2010. június 17.

Phű

Az NCT sikerült, hurrá, csont nélkül átment a Focis. Előtte V.-vel elmentünk a sarkon lévő autósboltba, s kicserélte a hibás égőt. Én kértem, hogy hadd menjek egyedül, a fenébe is, meg kell tudnom oldani, hogy eltaláljak vadidegen helyre Dublinban, ahová még sosem vezettem.

El is találtam.

De mivel én izgulós ember vagyok, előtte azért hajnalban felébredtem, hogy juj, ma hová megyek, s a gyomrom jelezte, hogy aggódom. Utána persze, csak nevettem magamon. S azon is, hogy alig bírtam levergődni hazafelé jövet az M50-esre az út fölötti körforgalomból, az utolsó pillanatban végrehajtandó sávváltás nem ment, főleg, hogy egy termetes teherautó volt mellettem, így jónak láttam, ha fordulok még egyet, s immáron üres sávban kanyarodok le az M50-esre.

Nekem ez mind új, mind élmény, mind "achievement".

Mint az is az volt, hogy leautóztattam vendégeinket, egy négytagú családot a Powerscourt-vízeséshez, s csak igen kevésszer jutott eszembe útközben, hogy mi van, ha hülyeséget csinálok, két kisgyerek és a szülei ülnek a kocsimban... Sőt, a Kia Ora farmra is lementünk, Gorey mellett van, nekem ez is eredmény ám, én még nem autóztam megyén kívül, igggen büszke voltam magamra. Evetke csinált remekül sikerült fotókat, majd felrakok párat, persze, csupa kicsiállatos.

Az imént, vacsora előtt volt frizbee-zés a gyepen, Evetke és V. elég profi dobásokat mutattak be a szép, nyári esti napsütésben. Később a magyar gyerekek ágakkal és botokkal fenyegették az ír gyerekeket a telep gyepén - vagy fordítva, nem sikerült kiderítenünk, hogy ki fenyegetett kit, innen az ajtóból nem tudtam kivenni, kinél vannak a nagyobb botok, ki lenget lelkesebben. De aztán Evetke odament a harcias csapathoz és rend lett.


Hiába, még a megmászható bodzabokor és a telep gyepének birtoklásáért is meg kell küzdeni ebben a kemény világban :-)

7 megjegyzés:

Erika írta...

Na Moni, ha legközelebb a jó sorsom felétek vet, nem menekülsz! Vinned kell egy kört!!! Mi csajok remekül kijövünk az autóban, amikor nem stresszelnek a fiúk mellettünk :)))

kisrumpf írta...

Most már bármikor :-)

bodzazsuzsa írta...

Megy ez, ha nincs elkapkodva, túldimenzionálva. (Hú, de hülye egy szó ez...)

marimama írta...

Eddig is élvezettel olvastam minden írásodat, de most véglegesen beloptad magad a szívembe.A gépkocsi vezetéssel, az elérendő címek megtalálásával, a vezetés közbeni bakizásokkal kapcsolatos izgalom nekem is nagyon ismerős.Pedig én Magyarországon vezetek.Ha bejáratlan útra kell mennem, már előtte levő éjszaka arról álmodom. És, hogy miket!Láss csodát! Eddig minden rendben volt.( Most ezt gyorsan lekopogom!)

kisrumpf írta...

Bodza, bizony, igaz, végig arra figyeltem, hogy ne kezdjek el kapkodni, merő idegességből, hanem csak nyugisan... De azért sikerült elfelejtenem ellenőrizni a visszakapott autóban a kéziféket és a sebességet, s hála figyelmetlenségemnek, kengururajttal távoztam a központból: kézifék nem volt behúzva, a kocsi sebességben állt, üvöltött a rádió, jujj...

Kedves Marimama, üdv! Akkor ismered a gyomorszorítós izgalmakat. Holnap megint mélyvíz, Észak-Írországba megyünk. Vajon fogok tudni aludni az éjjel...? :-)

S lekopogom, nálam is mindig minden rendben volt, mégsem tudok vállat rántani egy-egy új útvonalra...

Medve írta...

Medvénét cca. 10 éve kényszerítettem először a kormány mögé, sportszerű nehezítésként, hogy kombi Kadettnél kisebbet sosem vezethetett (mert nem volt). Eleinte még csak szüleim és anyósomék háza között, szigorúan azonos útvonalon - mostanra már Dublinba, vagy éppen Mayo-ba, a puszta közepére is elindul egyedül. Idő és gyakorlás kérdése ez...
Most már csak a kontinensen nem hajlandó vezetni, mert ott mindenki a rossz oldalon megy :)

Cat(harine) írta...

Hehe, én nem tudok vezetni. :D De ha megtanulok, a bátrabbakat elviszem egy körre. :D