Tegnap vendégeskedtünk, egy baráti magyar családnál. Nagy hírük volt: kivándorolnak, illetve továbbvándorolnak, Ausztráliába. Már régóta dolgoznak ezen a céljukon, és viszonylag zökkenőmentesen sikerül is megoldaniuk a dolgot, mármint a letelepedést, hála a férj szakmai tudásának. Nagyon-nagyon örültünk, jó volt látni az örömüket, ragyogott a fejük, igen készülnek. A feleség nyomta a kezembe a legnagyobb cserép csili-paprikáját, virágokkal teli az egész, itt-ott kis zöld macskapöcse-szerű kezdemények, vigyem csak, vigyem, mit adjon még, ezeknek majd mind menniük kell... Valahol belül elrebegtem egy imát, hogy csak legyen sima a költözés, a pakolás, a világ másik végére átcuccolás, az "újéletkezdés", még fiatalok ehhez, rugalmasok, sikerülni fog.
Nagyon drukkolok.
***
Ma pedig New Ross-ba autóztunk. Ki hitte volna, hogy a kormány által meghirdetett The Gathering nagyívű kezdeményezés részesei lettünk, magyarként. Elvileg a dolog arról szól, ha még nem írtam, hogy az idén megpróbálnak mindenféle rendezvényekkel minél több ír származású, vagy ír születésű embert hazacsábítani egy látogatás erejéig (nem árt növelni a turistaforgalmat, ugye). A kezdeményezés a kételkedő huhogók jóslatai ellenére igen sikeres lett, főleg a kisközösségek tették magukávé nagy lelkesen, főleg, hogy különböző anyagi támogatásokat is lehetett igényelni a helyi kezdeményezésekhez. Nemcsak klubok, de családok is szerveznek összejöveteleket, megemlékezéseket, aminek keretében hazahívják az óhazába a régóta nem látott rokonokat.
S hogy miért éppen az idén van a Gathering? Ha jól sejtem, azért, mert az ország leghíresebbnek, vagy inkább legsikeresebbnek tekinthető fia, John F. Kennedy 50 éve látogatott el ősei földjére. 1963 júniusában, a kötelező dublini körök után, New Ross közelében meglátogatta azt a farmot (bocsánat, "homestead"'-et), ahol egykor ősei laktak, s ahonnan Patrick Kennedy 1849-ben elindult egy kivándorlóhajón Amerika felé, hogy később dinasztiát alapítson.
Ide, New Ross-ba és a közeli JFK Memorial Park-ba szervezett jótékonysági autózást egy öregautó-klub, "Wexford Classic and Sports Car Drive" címmel, a belépő árát pedig a wexfordi hospice javára szedték. A parkban (néhol arborétumnak titulálják), az egyik mezőn való tömeges parkolást pedig az önkormányzat engedélyezte. A mi autónk, Julie ugyan nem "classic", de elmentünk. Jöttek még páran az Alfa-klubból, így nemcsak mi voltunk ott újnak tekinthető autóval.
Néhány fotó:
A Kennedy-beszéd helyszíne New Ross-ban, a folyóparton, háttérben néhány szép autóval
A rendezvény plakátja
Születésem éve lett a sorszámunk
Némelyik résztvevő már szintén "classic"-nak számító tréleren érkezett a parkba.
Ilyet sem láttunk még - Spartan márkájú kocsi
A rendezvény szervezője szerint úgy húsz kocsit vártak. Több mint százan jöttek el.
A dzsip tulajdonosa igen méltatlanul bánt a kabala állatával
Tudni kell, hogy John F. Kennedy az idősebb ír nemzedék számára fontossági sorrendben Krisztus és a pápa után következik. Öreg farmházak füstös konyháinak kötelező tartozéka volt (a vérző szívű Krisztus-kép és a porcelán kutyaszobor mellé) a Kennedy-kép a falon. "A mi fiúnk!" Teljesen mindegy volt, mit-hogyan csinált Kennedy életében, az írek számára szentszámba megy. Sikertörténet, példaértékű, követendő. Így aztán az akkori látogatást kellő felhajtás körítette, és idén pedig a hazalátogató Kennedy-leszármazottakat még nagyobb hajcihővel köszöntötték, főleg New Ross városában. A várost nagy megtiszteltetés érte: Kennedy sírján égő öröktűzből kapott egy lángot, amely ma a városkában található, kivándorlók emlékére nyitott múzeum előtt ég:
S igen, egyszer már kialudt... Technikai malőr, de mégis.
A kivándorlóhajó és a múzeum
Ugyancsak itt található a Dunbrody Famine Ship és Emigrant Experience múzeuma. Évekkel ezelőtt voltunk már itt Botondékkal, amikor még csak a hajó volt meg a múzeumból. Már nem is emlékszem, hogy akkor fel lehetett-e menni rá, de az megmaradt, hogy a partról kezdő fotós módjára ellőtt, "érdekes szögből" készítettem vitorlákról, hajókötelekről művészinek szánt fotókat. Most egy (amerikai) turistacsoport tagjai bóklásztak a környéken, bent az épületben, ahol kávézó fogadja a nagyérdeműt, valamint ajándékbolt, emlékfal, Ámerikába kivándorolt, vagy ott született nagyok fotóival... Érdekes térkép is van a falon: melyik USA-államban a lakosság hány százaléka rendelkezik ír ősökkel.
Az összejövetelhez a folyóparti parkolóban gyülekeztünk. Sokkal többen jöttek, mint ahogy számítottak rá, hamarosan minden hely tele lett autókkal. A díj befizetése és a sofőrök eligazítása után megkezdtük autókázásunkat a környék félreeső utjain a park felé. A szervezés igen jó volt, mert nemcsak térképet kaptunk az útvonallal, s nemcsak kis piros zászlócskák mutatták, hol kell lekanyarodni a következő útszakaszhoz, hanem minden egyes pontnál ott állt valaki, megállította a forgalmat, hogy a konvoj gond és megszakadás nélkül haladhasson. A környékbeli homestead-ek (pardon, farmok) lakói kiálltak a házak elé, ment az integetés, egészen komoly felvonulás résztvevőinek érezhettük magunkat. Gyerekek integettek, asszonyok fotóztak, volt résztvevő, aki félreállt, hogy komoly géppel, netán tablet-tel örökítse meg a kocsisort. Az előttünk menő öregautó tulaja csikorgó fékekkel, kékes füstfelhőt köpve élvezett ki minden kanyart.
Jókora kerülővel, igen szép, dimbes-dombos tájon át jutottunk végül - a Kennedy Homestead érintésével - a parkhoz. Külön kaput nyitottak a kedvünkért, s egy mezőn sorakozott fel a sok autó. A parkot a számunkra nyitott kapu felől csodásan illatozó eukaliptusz-liget szegélyezte, buzgón szagolgattam a levegőt. A felsorakozás után - mert még nyoma sem volt a beígért rezesbandának -, a park központjába mentünk. Van kiállítás, meghallgatható a Kennedy-beszéd, van játszótér a gyerekeknek, piknikező hely, kis tó, kávézó, szóval nagyon szép és kulturált hely. Akartunk volna sétálni egyet a parkban, de V. ízlésének túl sok volt a levegőben fenyegetően döngő méh/darázs (így nyár végén különösen aktívak), így inkább hazajöttünk. A rezesbanda még távozásunk idején sem érkezett meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése