2016. július 6.

Szépülök és ép-ülök

Itt ülök, s csendesen röhögcsélek magamon, ugyanis a mai vérvétel után a sziszegve leválasztott makacs ragtapasz nemcsak néhány szőrszálat, de a barnítókrémemet is lehozta a karom belső oldaláról... Most van rajtam néhány feltűnőnek nevezhető rózsaszín testszínű csík, amit majd a holnap reggeli testápolós-barnítós kezelésnél el kell fednem...

Igen, barnítókrém. No, nem az a fajta, amit kesztyűben ken magára az ember, s utána lomha medvejárásban közlekedve pucéran várja hogy megszáradjon, jobbára hiába, mert a bugyi szegélye csak-csak barnás lesz... Azt hiszem, ilyen kencét és szprét egyszer próbáltam, aztán a kudarc és a bonyolult felkenés után soha! 

Az egyik hétvégi magazin magasztalta a Clarins barnító folyadékát, ami a már meglévő barnaságunkat emeli ki, vagy sápadtságunkat leplezi, anélkül hogy túlzottan sötét, vagy narancssárga lenne. Én utoljára szolárium segítségével voltam szép egyenletesen barna, az itteni napozási alkalom ritka, mint a fehér holló, a nap akkor is éget inkább, a lábam pedig továbbra is messzire világítóan fehér. Akácsak a többi szigetlakónak, de engem akkor is zavar egy csöppet, így kipróbáltam a Clarinst. Szuper. Az ember a tenyerébe nyomja a megszokott testápolóját, legyen az bármi, nem kell, hogy Clarins termék legyen, aztán a kis üvegből 3-4 (max. 6) aranyszínű cseppet csepegtet a testápolófolt közepébe. Mondom, közepébe, mert ha a bőrünkre megy, akkor nyoma maradhat... Aztán összekeverjük a folyadékot a krémmel, s szépen egyenletesen elkenjük a barnítani kívánt testfelületen. Nem csíkoz, szép egyenletes, nem büdös, nem lesz foltos az izzadtságtól, arckrémmel arcra is működik, sőt, eredetileg oda ajánlják, de testre használom, amolyan "napcsókolta" színt ad a bőrnek. Napi használattal persze, lehet sötétíteni, ízlés szerint. Én beérem a másod-, harmadnapi kenéssel, a színfenntartáshoz javasolt három cseppel. Utána jó alaposan meg kell mosni a tenyerünket, s kész. Remek!

Ennyi volt a reklám.

V. húzta rá a száját, nem érti, minek, menjek ki "dolgozni a földekre", akkor majd szép színem lesz. (Jelenleg is esik.) Akkor már nem húzta a száját, sőt, örült, amikor múlt héten szert tettem egy fodrászra, egy felkapott, ilyen-olyan díjakkal kitüntetett szalonban (!), ahová azzal az elhatározással mentem, hogy végre formás lesz a fejem. Az rendben, hogy rövid hajam kell legyen a sütés miatt, de talán ideje lenne nemcsak géppel letolni a felesleges réteget, hanem a megmaradó hajrétegnek valamiféle stílust is kellene adni. Az ún. pixie frizura mellett döntöttem, mert az idősebb (khm) nőknek is jól áll, s mivel ma is kísért azoknak a rövid hajú francia nőknek a látványa a kompon, akiknek szintén ehhez hasonló laza, könnyed, de elég gondosan összerakott frizurájuk volt. Én is olyat akarok! (Hátha jön vele az elegancia.)

Megnéztem, melyik a legjobb hely Bray-ben, mert két kisebb fodrászathoz már volt szerencsém, s nem jöttek be. Ezen a helyen kissé szigorú hangú férfi (a tulaj) vette fel a foglalásomat, kikérdezett, géppe vitte az adataimat (wha'?), megkérdezte, milyen óhajjal megyek oda... Még jó, hogy készültem, s elrebegtem, hogy "pixie cut"-ra vágyom. Beosztott Andreához, aki ír, és ilyen meg olyan "stylist". Látogatásom előtt egy nappal sms-st kaptam, hogy várnak, sőt, a foglalást online meg is tekinthettem. Na, hiszen. Google Streetview-n, aztán kocsiból gondosan megnéztem, hol is vannak pontosan, majd egy hete elmentem nyiratkozni. Az ajtón még magabiztosan találtam be, de onnan kezdve kissé bizonytalan voltam.

Kellemes helynek tűnt azonnal. Halk zene, kevés magazin, rend. Minimális dekor, szép, kulturált WC, szövettörülköző, amivel engem mindig meg lehet nyerni, katonás sorba rakott hajápolási termékek, nem tolakodóan, de észrevehetően. (Vegyél meg!) Rajtam kívül egy másik nő várt még a sorára. Bejelentkeztem, leültem. Ami egyből nagyon tetszett, hogy igen nagy rend volt. A pultokat, ahol vágták a nők haját, nem rakták tele ezerféle eszközzel, minden a tükrök mögötti polcokra volt berakva, vagy fiókokba rejtve. Csak néhány palack hajlakk vagy sampon volt kitéve. Pontosan a lefoglalt időpontban lépett oda hozzám Andrea, megkérdezte, mit szeretnék csinálni, megtapogatta a hajamat, s mehettem hajat mosatni. Ezt is ő végezte, nem volt külön hajmosó ember. Kicsit bosszantott, hogy a víz érezhetően befolyt a nyakamba, s néha hidegebb lett a kellemesnél, de azzal vigasztaltam magam, hogy szépülök. A mosás végeztével újabb krémet kent a hajamra, meglassultak a mozdulatai, mintha masszázst kaptam volna. Először azt hittem, azért lassul le, mert az éppen telefonáló titkárnőt hallgatja, de aztán rájöttem, hogy dehogyis, csak a kondícionálót masszírozza a hajamba. Ennyit értek a dologhoz, én kis tapasztalatlan!

Aztán vágni kezdte szegény vékonyszálú, tartás nélküli hajamat, s máris mondta, hogy a pixie frizurához még növeszteni kell. S hogy valóban nincs tartása, na, de majd rakunk rá pomádét, vagy minek hívják. S rakott is. Egy idő után kezdett kialakulni az a frizura, amire vágytam, alaposan megtámogatva valami porral, amit a hajam tövébe szórt, s ettől a hajam megtartotta magát, többnek tűnt a fejemen. Kicsit aggódtam, mondtam is neki, hogy semmilyen kencét nem szoktam a hajamra rakni, nekem ezek mind újdonságok, s szeretnék megmaradni egy könnyen kezelhető frizura szintjén... Ha lehetne...

Hamar készen lettem, elégedetten tekergettem a nyakam, hogy minden oldalról gyönyörködhessek a varázsosan feldúsult, formára vágott frizurámban. Közölte, hogy  "legközelebb már hosszabb" lesz a hajam, s akkor meg tudja csinálni azt a "kócos, laza, könnyed" frizurát, amire vágyom. Remek. Örömömet mindjárt felváltotta a bosszankodás, mert otthagyott magamra, hogy a lepellel együtt segítség nélkül szabaduljak meg a sok hajszáltól is, egy jókora kefe segítségével. A pólóm nyaka csupa víz volt, a hajszálakat üggyel-bajjal tudtam csak a nyakamból lesöpörni - hiába, (még) nem érem el a hátam közepét, akárhogyan is igyekszem. De maga az átmenetinek szánt frizura jó volt, még így, a kért stílus nélkül is.

(Most őrlődöm, hogy írjak-e, vagy álljak ki a kertbe nézelődni, mert a lemenő nap fénye alulról süti meg az esőfelhőket, s a látvány valami csodás...)

Újabb időpontot kértem, 6 hét múlva, s elégedetten vigyorogva mentem a kocsihoz. Felnőtt lettem, fodrászom van, frizurám, formám! Nem topisként utazom a nett amerikaiak közé. Csodás érzés. S hogy lám, mennyire nem értek én ehhez a női dologhoz (sem): az összes termék, amiről azt hittem, hogy ilyen szalonbéli titkosság, amit rám kent/szórt,masszírozott, az mind kapható volt az én helyi, kicsi és vidékies Tesco-mban is, legfeljebb a márka nem stimmelt. Így másnap már magam kenhettem, szórhattam a hajamra mindazt, amit a nőiesség és a látszat fenntartása megkíván.

***

A tavaszi pajzsmirigy-probléma megoldása és ellenőrzése végett kellett ma kórházba mennem, kéthavi ellenőrzés, vért adtam, s ha lenne valami, majd szólnak - de nem lesz, mint ahogy legutóbb sem volt semmi, hiszen elmúlt már a probléma, csak szemmel tartanak. Engem a kórház mindig lenyűgöz, a működése, a rejtélyes világ, amit a gyógyítás jelent, a félistenként tisztelt sebészek, orvosok, a keményen dolgozó nővérek, az ott zajló drámák és tragédiák, kudarcok és diadalok világa. (Egy agysebész visszaemlékezéseit olvasom manapság, Henry Marsh-ét, s megdöbbentő érzés volt olvasni, hogy ő is csak ember, s kétségei, kudarcai vannak, sosem felejthető esetei, amikre ma is kristálytisztán emlékszik, s emleget. Hogy a félisten is hibázhat, s reggel ugyanúgy indulhat pocsékul a napja, mint bármelyikünké.)

Én minden kis apró sebemet gondoan ápolom, ragasztgatom, babusgatom, de még nem tartok ott, hogy mindenre tabletta és orvos kell. Ellenben izgatónak és érdekesnek találom a gyógyítók világát. Az összes orvosi sorozatot, dokumentumfilmet megnézném, ha lehetne, de V. nem bírja a vért, a "szenvedést", nem érti, miért nézem ezeket, mire jó, így nélküle nézem a felvett sorozatokat, s bőgök a katartikus jeleneteken, mondjuk, amikor a beteg kisbaba felépül, s újra egészséges. 

Sosem felejtem el, milyen volt kissé tompán hallani a mentő vijjogását, míg szóra képtelenül bekötve heverten a mentőben. Éjszaka ágyra várni a baleseti osztály folyosóján, megbámulni a többi beteget, ahogy jöttek, s vitték őket tovább, ahogy szabadultak fel a helyek a különböző osztályokon. Hogy milyen kedves volt hozzám Elma nővér, amikor tavaly kikötöttem a balesetin, a migrénes roham után, hogyan vigasztalt, és magyarázott... A lengyel doktornő, aki a reflexvizsgálat közben végigsimított a lábszáramon, s megjegyezte, hogy jé, de sima. (Borotvált lábbal ért a migrén.) Ír doktor ezt nem engedné meg magának - nemrég a doki még azért is bocsánatot kért, hogy vizsgálat körben megnyomogatta a bokám, ödémát keresve. Vagy a Péklegény, mielőtt megoperált, s megláttam, hogy szőrös a háta a sebészi köpeny nyaka felett... Nem isten, ember!  Vagy utána, amikor kérdeztem, megvan-e az epekövém, s nagy csalódásomra elmondta, hogy kidobta... Zita barátnőm világa, a nővéreké, a latin kifejezéseké, a rejtélyes folyadékoké, a vérvételeké, a mindig és minden esetben magabiztos embereké, akik megjavítanak, gyógyítanak, segítenek.

Szóval a kórházbamenetel egyszerre félelmetes, és izgalmas is. Ki tudja, mi történik az ajtók mögött. Mindig kiváncsian nézek körül, nem tolnak-e fura eszközökkel teli kocsit valahol, vagy milyen kifejezések vannak a vérvételhez kapott papírra nyomtatva, melyik mit jelent... Orvosi regény, orvos által írt könyv, mind jöhet, kiváncsi vagyok, mert ki tudja, ha egyszer olyasmi helyzetbe kerülök, mint a könyvek hősei, tudjam majd, mi vár, s hogyan a legjobb viselkedni, a magam, a hozzátartozóim és az orvos érdekében.

2 megjegyzés:

Zsuzsa Gerleiné Varga írta...

Nagyon aranyos bejegyzés, eddig is szívesen olvastam írásaidat, mert a hétköznapi sztorikat és gondolataidat nagyon olvasmányosan tolmácsolod. Akármilyen hosszú is, mindig végigolvasom:)) Egy 21. századi regényben érzem magam:))

Erika Antal írta...

A barnító krémes és fodrászos rész priceless :), kíváncsi vagyok a folytatásra. Én heti 1x 14 percet szolizok a barnaságért, de legjobban azt imádom benne, hogy ott egyedül vagyok és senki nem zargat. Érdekes volt a két téma (az orvosos) egymás mellett :).