Most, hogy tegnap Medvéék látogatása ürügyén kiebrudaltam a nappaliból a vasalódeszkát és a tiszta ruhákkal tömött vasalókosarat, egészen tágasnak és rendezettnek tűnik a hely. Na jó, azért más dolgokat is kiebrudaltam, s a kosár áthurcolása egy másik szobába még nem jelenti azt, hogy a probléma meg van oldva: ki is kell vasalni!
Mára terveztem, hogy megtanítom Dervlát a dekorálás rejtelmeire, de tegnap írt, hogy a kávézójuk megnyitása pár nappal tolódik, rengeteg a dolga, halasszuk el az órát. Örültem neki, így nem kell kapkodnom a kávézó megrendelésével, szépen ráérősen meg tudok csinálni mindent.
A Gyár részéről is befutott az első, hivatalos megrendelés. Japán kollégák érkeznek a Gyár egyik részlegéhez, az ő fogadásukhoz kell - azt hiszem - bugyuta rajzfilmfigurákkal díszített csokis cupcake-eket készítenem. V. meg is jegyezte, hogy lám, működik a "beetetés" módszere: a lányt, aki rendelt, nem ismeri, nem közvetlen kollégája, de egy alkalommal, amikor éppen megmaradt sütiket vitt be a Gyárba, megkínálta a folyosón egy sütivel, és így jutott el hozzám a lány a cupcake-rendelésükkel. Remek!
Ma délelőtt igen ügyes voltam, egy óra tíz perc alatt kisütöttem a kávézó gingerbread men-jeit, a cukormáz most olvad ki, hamarosan kirajzolom őket. Közben pedig egy tortarendelés is befutott, mégpedig visszatérő vevőtől, s ezúttal megint lehet kreatívkodni: a kislány hercegnős tortát akar, sok szívvel, csillogó szórócukorral, rózsaszín árnyalatok minden mennyiségben, hurrá. Ez volt az a kislány, akinek tavaly a kastélyos torta készült, most azonban nem kérnek nagy tortát, csak egy kisebbet. Bedobom a hercegnős kiszúrómat!
***
Pénteken elmentem ultrahangra az Euromedic-hez, Dundrumba, meghallgatták-nézték a nyaki ereimet. Míg az előtérben várakoztam, feltűnt nekem, hogy mennyire ismerős a betegeket be-begyűjtő asszisztensnő arca. Szép vonalú, kedves arca volt, de hogy honnan ismerem, csak akkor ugrott be, amikor lenéztem a cipőjére: balettpapucsban volt. Hát persze, a kávézó! Ott dolgoztunk időnként együtt, néha vállalt egy-egy műszakot pincérnőként. Mindig igen szépen, ízléssel volt felöltözve, s mindig balettpapucsban járt :-)
Amikor én kerültem sorra, elém lépett, s persze, nagy örömködéssel ismertük meg egymást. Ruth. Sosem tudtam, igazából mivel foglalkozik... most ez is kiderült. Nővér. Míg felkészültem a vizsgálatra, elmesélte, hogy volt főnököm feladta azt a kis kávézót, amit a Filmbase-ben tartott fent, ahol igazából kezdte a bizniszt. Mondván, nem bírja a két hely fenntartását. Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy most mi van a helyén, vagy ki viszi tovább...
A nyaki ereimnek első ránézésre semmi baja, eredmény hét elején, mindjárt továbbküldik a neurológusnak, tehát nem nekem kell papírokkal rohangálni, csodás.
Aztán átballagtam a Dundrum Shopping Center-be, ahol Focis parkolt, és beugrottam pár nélkülözhetetlen sütési cuccért az ottani Tesco-ba. Itt is ismerős alak suhant el mellettem, vagyis inkább döcögött: a Londis-ban töltött éveimben Catriona volt az egyik managerem. Nagydarab, vidám teremtés, szerettem. Itt már nem örömködhettünk olyan sokat egymásnak, mert dolga volt, egy megakadt pénztárgép és egy tanácstalankodó pénztáros várta. A vevők soráról nem is beszélve. De ígérte, megnéz a Facebook-on.
Hihetetlen, ennyire kicsi ez a nagyváros, egyetlen délelőtt 2 ismerősbe futottam bele.
***
Már napok óta Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó? c. novelláskötetén vigyorgok, vagy könnyezem, vagy sóhajtozom. Igen jó! A verseit eddig is kedveltem, ez a könyvet - micsoda mázli - az Alexandrás eladó nyomta a kezünkbe. Hálám örök. Életemben most fordult elő először, hogy főzés közben nem a szakácskönyv volt kirakva a könyvtartóra, hanem ez a kötet, nem bírtam abbahagyni, muszáj volt elolvasni, mit ír a "Nagy vonalakban a női szexualitásról" c. írásában. Aztán ott van a kutyáiról, macskáiról írt írások, ami felett lehet szipogni, mert mindenkinek vannak hasonló fájdalmas emlékei kutyákról, macskákról.
Apropó, macskák. Kerti látogatóm most már nap mint nap itt hever, napozik a szomszéd shed tetején. Néha finom húsdarabokat is hajlandó elfogadni, kegyesen lefárad érte - gyanakvó, óvatos lassúsággal - a shedről, szinte leúszik a falon, és laposra nyújtott testtel addig nyújtja a nyakát, míg eléri a falatot a kezemben. Nem haverkodik, megérinteni lehetetlenség, fúj, hátrál, és visszamenekül a shedre, ha meg akarnám fogni. De már nem akarom, megvárom, amíg majd ő jön oda hozzám, a kedvemért - bár ez elég nehezen elképzelhető, falatkák nélkül.
***
Befejeztem a Liberation: the bitter road to freedom c. könyvet. Ezen nem lehetett nevetni, sok dolgot olvastam, amiről nem tanultunk - mi volt közvetlenül a háború után, s hogy a felszabadító is ember volt és nem szent. Kemény könyv. Megmagyarázott pár kérdést, ami felmerült bennem a Defamation c. film kapcsán. Sokszor kellett emlékeztetnem magamat arra, hogy ne ítélkezzek élből, mert soha nem voltam annak a bőrében, aki felett ítélkezni akarok...
Mára terveztem, hogy megtanítom Dervlát a dekorálás rejtelmeire, de tegnap írt, hogy a kávézójuk megnyitása pár nappal tolódik, rengeteg a dolga, halasszuk el az órát. Örültem neki, így nem kell kapkodnom a kávézó megrendelésével, szépen ráérősen meg tudok csinálni mindent.
A Gyár részéről is befutott az első, hivatalos megrendelés. Japán kollégák érkeznek a Gyár egyik részlegéhez, az ő fogadásukhoz kell - azt hiszem - bugyuta rajzfilmfigurákkal díszített csokis cupcake-eket készítenem. V. meg is jegyezte, hogy lám, működik a "beetetés" módszere: a lányt, aki rendelt, nem ismeri, nem közvetlen kollégája, de egy alkalommal, amikor éppen megmaradt sütiket vitt be a Gyárba, megkínálta a folyosón egy sütivel, és így jutott el hozzám a lány a cupcake-rendelésükkel. Remek!
Ma délelőtt igen ügyes voltam, egy óra tíz perc alatt kisütöttem a kávézó gingerbread men-jeit, a cukormáz most olvad ki, hamarosan kirajzolom őket. Közben pedig egy tortarendelés is befutott, mégpedig visszatérő vevőtől, s ezúttal megint lehet kreatívkodni: a kislány hercegnős tortát akar, sok szívvel, csillogó szórócukorral, rózsaszín árnyalatok minden mennyiségben, hurrá. Ez volt az a kislány, akinek tavaly a kastélyos torta készült, most azonban nem kérnek nagy tortát, csak egy kisebbet. Bedobom a hercegnős kiszúrómat!
***
Pénteken elmentem ultrahangra az Euromedic-hez, Dundrumba, meghallgatták-nézték a nyaki ereimet. Míg az előtérben várakoztam, feltűnt nekem, hogy mennyire ismerős a betegeket be-begyűjtő asszisztensnő arca. Szép vonalú, kedves arca volt, de hogy honnan ismerem, csak akkor ugrott be, amikor lenéztem a cipőjére: balettpapucsban volt. Hát persze, a kávézó! Ott dolgoztunk időnként együtt, néha vállalt egy-egy műszakot pincérnőként. Mindig igen szépen, ízléssel volt felöltözve, s mindig balettpapucsban járt :-)
Amikor én kerültem sorra, elém lépett, s persze, nagy örömködéssel ismertük meg egymást. Ruth. Sosem tudtam, igazából mivel foglalkozik... most ez is kiderült. Nővér. Míg felkészültem a vizsgálatra, elmesélte, hogy volt főnököm feladta azt a kis kávézót, amit a Filmbase-ben tartott fent, ahol igazából kezdte a bizniszt. Mondván, nem bírja a két hely fenntartását. Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy most mi van a helyén, vagy ki viszi tovább...
A nyaki ereimnek első ránézésre semmi baja, eredmény hét elején, mindjárt továbbküldik a neurológusnak, tehát nem nekem kell papírokkal rohangálni, csodás.
Aztán átballagtam a Dundrum Shopping Center-be, ahol Focis parkolt, és beugrottam pár nélkülözhetetlen sütési cuccért az ottani Tesco-ba. Itt is ismerős alak suhant el mellettem, vagyis inkább döcögött: a Londis-ban töltött éveimben Catriona volt az egyik managerem. Nagydarab, vidám teremtés, szerettem. Itt már nem örömködhettünk olyan sokat egymásnak, mert dolga volt, egy megakadt pénztárgép és egy tanácstalankodó pénztáros várta. A vevők soráról nem is beszélve. De ígérte, megnéz a Facebook-on.
Hihetetlen, ennyire kicsi ez a nagyváros, egyetlen délelőtt 2 ismerősbe futottam bele.
***
Már napok óta Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó? c. novelláskötetén vigyorgok, vagy könnyezem, vagy sóhajtozom. Igen jó! A verseit eddig is kedveltem, ez a könyvet - micsoda mázli - az Alexandrás eladó nyomta a kezünkbe. Hálám örök. Életemben most fordult elő először, hogy főzés közben nem a szakácskönyv volt kirakva a könyvtartóra, hanem ez a kötet, nem bírtam abbahagyni, muszáj volt elolvasni, mit ír a "Nagy vonalakban a női szexualitásról" c. írásában. Aztán ott van a kutyáiról, macskáiról írt írások, ami felett lehet szipogni, mert mindenkinek vannak hasonló fájdalmas emlékei kutyákról, macskákról.
Apropó, macskák. Kerti látogatóm most már nap mint nap itt hever, napozik a szomszéd shed tetején. Néha finom húsdarabokat is hajlandó elfogadni, kegyesen lefárad érte - gyanakvó, óvatos lassúsággal - a shedről, szinte leúszik a falon, és laposra nyújtott testtel addig nyújtja a nyakát, míg eléri a falatot a kezemben. Nem haverkodik, megérinteni lehetetlenség, fúj, hátrál, és visszamenekül a shedre, ha meg akarnám fogni. De már nem akarom, megvárom, amíg majd ő jön oda hozzám, a kedvemért - bár ez elég nehezen elképzelhető, falatkák nélkül.
***
Befejeztem a Liberation: the bitter road to freedom c. könyvet. Ezen nem lehetett nevetni, sok dolgot olvastam, amiről nem tanultunk - mi volt közvetlenül a háború után, s hogy a felszabadító is ember volt és nem szent. Kemény könyv. Megmagyarázott pár kérdést, ami felmerült bennem a Defamation c. film kapcsán. Sokszor kellett emlékeztetnem magamat arra, hogy ne ítélkezzek élből, mert soha nem voltam annak a bőrében, aki felett ítélkezni akarok...
1 megjegyzés:
Szia Móni!
Köszönjük a tízórait és a délelőttöt, nagyon jól esett! A Food Allergy Fair is jó volt, találtunk pár érdekes dolgot, beszéltünk néhány érdekes emberrel, és összeszedtünk két szatyornyi mintát és prospektust. Utána még egy ebéd és egy játszóterezés, jó későn értünk haza, de megérte. Köszi az ötletet!
Medvéné
Megjegyzés küldése