Azt hiszem, korábban már emlegettem elégszer az In the Bedroom c. filmet, amit pár éve láttam először. Nagyon tetszett. Amolyan gondolkodásra késztető film, vége van, de az ember elégedetlenül áll fel, nincs lezárás, rágódik rajta.
Aztán gondoltam, elolvasom azt a novellát, amiből a forgatókönyv készült. Ehhez azért várni kellett csöppet, míg eljött a Nagy Karácsonyi Könyvvásárlás ideje, amikor mindenféle bónok és voucher-ek birtokában az ember rávetheti magát az Amazonra és rendel. (Tavaly nem kaptak az uramék karácsonyi voucher-t, így nem egy könyvesboltban tobzódtam.)
Így esett, hogy januárban kellő várakozás után csak hozzájutottam Andre Dubus In the Bedroom c. novella válogatásához, amiben az első, a Killings adta a film alapját. (Már a film sikere után adták ki ezt a puhafedelű, kellemes tapintású, gyűrögethető, simogatható, szerethető vékonyka kötetet.) Mondanom sem kell, faltam a sorokat. A novella meglehetősen rövidke, néztem is, az egész film húsz oldalba van zsúfolva?
Hamar kiderült, hogy a novella csak a gerincét alkotja a filmnek. Amikor már befejeztem (vérző szívvel - ne má', miért ilyen rövid?) , akkor elolvastam az előszót, amivel illett volna kezdenem, amelyet a film rendezője, és egyben forgatókönyvírója is írt. S így mindjárt kiderült, hogy a filmben más novellák szereplői, azok egymás közti konfliktusai köszönnek vissza.
Valamint továbbgondolta a szereplők egymáshoz való kapcsolatát.
Aha.
Elképzeltem Todd Field-et, a filmrendezőt, amint elolvassa a novellát, s arra gondol: "Szép és jó, megrendítő és elgondolkodtató, de sosem töltök ki vele 1.5 órát. Ezekből a csodás művekből minél többet a filmbe kell sürítenem, hogy az emberek felüljenek a székben, s azt mondják: Ki ez az André Dubus? Miket írt? Az USA egyik legjobb novellaírója? Hm..." S aztán, a Karácsonyi Nagy Könyvvásár idején rohanjanak a boltba, és megvegyék legalább valamelyik kötetét.
A kötetben egy novellát nem bírtam végigolvasni, olyan szaggatottnak, töredezettnek tűnik. Na, de a többi! A Killings lélegzetelállító, rendkívül tömör: szűk tőmondatok, és pár szóval, de tökéletesen jellemzett kapcsolatok (évtizedes barátságok, amelyeket a filmben hosszú jelenetek mutatnak be a nézőnek, itt csak pár szóval vannak bemutatva, s szinte magától értetődik, hogy egy ilyen barátság mit képes elvinni a hátán). A Rose című novella olvastán pedig az ember összeszorított ököllel drukkol, hogy hősnője megmeneküljön. A fiatalon, naívan felvállalt házasságtól, a durva férjtől, s saját magától, a lelkifurdalástól.
All the time in the World - sok futó kaland után a végre megtalált igazi szerelem jelentette eufóriát adja vissza egy nő szemszögéből. A Father's story: az apai szeretetről szól, egy vallásos ember önmagával vívott harcát mutatja be. Hogyan küzd meg egymással a gyermeke iránt érzett végtelen szeretete és a vallása diktálta törvények (hú, bocs a nyakatekert mondatért!). A Delivering pedig egy felbomló, széthulló családot mutat be a gyermekek szemszögéből. The Fat Girl - egyszerre megmosolyogtató és erőt adó történet, egy kövér lányról, aki bármennyire is küzd, ha testben nem is, de lélekben mindig kövér, és kívülálló marad.
Nem vagyok irodalomkritikus. A "jaj-dejó," "el-kell olvasni," "olyan-szép-és-érdekes közhelyszerű mondatkáin túl ne várjatok tőlem komoly elemzést. Ha kapható, ha elérhető, vegyétek meg (angolul gyakorlók, figyelem). Akárcsak Helen Gardner könyve, ez is nagyon tetszett. Alighanem verhetetlen csúcs ebben az évben. Annyira tetszett, hogy egyszerűen ráerőltettem az uramra, hogy olvassa el, aztán a kezéből vettem ki, hogy ja, bocs, de mégsem, most én olvasom tovább...
S egy ostobaságomat is el kell árulnom a könyv kapcsán. Filmet láttam, The House of Sand and Fog címmel, a végén kiderült, egy bizonyos Andre Dubus III. regényéből készült. Hú, ez ugyanaz az ember, örvendtem, meg is rendeltem a könyvet. Khm, Andre Dubus III. nem az az Andre Dubus, hanem a fia... Nem véletlenül van ott az a III. a neve mögött, csak én nem figyeltem... A könyv igen jó - akárcsak a film -, de nem olyan jó, mint a papája novellái. Őt olvasva nem éreztem ugyanazt a "hű, de jó ez!"-érzést, mint a novellák olvasásakor.
Andre Dubus emberként is megér egy misét: nem volt könnyű ember (három, kudarccal végződött házasság), nem volt könnyű élete sem, egymást érték életében a tragédiák, megpróbáltatások. Amik megtörténtek vele, ott szerepelnek, ha lehet ilyet mondani, kikristályosodva, letisztulva, remek mondatokba szedve, töményen a novelláskötet lapjain. Van, akit földhöz taszít egy tragédia, de neki, az igazi nagy írónak azonban ezek a problémák eszközt adtak, hogy megírja ezeket a novellákat, s hogy egy életre lekötelezettjei legyünk, amiért megmutatja, hogyan kellene élni. Legalábbis legtöbbször úgy csukjuk be a könyvet, hogy hősünk megtalálta a megfelelő utat, de előfordul, hogy az utolsó bekezdésben ott egy szerényen meghúzódó mondat, ami gyanakvóvá tesz... biztos, hogy ez a hős jó véget ér...?
Egy biztos, remek íróra találtam. Sajnálom, hogy semmit sem tudtam róla eddig.
Aztán gondoltam, elolvasom azt a novellát, amiből a forgatókönyv készült. Ehhez azért várni kellett csöppet, míg eljött a Nagy Karácsonyi Könyvvásárlás ideje, amikor mindenféle bónok és voucher-ek birtokában az ember rávetheti magát az Amazonra és rendel. (Tavaly nem kaptak az uramék karácsonyi voucher-t, így nem egy könyvesboltban tobzódtam.)
Így esett, hogy januárban kellő várakozás után csak hozzájutottam Andre Dubus In the Bedroom c. novella válogatásához, amiben az első, a Killings adta a film alapját. (Már a film sikere után adták ki ezt a puhafedelű, kellemes tapintású, gyűrögethető, simogatható, szerethető vékonyka kötetet.) Mondanom sem kell, faltam a sorokat. A novella meglehetősen rövidke, néztem is, az egész film húsz oldalba van zsúfolva?
Hamar kiderült, hogy a novella csak a gerincét alkotja a filmnek. Amikor már befejeztem (vérző szívvel - ne má', miért ilyen rövid?) , akkor elolvastam az előszót, amivel illett volna kezdenem, amelyet a film rendezője, és egyben forgatókönyvírója is írt. S így mindjárt kiderült, hogy a filmben más novellák szereplői, azok egymás közti konfliktusai köszönnek vissza.
Valamint továbbgondolta a szereplők egymáshoz való kapcsolatát.
Aha.
Elképzeltem Todd Field-et, a filmrendezőt, amint elolvassa a novellát, s arra gondol: "Szép és jó, megrendítő és elgondolkodtató, de sosem töltök ki vele 1.5 órát. Ezekből a csodás művekből minél többet a filmbe kell sürítenem, hogy az emberek felüljenek a székben, s azt mondják: Ki ez az André Dubus? Miket írt? Az USA egyik legjobb novellaírója? Hm..." S aztán, a Karácsonyi Nagy Könyvvásár idején rohanjanak a boltba, és megvegyék legalább valamelyik kötetét.
A kötetben egy novellát nem bírtam végigolvasni, olyan szaggatottnak, töredezettnek tűnik. Na, de a többi! A Killings lélegzetelállító, rendkívül tömör: szűk tőmondatok, és pár szóval, de tökéletesen jellemzett kapcsolatok (évtizedes barátságok, amelyeket a filmben hosszú jelenetek mutatnak be a nézőnek, itt csak pár szóval vannak bemutatva, s szinte magától értetődik, hogy egy ilyen barátság mit képes elvinni a hátán). A Rose című novella olvastán pedig az ember összeszorított ököllel drukkol, hogy hősnője megmeneküljön. A fiatalon, naívan felvállalt házasságtól, a durva férjtől, s saját magától, a lelkifurdalástól.
All the time in the World - sok futó kaland után a végre megtalált igazi szerelem jelentette eufóriát adja vissza egy nő szemszögéből. A Father's story: az apai szeretetről szól, egy vallásos ember önmagával vívott harcát mutatja be. Hogyan küzd meg egymással a gyermeke iránt érzett végtelen szeretete és a vallása diktálta törvények (hú, bocs a nyakatekert mondatért!). A Delivering pedig egy felbomló, széthulló családot mutat be a gyermekek szemszögéből. The Fat Girl - egyszerre megmosolyogtató és erőt adó történet, egy kövér lányról, aki bármennyire is küzd, ha testben nem is, de lélekben mindig kövér, és kívülálló marad.
Nem vagyok irodalomkritikus. A "jaj-dejó," "el-kell olvasni," "olyan-szép-és-érdekes közhelyszerű mondatkáin túl ne várjatok tőlem komoly elemzést. Ha kapható, ha elérhető, vegyétek meg (angolul gyakorlók, figyelem). Akárcsak Helen Gardner könyve, ez is nagyon tetszett. Alighanem verhetetlen csúcs ebben az évben. Annyira tetszett, hogy egyszerűen ráerőltettem az uramra, hogy olvassa el, aztán a kezéből vettem ki, hogy ja, bocs, de mégsem, most én olvasom tovább...
S egy ostobaságomat is el kell árulnom a könyv kapcsán. Filmet láttam, The House of Sand and Fog címmel, a végén kiderült, egy bizonyos Andre Dubus III. regényéből készült. Hú, ez ugyanaz az ember, örvendtem, meg is rendeltem a könyvet. Khm, Andre Dubus III. nem az az Andre Dubus, hanem a fia... Nem véletlenül van ott az a III. a neve mögött, csak én nem figyeltem... A könyv igen jó - akárcsak a film -, de nem olyan jó, mint a papája novellái. Őt olvasva nem éreztem ugyanazt a "hű, de jó ez!"-érzést, mint a novellák olvasásakor.
Andre Dubus emberként is megér egy misét: nem volt könnyű ember (három, kudarccal végződött házasság), nem volt könnyű élete sem, egymást érték életében a tragédiák, megpróbáltatások. Amik megtörténtek vele, ott szerepelnek, ha lehet ilyet mondani, kikristályosodva, letisztulva, remek mondatokba szedve, töményen a novelláskötet lapjain. Van, akit földhöz taszít egy tragédia, de neki, az igazi nagy írónak azonban ezek a problémák eszközt adtak, hogy megírja ezeket a novellákat, s hogy egy életre lekötelezettjei legyünk, amiért megmutatja, hogyan kellene élni. Legalábbis legtöbbször úgy csukjuk be a könyvet, hogy hősünk megtalálta a megfelelő utat, de előfordul, hogy az utolsó bekezdésben ott egy szerényen meghúzódó mondat, ami gyanakvóvá tesz... biztos, hogy ez a hős jó véget ér...?
Egy biztos, remek íróra találtam. Sajnálom, hogy semmit sem tudtam róla eddig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése