Ma reggel már úgy indultunk a napnak, mintha mi sem történt volna. Hazajöttünk. Böhöm szereldében, készül a műszakira, a második adag ruha is szárad már. Némi adóbevallós papírmunkára is sor került, s a vacsora is készen áll, hogy sütőbe kerüljön. Önbizalmam hatalmasra nőtt ma, mert egyedül is eltaláltam az Aranykezű Gerry műhelye elé, míg V. még elment ezért-azért az autósboltba, s csak később ért oda. Apropó, vezetni sem felejtettem el!
Odakint meglepően langyos az idő. Ugyan tegnap hajnaltól (még a tengeren) köd fogadott bennünket Írország felé hajózva, és majdnem hazáig szemerkélő esőben autóztunk, de mire bekanyarodtunk a ház elé, kisütött a nap, és csodás, élénk színekkel fogadott Bray Head. S persze, feltűnő volt a frissen mosott fák itt-ott már erősen színesedő ragyogása.
Minden szépen rendben, nekem csak a cuccainkat kellett szétpakolni, kimosni. Enda és neje, akik távollétünkben használták a lakást, úgy kitakarítottak, hogy csuda. A telep szélén lévő elhanyagolt teniszpályán bontás, tisztítás nyomai: míg távol voltunk, a tulaja megkapta az engedélyt egy öregek otthona építésére, ehhez a telep felől fog majd bejárni, lesz majd teherautóforgalom. Maska is megvan, köszöni, ott ült a falon, komoran bámulva befelé, amikor széthúztam a függönyöket. Szokás szerint fújással, majd kiscicahangokkal reagált közeledésemre. Rendkívül vaskos lett, a bundája is, ezért most azt gondolom, vagy kemény tél előtt állunk, vagy Siobhan, a szomszéd etette rendkívüli buzgalommal. A japán juhar már elhullajtotta a levelei nagyját, a Michealmas daisy-m (Aster) nyamvadt három virágocskát hozott... csak... A muskátlik hatalmasak... Az Üzemben bejelentkezésemre (van-e a hétre sütirendelés?) a nincsen kívül nem tudtak semmit mondani, örültek, hogy megint megyek, holnap már kelek, korán, alighanem nyögve, mert igencsak elszoktam a korai keléstől.
Próbálom átgondolni, mi volt rendkívül emlékezetes a második európai autós túránk során, mi az, amin majd legközelebb változtatni kell, s mi volt negatívum. Egyelőre még bugyog bennem összekeveredve a sok élmény. Sokszor beugrik, amint ott álltunk a ragyogó napsütésben, a mára már alaposan megfogyatkozott Pasterze gleccser előtt, a Grossglockner lábánál, a szikrázó csúcsokra felbámulva, lenyűgözve az arányoktól... Vagy ott van az az út, majd még megnézem a számát, ami végig a hegyoldalban kapaszkodik, szűk, kanyargós, néhol ijedt jajra ingerli az embert, végig korlát, s ha szembejön egy kocsi, mindkettő óvatosan araszol előre... Félelmetes volt!
Annyi volt a szépség, az élmény: A Dolomitok Dél Tirolban, a hajnalban felemelkedő párapaplan, amint eléri a házat... a naplementék... a meleg... a világító bójasor az éjszakában, valahol Anglia délnyugati csücskében... a limericki rendszámú autó Baja felé menet... a sok motoros a hegyi utakon... a hágók... a merinó juhok buci feje... a váratlanul magyarul megszólaló Efraim nevű pincér a Hochalpenstrasse elején, a kisvendéglőben... a Balaton oldalról sütő bronzos napsütésben és feketén, éjszaka... az uram első "saját készítésű" gulyása... a Stelvio-hágón való leereszkedés (az odaút is megér egy misét, de azt nem emlegeti senki)... a kilátás a szálló tizedik emeletéről Lahnstein "schloss"-jaira és a Rajnára... no és a hegyek... a hegyek... a HEGYEK...!
Hat óra, harangoznak. A hegyek közül visszakerülök a földre.
Odakint meglepően langyos az idő. Ugyan tegnap hajnaltól (még a tengeren) köd fogadott bennünket Írország felé hajózva, és majdnem hazáig szemerkélő esőben autóztunk, de mire bekanyarodtunk a ház elé, kisütött a nap, és csodás, élénk színekkel fogadott Bray Head. S persze, feltűnő volt a frissen mosott fák itt-ott már erősen színesedő ragyogása.
Minden szépen rendben, nekem csak a cuccainkat kellett szétpakolni, kimosni. Enda és neje, akik távollétünkben használták a lakást, úgy kitakarítottak, hogy csuda. A telep szélén lévő elhanyagolt teniszpályán bontás, tisztítás nyomai: míg távol voltunk, a tulaja megkapta az engedélyt egy öregek otthona építésére, ehhez a telep felől fog majd bejárni, lesz majd teherautóforgalom. Maska is megvan, köszöni, ott ült a falon, komoran bámulva befelé, amikor széthúztam a függönyöket. Szokás szerint fújással, majd kiscicahangokkal reagált közeledésemre. Rendkívül vaskos lett, a bundája is, ezért most azt gondolom, vagy kemény tél előtt állunk, vagy Siobhan, a szomszéd etette rendkívüli buzgalommal. A japán juhar már elhullajtotta a levelei nagyját, a Michealmas daisy-m (Aster) nyamvadt három virágocskát hozott... csak... A muskátlik hatalmasak... Az Üzemben bejelentkezésemre (van-e a hétre sütirendelés?) a nincsen kívül nem tudtak semmit mondani, örültek, hogy megint megyek, holnap már kelek, korán, alighanem nyögve, mert igencsak elszoktam a korai keléstől.
Próbálom átgondolni, mi volt rendkívül emlékezetes a második európai autós túránk során, mi az, amin majd legközelebb változtatni kell, s mi volt negatívum. Egyelőre még bugyog bennem összekeveredve a sok élmény. Sokszor beugrik, amint ott álltunk a ragyogó napsütésben, a mára már alaposan megfogyatkozott Pasterze gleccser előtt, a Grossglockner lábánál, a szikrázó csúcsokra felbámulva, lenyűgözve az arányoktól... Vagy ott van az az út, majd még megnézem a számát, ami végig a hegyoldalban kapaszkodik, szűk, kanyargós, néhol ijedt jajra ingerli az embert, végig korlát, s ha szembejön egy kocsi, mindkettő óvatosan araszol előre... Félelmetes volt!
Annyi volt a szépség, az élmény: A Dolomitok Dél Tirolban, a hajnalban felemelkedő párapaplan, amint eléri a házat... a naplementék... a meleg... a világító bójasor az éjszakában, valahol Anglia délnyugati csücskében... a limericki rendszámú autó Baja felé menet... a sok motoros a hegyi utakon... a hágók... a merinó juhok buci feje... a váratlanul magyarul megszólaló Efraim nevű pincér a Hochalpenstrasse elején, a kisvendéglőben... a Balaton oldalról sütő bronzos napsütésben és feketén, éjszaka... az uram első "saját készítésű" gulyása... a Stelvio-hágón való leereszkedés (az odaút is megér egy misét, de azt nem emlegeti senki)... a kilátás a szálló tizedik emeletéről Lahnstein "schloss"-jaira és a Rajnára... no és a hegyek... a hegyek... a HEGYEK...!
Hat óra, harangoznak. A hegyek közül visszakerülök a földre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése