Kellemes Húsvétot mindenkinek! Ezt a szép kis tojásékes fát az utcánkban fedeztem fel, a telep előtt. Nem csak nekem van "Osterbaum"-om!
***
Még tavaly, éppen a születésnapomon jelent meg A. A. Gill, író, újságíró és étteremkritikus poszthumusz cikke a vallással való kapcsolatáról. Nagyon szerettem az írásait (noha nem mindig értettem vele egyet, főleg egyes tv műsorokról írt kritikáival, s azzal, hogy néha igen durván udvariatlan volt emberekkel, helyekkel szemben. Nagyon megdöbbentett a be nem avatottak számára váratlan halála. Betegségét stílszerűen egy étteremkritikában jelentette be: a menthetetlenség széléről írt már, mert mire hozzájutott a rendkívül drága kezeléshez, késő volt. Írásaiban néhol finom, elegáns, de inkább maró gúnnyal szedte ízekre az általa meglátogatott helyeket, ugyanakkor igen érdekesen, szinte költőien írt menekülttáborokban tett látogatásairól, vagy egyéb külföldi útjairól. Nagyon tehetséges volt, de sosem volt türelme az ostoba, műveletlen emberekhez, s ez gyakran arroganciába csapott át.
Nagyon megfogott, amit a vallás(á)ról írt, mert ha egy csöpp kis tehetségem is van, meg tudtam volna fogalmazni ugyanezt magam is. De megtette ő, hálás köszönetem, s idemásolom, egyben meg is emlékezve erről a rendkívül tehetséges emberről. Amikor meghalt, és új kritikus vette át a rovatát az újság hétvégi számában, azt javasolta, írják a cikke alá azt, amit máskor is szoktak, amikor Gill éppen nyaralt, vagy külföldről jelentett, s helyettesítették: "A. A. Gill is away", hadd tűnjék úgy, mintha bármikor újra írhatna a maga sajátos stílusában, mintha még mindig élne. De nem tettek így.
"So religion is extended periods of doubt with occasional flashes of
faith that are feelings rather than instructions. I’ve never had a
prayer specifically answered, but then I’ve never had one officially
turned down either. It’s the bright, intense moments of belief, like
lightning in a dark night, that keep me hooked.
And I like the
culture of my Christianity — the buildings, the art, the music, all the
kit, the holidays, the cakes, the civilisation of God. I don’t know that
I see it or experience it any differently or more intensely than
humanists, it belongs to them as much as to me, but I find its edifice
and ecstasy inspiring and encouraging.
Belief isn’t instead of
empiricism, faith and knowledge aren’t mutually exclusive, the rational
world doesn’t replace a spiritual one, they live in parallel, they are
the walls and the windows of our existence.
Without the wall there
is no structure, without the window no vision, no light, you choose
which is which. To deny one would be stupid, to deny the other
insensitive. I have no desire to recruit or convince others: religion is
frankly embarrassing. If you can avoid it, good for you. I don’t think
it matters if 100 or a billion people believe in God."
***
Egy igen hajtós hét ért véget, de megvolt az eredménye. Húsvétra a fodrászom 30 süticsomagot rendelt a klienseinek, az árából
éppen kijön két hajvágás. Azt hiszem, ezt a cserét fogom neki javasolni!
Jó volt a piaci bevétel is, elfogytak mind a kis csokis müzlifészkek, sütifészkek, a hot cross bun-jaim remekek lettek, sokkal jobbak, mint a két évvel ezelőtti eresztés. Kicsit aggódtam, mert még ennyi idő után sem voltam benne biztos, hogy az éjszakai, lassú, hűtőben történő kelesztés miatt nem lesznek-e lappadtak, nem kelnek-e túl. Jelenthetem, hogy nem, akárcsak a krumplis bucik, szép kerekre keltek reggelre, sülés után puhák lettek, a rájuk kent, melegített baracklekvártól fényesek... Nem kedvelem nagyon a pasit, de Paul Hollywood javított, átdolgozott receptje ez esetben remekül bevált, megtartom.
A piacon csináltam nyuszifészket, nyúllal, csokitojással, virágokkal dekorálva, s a szigorú felirattal, hogy csak a gyerekeknek lehet egy-egy tojást kivenni a fészekből. Kicsit sok tojást vettem, maradt vagy kétmaréknyi, azt ma este fogom a közösségi kiskertben szétrakni, a holnapi tojásvadászathoz. Amikor a piacról jöttünk haza, láttam, hogy Jonathan és még egy férfi még bent dolgozik a fóliastárak között, így kivittem nekik gyorsan a paradicsompalántáimat. Micsoda megtiszteltetés, az új, csak paradicsomnak épített fóliasátorban ott azonnal el is ültettük őket! De azt hiszem, egyszerűen csak arról volt szó, hogy nincs még senkinek palántája, az ágyásokban eddig csak két magasra nyurgult palánta éldegél csak. A héten kiviszem a többit is, magamnak csak kettőt tartok meg.
A piacon megmaradt húsvéti nyulas sütiket s más apróságokat az éppen a
háztömb előtt kószáló kislányoknak adtam: mind itt lakik, két indiai
kislány, a szemközti kis fekete testvérpár és az - egyébként elég kis
undok - Emma nevű hölgyikének adtam. Azt hiszem, egy darabig most előre
fognak köszönni...
Hét közben V. átdobta a falon, majd elcipelte a nagy komposzthalomra a még tavaly (khm) kivágott faméretű bokraink ágait. Most meglepően tágas a hátsó, földes kertrész, tele leszáradt levéllel, itt-ott gazok... A madarak élvezik persze, lehet túrkálni, az énekes rigó és a feketerigó rendszeresen jön, s nemcsak fürdeni, hanem nézelődnek is a növények között. Mindig meglep, hogy ekkora falatnyi kert, s mekkora benne az élet. Megint jött a mókus, sajnos, láttam egeret is, s a minap egy patkány is feltűnt, így a madáretetést egyelőre csak a cinkéknek kitett mogyoróra szorítom vissza, amíg el nem múlik a veszély. S megint be fogom tömni a sarokban, a leeső falazat miatt megnyílt lyukat...
A héten eső nem volt, szél sem nagyon, szépen virágzanak a körtefák, remélhetőleg idén lesz gyümölcs is. Már virágzik az orgona, s a héten az én klemátiszom is teljesen virágba borul. V. medvehagymasalátát vagy pesztót rendelt. Kinyíltak az első csodásan illatozó fácánszem nárciszaim is!
A hétre a szokásos kávézóbeli megrendelések és két saját kliens rendelése maradt csak. S takarítás, és készülés, némi izgalom, hogy a kinézett szállások fogadnak-e, s aztán hurrá, nyaralunk május közepéig!
S a héten gyalog mentem az orvoshoz (pajzsmirigyellenőrző vérvétel), s aztán csináltam egy nagy kört, megnézve az egyik bolt kirakatában minden évben megjelenő kiscsibéket... Íme, néhány szép tavaszi kép városkánk kertjeiből:
A közösségi kiskert cseresznyefája, valamint egy bónusz poszméh
Ugyanaz a fa
Kiscsirke! (Saját telefonfülkéjük van, ha esetleg fel akarnák hívni anyut)
Nem sajátról készült a fotó, de éppen ilyenek nyílnak az ajtó előtt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése