A háziurunkról megörökölt palacsinta sütőben (melynek átmérője 22 cm), a 80 ml-es mérőkanállal kimért, az átlagnál kissé folyékonyabb palacsintatésztával tökéletes vastagságú és formájú palacsintát lehet készíteni.
***
Tegnap a Tesco-ban kijött a számon az a (borzalmas) mondat, amit utálok, ha tőlem kérdik, s hála az égnek az utóbbi pár évben nem nagyon kérdezték, legalábbis ellenséges hangsúllyal nem. Elsütöttem a pénztáros néninek, el én, mert az előttem sorban álló párral valamilyen számomra ismeretlen, de kelet-európainak hangzó nyelven beszélt, így muszáj volt megkérdeznem: "Verárjúfrom?"
"Lengyelországból." - felelte, mire elárultam, hogy én pedig magyar volnék, s ugye, biztos tetszik ismerni, hogy "Polak Venger dva bratanki", mire ő, of course, "Lengyel, magyar, két jó barát" - mondta tökéletest megközelítő kiejtéssel, majdnem a pultot ütögette leesett állam. Mint kiderült, réges-régen a néninek volt egy Tivadar nevű magyar pasija Miskolcon, akinek a kedvéért sokat utazott, és magyarul tanult, de az borzasztóan nehéz nyelv, és hiába vett nyelvkönyveket, nem tudta megtanulni. De pár mondatot azért tud, s mindjárt le is tesztelte rajtam, hogy ezek mindegyike szalonképes-e. S utána megállt a keze a levegőben, benne a sajtommal, s mosolygott maga elé, biztos kicsit odagondolt arra a Tivadarra. Vagy csak a magyar nyelv bonyolultságán ábrándozott el, nem tudom, mert a rövidke társalgásunkból és elmélkedéséből kizökkentette a mögöttem álló ír pár türelmetlen fészkelődése.
Amúgy sejtette, hogy magam is máshonnan jöttem, mert mint mondta, az írek nem szokták venni ezt a fajta kovászos uborkát, amit én, hehe...
***
Tegnap a Tesco-ban kijött a számon az a (borzalmas) mondat, amit utálok, ha tőlem kérdik, s hála az égnek az utóbbi pár évben nem nagyon kérdezték, legalábbis ellenséges hangsúllyal nem. Elsütöttem a pénztáros néninek, el én, mert az előttem sorban álló párral valamilyen számomra ismeretlen, de kelet-európainak hangzó nyelven beszélt, így muszáj volt megkérdeznem: "Verárjúfrom?"
"Lengyelországból." - felelte, mire elárultam, hogy én pedig magyar volnék, s ugye, biztos tetszik ismerni, hogy "Polak Venger dva bratanki", mire ő, of course, "Lengyel, magyar, két jó barát" - mondta tökéletest megközelítő kiejtéssel, majdnem a pultot ütögette leesett állam. Mint kiderült, réges-régen a néninek volt egy Tivadar nevű magyar pasija Miskolcon, akinek a kedvéért sokat utazott, és magyarul tanult, de az borzasztóan nehéz nyelv, és hiába vett nyelvkönyveket, nem tudta megtanulni. De pár mondatot azért tud, s mindjárt le is tesztelte rajtam, hogy ezek mindegyike szalonképes-e. S utána megállt a keze a levegőben, benne a sajtommal, s mosolygott maga elé, biztos kicsit odagondolt arra a Tivadarra. Vagy csak a magyar nyelv bonyolultságán ábrándozott el, nem tudom, mert a rövidke társalgásunkból és elmélkedéséből kizökkentette a mögöttem álló ír pár türelmetlen fészkelődése.
Amúgy sejtette, hogy magam is máshonnan jöttem, mert mint mondta, az írek nem szokták venni ezt a fajta kovászos uborkát, amit én, hehe...
5 megjegyzés:
Ó, ez aranyos történet volt!
A férjem főnökének (mostanság valahol 75 és 80 között) egyszer volt egy bolgár felesége, akivel egy magyarországi cserefélévben ismerkedtek meg (ki lehet számolni, hány éve lehetett - NAGYON régen). A közös nyelv a MAGYAR lett! Később elváltak, ment az élet tovább, de az öregúr a mai napig szinte akcentus nélkül beszél magyarul! Döbbenetes. Múltkor ráköszöntem a szupermarketban, hogy "Jó napot kívánok!" - hát úgy felkapta a fejét :-D Aztán elmesélte (magyarul), hogy a felesége (a férjem főnöknője) éppen Szicíliában nyaral :)
Igen, ezt a lengyel magyar barátságot nekem is rendszeresen felhozza egy lengyel barátom, igaz, hozzá szokta tenni, hogy ő azért a németeket se utálja :). De a magyar tényleg iszonyat nehéz egy nyelv, ez tény. Finnül is ezért nem tanulunk, a norvég egyszerűbb.
De a Mjölnirre, hogy bírsz Te ilyeneket kimérni, hogy 22 centis serpenyőben 80ml tésztával? Múltkor épp valaki kérdezte a palacsintát, és a kedvéért kimértem, amit csak "érzésre" szoktam csinálni, hát nagyon nem kerek számok jöttek ki... Azt meg végképp nem tudom, mennyi fér a merőkanálba, stresszelne, ha mérném. Igaz, én csak magunknak, hobbiból sütök-főzök, és nem is mindig tökéletes; ha valaki profi, annak tudnia kell, mi mennyi, és akkor az mindig annyi is legyen, "comme il faut".
Holnap azért is sütök egy keletnémet túrótortát :P
S utána megállt a keze a levegőben, benne a sajtommal, s mosolygott maga elé, biztos kicsit odagondolt arra a Tivadarra.
Annyira szeretem, ahogy észreveszed az ilyen finomságokat és át is tudod adni írásban! Öröm olvasni:)
Szia Geszt! :)
Nekem is van egy történetem:
pár éve Lengyelországban voltam (voltunk) egy tréningen, s a programok között szerepelt egy Krakkói városlátogatás, idegenvezetéssel (angolul).
Az idegenvezető - a sokadik, értelmes kérdésünk után - megkérdezte, honnan jöttünk.
Mondtuk Magyarországról, de be sem tudtuk fejezni a "Polak Venger.."-t, mondta magyarul: "Lengyel magyar...".
Majd megkért minket, hogy a vezetés végén szóljunk neki.
Szóltunk. Udvariasan megköszönte a részvételt a csoportnak, majd így szólt: "A magyarok jöjjenek velem!"
És megmutatta a Wawel altemplomát - grátisz. :)
Remek történetek!
Medve, nem vagyok én ilyen méricskélős ám, csak a merőkanál egy amerikai cup-mértékegységű készlet része, és a nyelére rá van írva a mennyiség. A kávézóban is érzésre készíti a séf a palacsintát, de ha hamar össze kell dobni a tésztáját, HorváthIlonás egységekkel dolgozom (2 tojás-300 g liszt-600 ml tej), mert nincs idő kísérletezni.
Megjegyzés küldése