Ma reggel nyirkosnak, nedvesnek indult a nap a tegnapi hosszú eső után (mely éppen akkor szakadt le, amikor megindultam volna a porszívóval a kocsi felé. Így jár az, aki halogat!) De kilencre kisütött a nap, a virágok reménykedve néznek felfelé, talán lesz itt még délre tavaszi meleg.
Az Üzem udvarán, fura mód a legsötétebb sarokban kinyílt az első nárcisz, kicsi, vékony, sovány, picike virágfejjel, de virágzik! A lakás előtti kiskert napsütötte sarkában nekem is bimbós már az egyik nárciszom. Az amarilliszeim két bimbót hoznak - egész télen vártam, hogy elhervadnak a leveleik, és szétválaszthatom a cserépből egymást lassan kitúró gumókat, de nem hagytak rá időt, mindig voltak zöld leveleik. Addig pedig nem merek hozzányúlni, amíg nem "pihen" látványosan. A fikusz lelkesen bokrosodik, mióta visszavágtam.
Focist ma reggel leadtuk a szereldében, már múlt hét eleje óta jelezte, hogy ideje az éves szervizen átesnie. Így most úri dolgom van, az uram fuvaroz. De legalább nem kellett a villamoson cipelnem a sok szivet Bálint-nap közeledtével. Még pénteken délután is futott (volna) be rendelés, amire nemet mondtam, hiába készültem extra szívekkel, mind elfogyott. A feliratosokból jövőre kétszer annyit kell majd csinálnom. A szokásos feliratokat használtam, "Be my Valentine", "Loves me.. loves me not?", "Be still my beating heart", "Be my baby" stb.
Daphne mindig kérdezget, hogy hogyan jövök ki a főnökömmel, én pedig ugyanazt ismételem mindig: kijövök. Nem idegeskedem, a rendszeres kereset adta előnyök járnak a fejemben, ha "helyzet" van. De azért múlt csütörtökön, amikor munkaidőm végeztével 14 óra 03 perckor a mobilomat felmarkolva megindultam az öltöző felé, s éppen AKKOR vett fel egy dekorálós megrendelést, no akkor azért odavágtam a mosogatóba a tortaformát, szegényt. De csak úgy halkan, alig csörrent nagyobbat, mint máskor. De én tudtam, hogy dühömben vágom oda, s utána bántam is, hogy elveszítem a fejem, hiszen tíz perc alatt megvolt a dekor, és mehettem... de azért már... mégis.
***
Pénteken megtudtam biztosra azt, ami eddig csak pletyiként járta be az Üzemet, mégpedig hogy Jasper, a séf, április végén felmond, utazni fog. Kicsit lehervadtam, mert végtelenül kedves, gyors, figyelmes munkatárs. A múltkor felhívott este, hogy felvehet-e egy rendelést, tudja, hogy másnap sok a munkám... Utazzon csak, amíg fiatal és nincs lekötve, de a lelkére kötöttem, hogy az utána jövő séfbe tessék szépen hasonló figyelmességet és csapatszellemet beleverni, mint amilyen neki van.
Az Üzemben két új alkalmazott van, James, Ausztráliából, ő pincérkedik, és Adriana, a séf, aki félig venezuelai, félig spanyol, húsz éve él itt, egy amerikai férjjel az oldalán. A kislánya 7 éves. Szombatonként fog dolgozni az Üzemben. Így a csapat jelenleg áll három ír alkalmazottból, van egy spanyol, egy mexikói, egy magyar, egy venezuelai-spanyol, egy olasz, egy amerikai és egy skót-ír. Remek keverék, mindegyik jó kolléga, egyik sem húzza el a száját ha melózni kell - egyedül Anne, az ír segédszakács az, aki a tortasütéstől ódzkodik, legnagyobb meglepetésemre ő fog helyettesíteni, amíg távol vagyok. Gondolom, a dekorálást majd a főnököm csinálja meg.
***
Amúgy pedig munka mellett készülünk a nagy útra. S hogy ne legyen teljes nyugalom, kaptam egy levelet az Adóhivataltól, hogy nem fizettem adót... Hahaha, nanehogymá'... A könyvelőtől kérdeztem, hogy ez meg mi, de még nem válaszolt a mailemre. Az adóhivatal számán pedig búgó férfihang értesített, hogy sokan hívják őket, adjam meg a telszámomat, s majd visszahívnak. Yeah, right. Most várom, mivel lepnek meg. Remélem, egy bocsánatkéréssel.
Az Üzem udvarán, fura mód a legsötétebb sarokban kinyílt az első nárcisz, kicsi, vékony, sovány, picike virágfejjel, de virágzik! A lakás előtti kiskert napsütötte sarkában nekem is bimbós már az egyik nárciszom. Az amarilliszeim két bimbót hoznak - egész télen vártam, hogy elhervadnak a leveleik, és szétválaszthatom a cserépből egymást lassan kitúró gumókat, de nem hagytak rá időt, mindig voltak zöld leveleik. Addig pedig nem merek hozzányúlni, amíg nem "pihen" látványosan. A fikusz lelkesen bokrosodik, mióta visszavágtam.
Focist ma reggel leadtuk a szereldében, már múlt hét eleje óta jelezte, hogy ideje az éves szervizen átesnie. Így most úri dolgom van, az uram fuvaroz. De legalább nem kellett a villamoson cipelnem a sok szivet Bálint-nap közeledtével. Még pénteken délután is futott (volna) be rendelés, amire nemet mondtam, hiába készültem extra szívekkel, mind elfogyott. A feliratosokból jövőre kétszer annyit kell majd csinálnom. A szokásos feliratokat használtam, "Be my Valentine", "Loves me.. loves me not?", "Be still my beating heart", "Be my baby" stb.
Daphne mindig kérdezget, hogy hogyan jövök ki a főnökömmel, én pedig ugyanazt ismételem mindig: kijövök. Nem idegeskedem, a rendszeres kereset adta előnyök járnak a fejemben, ha "helyzet" van. De azért múlt csütörtökön, amikor munkaidőm végeztével 14 óra 03 perckor a mobilomat felmarkolva megindultam az öltöző felé, s éppen AKKOR vett fel egy dekorálós megrendelést, no akkor azért odavágtam a mosogatóba a tortaformát, szegényt. De csak úgy halkan, alig csörrent nagyobbat, mint máskor. De én tudtam, hogy dühömben vágom oda, s utána bántam is, hogy elveszítem a fejem, hiszen tíz perc alatt megvolt a dekor, és mehettem... de azért már... mégis.
***
Pénteken megtudtam biztosra azt, ami eddig csak pletyiként járta be az Üzemet, mégpedig hogy Jasper, a séf, április végén felmond, utazni fog. Kicsit lehervadtam, mert végtelenül kedves, gyors, figyelmes munkatárs. A múltkor felhívott este, hogy felvehet-e egy rendelést, tudja, hogy másnap sok a munkám... Utazzon csak, amíg fiatal és nincs lekötve, de a lelkére kötöttem, hogy az utána jövő séfbe tessék szépen hasonló figyelmességet és csapatszellemet beleverni, mint amilyen neki van.
Az Üzemben két új alkalmazott van, James, Ausztráliából, ő pincérkedik, és Adriana, a séf, aki félig venezuelai, félig spanyol, húsz éve él itt, egy amerikai férjjel az oldalán. A kislánya 7 éves. Szombatonként fog dolgozni az Üzemben. Így a csapat jelenleg áll három ír alkalmazottból, van egy spanyol, egy mexikói, egy magyar, egy venezuelai-spanyol, egy olasz, egy amerikai és egy skót-ír. Remek keverék, mindegyik jó kolléga, egyik sem húzza el a száját ha melózni kell - egyedül Anne, az ír segédszakács az, aki a tortasütéstől ódzkodik, legnagyobb meglepetésemre ő fog helyettesíteni, amíg távol vagyok. Gondolom, a dekorálást majd a főnököm csinálja meg.
***
Amúgy pedig munka mellett készülünk a nagy útra. S hogy ne legyen teljes nyugalom, kaptam egy levelet az Adóhivataltól, hogy nem fizettem adót... Hahaha, nanehogymá'... A könyvelőtől kérdeztem, hogy ez meg mi, de még nem válaszolt a mailemre. Az adóhivatal számán pedig búgó férfihang értesített, hogy sokan hívják őket, adjam meg a telszámomat, s majd visszahívnak. Yeah, right. Most várom, mivel lepnek meg. Remélem, egy bocsánatkéréssel.
1 megjegyzés:
Szeretnék a helyedbe lenni! Olyan megnyugtató amit, és ahogyan írsz, mondjuk kivéve adóhivatalt.
Tavaszt, és nárciszokat akarok végig a Mindszenty-n! Most, azonnal!
A múltkor gondolkodtam egyik bejegyzéseden, de most leesett, hogy mi az Üzem :D, gondolkodtam, hogy mi a túrót keresel te a Gyárban. Az agyam automatikusan behelyettesít.
Elindult már a visszaszámláló? Kettőt pislantok, és már péntek van.
Megjegyzés küldése