2018. szeptember 6.

Őszike

Ma fájó szívvel unfollowing-oltam egy régi ismerőst, barátot a Facebook-on. Egy ideje nem értünk szót, s nagyon rosszul esik. Jó pár év külföldi élet után hazaköltözött, új karrierbe kezdett, s azóta mintha szemellenzővel nézne körül. Minden rossz lett hirtelen, amit odakint látott. A város, ahol élt. Az emberek, akik között élt. Emlékszem, hogyan vitt el minket a kedvenc helyeire, amelyek most már nem azok, hogyan szerettette meg velünk a helyet, ahol élt. Hogyan jártuk végig a csodás vidékek sorát, s irigykedtünk az ottani életvitelén. Miért lett minden hirtelen megvetendő, amit odakint korábban élvezett? Nyilván más ott élni tartósan, mint turistaként, de miért kell most mindenre fújolni, emlékezhetne nosztalgikusan is, hiszen voltak jó dolgok... 

Nem tudok mit kezdeni ezzel a pálfordulással. A sok bíztatással, hogy költözzünk haza, mert... Persze, elismerem, lehet úgy is élni Magyarországon, csak a jót nézve, csak a szépet véve észre, sőt, azt hiszem, mostanság talán ez kell ahhoz, hogy ne gyűljön az ember torkában a gyomorsav. Néha elénk kerül egy-egy cikk, s utána nem térek magamhoz. Kérdezik az ír ismerősök az újságcikkek nyomás, mi megy ott? Ő nem foglalkozik ezekkel, s bizonyára jól teszi. De miért szükséges ehhez lenézően nyilatkozni azokról a dolgokról, amelyeket egykor szeretett... nem értem.

S ennek a szemellenzősségnek a kapcsán írom, hogy a Tokyoreloaded blogon olvastam egy érdekeset: amikor az egykor építészmérnökként dolgozó írója mesélte, hogy megdöbbentő, milyen csúnya tud lenni egy japán város. Hogyan bontják le egykori szép és nagyhírű épületeiket, ügyet sem vetve annak építészeti jelentőségére. Valamint hogy miért is teszik ezt. Hogy Japánban a megdöbbentően gyönyörű vidékek hogyan váltakoznak megdöbbentően csúnya városokkal. Hogy nehéz már eredeti épületeket találni, egyre fogynak, s csak a turisták kedvéért maradnak meg. Egészen más a hozzáállásuk a régi szokások szerint épült épületekhez.

Elmesélte, hogy Japánban az embereknek mintha valamiféle csőlátása lenne, s a ronda környezetben, amiben laknak, megteremtenek picike kis szépségeket, amiken aztán pihenhet a szürkeségben megfáradt szem. A hely amúgy kevés, de mindenhová lehet tenni egy aprócska szobrot, netán fel is öltöztetni azt, valami kis színessel. Pl. verébszobrocskákat a vasútállomás korlátjára... A ronda épület előtt legyen az csak pár cserép színes virág, növény. A sötét fakeretekkel körbevett kockaházat majd befutja a köréje telepített szép zöld futónövény. A híres fürdőhely terasza csúnya házoldalakra néz, de ha ügyesen fókuszálunk, megláthatjuk a pár fából álló falatnyi zöldet a terasz előtt... A barnás boltportál elé kerülhet egy színes lampion, vagy a bejáratát jelző, tájképet ábrázoló ajtófüggöny (noren). (Ezeket amúgy sem árt szemmel tartani, mert jelzik, hol rejtőznek a vendéglők, kocsmák, amelyeket esetleg más nem is jelez. S ha ott a függöny, nyitva a hely!)

Még 2.5 nap, s indulunk. A gyomrom kicsit csomóban, de mindenki szerint feleslegesen hergelem magam, csodás lesz és nagyon fogjuk élvezni. Még dekorálnom kell az ajándékba szánt sütiket, mert kiokosítottak minket, hogy az ajándék ennivaló legyen, országunkra jellemző, s a kézzel készítétt ételek igen nagy becsben állnak. Hogy legyen szép a csomagolás. S hogy az ételeik mindig, mindenhol minőségiek, de a gyümölcs, zöldség igen drága. Egy vacsorára is hivatalosak vagyunk, lakásra, de már kiműveltük magunkat az etikettből. S alighanem mi is ételeket fogunk majd hozni ajándékba. Babpasztával töltött sütiket, rizskrékereket. 

Közben csak kapok megrendeléseket. Nem baj, ha nem vagyok itthon, majd szabadság után, csak legyen a gyereknek születésnapi süti! Bejelentkeztek már Halloween-ra, sőt, születésnapi, elsőáldozós tortákra, jövőre (!). Úgy látszik, megéri folyamatosan emlékeztetni a vevőket, hogy jelezzék jó előre a megrendeléseiket. Hurrá!

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia, nem lehet, h ismerősöd viselkedésének a kognitív disszonancia az oka? Vmiért úgy döntött, h visszaköltözik Mo-ra, és bár nyilván voltak kétségei, hogy ez jó lesz-e, meghozott egy döntést, amit valszeg rövid távon már nem tud visszacsinálni - ezért aztán inkább elmagyarázza magának, h mennyire szuper döntés volt. És mivel bármilyen szemellenzős is vki, azért igenis látnia kell, mennyi negatív dolog van Mo-on, elég tömegközlekedni, iskolába vinni a gyereket, urambocsá kórházba kerülni stb. Tehát ha azt nem magyarázhatja be magának, h ott minden tökéletes, akkor inkább arról győzködi magát, hogy na de Írországban meg MÉG sokkal rosszabb volt. De belső monológként ez nehéz, nyilván sokkal jobban működne, ha vki más is ezt mondaná - ezért mondogatja az ismerőseinek, hátha kap vmi visszajelzést, hogy igen Józsi/Mari, hát itt (Írországban) tényleg mennyire vacak, mennyire igazad van, hogy hazamentél. Csak hát valszeg annyira sok ilyen visszajelzést meg pont nem kap, ami még jobban frusztrálja, még inkább úgy érzi, h védenie kell a döntését, tehát még jobban keresi a negatívumokat a múltban - és szépen beleviszi magát egy ördögi körbe, amiben újra és újra azt erősíti, hogy ahol most van, az szuper, ahonnan eljött, az rettenetes. Kérdés, meddig lehet ezt csinálni, főleg, ha vannak olyan emberek körülötte, akik fontosak a számára (pl családtagok, gyerekek), és akiknek igenis erős és kitörölhetetlenek a pozitív élményei. Ha nincs ilyen, akkor valszeg tényleg sikerül neki meggyőznie magát arról, h neki milyen rossz volt. A te élményeiden ez nem fog változtatni, csak magával szúr ki, saját magát teszi egyre keserűbbé és csalódottabbá.

kisrumpf írta...

Szia, köszönöm, hogy írtál!. Nem gondolkoztam el ezen a dolgon, legalábbis ennyire mélyen nem. Érdekes, s úgy tűnik, igazad van. S ami a legsajnálatosabb, hogy nincs türelmem kérdezni, hanem csak meghallgatom, s nyelvemre ráharapva hallgatok. Vagy nem, de akkor vita a vége... De úgy tűnik, jól érzi magát, segít a rossz vagy felháborító hírek ignorálása, s akkor lelke rajta.

Verus írta...

Szia, kispotzak jol megfogalmazta! 👍 En is/ mi is hasonlo cipoben jarunk, az egyik itteni ismerosunk ment haza a nyaron, azota csak kopkodni tud visszafele..epp most tartok ott, hogy akkor ennyi volt. A masik, kicsiit fajobb pont az a sajat testverem: egy ev utan hazament, de olyan stilusban nyilatkozik rolunk, amiert mi itt maradtunk, hogy nem is beszelek vele. 😟 Holott anno a ket kisgyereke miatt indultak el, hogy ne az otthoni rendszerben tanuljanak, (sorolhatnam) es ugyan a dolgok nem igen lettek jobbak odahaza, mara az felmagasztalodott es az itteni rendszer pedig ledegradalodott.
De hat mindenki a sajat eletet kell, hogy elje es a sajat donteseivel kell, hogy egyutt eljen. 😐

kisrumpf írta...

Szia Verus! Kattintgatva rájöttem ám, hogy "ismerlek" a blogodról. Időnként olvaslak is... Látom, ideje visszanézni, sok bejegyzésed született.

S igen, ami ott van, jajdejó, ami kint van, csuparossz. Ki érti. Nagyon sajnálom, hogy nálatok ez családi problémává fajult. Nem is értem, testvér testvérrel hogyan tehet ilyet. Miért kell így "magyarázni a bizonyítványt", ha egyszer döntöttek. Miért nem lehet nosztalgikusan visszemlékezni a jóra, mert biztos történt velük jó itt, akárcsak a barátnőmmel. Most már megszűnt köztünk minden kommunikáció. Sajnálom, leírtam, mint barátot.

Sajnos, egy jó barátnőm hasonló cipőben jár, mint te, két fiútestvére közül egy Mao-n maradt, a másik családostól kiköltözött, s az otthonmaradt fúj rá is, és a bátyjukra is... Teljesen megmérgezi és megosztja a családot.

Nagyon szomorú. De a negatív kapcsolatoktól szabadulni kell.