Olyan áprilisszerű

Még tart a változékony idő itt, virágözön és fagyos reggelek keverednek egymással, de olyan hidegek, és hozzá hóviharok, mint más országokban, itt nincsenek. (Elrémülve néztem a magyar híreket...) Ízelítésül, hogy mi lehetne, ma, a reggeli csodás napsütés után 12 felé olyan jeges eső csapkodta végig a piac előtt várakozó autókat, hogy csuda. Ki tudja, hogyan sikerül holnap a felvonulás, déltől havasesőt, kiadós esőzést, és hideget jósolnak. Reggel elvileg fagy. 

A hideg éjjelek ellenére a madarak mindenhol fészket építenek, sűrűn rebben fel előlem madár az útról, ahol a fákról éjjel leesett fagyos gallyakat gyüjtögetik. Bernadette (p.k.) pedig mesélte, hogy a békák igen vad szerelmi életet élnek, hangos brekegés, kuruttyolás, dörmögés közepette, s hogy ezek a hangok milyen mulatságosak. Még egy befőttesüvegnyi békapetét is felajánlott a kis tavából, mondván, milyen érdekes is figyelni, ahogy a kis porontyok nőnek...

A héten már kétszer is egyedül autóztam dolgozni, szagolgathattam a Gyár telepén, az erdőcskén átmenőben a fák alatt rothadó faleveleket, s megállhattam vörösbegyet nézni. Az uram otthon maradt, ágyban, mostantól "house husband" :-) Hivatalosan is búcsút intett a Gyárnak kedden, vége, papírokat aláírta, a sorompós kapun, az épülete parkolójából már egy másik autósra tapadva jött ki, mert a belépőkártyáját is vissza kellett adja, természetesen. Sóhaj nélkül hagyta el a volt munkahelyét. A megfázása, fájó torka inkább aggasztotta, mint hogy 16 év után elhagyja a megszokottat. (Éppen most főzök neki csirkelevest, apróra felkockázott zöldségekkel. Hadd könnyítse valami a csúnya köhögését, szörcsögését. Emlékeimben igen élénken él az a leves, amit anyósom egyszer nekem főzött, amikor influenza döntött le a lábamról, és még a takaró súlya is fájt a bőrömön. Éppen látogatóban voltak nálunk, amikor belázasodtam. Olyan jó volt. Azóta sem eszem mást, ha beteg vagyok, vagy nyomorult, csak olyan levest.)

V. Üzemből való távozása ellenére én még ott parkolok a telepen, mert senki nem ellenőrzi, ki hajt be és ki, hacsak nem túl korán, vagy túl későn autózik arra valaki. S különben is, a Gyár által kiadott matrica még ott a szélvédőmön. 6:20-as érkezésem (mint a vonat!) néha felkészületlenül éri az őrt, akinek ilyenkor ki kell jönni a barlangjából, s el kell emelnie két kúpot az utamból, én pedig vigyorgok rá, hogy ne haragudjon, amiért kirángatom a melegből.

A minap érdekesen alakult érkezésem-távozásom. Éppen megérkeztem a telepre, amikor már annyira világos volt, hogy elaludtak a lámpák, éppen abban a pillanatban, amikor beálltam a kocsival az útszéli helyek egyikére. Aztán tizenegy órával később (húzós napjaim egyike) akkor szálltam le a villamosról, amikor a telepen éppen felgyulladtak a lámpák... Az ilyen apróságok felejtetni tudják a kellemetlenségeket.

Az Üzembeli munka mindig ugyanúgy alakul mostanság a hét során: kedden jó hangulatban megyek dolgozni, és ez kitart jobbára csütörtökig, majd pénteken biztosan sokáig dolgozom, sok a meló, s legtöbbször utolsó pillanatban beeső rendeléseket csinálok, mert mindenkinek igent kell mondani, mert jaj, mit szól, ha nem a válasz, s a napokkal előbb megrendelt tortákat már eléggé fáradtan, magamat gondos munkára forszírozva fejezem be, késő délután. Ezek a kapkodósra, stresszelősre sikerült péntekek kimerítőek, alig várom már a szabadságot. Sikerült kérnem a teljes áprilist, magam mögött hagyom egy hónapra ezt a kimerítő helyet, oldják meg a kapkodást nélkülem. Addig én kiszúrókra vadászom mindenféle konyhás boltokban Európa-szerte.

A piacon nagyon örülnek mindig a sütiknek, ma is vittem pár zacskót a Sz. Patrik-napi sütikből, és mostanában árulok díszítetlen, Star Wars-os kinyomóval készült sütiket is, amiknek még a felnőttek között is van rajongója! Zita barátnőm segítségével megrendeltem a robotos kiszúrókat is a sorozatból. A kávézó munkát és pénzt hoz, a piac elismerést. Valahogy így érzem. Az egyik helyen resource vagyok, a másik helyen én magam.

***

Múlt hétvégén turistáskodtunk, V. egy régi ismerősének köszönhetően. Nagy terveink voltak, északi túra, déli túra, amíg rá nem jöttünk, hogy minden nem fér bele két kurta napba úgy, hogy vasárnap este az ismerős már utazik is haza. De Newgrange, Monasterboice, Mellifont Abbey, a Powerscourt vízesés és a ház belefért. Utóbbit azzal vezettük fel a vendégnek, hogy a kávézóból remek a kilátás, aztán mire odaértünk, olyan köd lett (már reggeltől vastagodott), hogy az ablakból csak néhány méterre lehetett ellátni. Hegy, kert, távoli dombok, mind rejtve maradt a tejfel alatt. De a vízesés, az előző két napi hónak-esőnek köszönhetően igen jó formájában volt, még új ágat is eresztett. Az út szélén kétoldalt már jó magasak a medvehagymák, s az enyémek már kezdik hozni a virágaikat. Igen-igen koraiak, de igen-igen jó illatúak. Ray, a kollégám már csinált medvehagyma pesztót az Üzemben!

Turistáskodás közben felfedeztem, hogy mennyit felejtettem a régi, idegenvezetői tudásomból... Már az idejét sem tudom, mikor vezettem utoljára. Kis színesekben nem volt hiány, de tényekkel, évszámokkal alig-alig tudtam szolgálni a vendégünknek. Kínos volt. De legalább a néni megengedte Newgrange-ben, hogy miután a többi turisták kiaraszoltak a járatból, lefeküdjek a földre, s kinézzek azon a kis résen, amin a nap besüt decemberben, a téli napforduló napjain, s pont megvilágítja a járat végét. No, az jó volt. Egy, már hajolni alig tudó olasz bácsika, és én vállalkoztunk erre a földre fekvésre :-)

Meglepve tapasztaltam, hogy ezen az igen hideg (duplazoknis!), nagyon ködös, hózáporos, szeles vasárnapon, amikor valamivel nyitás után értünk Newgrange-be, az első túrák már teljesen foglaltak voltak, s csak 11 körül jutottunk volna be. Így előtte inkább elmentünk a környékbeli látványosságokhoz, s ebéd utánra foglaltunk helyet.

 Mellifont Abbey - sokkal nagyobb, mint emlékeimben.

 Mellifont Abbey

 Sírkő Monasterboice-ban

Kis zöld pont középen: Newgrange. A túra végére kisütött a nap. A végére, ahogy kell.