Csámborgás és könyvkritika

Ma reggel a postás (talán új van?) nem hagyta a csomagot a muskátlik mögött, ahogy eddgi szokta, hanem cédulkát hagyott helyette. Hiába futottam utána, már elkerekezett, nem tudtam elkérni tőle V. születésnapi ajándékát, amit szülei küldtek Budapestről. Az uram nemsokára 42 éves lesz...

S mivel a városban volt dolgom amúgy is, erőt vettem mostanság még az eddiginél is tunyultabb, puhultabb tetememen, s önfegyelmet erőltetve rá, nem kocsival, hanem gyalog mentem be a városba, végiglátogatni a helyeket, hogy ételfestéket, fonalat vegyek magamhoz, no és a csomagot. Bő másfél órás séta, kezdésnek nem rossz.

Kivételesen a tenger felé eső városrészen mentem át, ahol még nem minden utcát ismerek, de gondoltam, mégiscsak szebbek lehetnek, mint a buszoktól, autóktól zajos keskeny főutca. Nem is csalódtam, virágillat fogadott, s egy nagyobb építkezés kivételével kellemes, madárfüttyös, csendes délután.

Egy nagy kanyarral elértem a főutcához, ahol kedvenc boltomban, az Anvil-ban vettem ex-főnököm sütijeihez ételfestéket (türkízt kell majd kikevernem), majd "betévedtem" a könyvesboltba. A kirakatban nagy plakát hirdeti, hogy ha veszünk egy Lonely Planet útikönyvet, akkor moleskin jegyzetfüzetet kapunk mellé ingyen.

Amióta itt élünk, a Lonely Planet Írország útikönyve a mérvadó. Egyik, akkor még itt élő ismerősünk ajánlotta, esküdött rá, s valóban. Szeretem a kiadó vaskos köteteit - a vékony lapokat, sűrűn telenyomtatva, a minden pénztárcát kielégítő szállások felsorolását, a sok kis sztorit, a néhol maróan kritikus, néhol szeretetteljes megjegyzéseket, az ország jellemzését - amint lehetett, mindig megvettük a legújabbat.

Most azonban hosszasan szívogattam a fogamat az új, szinte még meleg kiadás felett. Valahogy megsoványkodott a kötet: a betűk nagyobbak lettek, a fotók már mind színesek, a borító dombornyomású (jujj), s hiába lapozgattam, valahogy mintha nem is egy Lonely Planet-kiadványt tartottam volna a kezemben. Nagyon meghúzhatták a szöveget!

Az csak egyéni probléma, hogy meg sincs benne említve Bray (végül is, igen, miért is lenne... szürke kis város, turistaszemmel, ahol lakunk.) Hogy az eddig legjobbnak ítélt Harbour Bar-t sem találtam benne. Hogy már a kávézót sem ajánlják, mint az utolsó előtti kötetben... Mintha egy lecsupaszított kiadványt emeltem volna le a polcról: "Ireland lite".

Ezek az első benyomásaim. Tervbe vettem, hogy alaposabban körülnézek majd még a könyvben. De így, első látásra azt mondom, mintha eltűnt volna belőle mindaz, amiért eddig értékesnek és élvezetesnek találtam. Talán csak a megváltozott formátum zavar? Eddig ajánlgattam boldog-boldogtalannak. De ezt, a 2010 áprilisi kiadást felejtősnek ítélem. Így, első látásra. S az első benyomást nehéz lesz megváltoztatni. Arra gondoltam, megveszem, Evetkéék jönnek nemsokára, jó lenne nekik, de nem, az utolsó előtti kiadást fogják kölcsönkapni, a 2008-ast. Még a vékonyka moleskin jegyzetfüzet sem bírt rávenni, hogy kiadjak ezért az újért 17.99 eurót. Csalódottan távoztam.

Egy telezsúfolt mindenesbolt kirakatában - a bolt ősöreg gazdája éppen egy órát emelt ki valakinek -, helyre kis barométereket láttam. Hamarosan visszanézek oda. A fonalasboltot zárva találtam. Égi jel? Nagyon bennem van a köthetnék, hogy ne üljek ölbe tett kézzel a tévé előtt - ugyanakkor két befejezetlen kis keresztszemes üldögél a kézimunka-fotel alján. De olyan izgalmas, szép fonalakat láttam a berácsozott kirakaton át... karácsonykor eladhatnám a csipkesálakat a piacon... muszáj mennem, muszáj!

S sikerült még valamit megtudnom: nem kell feltétlenül jókora kitérőt tenni, hogy a csomagjához jusson az ember. Eddig ugyanis hátulról, a Royal Hotel jókora parkolóján át hajtottunk oda kocsival, egy raktárépülethez, ahol átvehettük a csomagokat. Mint kiderült, a hozzánk jóval közelebb eső bevásárlóutcára nyíló fő postahivatalt keskeny átjáró köti össze a csomagkiadóval, így jókora gyaloglást megtakarítva azon át eljutottam a parkolóba. Újabb érdekes adat Bray-ről!