Van ám itt még élet, második rész

A héten - ugye - focistákat gyártottam. Ha elfogyott egy adag, mert fogytak ám szépen, jött az újabb adag, így megint jutott sütnivaló a délutánokra. De a sikerük nagy volt. Aniz mesélt róluk, illetve az egyik sütiről egy bájos sztorit: elvitt egyet csütörtök este az ismerőseinet a kocsmába, ahol azok az ír-spanyol meccset nézték. Míg odajutott, letört a focista feje, majd több apróbb darabra tört a teste is. Aniz kiteregette azért az asztalon a kocsmában, ahol éppen a rossz véget ért meccs felett búsongtak a pasik. Vagy tíz srác sereglett össze az asztal körül, és a "broken Irishman"-t próbálták összeilleszteni, hogy jaj, "he is in bits*"... :-) S telefonokkal fotózgatták, hogy csak nem akar összeállni a sok kis darab egy egésszé. Elvileg erről készült egy fénykép, talán megkapom.

Csütörtökön túlóráztam, mert eléggé esős volt az idő, s nem volt kedvem munkaidő végeztével a városban imbolyogni, míg elkezdődik Amanda bulija az egyik belvárosi kocsmában. Inkább sütöttem, készültem másnapra. Fura nagyon, hogy nem tudom eltölteni úgy az időmet a városban, hogy boltból boltba megyek, nézelődöm, sétálgatok. Valahogy nem megy. Pedig néha látni érdekes épületeket, jeleneteket, lehetne fényképezni, nézelődni... Trish mesélte, hogy ő néha az egész szombatját ezzel tölti, a vége mozi, vagy randi a haverokkal, addig boltok, apróbb vásárlások... Valószínűleg én nem tudnám visszafogni magam, komoly kárt tennék a költségvetésünkben, mert biztos útba esne egy-egy könyvesbolt, vagy konyhabolt... Ott van pl. a pár hónapja megnyílt nagyon veszélyes Decobake bolt a Bachelors Walk-on, a remek cukormázaival, sütős kellékeivel. Megvárom, míg muszáj lesz odamennem, pl. következő héten, cukorvirágok miatt. Három répatortát kell egy esküvőre készítenem, a dekor minimális, két-két cukorrózsa mindegyik tortán, s szalag, mást nem kértek ré.

Amanda állampolgárrá avatása csütörtök délben történt. Aznap 5000 embert avattak, ezres csoportokban, a Convention Center-ben, a Liffey északi oldalán. Ő déltájban került sorra. Mint mesélte, az épület előtt hosszan kellett sorba állni, egyesével sorjáztak be az emberek, odabent át kellett adni az útleveleiket, s megkapták a "citizenship package"-t, benne a (csak) ír nyelvű nyilatkozattal, hogy no, Ön akkor ír állampolgárságot kapott. Hozzá járt kis zászló-kitűző, és az eskü szövege, valamint egy egész oldalas nyomtatvány arról, hogy mely esetben vonhatják vissza az állampolgárságot. Amanda Tim-et, egykor közös kollégánkat kérte meg, hogy legyen a kísérője, mert mindenki egy vendéget vihet magával, tehát 2000 ember ült a teremben, ahol - ahogy Tim fogalmazott -, ők a kisebbséget képviselték. Az újonnan avatottak többsége színes bőrű volt. A színpadon egy Garda-zenekar játszott, aztán Alan Shatter az igazságügymininiszter beszélt, és valamilyen nyugalmazott bíró, aki egy, a rasszizmus határát erősen súroló beszédet tartott, amit Tim szerint biztos tréfának szánt, de bumfordira sikerült, s igen rezgett a léc.

A sallangoktól mentes eskü csak két mondat, abból egy mondat a név és a lakcím (!) Slussz. Amanda mondta, hogy azért könnyes lett a szeme, mert mégis, nagy dolog ez, még akkor is, ha tömegben avatják fel őket.

A kocsmában aztán megnézhettük a fotókat, kézbe vehettük a papírokat, és gratulálhattunk neki, hogy viszonylag gyorsan jutott hozzá 8 éve itt élőként az állampolgársághoz. Elvileg átlagosan két év a várakozás a papírok beadása után, míg eldől, hogy na, akkor megkaphatja-e az illető az állampolgárságot, vagy sem, s elvileg minden kérelem egyéni elbírálás alá esik Shatter által, s jelenleg úgy 25000 kérelem vár elbírálásra...

(V. most mondja, hogy a csehek és a görögök jutottak tovább. Au.)

Odakint szakadt az eső, bent kellemes sörözés közben végre tudtam egy jót beszélgetni Elenával, olasz kolléganőmmel, aki a kollégák közül korban hozzám áll legközelebb, s férjezett. Nem láttam már vagy fél éve, csak futólag, mert csak szombatonként dolgozik. Ő az, akivel bármikor meg lehet vitatni az élet nagy dolgait, s aki hallott már azokról az írókról, akiket olvastam/olvasok. Pengevékony nő, jógaoktató (is). A Trinity-n dolgozik kutatóként, ha jól értettem.

***

A mai Bloomsday-ről kimaradtam, mivel ismerősöket költöztettünk. Éppen csak egy, a minap felvett műsort futottam át, inkább egy barátunk kedvéért, mint magáért a Bloomsday miatt. (A piacra éppen most én csináltam a kávé mellé a sütiket, Happy Bloomsday feliratos kekszeket vittem. Sokak vissza is jöttek a pulthoz a sütivel, hogy nahát, jó ötlet, s volt olyan ír is, aki csodálkozva mondta, hogy jé, ma van?!)

Az Ulysses-t nem olvastam végig soha, bár tisztában vagyok a témájával, de, mint sokan mások, nem jutottam tovább az első fejezetnél. Filmen láttam egyszer. Nemrég megjelent egy olyan kiadása, amelyben egy bátor vállalkozó áttördelte a szöveget, írásjeleket helyezett el, dőlt betűket használt, hogy érthetőbb legyen, éppen ki beszél, kinek a gondolatai olvashatók, s így próbálta meg emészthetővé tenni ezt a hatalmas, sokak által becsült, de kevesek által olvasott regényt. 

Holnap ismét vezetéses sétára indulok, Pat Liddy túrájára megyek, a regény színhelyét nyújtó dublini városnegyedekről remélhetőleg sok érdekességet tudok majd meg!

* ami annyit tesz, hogy valaki szomorú, aggódó, "széthullott", össze van törve.