Mostanság olyan felnőttes dolgokkal kellett foglalkoznom, mint meghatalmazás hitelesítése. A konzulhoz kell menni ilyesmiért. Volt valami halvány romantikus elképzelésem, hogy az ilyesmi hogyan folyik, természetesen nem úgy volt, ahogy elképzeltem. Nem kellett bemennem a kozul irodájába, nem ültettek le megkérdezve, hogy kérek-e teát (mégiscsak Írország, ugye), nem váltottunk semmitmondó mondatokat az időjárásról. Ó, én kis naiv. Ő láthatatlan maradt, helyette volt széksor a neonfényes alagsori helyiségben, üvegablak mögött mosolygós titkárnő, kis ki-betolható tálcán kellett beadni az aláírandót, a pénzt - mert fizetni kellett érte, egyetlen aláírásért 30 eurót. Két példány kellene? Akkor 60. Akkor beérem eggyel is... Fizetni csak készpénzzel lehet, szerencsére tudtam erről.
Két perc alatt végeztem, udvarias, pontos és mosolygós volt a kiszolgálás. Féltem az esetleges parkolási nehézségektől és a sűrű forgalomtól (reggelre kaptam időpontot), ezért busszal mentem, ami nekem mindig egy élmény. Mert a busz emeletéről lehet bámészkodni. Ugyan mindig viszek könyvet, de a látvány elfeledteti velem, hogy akár olvashatnék is. S mert olyan szép napsütéses idő volt, éppen eső után, csak úgy ragyogtak a színek. Némelyik kertben már kinyílt nárciszt láttam, s nem is abból a kisfejű fajtából, hanem rendes, nagy nárciszt. Hóvirágot. Dél felé kellemesen friss a levegő, még akkor is, ha bizony fagyosak a reggelek, ma is csak 1 fok volt, a holdfényes éjszaka után. A madarak is hangosak... A cinkék néha már tavaszi dalt énekelnek, amit magyarul "kicsit ér"-nek mondanak, angolul azonban "teacher, teacher".
Megjelent egy korábban ritkaságszámba menő vendég, egy barátposzáta a kertben, egy tojó. Gyakorlatilag egész nap itt van, ül, és eszi a hájgömböt. Más madarakat elkerget. Lehet, hogy itt fog fészkelni valahol? Elképesztő mennyiséget eszik! A hímet nem láttam. S nagyon agresszív. Még a nála is ritkább vendégeimet, a süvöltőket is elkergeti. Pedig jött egy pár! Sikerült egy kissé elmosódott, de jellemző képet készítenem távcső és telefon segítségével. Ezen jól látszik, milyen kis verekedős dög. "Tollas szarógép" - ahogy V. nevezi. Vannak a tollas és vannak a szőrös szarógépek. Az utóbbiba Oisín tartozik, a fekete szőrű, fehér farokvégű macska, aki elég gyakran felbukkan mostanság.
Sajnos, a kép jobb oldalába becsillant a folyosóra besütő, padlóról visszaverődő Nap fénye, de talán látható a barátposzáta is.
A legnagyobb ricsaj akkor van, amikor megjelenik négy (két pár) erdei pinty. Mint egy dajdajozó kamaszcsapat, megszállják a kertet, ide-oda repkednek, keresgélnek, megpróbálnak az etetőhöz jutni, de ott vagy a barátposzáta vagy a vörösbegy fogadja őket (utóbbi a barátposzátával nem bír), kis verekedés, odébb szállnak, aztán megjelenik egy rigó, aki azért háromszor akkora, mint bármelyikük, ő is eszeget, addig a másik oldalról a többiek is oda-oda szállnak, végre odaférnek a kajához. A cinkék lassan átszoktak a sokkal nyugalmasabb előkerti etetőre, így már ott is van nekik vizestálka. Aztán a zajongást vízcsobogás és szárnycsapkodás zaja váltja fel: a rigó fürdik. Néha a kis tálka vize is ki van verve: ilyenkor tudom, hogy vagy az ökörszem vagy valamelyik cinke tisztálkodott, nekik elég a félcentis víz a fürdéshez. Reggelente elhúzom a függönyt, s ágyból nézem, ahogy ölik egymást, ahogy keresgélnek, remélve, ide fészkel a közelbe mindegyik, s megint lehet nézni a kicsiket, ahogy még kissé borzas tollal botorkálnak a szüleik után, szárnyrebegtetve kérincsélik a kaját. Csuda látvány!
***
Most, hogy régi iratokat szelektálok, ráakadtam annak a tanfolyásnak az anyagára, amit 10 éve végeztem el, üzletalapítás kapcsán. S az egyik füzetben az alábbi mondat ütötte meg a szememet: a kisvállalkozók legtöbbje nem keres jobban, mintha alkalmazott lenne. S hogy tízből nyolc tönkremegy és feladja az első évek után. Nos, még megvagyok, de ez csakis és kizárólag a férjemnek köszönhető, mert eltart, a hobbimmal együtt.
S nemrég a Shopping Panel is értesített, hogy évfordulóm van, s ezért plusz pontokat adnak. Csodás. Nem is tudtam, hány éve vagyok tag. Megnéztem a régi naplóm, s kiderült, hogy 15! Még egy évforduló.
***
Háttérben kenyerek "beszélgetnek" egymással, csodás illat lebeg a nappaliban, ahogy hűlnek a kenyerek. A múltkor nem fértek el a hűtőben, ezért az egyiket a hideg műhelyben (volt kisszoba) hagytam éjszakára, kis aggodalommal, hogy nem fog-e túlkelni.
Nem kelt. Hatalmas lett, itt-ott szép buborékokkal, bár a rossz kidolgozás miatt sajnos, nem adhattam el, túl levegős lett az egyik fele. Boldogan megettük. De ettől bátorságra kaptam, s most ott altattam mind a hat kenyeret. S olyan szépen lettek! A szoba szinte hideg, de nem hűtőhidegségű, így nem lesz olyan csúnya vastag bőrszerű réteg a talpukon, mint a hűtőben. Igazán elégedett vagyok.
Ma pedig belevágok a leveles élesztős tésztába. V.-t már riasztottam, hogy este neki kell majd a romokat eltüntetnie, mert sosem lehet tudni, valamit elronthatok...
***
Közben kézen-közön kiderült, hogy bizony, a fenti szomszédék megvették a lakást. Sikerült összeszedni a V. egyévi fizetésénél is többre rúgó beugrót, s megkapni a jelzálogkölcsönt. Hurrá. Vittem volna palack bort szívesen, örülni az örömüknek, de sajnos, nem tartottak minket érdemesnek a jó hírre. Alighanem tartanak tőle, hogy szóba hozzuk a rosszul szigetelt teraszt. Még V. javasolta nekik, hogy erre hivatkozva próbálják meg lenyomni az árat... Vajon sikerült? Ha úgy vesszük, semmi közöm hozzá, hogy megvették-e vagy sem, de korábban minden részletet megosztott velem az asszony, most pedig hallgatnak, mint ... mint... mint azok a kis tollasok a fűben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése