Egyedül

V. ma este jön haza rendes budapesti látogatásáról, apósom születésnapi ünnepéről. Amikor kivittem a reptérre szerdán, s - egy alapos bevásárlás után - hazaértem, olyan, de olyan eső szakadt le, jégdarával keverve, hogy csuda. Örültem, hogy mindketten megúsztuk a pocsék időben való utazást. Alig tudtam bementeni a kocsiból a szatyrokat, úgy esett. Ez nagy megdöbbenésemre nem gátolta meg a mellettünk lévő fiúiskolát, hogy testnevelés órát tartsanak a pályán a fiúknak. Lehallatszott a kiabálásuk a telepre, s csak fél órával később lett csend, addig ebben a zimankós időben kint sportoltak, sortban, rögbipólóban... Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lett tömeges megfázás a vége! Láttam már szakadó esőben focizó srácokat, de 5 fokban??

A csendes hétvége nekem főleg piacozással, munkával telt: 200 kisütött, habosra dekorált kis felhőcske süti várja, hogy rájuk rajzoljak egy mosoly és egy kis kék X-et. Egy beteg gyerekeket kórházi tartózkodásuk alatt szórakoztató, önkéntesekből álló csoport tart jótékonysági megmozdulást, arra kellenek a sütik. Aztán már ott áll a sorban a következő nagyobb adag, Hálaadás napra. A Post-It-ekkel megtűzdelt táblám kezd egyre színesebb lenni, már jövő januárra is van megrendelés.

Felfigyeltem valamire: több olyan megrendelőm van, aki először az elsőszülőtt gyerekének rendelt sütit, keresztelőre, emiatt találnak rám. Aztán ugyanazok kérnek eljegyzési sütit. Aztán egyszer csak, hopp, jön a megrendelés esküvőre, sőt, egyikük tortát kért tőlem, júliusra, jövőre. Érdekes, előbb jön a baba, aztán az eljegyezkedés... Változnak az idők, ebben az egykor mereven katolikus országban. 

De most minden a Karácsonyról szól: már beszereztem az extra adag piros és zöld ételfestékeket. Andrew, a fodrászom, idén nem kér sütiket, ellenben került helyette más, aki a klienseit akarja meglepni karácsonyi függő alakú sütikkel. Még el sem készültem velük, de már a Bálint-napi sütiket emlegette, hogy majd azok is érdekelnék!

***

Hét közben azért beszorítottam egy vacsorát rég látott ismerősökkel. Csabi 14 éve járt utoljára Dublinban, egykor lakótársa volt egy barátunknak, s most elhozta a feleségét is, megmutatni neki a várost, mert ő még nem járt itt. Tanakodtam, hová menjünk, férji javaslatra olyan kocsmába vittem őket, ahol kaja is van, s élvezhető az ír miliő. A promenádon nemrég cserélt gazdát és nevet a Porterhouse kocsma, amikor legutóbb ott voltunk, már az Anchor névre hallgatott, de más nem változott.

Büszkén vittem őket oda, behatangozva a jó kis írkocsma-hangulatot, kandallótűz, régi plakátok, az elmaradhatatlan Guinness-hirdetések, de meglepődve vettem észre, hogy a kocsma/vendéglő teljesen megváltozott. Akárhol lehetne az angolszász világban. Csak a sörcsapok sora, és a kivetítőn folyó meccs árulhatta el, hogy Írországban vagyunk. Alig van világítás, a telefon fényénél olvastuk a menüt, mindenhol tucatfotók, nagybaniban vett egyendekorációk. A fal jobbára csupasz, egyedül a gázos kandalló a régi, melléje dagadt kis puttó szobra került. Eltűntek a söröspalackokkal teli falszekrények, a sörfőzőket dicsőítő poszterek... A kiszolgálás kedves és készséges volt, úgy sejtem, egy olasz pincérnőhöz volt szerencsénk, az adagok még mindig nagyok és finom a chowder, de ... olyan semmilyen az egész hely.

Most már bánom, hogy nem a Harbour Bar padláshelyiségbe mentünk fel, de sajnos, ott nincs rendes kaja. Megnézhették volna pedig a híres Pápa-falat, s találkozhattak volna Cinders-szel, a kocsma bentlakó macskájával. Talán majd legközelebb.

Vacsora után Wicklow-ba vittem őket, ott voltak elszállásolva. Kissé aggódva jöttem vissza, nagyon régen nem vezettem ilyen későn, egyedül, a sötétben, de nagy megkönnyebbülésemre fent volt a hold, nem is esett, s alig voltak az úton. Beálltam egy másik, tempósan jövő kocsi mögé, s az elhozott a lehajtóig. De egyhamar nem fogok ilyesmire vállalkozni, valahogy már nem vágyom egyedüli autózásra, bármennyire is romantikus valami zene mellett nyomni a pedált, már nem a régi a szemem... Ellenben a hold csodás volt, olyan szépen megvilágította a vidéket, az nagyon tetszett. 

***

Ma délelőttre szépen kisütött a nap a reggeli hideg után, így nekiálltam előkertet takarítani. Igencsak felgyűltek a levelek, itt-ott újra kibukkant a bokrok ágai közül a szeder, és néhány gaz, aminek nem tudom kirángatni a már megvastagodott gyökerét. Alaposan megnéztem a bokrok alját, hogy odaférne-e egy doboz, kibélelve a macskáknak, éjszakai menedékül, ha nagy lenne a hideg. Macskarajongó orosz szomszédom is takarított, mintha csak falun lettünk volna, utcasöprés közben, csak a pletyizés hiányzott. 

Biztos vagyok benne, hogy gondos munkánkat a következő szél tönkre fogja tenni, de egészen kellemes félóra lett belőle: a hátamat melegítette a nap, a macskák körülöttem mászkáltak, szórakoztak a levelekkel, míg söpörtem, s dobáltam a cserepek oldalánál rejtőző néhány csigát ki a gyepre. A megrokkant, elszáradt petúnia kukába került, helyette ültettem pár téli árvácskaszerűséget a cserépbe. Még jó, hogy megtartottam a nagy lisztes zsákot a legutóbbi nagybaniban tartott látogatás után: belefért az összes levél, gaz, egy adagban vihettem a közösségi kiskert mellett lévő komposzthalomra. Amit most valaki két nagy faággal kettéválasztott, s az egyik oldalra csak leveleket lehet hordani, a nagyobb ágak, kivágott növények mehetnek a másikra. Komoly levélkomposztálás folyik itt, kérem.

Zajosanyuka ma azzal lepett meg, hogy megmutatta, még mindig van málna a bokrokon, párnaponta leszed egy maréknyit, s megy a gyerekei reggelijébe. November közepe van!

Utána a reciklálós telepre mentem. Félelmetes, milyen rövid idő alatt felgyűlik az újság, műanyagpalack stb., tele lesznek az ezek gyűjtésére rendszeresített nagy zacskók, dobozok. Nézegettünk olyan szemetest, amin három rekesz van papírnak, fémnek, műanyagnak: de ezek gyűjtésére túl keskenynek találtuk a szemetes rekeszeit, s az arányuk sem jó az esetünkben, jóval több papír és műanyag palack/konténer gyűlik fel, mint pl. fém. S maga a szemetes már nem igazán férne el nálunk, vagy nagyon szem előtt lenne. Párnaponta pedig azért túlzás lenne elautózni a telepre a rekeszekkel. Van ugyan a telepen minden háztömbhöz reciklálós kuka, de oda ömlesztve megy minden, sűrűn kerül bele olyasmi is, ami nem odavaló, s valahogy jobban esik a reciklálós telepre mennem, ahol látom, hogy tényleg szétválogatva kerülnek bálázásra a dolgok. Most például valaki lakásfelújítást végez a szomszédos tömbben, s a szombaton ürített nagy konténer máris tele, sőt, a konténer előtt is állnak a zacskók.

A mai lazulós-takarítós-újságolvasós nap után után holnaptól megint sok munka. Elvileg egész héten esős lesz az idő, majd jól behúzódunk a meleg barlangunkba, ki laptoppal, ki sodrófával a kezében, elleszünk...