Visszaszámlálás

A konyhában még áll a mosatlan, egy félresikerült csokiolvasztás ragadós nyomai borítanak mindent, a dekoráló cuccok még a nagy asztalon, ami elvileg, holnap este, az ünnepi a vacsoránk színhelye lesz. Egy (két) adag mosás is a sorára vár. A porszívó csendben porosodik, és a szombati esküvőre felvett, évek óta ignorált magas sarkú cipőim az ágy előtt hányódnak.

De nem érdekel, leülök, tömöm az arcom airmile-okkal súlyosbított szőlővel, szabadság van, végeztem, jöjjön a pihenés!

Odakint igen erős szél üvölt, hideg nincs hozzá, csak a meg-meginduló eső veri néha az ablakot, s szüntelenül bejön a réseken, amik megjavítását tavaszra halaszttattam. Mégpedig azért, mert nem volt egy szabad hetem az utolsó két hónapban, amikor a munkások rendelkezésére tudtam volna állni. Szerény becslésük szerint egy hét, amíg a nagy üvegtáblákat kicserélik, s rendesen leszigetelik a hibás keretet. Addig én majd malmozom, vagy reszelgetem a körmeimet, mit tudom én, erre fog elmenni egy hét szabadságom. 

Kérték, hogy ha nem tudok otthonh maradni, akkor adjak egy kulcsot a szomszédnak, majd ő beengedi őket. Meséltem, hogy a fenti kínaiak maguk is dolgoznak, az idős testvérpárt nem ismerem, jó, ha odabiccent nekem a férfi a parkolóban. A földszinti szomszédunk pedig nincs idehaza.

Azt már csak én tudom, nekik nem mondtam, hogy már hónapok óta nincs idehaza, s amikor tegnap, morbid kiváncsiságtól vezetve megnéztem a www.rip.ie oldalt, találtam meg a nevét, s jöttem rá, hogy bizony meghalt. A születésnapomon. Amióta nem hallottuk jönni-menni (minden este fél 8-kor elment hazulról, s egy óra múlva hazajött), többször is kérdeztem V.-t, szerinte hol lehet. Hogy hogy nem látjuk a kocsiját. Talán vidéken nyaral, így ő. (Van ismerőseim között olyan öregasszony, aki a nyarat vidéken tölti, s csak az év többi hónapjaira jön fel Dublinba.) 

Utoljára akkor találkoztunk macskakedvelő szomszédunkkal, amikor a riasztója rakoncátlankodott, s V. átment, hogy segíthet-e. Azóta, hónapok óta semmi. Nem volt idős, ránézésre, ráadásul sportos volt, mindig ott volt a golffelszerelése a kocsiban, nem is tudom, miért néztem meg ezt az oldalt, ami a halálhíreket teszi közzé. S tessék, ott volt, feketén-fehéren, öt nappal ezelőtt csendesen elhunyt..

Remélem, valami virágkedvelő ember költözik majd ide, ápolni a szép rózsáit az előkertben, amelyek most, ebben a fura, se nem őszi, se nem téli időben is virágzanak.

***

Voltunk puccos esküvőn, tartottam mézeskalácsház-építő órát egy hölgynek, háznál, s közben azokat az órákat is meghírdette főnököm, amit az Üzem keretei között tartok majd: sütidekorálást fogok okítani. Lesz egy sütős óra, főnököm tartja, egy kenyérsütős, amit Ray csinál (öööö, nem szólok semmit, vagyis de, inkább őrá férne rá egy alapos okítás, sokat javítana rajta, ha elmenne Bath-ba). Én pedig az írókázást, dekorálást fogom az érdeklődőknek megmutatni, tanítani. Februárban lesz az első óra, kicsit izgatottan, kicsit reménykedve várom.

***

Nagyon sok tervemet persze, nem sikerült megvalósítanom. Évek óta igérem magamnak, hogy jobban, ügyesebb beosztással készülök, erre tessék. A meg nem sütött sütiötletek, díszek száma egyre nő. Van olyan kiszúróm, amit nem is használtam... Most várhatok megint egy évet! Még az sem nyugtatott meg, hogy nálam sokkal jobban szervezett profik is kifutnak az időből néha, de abban biztos vagyok, hogy rájuk nem maradt díszítetlen torta, mint rám. A két nagyobbat egy jótékonysági kávézónak, a városbéli Bridge Cafe-nak adtam oda, a kisebbekből párat elajándékoztam, személyre szóló dekorral (a taxisofőr Fran-nak kis autót csináltam a kerek tortából), a maradékból csokis golyó lett. A magunk tortáját azonban holnap dekorálom, egyszerű lesz, csak szalag. Fiona Cairns receptje sokkal jobb, mint Orlando Murin-é, amit eddig használtam. Nemcsak azért, mert előtte a mazsolákat brandy-be, vagy whiskey-be áztatja, hanem van benne az az érdekes tamarindusz pép, nem sok, egy kanál csak, de mégis olyan finom, és beazonosíthatatlan ízt ad a süteménynek, hogy csuda.

Paddy-nél, a hentesnél felpakoltam húsféleségekből, idén merészen rendelve egy darab spiced beef-et, ami elvileg valami Cork-i találmány, igazi karácsonyi finomság (most látom csak, sört a főzéséhez nem vettem...). Viszonylag türelmesen, az utolsó szállítások közben elmentem megvenni a zöldségeket, beverekedtem magam a boltba, miután az utolsó parkolóhelyek egyikére lecsaphattam. Valami hihetetlen tömeg volt az utakon. Ennek ellenére sosem volt gond, ha kereszteződésnél kellett kikanyarodnom, még ha idegesek is voltak a népek, kiengedték a jámbor autóst. 

Azt már el sem tudom képzelni, mi lehetett Dublinban... A tömeg és a tülekedés, a rossz idő ellenére azonban a lényeg nem fog váratni magára: hamarosan Karácsony. Sőt, amint a mellékelt ábra mutatja, az ír igazságügyi miniszter, Alan Shatter gondoskodik róla, hogy "Santa", vagyis az angolszászok ajándékhozója a rossz idő ellenére is biztonságban megérkezzék. Tobint nem tudja leültetni, de Santával puszipajtások...

Akinek pedig ez sem elég, itt követheti a Mikulás útját.