Tökéletes vasárnap

Mondanom sem kell, a szabadság előtti hetek sűrűre sikerednek, még úgy is, hogy szokás szerint nem kezdtem el előbb sütni, dekorálni, s nem sikerül a sok összegyűjtött tervet megvalósítani. De az idén két olyan megrendelésem van, ahol a kliens inkább lefagyasztja a sütijeimet, de nekik kellenek akkorra, amikor éppen távol leszek.

Tegnap a csodás napsütésben arcot süttettem, madarakat bámultam, és elültettem - baráti tanácsra, porrá tört tojáshéjjal dúsított talajba - a paradicsompalánták felét. Ezeket elutazás előtt a közösségi kiskert kapja meg, három-négy pedig a mini fóliasátramba kerül. Őket már szoktatom a kinti éjszakázáshoz. 

***

A mai nap maga volt a tökély. Először is, korábban ébredtem, mint szoktam, aztán a villódzás és a fejfájás-kezdemény is hamar elmúlt, talán azért, mert most nem volt annyira napos az idő, mint múlt héten. A ráérős reggeli után elautóztunk északra, a Saggart szélén lévő Avoca parkolójába, találkozni a többi Alfással. Sajnos, Böhöm és új gazdája nem jött, pedig nagyon jó lett volna megnézni. Ellenben beleülhettem a vadonatúj Giuliába, s örömmel jöttem rá, hogy ezúttal a székhúzó könnyen elérhető, nem szorulok oda a kormány és az ülés közé még akkor sem, ha legelőbbre húzom az ülést, klnyelmesen le tudok nyúlni a karhoz. Most már nem lehet ez sem kifogás, hogy miért nem veszünk 99 ezer euróért autót, hehe. (Ez az összeg egy átlagos ház árának harmada, fele! Őrültek az autógyártók?)

Megcsodáltunk egy sárga 4C-t, kereskedőé, most is azért jött el vele, hogy az érdeklődők megtekinthessék. Egyszer már szembejött velem a városban, le is fotóztam gyorsan. 

Számos régebbi Alfa is volt ott, de V. inkább egy Alfa GTV tulajdonosával beszélgetett, én pedig ott álltam mellette, mint szatellit. Egyszerre csak odajött egy magasra tupírozott hajú, nekem nagyon ismerős nő, s benyúlt a kocsiba a táskájáért. A férfihoz fordultam, tőle kérdeztem, hogy egészen véletlenül nem laktak Sandyford Hall közelében? Meglepve mondta, hogy de, arrafelé laknak. Akkorra már biztos voltam, hogy én bizony rendszeresen kiszolgáltam a feleségét, még a Londis-ban töltött időmben... Odahívta a feleségét, akinek mesélni kezdtem, hogy ki mindenkivel dolgoztam anno együtt... Mire ő, hogy Bernie-t ismerem-e? Természetesen. Nahát, akkor hadd mesélje el, hogy Bernie csak nemrég hagyta ott az azóta Centrává avanzsált Londist, 17 év után, hogy egy fodrászatban legyen recepciós. Cserébe én elmeséltem, hogy Agata - akire ők is emlékeztek - azóta Kanadába költözött. "Ó igen" - mondta a férfi -, "magas, szőke, ő volt az, aki mindig hozott ki nekünk friss sonkát!" Azt is elmeséltem, hogy az orosz származású, de Lettországból ide érkező Maria már Londonban dolgozik, egy Tesco-ban.... Szétszóródtunk!

Ilyen kicsi a világ a szigeten. Sajnos, a hölgy nem tudta Bernie telefonszámát (annak ellenére, hogy a kamasz fia most ott dolgozik (s Bernie szerezte be), de mondta, nyugodtan menjek be a boltba, egy szakállas kedves ember a manager (a régiek mind elmentek már), őtőle biztosan megkapom a telefonszámot. Bernie egyébként pár éve ide költözött, mondhatni a szomszédba, Greystones túloldalán egy új építésú telepre.

Aztán autózás csendes hátsó utakon, majd az N81-esen és az R759-esen át Sally Gap-ig. (Erika, ez az út csodálatos, nem túl széles ugyan, de melegen ajánlott!) A Ballinstoe parkolónál, ahonnan csodás kilátás nyílik a hegységre és a Loch Tay-re, megálltunk fotózkodni. Ott V. megint beszélgetett az egyik taggal, aki egy elég csúnya színű (szürkének mondott) 166-ost árul, s mint kiderült, az autós fórumon már beszélt is V.-vel párszor, de a név mögé csak most került számára arc. Itt már igen hideg volt, ködös, felhős, szeles lett az idő, most már jobban el tudtam képzelni, hogy itt pár hete még vékony hóréteg fedett mindent, míg lent Bray-ben tavaszias volt a napsütés.

A hideg miatt is inkább elindultunk a városba, megnézni a Caravaggio-n túl c. kiállítást. (Betérve az Avoca-ba, ahol kaptam finom csokitojásokat a gyerekeknek a piacra, s még finomabb csokit a család fejének. Veszélyes hely, az ember hamar telepakolja a kosarát finomságokkal, s még így is erős voltam, nem álltam meg gyapjútakarókat tapogatni, simogatni, mert kint várt az uram.)

A Caravaggio-n túl c. kiállítás 3 eredeti, erre az időre kölcsönkapott vagy kiállított Caravaggio-festmény és az ő követőinek, kortársainak kiállítása. Hosszan tudnék lelkendezni arról, milyen is ott állni a festményei előtt... de erről inkább egy külön posztban, a legelejéről kezdve a történetet. Sajnos, vagy inkább szerencsére, nem jutottunk be azonnal, másfél órával későbbre jutott jegy, így elmentünk ebédelni. A közelben, egy Farm nevű bio vendéglőben ültünk le, s éppen hogy csak sikerült megenni a kaját, mivel frissen készült, elég sokat kellett várni. Cserébe finom volt. A főpincér nénivel megegyeztünk, hogy visszajövünk a kiállítás után megenni a desszertet. S így is lett. A kultúra után jött a desszert, kávé, majd az épület előtt az ötlet: két utazási iroda is van a közelben, nézzük meg, szerveznek-e fly and drive utakat Izlandra? 

Az elsőben nemet intett a hölgy, de a másodikban azonnal bólintás volt a válasz. Mikor mennénk? Mit néznénk meg? Északi fényre kiváncsiak vagyunk? Jesszus, mi csak játszadozunk a gondolattal, de ha volna egy brosúra... Volt. Sőt, a szemem sarkából megláttam, hogy egy új-zélandi brosúra is integet a polcról. Azt is felmarkoltam, mert sosem lehet tudni, mikor nyerünk a lottón... kaptunk névjegyet, s a két brosúrával nehezebben hagytuk el az irodát. A kocsi felé menet muszáj volt bemennem megnézni az egyik boltban, tartanak-e abból a ruhamárkából még, amiből tavaly már vettem egyet, s olyan jól bevált, hogy jól jönne egy hasonlóan puha, nőies, pocakot ügyesen leplező... Sajnos, nem volt, de ahogy húzogattam a fogasokat, megláttam egy másikat, V. szerint orvosságos pirulákra ütő mintázattal... Volt a méretemben, azt vettem meg végül a készséges, de igen bőbeszédű, minket azonnal turistának néző eladónéni segítségével.

Az már idehaza derült ki, hogy a remek ruhácska tulajdonképpen ugyanaz a fazon, amilyet tavaly is vettem, csak a mintája más. De remekül áll, emlékszem, még a kollégáim is megjegyezték, a tavalyi amerikai képeket látva, hogy jé, milyen jól nézek ki ruhában, végre farmer nélkül! A "szellős ruhából sosem elég Toszkánában" felkiáltással vigasztaltam magam a hirtelen ruhavásárlásért. S feltűnt, hogy ezek a hirtelen ötlettől vezérelt vásárlásaim általában sikeresebbek, mert hordhatóbb ruhákat eredményeznek,mint egy alapos válogatás...

Aztán itthon újabb örömhír várt: végre, egyhetes túlhordás után megszületett svéd ex-kolléganőm és barátnőm, Anna-Klara kisfia, akit egyelőre "én kis céklácskámnak" nevezett el.Valahogy mindenképpen el kell juttatnom hozzá pár kisbabás süteményt! S házavatóra való sütikkel is adós vagyok, egy ismerősöm nemrég költözött, hosszú várakozás után. Csupa örömhíreket kapok mostanság!