Annak ellenére, hogy még langyosak a napok, határozottan őszies illatokat érzek a levegőben. Sokat esett az elmúlt napokban, de enélkül is érződik az ősz közeledte. "Földigiliszta-szag" - mondja V., aki már feladta a szandálviselést, és pulóverezik. Megjelentek az iskolások, elkezdtek hullani a falevelek, itt-ott a vadszőlő is pirosodik.
Befutott egy téli esküvőitorta megrendelés, decemberre, mégpedig egy telepi ismerőstől, Orlától. S egy nagy feladat, október végére: 80-as évek jobbára ír karaktereivel díszített négyszintes torta, 200 főre, Susan húgának 40. születésnapjára. Amikor elejtettem a ceruzát a vendégsereg nagyságának hallatán, Emma csodálkozva megjegyezte: "Csak a szűk család jön, plusz a gyerekek...". Másképpen értelmezzük a szűk családi kört az biztos. S hajlamos vagyok elfelejteni, hogy Susan-nak van négy testvére, hat gyereke, hét unokája... Kijön könnyen az a 200 vendég!
A potato roll-oknak elsőre sikere volt, aztán leült az érdeklődés, de azért megtartom a menün. Ray szokatlan módon sms-t küldött, hogy igen nagy sikert arattak a sütik, köszöni. V., aki arrafelé járt, mert szervizbe vitte Popsikát, mesélte, hogy a Ray vezette kávézó mellett nyílt egy másik kávézó... Konkurrencia! Úgyhogy Ray talán ezért próbál új dolgokat bevinni a kávézóba.
***
Csodás hétvégénk második napján reggelizni indultunk Victoria belvárosába. Kicsit nyűgös voltam, fájt a fejem, s amikor már több kávézót elhagytunk, kezdtem nyafogni, hogy együnk mááár. Végül megérkeztünk egy kávézóhoz, amely a Murchie's névre hallgatott, s mint kiderült, olyanféle intézmény, mint itt a Bewley's, vagy Budapesten a Gerbeaux. 1894 óta van nyitva, skót alapítója, John Murchie Skóciából vándorolt ki Kanadába, de közvetve már korábban is teákkal foglalkozott: kifutófiúként Viktória királynő asztalára szállította a teát, amikor az Balmoral kastélyában tartózkodott. Munkája felkeltette a figyelmét a teák iránt, s idővel saját keverékeket készített, s megnyitotta saját kereskedését.
Nem a Murchie'snél, hanem egy másik boltban, de volt ír tea is!
Kellemes környezet, csupa fiatal kiszolgáló, rengeteg péksütemény és szendvics, jókora csészék, éppen megfelelő méretű asztalkák... Tetszett. Népszerű helynek tűnt, a kisgyerekes családtól kezdve a turistákon át a nyugdíjas, újságukba merült házaspárig sokféle ember ült az asztaloknál. Alaposan bereggeliztünk. Még egy opera-szeletet is ettem, még sosem sikerült találnom ilyet.
A kávézóhoz bolt is tartozik, s persze, könnyedén át lehet sétálni egyikből a másikba, a tea-, kávé-, konyharuha- és csészés polcok közé. Be is szereztem két bálnamotívumos konyharuhát. A rendkívül bőséges reggeli után egy közeli kézműves piacon sétáltunk keresztül, ahol V. megpillantott egy pulóverből varrt szörnyet. Nem egyet, persze, mert rengetegen ültek egy asztalkán, de a zöld hasú, széles szájú, Georgia névre hallgató egyed igen magával ragadta. Mire észbekapott, Zita megvette neki, sőt, még ennivalót is kapott Georgia, két gyapjúból varrt kukac képében.
Georgie - ekkor már a Noonie (sic) névre hallgatott - és AdenauBear cidert iszik.
Aztán csak mászkáltunk a kikötőben lévő piac standjai között, főleg kézműves cuccokat árultak. Pólók, üvegtárgyak, giccs és ékszerek, krémek, kencék, szappanok, lekvárok, pár szendvicsezőhely... Tele voltak a mólók és a sétány standokkal. Mi a lángosost kerestük, ugyanis előző nap láttuk a kocsiját. Sajnos, ekkor még be volt zárva.
Továbbmentünk, a Royal British Columbia Museum hatalmas épületébe, a mammutos kiállítást megnézni. Nagyon jó volt! Gyerekeknek (is) külön élmény, hogy sok dolog tapogatható volt, modellek, mammutfogak, csontok, no és ki volt állítva egy valódi kismammut, Ljuba, akit Szibériában találtak.
A többi emeleten a First Nation tagjairól, vagyis az indiánokról szóló kiállítások voltak, a nyelvjárásaikról, aztán még totemoszlopokról, használati tárgyakról, sok fényképpel illusztrálva az indiánok életét a fehér ember megérkezése idején. Életminőségük akkor kezdett javulni, de aztán vitte el őket a sokféle betegség, amit a fehérek hoztak magukkal. Sok órát el lehetett volna tölteni a hatalmas épületben, de a végén már nem volt türelmünk alaposan megnézni mindent.
A múzeum mögötti kis téren food truck-ok sora állt, leültünk cider-t inni, s megbeszélni, hogyan legyen tovább a nap. Végül retúr jegyet vettünk egy vizitaxira, s hazamentünk sziesztázni, este ugyanis egy koncenten volt jelenésünk, amit az állam fővárosának napja tiszteletéből adtak, s adnak minden évben: a Victoria Splash névre hallgat.
Vizitaxi
Verssel díszített fém "fa" egy utcasarkon
A szunya után takarókkal felszerelkezve mentünk le a kikötőbe. Az már délelőtt feltűnt, hogy könnyű összehajthatós vagy műanyag székek sorakoznak szép rendben a mólókon, a part mentén, de nem ül rajtuk senki. Elsőre azt hittük, bérelhetők, de aztán egy bácsi mondta, hogy a székek már valakihez tartoznak. Takarókat is láttunk leterítve, de gazdáik nélkül. Kicsit aggodalmaskodva, de mi is leraktuk a takarókat egy alkalmas helyre, s elmentünk vacsorázni. S mire visszatértünk, már rendesen betelt minden ülőhely, de a takarókat nem foglalta el senki, nem mozdították el a székeket, hihetetlen látvány volt ez a fegyelmezettség és rend.
Azt hiszem, ezek a képek visszaadják az érzést egy kicsit.
A kikötőre behúzott hatalmas bárkán, árnyékolók alatt ült a zenekar. Előttük kenuk, csónakok libegtek a vizen, volt, aki onnan hallgatta a koncertet. Felemelő volt. Ugyan egyfolytában áramlott ide-oda a tömeg, de élvezhető volt a műsor még így is. Népszerű zenedarabokat játszottak, filmzenét, komolyzenét egyaránt. S az utolsó zeneszámnál, az 1812 nyitány végén megindult a tüzijáték! Csodás volt. Dávidák egyfolytában hecceltek, hogy ez is a születésnapom alkalmából van, egy hétvégén két tüzijáték, igazán nem panaszkodhatom...
Vörösre tapsolt tenyérrel kezdett oszolni a nép a végén, mint eddig, most is rendben és fegyelmezetten. Villámgyorsan eltűntek a székek és a takarók. Szemét sehol. A sötét kikötői sétányon sétáltunk haza, s ezúttal még belefért egy ital a bárban. Közben kiderült, hogy bálnanéző hajóútra már nem férünk fel, erre a rendkívül sűrű hétvégére már lefoglaltak mindent a turisták. A kikötő egyik boltja előtt álló gyilkosbálna-szobor próbált kárpótolni minket az elmaradt túráért:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése