A bányamérnök hagyatéka

Van, amikor az ember kicsit a járda felett lebegve jön ki valahonnan, az arcára a fagyos szél ellenére is kis mosoly ül, s boldog. Talán nem nagy szó ez, de ez az a hely, ahonnan mindig úgy jövök el, hogy fel vagyok dobva, s sokáig nem esem le.

A Chester Beatty Library ez a hely. Mindig is szerettem, rendkívül gazdag és látványos kiállításai, gyűjteményei miatt, de nemrég a Little Museumnak köszönhetően külön vezetésen vettünk részt, ami annyit tett, hogy egy ottani vezető tartott nekünk egy egyórás ismertetést. Illetve egy órát lőttek be, de kétszer olyan hosszúra nyúlt, s így is csak egy emeletet jártunk be. Csodás volt. A férfi olyan érdekesen, jól és élvezetesen beszélt a látnivalóktól, hogy öröm volt hallgatni. Nagyon kevés viccel, de érdekes példákkal világította meg, amiről beszélt.

Először is a gyűjtemény alapítójáról, Alfred Chester Beatty-ről mesélt, aki 1875-ben New York-i középosztálybeli családban született. Kisfiúként először édesapja vitte el aukciós házakba, ahol a zsebpénzét színes ásványok megvásárlására költötte. Bányamérnöknek tanult, s 1898-ban végzett. Pályáját legalul kezdte, bányajáratok mélyén söpörte a törmeléket. A kor egy híres bányamérnöke volt a mentora, akinek a családjába később benősült. Kemény munkával került egyre feljebb a ranglétrán, majd a Guggenheim Exploration Company-nak dolgozott néhány éven keresztül. Ennek, s az Afrikában társasága által kibányászott nagymennyiségű réznek köszönhette, hogy rendkívüli vagyonra tett szert. "Rézkirálynak" is nevezték kortársai. Rendkívül sikeres volt ez a cég, s a világ sok bányájában voltak érdekeltségei.

Mivel a bányák mélyén végzett munka megviselte Beatty egészségét, s gyenge lett a tüdeje, orvosa javaslatára melegebb éghajlaton töltötte a teleket, mégpedig Kairóban. Az éghajlat és az ott végzett ásatások vonzották. Addig kínai tubákos szelencéket, palackokat gyűjtött, ott azonban felkeltették érdeklődését a színes papírusztekercsek, és a díszes Korán-kötetek. Az első világháborúig minden telet ott töltött családjával. Sajnos, első felesége, Grace, korán meghalt, két kisgyermeket hagyva hátra. 

Grace (Ninette), a fiatalon elhunyt első feleség

Beatty ügynökeit minden árus ismerte a bazárokban, s tudták, hogy vagyonos emberként minden pénzt képes megadni egy-egy érdekesebb papiruszért, Korán-kötetért. De gyűjtött bélyegeket is, s több kitüntetéssel díjazott gyűjteményt rakott össze. 

Beatty gyermekei Egyiptomban

 

Beatty-ék nappalija, londoni otthonukban.

Jelenleg a Szaud-Arábiai nagykövet rezidenciája

Felhagyva a bányamérnöki élettel, Londonba telepedett át, szaktanácsadói irodát nyitott. Itt nősült meg újra. Felesége, Edith szintén lelkes gyűjtő volt, együtt bejárták egész Ázsiát, Távol-Keletet, folyamatosan gazdagítva már addig is híres gyűjteményeiket. Főleg a távol-keleti, kínai és japán faragványok, dohányszelencék, netsukék és fanyomatok érdekelték Beatty-t. Kutatók, szakértők véleményére támaszkodott, s rájuk hallgatva döntötte el, megvesz-e valamit. Legfontosabb volt számára a tárgy minősége, igyekezett hibátlan darabokat vásárolni. Ugyanakkor mindent elkövetett, hogy a történelmileg jelentős iratok, szövegek minőségét megőriztesse a jövőnek.

  Edith Dunn, a második feleség

 

 Egy nyomat a japán gyűjteményből

 

Gyűjteményének híre egyre nőtt, s 1931-ben a London Times mint kiemelkedő gyűjtőt emlegette. Londoni évei során szoros kapcsolatot alakított ki a British Museummal, és sok megvásárolt tárgyat, kéziratot a vétel után azonnal nekik ajándékozott. Felesége, Edith impresszionista, poszt-impresszionista festők képeit és francia bútorokat gyűjtött előszeretettel. (Ő például később a Louvre-nak adományozta Mária-Antoinette lakosztályából megvásárolt bútorokat.) 

Beatty gyűjteményét a II. világháború előtt átköltöztette az USA-ba. A háború után - mely során nagy összegekkel és nyersanyagokkal támogatta a szövetségeseket -, ismét Londonba tért vissza. Adományaiért, segítségéért hálából lovaggá ütötték, s angol állampolgárságot kapott. Nemcsak műtárgyakba fektette a pénzét, hanem egyéb jótékonysági munkát is folytatott, neki köszönhető például az Institure of Cancer Research alapítása Londonban, mely eredetileg a Chester Beatty Research Institute névre hallgatott. 

A háború után a megváltozott politikai viszonyok, a Munkáspárt hatalomra kerülése miatt más országot keresett magának. Vezetőnk úgy fogalmazott, hogy Beatty szeretett nagyhal lenni a kishalak között. S bár eredetileg úgy gondolta, hogy életét Angliában és Dél-Franciaországban éli le, s a gyűjteményét majd a British Museumra hagyja - tekintettel a korábbi rendkívül jó viszonyukra -, mégis inkább elköltözött, s választása az akkor még meglehetősen szegényes Írországra esett. Fia még 1948-ban Kildare megyében vásárolt házat magának, s maga Beatty is rendelkezett ír ősökkel, hiszen mindkét apai nagyszülője Írországban született. Az ország nagy szeretettel fogadta a dúsgazdag amerikai-angol urat, s számos olyan kedvezményt nyújtottak neki, amik nem illethettek volna meg egy polgárt, ám Beatty vagyona óriási volt...

A már akkor is rendkívül jó környéknek számító dublini Ailesbury road-on vett magának házat, s a közeli Shrewsbury road-on építtetett épületet gyűjteményének, amit 1954-ben nyitott meg a közönség előtt. A gyűjteményt addig csak kutatók látogathatták. Az ír kormány 1957-ben díszállampolgárrá avatta, az első volt a díszállampolgárok sorában. A nyirkos ír éghajlat miatt azonban szívesebben tartózkodott Dél-Franciaországban.

1968. január 18-én halt meg Monaco-ban, s 19-én kihirdették, hogy teljes gyűjteményét alapítvány formájában az ír államra hagyta. Az állam saját halottjának ismerte el, s elsőként a köztársaság történetében, állami temetést  kapott, civil polgár létére. A Glasnevin-i temetőben találjuk szerény, durván faragott kőből készült síremlékét.

Beatty még némi pénzt is hagyott a kormányra, hogy új épületet emelhessenek a teljes, addig is egyre nagyobbodó gyűjteménynek. Nem kapkodták el, az új épület a Dublin Castle falain belül 2000-ben nyílt meg, állami támogatásból és a hagyatékból együtt épült fel. Egy csendes, félreeső térről mehetünk be a múzeumba, amelynek első és második emeletén találjuk a kiállítótermeket, míg a földszinten található az ajándékbolt és a rendkívül jóhírű Silk Road kávézó. Tetőkertje is látogatható. Előzetes bejelentkezés után mehetünk az Olvasóterembe, ahol a gyűjteménnyel kapcsolatos kézikönyveket olvashatunk. Az első szinten a Könyv művészete (Arts of the Book) c. kiállítást nézhetjük meg, a legkorábbi Biblia- és Korán töredékektől, japán kézi festésű tekercsekig, fanyomatokig sokféle szép látnivaló fogad itt minket. A második szinten a Szent hagyományok (Sacred Traditions) című kiállítás a világ nagy vallásait ismerteti: filmbejátszásokkal, tárgyakkal, kéziratokkal, könyvekkel illusztrálja az élet nagy eseményeit a különböző vallások tükrén át.

 Az olvasóterem 

A gyűjtemény látogatása ingyenes, sőt, a hét több napján önkéntes kísérők mutatják be az érdeklődőknek. (Mint Bath-ban, itt is önként jönnek, a szívüket-lelküket adják, hogy a nekik kedves helyről, a gyűjtemény legszebb darabjairól beszélhessenek, közérthetően, érdekesen.) Nem kell jegyet venni, elég a recepció mellett található padnál csatlakozni az aznapi csoporthoz. Szerdán délután egykor, szombaton kettőkor és vasárnap háromkor indul ilyen vezetés, de bármikor máskorra lehet privát vezetést szervezni, nevetségesen alacsony díjért cserébe. A mi vezetőnk egy James nevű középkorú férfi volt. Ahogy megtudtam, a legrégibb és legjobb vezetők egyike egy Kurt nevű úriember. Így mindkettőjüket tudom ajánlani. Az biztos, hogy nem egyórás lesz a látogatás!

 

Beatty halálának 50. évfordulójára nemrég kiadott bélyegsor

Évekkel ezelőtt, az itt kiállított elbűvölő japán nyomatok, és egy kispatkányokat ábrázoló netsuke miatt szerettem meg a múzeumot. Később, egy remek könyv hatására kezdtem gyűjteni a netsukék képeit a Pinteresten (nem vagyok gazdag gyűjtő, hogy egy eredetit vehessek magamnak, több ezer dollárba kerülnek). Itt, az ajándékboltban láttam kínai fafaragók kezéből származó másolatokat, amelyek legalább olyan alapossággal vannak kifaragva, mint az eredetiek, csak éppen nem drága elefántcsontból vagy értékes fából, hanem olcsó buxusfából készülnek. De nekem ezek is tetszettek, s ugye, "szegény ember vízzel főz". Le is csaptam egy sárkányra, amely összetekeredve vicsorog egy fagömbről. Jól a tenyérbe illik, s ez volt a lényeg, kínai tucattárgy ide- vagy oda. Mindig is vonzottak a tenyérbe szorítható, simogatható kis tárgyak: régen egy ovális jáspiskő, később a barátnőmtől kapott, hasonló formájú fakorong volt a kedvenc, s most ez a sárkány lesz a következő. 

(A bejegyzést a Wikipédia, a gyűjtemény szórólapja, A mariegoestoireland blog és a History Ireland oldalak segítségével írtam.)