Melaszos süti

Elvileg már teljesen vissza kellett volna hogy álljak a rutinra, de nagyon nem megy... Ma például még a városba sem sikerült magamat elrugdalnom, hivatkozva a juj-de-nagy-hidegre, ami először -2, majd +2 fok volt... Ezzel már narancssárga riasztást vívott ki az íreknél. Erre tekinttel alaposan feltöltöttem a madáretetőket, de a rigókat és az ökörszemet sem zavarta a hideg, mindegyikük megfürdött a maga tálkájában.

Közben New York-ban -12 fokok vannak, mégsem kap a szívéhez senki. Vagy legalábbis nem annyira, mint itt, az ilyen kis semmi hideg hallatán. Jó lenne itt is egy kis hó és hideg, talán még nem késő... hiszen értek már minket meglepetések februárban, sőt, Húsvét idején is. Némely virágom már kibújt a földből, így ki is raktam az egyik, különösen lelkes nárciszokkal teli virágkosarat az ajtó elé, hadd érje őket jobban a nap. Mert a nap az süt.

S bár mára vártam, a Németországból megrendelt új kiszúróim sem érkeztek meg. Ez egészen lehervasztotta a sütési kedvemet. mert semmi sem dob úgy fel, mint egy új kiszúró. Tegnap a kádban, a forró víz alatt élvezkedve jutott eszembe, hogyan tudnék a puttó kiszúrómat egy szívvel kombinálva Bálint-napra új formával kirukkolni. Mert már arra készülnek a sütidekorálók. Szívlakat, angyalka kerek popsival, lesz itt minden! 

De addig is, egy télies sütirecept következik. Eredetileg Martha Stewart recepje, de én a Not Martha nevű oldalon találtam meg, egy Seattle-ben élő, rendívül találékony hölgy, Megan honlapján. A süti egyszerű, de nagyszerű, nem kell a tésztát hűteni, azonnal használható. Kis fagylaltoskanállal szaggattam ki egyforma méretűre a sütiket, de akinek ehhez nincs kedve, az kisdiónyi halmokat szakítson a tésztából, gyorsan formázza golyóvá a két tenyere közt, s kész is a süti. Aki csillogós felszínt akar, az hempergesse durva kristálycukorba.

275 gramm sima liszt

1.5 teáskanál szódabikarbóna

1 teáskanál fahéj

0.5 teáskanál őrölt szerecsendió

0.5 teáskanál só

225 g kristálycukor (én barna cukrot használtam)

160 gramm puha vaj

1 nagy tojás

60 ml melasz (olajozzunk ki egy nagyobb evőkanalat, hogy a melasz könnyebben kifolyjon belőle, s mérjünk ki négy evőkanálnyit)

A hempergetéshez egy kis tálnyi durvára őrölt kristálycukorra lesz szükségünk.

A vajat a cukorral simára keverjük, majd belekeverjük a tojást, és a melaszt. Azután hozzáadjuk a száraz hozzávalókat. A tészta könnyen összeáll. Kisméretű fagylaltoskanállal egyforma golyókat mérünk ki (vagy kisdiónyi mennyiséget tépünk le a tésztából), golyóvá formázzuk, s belehempergetjük őket a cukorba. Egymástól kb. 6-7 centis távolságra sütőlapra rakjuk őket, s 180 fokon (vagy 160 fok, ha légkeveréses a sütőnk) 10-15 perc alatt megsütjük őket. Kissé ellapulnak, a tetejük, mint a képen, megrepedezik. Kihűlés közben tovább szilárdul, ne süssük túl.

***

Tegnap művelődtünk, s elmentünk a National Gallery Frederic William Burton-kiállítására, mielőtt a jövő hétvégén bezár. Pár éve az ő festményét választották az írek a nemzet legkedvesebb festményének, s ezt ma meg is nézhettük, testközelből. Nagyobbnak gondoltam. Úgy néz ki, mint egy olajfestmény, pedig valójában vízfestmény. Kicsit túlságosan romantikusnak találom, az az igazság, de valóban csodásan van megfestve, rendkívüli részletességgel, amin el lehet időzni. Különösen tetszik a megtépett, szirmait hullató rózsa a kép bal alsó sarkában, utalva a szerelmesek tragikus történetére. Talán ez a tragédia az, ami megfogta a szavazókat.  Burton pályáját miniatűr képek festésével kezdte, ezért is van minden részlet rendkívüli aprólékossággal kidolgozva a képen. Lassan, nagy alapossággal szokott dolgozni minden festményén. A kiállítást "dúsították" - ha szabad így mondani - Burton pályatársainak, mentorának, felfedezettjeinek festményeivel, sőt, még a londoni képtárból is hoztak képeket abból az időszakból, amikor ő volt az igazgatója. 

Amikor már kezdtem pilledni a sok szépségtől, akkor újra végigsétáltam a képek előtt, s "kedvenceket" kerestem rajta. Találtam is. Egyszer sok éve a középkori képeknél ugyanezt játszottam, vagyis hogy hány macskát találok a képeken. Meglepően sokat. A haldokló szent ágya alatt elrejtve, sarokban játszadozva, padlón egerészve elég sokszor feltűnnek a képeken. Itt egy alvó hölgy társaságában szúnyókált egy macsek egy párnán, míg egy másik képen, csak úgy mellékesen egy fukszia-ág (másik kedvenc) hajolt be a képbe. 

(Az én kedvenc festményem a galériából Caravaggio Krisztus elfogatása, a második lett a szavazás alkalmával.)

Közben felfedeztem, hogy egészen baráti áron lehet csatlakozni a galéria baráti köréhez, mely sokféle előnnyel jár. Meg is lepődtem, mert a Little Museum éves tagsági díjához képest a 80 eurós ár bizony baráti. Amikor majd befutnak a kintlevőségeim a kávézótól (nagggyon jó bevételem volt decemberben!), akkor csatlakozom majd.

Eredetileg azon az új villamos vonalon akartunk végigvillamosozni, amit december elején nyitottak meg. Nagyon örülök neki, mert az északi oldal színházait is el tudom úgy érni, hogy nem kell, mint eddig, hazafelé átcaplatnom késő este a nem túl biztonságos O'Connell street-en a St. Stephen's Green-ig a folyón át. Nem találtam jó térképet róla, de ennek a cikknek a végén, miután megnéztük a sínvonal kialakításáról készült fotókat, megnézhetjük, merre is megy az északi oldalon a régen várt új vonal. A háztulajdonosok már előre dörzsölték a markukat, mert az ingatlanok árai már az építkezés hírére hatalmasat ugrottak az eddig nem annyira kedvelt, kissé lepukkant városrészekben. 

Most már csak abban reménykedem, hogy idővel ide is meghosszabbítják a vonalat, ahogy már többször terve vették, s akkor igazán kellemesen be lehet majd villamosozni a belvárosba tőlünk is.

Nos, erre most nem volt időnk, így, hogy ne csak a szemünk lakjon túl, elmentünk a Farm nevű vendéglőbe ebédelni. Olyan finom, csupa zöld színű zöldségből álló, vajon vagy olajon csak kicsit megfuttatott, még roppanós zöldeket ettem, hogy jobban örültem neki, mint a fácánmellnek. 

***

V. nemrég összefutott a fenti zajos szomszéddal, aki közvetve elnézést kért a múltkori ominózus zajongásért. Hogy a kicsi babára figyelni kell, mert a középső fiú bántja, sok az idegeskedés, hamar "elszakad" a cérna, fáradtak satöbbi, satöbbi. A száján nem jött ki az apologies, de V. szerint e magyarázkodás annak vehető. 

Karácsony napján felvittem a gyerekeknek két mini házacskát és egy nagy halom édességet, s odaakasztottam az ajtójukra. "Cserébe" pár napja a nagyobbik fiúcska becsengetett, küldték a szülei egy üveg borral és egy kis doboz csokival, mondván, finom volt az ajándék. Személyesen régen láttam őket, beszélgetni sem volt alkalom, így nem is tudom, költöznek-e, vagy sikerült összeszedni a beugrót a jelzálogkölcsönre, megvenni a lakást, s maradnak. Magamban lezártnak tekintem a dolgot, s berendezkedtem arra, hogy az elkövetkező fél évtizedben gyermekrohangálás zaját halljuk majd néha fentről, esetleg szülői ordibálással megspékelve.

De "better the devil you know", ahogy azt már Kylie Minogue is megénekelte... S ez a mi lakásunkra is érvényes.