2010. május 10.

No worries

Elnézést, amiért mindenki sikerrel ráhoztam a frászt... Elég vad képek cikáztak a fejemben a hétvégén, de szerencsére - lelövöm a poént -, semmi bajom.

Ez az elmúlt 6 óra alatt derült ki. Azalatt megjártam a háziorvosomat, illetve egy újat, mert a megszokott nem ért rá, csak a munkatársa. Ő (Dr. Kelly, fiatal szőke nő), kellően ümmögött és ámmogott, amikor előadtam a drámámat. Megnézett mindent, szemembe bele világított, szemfenékvizsgálat, egyensúlyvizsgálat, hol itt ütögetett meg a kis kalapácsával, hol ott. Mindenem működött. A zsibbadás és főleg a beszédösszekavarás zavarta, de végül annyiban maradtunk, hogy nem talál bennem semmi hibát, ellenben továbbküld egy a közeli kórházba, ahol - ha fizetek, mint a katonatiszt -, remek ellátásban lesz részem.

Az általa írt levélkével mentem az ottani ER-hoz, vagyis itt az A+E-hez (Accident and Emergency-hez), ahol megint csak alaposan kikérdezett egy nővér, először főleg a biztosításom részleteiről, s csak azután a problémámról. Hogy hú, milyen ijesztő volt, ugye? Naná, különben nem lennék itt. Megint a szemembe világítottak, majd egy elfüggönyözött ágy mellé kerültem. Vetkőzzek. Az ágyon a filmekből ismerős hátulkötős köpeny (na, hiszen), és egy nagy zöld zacskó a holmijaimnak. Vettek vért (most már megtanultam, a bal karom a jó, a jobb felejtős), benne hagytak egy kanült, vagy mit, just in case, s aztán kedélyesen elszunyókáltam a vékony takaró alatt, a fejem felett szünet nélkül hűvös levegőt fújó géppel. Zajok jobbról-balról, s mindeközben azon járt az eszem, hogy most már biztos elmulasztom Miss Hall temetés utáni háladadó miséjét Shankill-ben, ahol jelenésem lett volna.

Az ER-fílinget tovább fokozta, hogy jött valami amerikai nagyfejű, jó erős akcentussal, akit körbehordoztak és mindenki bemutatkozott neki, aki éppen ott sürgött-forgott, a t. betegek pedig a függöny mögül hallgathatták a látogatás menetét. (Vagyis, nem volt annyira sürgés-forgás, elég nyugi volt, csend, és nagy-nagy tisztaság. De ahogy elkaptam a szavaikból, hétvégéken, főleg meccsek után azért van itt is futkosós élet...)

Aztán végre, egy órácska bóbiskolás után megjött a zorvos, szimpatikus középkorú, őszhajú ember, hogy megint csak kikérdezzen. Főleg a "migrénről" faggatott, és arról, hogy milyen is volt egészen pontosan, amikor nem jöttek ki értelmes szavak a számon. Tényleg nagyon alaposan kikérdezett. A nyaki ereimet is meghallgatta, remélhetőleg ott lüktettem, ahol kell. Aztán mondta, hogy amint lesz hely, elküldenek MRI-re, s annak birtokában majd többet tud mondani, de így elsőre nem lát bennem hibát.

Majd röviddel később: "Guess, what! You have a slot!" (Értsd: mehetek szkenneltetni). Minden ceremónia nélkül kiebrudaltak az ágyacskámból, fel kellett öltöznöm, s karomban a kanüllel mehettem a földszintre, a géphez. A papíromon mindenféle latin szavakkal, számomra korántsem érthetően, hogy mire keresnek magyarázatot. Ott kedvesen elmagyarázták, mi fog történni, és hol: gép - Moni, Moni - gép, feküdjek ide, kaptam pánikgombot a kezembe, és kis tükröcskéken át (mert nem akartam letakart szemmel feküdni egy cső mélyén, ráccsal az arcomon), nézhettem volna a kezelőszemélyzetet az üvegen át - csak éppen nem láttam őket szemüveg nélkül. Kaptam füldugót a fülembe, mert elég hangos volt a gép, hol innen, hol onnan jött valami kattogás, csattogás, püntyögés, s időnként halkan, a kezelő hölgy hangja, bátorítón.

Majd egy-másfél óra várakozás, közben szenya+kávé és sms-esek. A végén már fent üldögéltem, a váróban, az A+E recepció előtt. Közben délután lett, s mire behívtak, hogy ismertessék velem az eredményt, már V. is odahozatta magát a kórházhoz, ami szerencsére nincs messze a Gyártól. Kis körömrágás után megint jött az ősz hajú, s mondta, hogy az agyammal minden rendben, sehol semmi nyoma annak, hogy agyérgörcsöm lett volna, semmi mini stroke, ilyesmi, semmi egyáltalán. De ő azért továbbad egy neurológusnak, ő is megnéz.

Pedig már örültem.

Aztán végre kivették belőlem a csövet, mehettem fizetni. Életemben ilyen sokszor egy nap alatt még nem kellett elárulnom, hogy magyar vagyok és a Quinn biztosít. Még fogalmam sincs, hogy az - amúgy igen kis pöpec, hála a Gyárnak - egészségügyi biztosításunk állja-e részben/egészben ezt a látogatást, de a lényeg: e néhány óra leforgása alatt megszabadultam a pániktól, a félelemtől, az aggodalomtól, s okosabb is lettem.

Itthon aztán hamar körbeküldtem a megnyugtató maileket, igen köszönöm az aggodalmat a részetekről, sajnálom, hogy volt ez az izgalom - de nagyon féltem. Külön köszönet Doktornő Áginak, aki mondta, hogy ha nem ajánlják fel, mit kérjek. Segített, hogy tudjam, mire számíthatok.

Úgyhogy, Isten ne adja, de alkalmasint jól jön az a külön betegbiztosítás!

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

de jő, örülök, rita

bodzazsuzsa írta...

Néha kell az ilyen riadalom, mert nem biztos, hogy probléma nélkül kivizsgáltatnánk magunkat. Pedig a legtöbb gánya sokáig panasz nélkül aknázza alá az egészségünket...

Alexandra írta...

huh, what a relief! :) ez az MRI gép egy csoda! kár, hogy elég félelmetes, amikor az ember fejét nézegetik vele...nekem is át kellett esnem rajta tavaly..szintén migrén ügy miatt...aztán azóta fura módon megtáltosodott a migrénem és az 1 év alatt mindössze 2 nagyon enyhe roham tört rám...hm...reméljük Rád is ilyen hatással volt! :)

Cat(harine) írta...

Én bezzeg nem kaptam pánik gombot. :D Azt mondták bírjam ki, akkor is ha rosszul vagyok. :D És füldugaszt sem kaptam, annyi volt, h egyszer kihúztak, és azt mondta néni, csukjam be a szemem, hogy ne lássam, hogy be vagyok csukva egy csőbe és nem tudok megmozdulni sem a szűk helyen.Még egyszer nem csinálnám végig. :) Az eredmény az lett, hogy tök sötét az agyam... :D
De örülök, hogy jól vagy. :)

Medve írta...

Én mondtam anno, hogy poitín - Lagavulin - Talisker (legalábbis ebben a sorrendben) nem jó együtt. Aztán csoda, ha nem tud beszélni...:)

Az MRI-hez minek a pánikgomb? Voltam benne kétszer, no panic - vagy csak én vagyok érzéketlen a csőben sütés iránt?

Na a lényeg, hogy nincs baj.

kisrumpf írta...

Medve, van akit megvisel a szűk helyen való heverés, ez és a zaj együtt elég ijesztő lehet. Te pedig érzéketlen pasiból vagy :-)

Cat, furcsállom, de talán kórháza válogatja? (Urambocsá, kezelő...?)

Alexandra, egyetlen bánatom, hogy a felvételeket nem láthattam, pedig megnéztem volna a bucimat. De most legalább nyugodt vagyok, hogy nincs benne semmi gyanús!