel ültem a süti felett, amikor eszembe jutott a szó: vízfesték... víz... festék... s beugrott a szikra: nem szárítom meg a sütit a festékezés előtt, hanem a még nedves cukormázra fogom húzni a festéket. Mit húzni, éppen csak hozzáérintem majd a festékes ecsetet...

S lám! A nedves felületen a festék engedelmesen futott szét, s rajzolta ki a vízfestékre jellemző foltos alakot. Hurrá! Innentől kezdve már sinen voltam, hamar ment a munka, igaz, másodszor is le kellett kennem a sütiket, de ez kicsi áldozat volt az eredmény érdekében. A megrendelő csak igen halvány pacákat kért, úgyhogy nehezen láthatók a képen, de legalább úgy néztek ki, ahogy elvárta. 

Ezzel a módszerrel igen szép sütiket lehet ám csinálni, fehér vagy halvány alapon szétfutó festékfoltokkal, s valami kiugró szöveggel, vagy akár képeket festeni, ha az embernek van érzéke hozzá. Láttam már csodás sütiket, amire pár ecsetvonással bambuszerdőt varázsolt valaki, mellette kínai vagy japán írásjelekkel rövid szöveg... Csodaszép volt!

A fent részletezett "megrajzolom, kitöltöm, megfestem" módszert egyébként ennél a Micimackós megrendelésnél csináltam először, pár hete, s magán Micimackón gyakoroltam. Nem raktam fel sehová a képet, mert ez sem saját design, egy kapott kép alapján készült a sütik nagyja. Egyedül a méhecske és a Disney-s mackóarc az enyém. Micimackó arcán azért még lehetett volna finomítani, de így is nagyon büszke vagyok rá, hogy duci testét sikerült ráfestenem a kb. 7 centis sütire. Ezúttal szabadkézzel rajzoltam fel. Az ilyen megrendelésre szoktam mondani, hogy "fun project" :-)