Kerti helyzetjelentés és hírek

Amióta megjöttünk, Maska sehol. Már többször töltöttem el hosszadalmas perceket azzal, hogy a szomszédunktól elválasztó falnál állva kiabáltam a nevét, ciccegtem, ksszegtem, cicukáztam, de Maska sajnos, sehol. Ilyen még sosem volt, így kénytelen vagyok feltételezni, hogy elhalálozott, mert aligha költözött volna ki jószántából a szomszédból, ahol - mint kiderítettem -, van egy öreg, használaton kívüli galambdúc a földön, akkora bejárattal, amin egy Maska pont befér. 

Miért is hagyná ott az aranyéletet, magától... Az utóbbi időben már a húspotyadékért is csak hosszas unszolásra volt hajlandó leugrani a falról, az elkopott fogairól, süketségéről úgy sejtettem, nem mai csirke már. 

Az uram örvendezett vala, mert most legalább egyeduralkodó a dobogón, ahol - szerinte -, mindig is a Maska után következett.

A madarak kezdenek visszatérni a kertbe, a vörösbegyet és egy cinkét már láttam hosszasan kutatni a növények között, s mind gyakrabban hallatszik hangos madárdal a borostyános fal felől. Talán most majd visszamerészkednek, mire elkezdődik az etetési szezon. Majd végiggereblyézhetem a toalettként használt virágágyásomat, és ledugdoshatom a tavaszi virággumókat, anélkül, hogy később egy macskasegg alatt végeznék.

Kicsiállat-szorongathatnékomat pedig majd kiélem az ismerőseinknél, ahol van kutya-macska :-)

A páfrányfa két újabb levéllel ajándékozott meg bennünket, még így utolsó nekifutásként. A régi, teljesen elszáradt leveleket levágtam, most megint csupazöld, és hatalmas. A helyhiány miatt a kertbe száműzött, és a kiköltöztetés által megviselt avokadófám magához tért, úgy döntött, végül is jó neki ez az éghajlat, és rengeteg levelet hozott. Télre majd átrakom az egyre sötétedő kertből a ház elé, ahol több nap éri (igaz, több szél is).

Az újhagyma-ültetvényem apránként az asztalunkra kerül. Vékonykák, de finomak, és remekül mutatnak mindenféle keleti levesekben, vagy rántottán, dekorációként.

A muskátlik egyre csak hozzák hatalmas, sűrű szirmú virágaikat, és Margaret, a rózsa is virágzik még. Ugyanakkor a reggelek kezdenek hűvösödni, már fűtünk este és reggel kicsit, s itt-ott színesednek a fák, ahol a hegyről leáramló hideg levegő megcsapta őket. Kedvenceim, a vadszőlők szépen pirosodnak már (nekem bármilyen romos házat el lehetne adni, csak legyen beborítva vadszőlővel!). Amúgy pedig ez most az ügyeletes álomházam, természetesen kellene hozzá egy lottónyeremény, egy építész (bár mondjuk, ismerős építész akadna, akit megbíznék), és türelem, amíg ez a védett épület elkészülne-felújulna. Álmodozni szabad, ugye?

Amikor hazajöttünk, együtt ebédeltünk Trish-sel, akit V. - mint minden alkalommal, ha sokáig nem láttuk -, megkérdezett, hogy nem vett-e házat, míg távol voltunk. "Actually, I did." - jött a válasz, kis mosoly kíséretében. Megálltuk, hogy ne sikoltozzuk hangosan, de annyira örültünk a hírnek! Már évek óta ezen agonizál, hogy mikor vegyen, hol vegyen, mit vegyen, ugyan édes terhek ezek, de érzelmileg nagyon megviselték, mert ahogy mondta, óriási felelősség ez neki. Valószínűleg Karácsony környékén tud költözni, addig tart, amíg minden papírmunka elrendeződik. De még ott tart, hogy lehet, hogy meg sem történik, mert ugyan az általa ajánlott árat elfogadták az eladók, de ha jön esetleg valaki, aki többet ígér, akkor még füstbe mehet az egész. Amíg nincs kint a Sold tábla, csak a Sale Agreed, addig semmi sem biztos. Biztosan idegtépő lehet ez neki!

S nagyon irigykedtem, mert a ház felújított, és Neff sütő van a csodaszép modern konyhában...

Talán emlékeztek még a nagy lendülettel megkezdett közösségi kiskertre, amiből végül nem lett semmi. A beültetett részen igen nagyra nőtt egy általam adományozott zsálya, a rozmaring és egy mentacserje, már a telepi kertész is tiszteli, mert mindig szépen körbenyírja a fűnyírógéppel. Ma majd kimegyek, és kivágom a gazt, füvet közülük. A többi felásott, de fel nem használt rész újra füves már...

Apropó, a telepen beindult a kerékbilincselés. A parkolási engedélyeket a befizetett közös költséghez kötik, aki fizet - vagy akinek a főbérlője fizet -, az kap lakásonként két parkolási engedélyt. Érdekes módon felszabadult pár hely, de lassan egészen hosszú sor kispapírka lesz a szélvédőmön, az adó, a műszaki engedély és a biztosítás korongja mellett most még ennek is kell hely.

***

Az Üzemben közben némi változások állnak majd be. Aniz úgy döntött, hosszú hezitálás és körömrágás után, hogy ideje utaznia, amit a húszas éveiben nem tett meg, annak most eljött az ideje. Tokióba utazik, nem ismer senkit, de mindenképpen oda szeretne menni. Indiáról letett - vízumgondok -, s az egészségének sem tenne szerintem jót, ha oda menne először. (Még mindig nem gyógyult fel vészes vérszegénységéből.) Amikor nálunk volt a japán forgatócsoport, a főnököm ügyesen elmesélte Aniz terveit az egyik japán hölgynek, még egy névjegykártyára is szert tett, s így most Aniznak van egy Yuka nevű tokiói "kapcsolata" vészhelyzet esetére.

Elena, az olasz kolléganőm, akivel a legjobban tudom megbeszélni a dolgokat, amíg feleségként foglalkoztatnak, szintén feladta a szombatonkénti munkáját, s teljes erejével a jógára koncentrál. Igen népszerű jógaoktató, rengeteg órája van. 

Tim, a hirtelen haragú kollégám, aki a Trinity-n segédoktató, Karácsonyig fog nálunk dolgozni és intézni a pénzügyeket, mert az ösztöndíja úgy kívánja, hogy máshol ne dolgozzon, még részmunkaidőben sem. Ő az, akinek a szülei Franciaországban élnek, egy öreg malomban, s az utazás előtt elmondta nekem, hogy a franciáknál muszáj elsütni a parlévúangléz-mondatot, aztán lehet makogni hibásan, csak lássék rajtunk az igyekezet, s akkor megpróbálnak majd ők angolul beszélni. Na ez az a taktika, amit az uram nem volt hajlandó bevetni... :-)

Catherine, aki a FÁS egy, munkakeresőknek felállított képzési kurzusa kapcsán került hozzánk, Aniz távozásával teljes munkaidőbe kerül majd az Üzemben, novembertől. Eddig délutánonként sütött-főzött nálunk, jobbára Ray tanítgatta a szakácsi szerepkörre. Ő tud sütni, nagy segítség volt eddig is nekünk. Képzését a FÁS fizette, abban a reményben, hogy utána kiképezve majd munkát kap valahol. Igen örülök, hogy marad, mert ugyan kissé még akkurátus, lassú - Juliane, brazil kollégánőnk úgy fogalmazott, hogy úgy 30 %-os sebességgel dolgozik ahhoz képest, ahogy kellene -, ügyes, tanulékony, s idővel majd felgyorsul a megfelelő sebességre. S ráadásul szeret olvasni, már cseréltünk könyvet is :-)

Új pincérnőnk is van szombatra, Molly, akivel nem fogok találkozni. Annyit tudok róla, hogy egyetemista, svéd-ír származású. Tim szerint inkább írnek néz ki, mint svédnek, tehát nem szőke és nem bögyös :-)

Továbbra is sok életrajzot hoznak be az Üzembe munkában reménykedő fiatalok. Volt már elég kellemetlen jelenet is, amikor egy spanyol fiatalember próbált valósággal kierőltetni egy pozitív választ Paco-ból, spanyolságukra hivatkozva. Paco hiába bizonygatta a fiúnak, hogy ő aztán nem dönthet munkahely ügyben... A srác nagyon erősködött, hogy ő már napok óta a parkokban alszik, elfogyott minden pénze, éhezik, sürgősen KELL neki egy állás... aztán puffogva elrohant, amikor nem sikerült munkához jutnia. 

A hétvégét és a hét elejét a főnököm Barcelonában tölti, az Irish Examiner küldte oda, hogy egyen egy jót és írjon Ferran Adria és a testvére új tapas bárjáról. Irigykedtem!! Kiváncsi vagyok, miket ír majd róla, milyen volt. Sok képet ígért...

Amire a legbüszkébb vagyok, így utólag, hogy a főnököm sütiket szállított az angol nagykövet nyári kerty partyjára, s az általam ötletként felajánlott és elkészített, általuk pedig Team GB-nek keresztelt torta nagy sikert aratott. Érdekes módon erről a tortáról nem rakott fel képet a főnököm a FB oldalára, de nekem elküldte, úgyhogy megosztom, itt, annál is inkább, mert 8 órát túlóráztam a sütemények elkészülte érdekében (a torta barackszín oldalárért elnézést):

Zárásnak pedig egy kép, ami sejtteti, mivel töltöttük a szabadság idejét: forró kövön még sülő T-bone steak, két személyre, a Casa Rufo-ban, Bilbao-ban. Ahol a pincérnő ingyen nekem adott egy kis üvegecske whisky-t a polcról, pedig ki akartam fizetni...: