Tavasz?

Nagyszerű! Süt odakint a nap, az országos (langyos, aprószemű) eső mintha már elvonult volna a tenger felé, s a hóvirágom akkorára terpeszt, mint egy tornászlány az olimpiára készülve - s szívja magába a meleget.

"Catching some rays..."

S most már délután 3-tól a napfény eléri a terasz kövezetén álló cserepeket is, az alacsony fal előtt. S kétszámjegyű a hőmérséklet, s nemcsak délben.

Kellett ez a kis eső, már egészen morzsalékos volt a föld a virágok alatt. Veszekedtem is a rigóval, mert komoly lyukakat csinált némelyik virágom tövébe, gilisztavadászat közben. Először azt hittem, valami rágcsáló volt a bűnös, de aztán rajtakaptam, amint csőrével hatalmasakat taszajt egy-egy rögön, s szinte lyukat ás, mint egy eb. Mehettem utána, temetni.

Itt-ott már vastagszik egy-két bimbó, s mai anyagbeszerző körutam során - végre! végre! - tömött sorokban virágzó nárciszokat láttam az N11-es mentén.

A fácán úgy tűnik, végleg beköltözött a telepre, hol reggel, hol délután, hol kora este gyalogol végig a házak előtt. Amikor legutóbb utána mentem, hogy megnézzem, vajon hová tart, nekifutásból elhajtott egy eszegető szarkát a focipályaként használt green-ről. Kakas a szemétdombon.

A rádióban délután a fácánokról volt szó, hogy szabadon nem élnek Írországban, csak tenyészetből megszökött egyéneket lehet itt-ott látni. Hö. Mobilt ragadtam, s texteltem egyből (mint kiderült, nem voltam egyedül). S beolvastak! Megírtam, hogy él egy fácán a telepen, vajon megszelidíthető-e? Az volt a válasz, fogalmuk sincs, de miért is szelidíteném, nem fog nekem trükköket végrehajtani, végül is ő csak egy... khm... vacsora...

A szombati, kávékuckóba szánt sütivel jól mellényúltam. Melaszos, írós süti. Ha süti, akkor száraz, legalábbis ez jött le nekem. Hát egy fenét. Sütés végén puha, sötét kis süteménygömböcöket kaptam, mintha egy piskótába harapna az ember, aminek érdekes íze van. Muszáj majd megcukroznom, mert így eléggé... érdekes az íze. Sőt, mondhatnám, fura, magyar ízlésnek legalábbis.

Az anyagbeszerzésnek egyébként érdekes eredménye lett. Először az ottani bevásárlásaim során elvetődtem a zöldséges szekció felé, s a polc legtetején mintha fokhagymákat láttam volna. Zsákolva. Kérdeztem a nénit, tudja-e, honnan való. "Azt hiszem, spanyol, de mindjárt megnézem." Nagy szívdobbanás, megvártam, míg lehúzza a zsákot a polc tetejéről, ahová én a legnagyobb jóindulattal sem értem volna fel létra nélkül, majd mutatta a cimkét: francia fokhagyma. Öklömnyi, kemény, csudaszép fejek. Nem rózsaszín, "csak" sima, de így is összeszorult a gyomrom az izgalomtól. "Mennyibe kerül?" Ránézésre 3 kilós zsáknak tűnt, gondoltam, most mindjárt mondja, hogy 50 euró vagy mittudomén, és én majd sajnálkozom. "15 euró." - mondta a néni. "Mennyi? 15?" A nagykönyvben megnézte, igen, 15. "Kérem" - leheltem, végig sem gondolva, hogy mennyi ideig fog tartani nekünk, míg megesszük ezt a rengeteg fokhagymát. Lélekben már a kamrában készítettem neki elő a hűvös helyet, s úgy éreztem magam, mint aki megnyerte a lottót. Lelki szemeim előtt krémesre sült fokhagymafejek villantak fel, rozskenyérből készült piritóson... olajjal... Vigyorogva köszöngettem a nőnek, mondván, bearanyozta a napom! A kocsit pillanatok alatt betöltötte a jellegzetes illat, de nem bántam, dehogy!

Itthon aztán lemértem, 4 kilós a zsák! Eddig fejenként egy eurót fizettem a nagyfejű, francia fokhagymákért, amelyek már látványukkal is súlyos nyálelválasztást okoznak, s most boldog tulajdonosa vagyok egy 4 kilós zsáknak. Karácsony!

***

Közben ennek a Facebook-os izének köszönhetően felfedeztük egymást Annával, mesélt a rövidke itthontartózkodásáról. Peadar, a barátja 2 hónapig Új-Zélandon volt, a mázlista, s majd júliusban jönnek, akkor már együtt. S közben egyre szaporodnak az ismerősök az oldalamon :-) A kávézó oldalát is megtaláltam, a sütifotóik nagy része az én sütijeimet ábrázolja, hehe. Sőt, Fionát is megtaláltam, vele már tervezgetünk egy kávézást Húsvét előtt, Marielle-t, régi francia kolléganőmet és Anna-Klarát, a svéd volt kolléganőt is felfedeztem... Nem fogok vadul elkezdeni levelezni a régiekkel, de jó érzés tudni, hogy merre vannak, mit csinálnak a nagyvilágban.