Kedves Erika!

Gondoltam, biztos örülni fogsz, ha elmesélem, hogy csütörtök este focimeccsen voltunk :-)

Ha már ennyire "házhoz" jön egy magyar csapat, illik elmenni, megnézni őket, megfázás ide vagy oda. A magyar ifiválogatott (Under 17) játszott az írekkel, egy hét alatt kétszer, egyszer Dublinban, egyszer Bray-ben. A bary-i meccse második félidejére mentünk csak oda, mert előtte még megvacsoráztunk, s kicsit húztuk az időt, mert - magyar résztvevők ide vagy oda -, igazából egyikünknek sem volt kedve a +1 fokban két félidőt végigvacogni a szabad ég alatt.

Mondtam is V.-nek, ha más nem, akkor a hideg majd gyors akciókra bíztatja a fiúkat :-). S az is eszembe jutott, hogy ezek a srácok a fiad korosztálya... Sok hosszú lábú, vékony srác, talpig pirosban, egy botsáska kecsességével végezték a bemelegítő gyakorlatokat, amikor megérkeztünk.

A bejáratot zárva találtuk, de mögüle igen élénk gyerekzsivaly hallattszott ki, tehát jó helyen jártunk. Tanácstalankodtunk, a pálya melyik végén próbáljunk meg bejutni. Éppen akkor állt meg vaskapu előtt egy ír ember is, s akárcsak mi, nézelődött. Kérdeztem tőle, hol lehet a bejárat, mire ő, azt mondta, "Hát gondolom, itt.", s jó alaposan megdöngette a kaput.

A kamaszkorú biztonsági "ember" beengedett bennünket, néztem rá, hogy akkor fizetnék, de nem érdekelte. Egyszerűen hihetetlen, hogy mekkora gyerektömeg volt, főleg hangos kiskamaszokból álló tömeg. V. elindult a pálya másik odalán lévő, foghíjasabb üléssorok felé, hogy nyugodtan tudjunk nézelődni, távol a kiabálástól. Nem úsztuk meg.

Egy Békéscsaba feliratú zászló tövében álló két férfitól érdeklődtem az eredmény után. Akkor még 0:0 volt, később 1:0 lett, az írek javára. Elfogultság nélkül mondhatom, a magyarok ügyesebben kergették-passzolgatták a labdát, mint az írek. A cikk ugyan állítja, hogy a második félidőben az írek uralták a pályát, de ezt ne vedd készpénznek. Majdnem egyfolytában az ő térfelükön zajlott az akció! V. meg is jegyezte, "kis híja, hogy majdnem felbillent a pálya." :-)

Volt dráma is, levittek a pályáról egy magyar fiút (mint kiderült, eltörött a lába), és az írek kapusa kétszer is, "csak úgy" összesett, másodszor már levitték. Mivel nem találtam írásos nyomát, hogy komolyabb baja esett volna, ezért arra kell gondoljak, hogy a játékot összekeverte az iskola karácsonyi műsorán nyújtandó színészi alakítással ;-)

Egészen el nem ítélhető módon az első percekben összekevertem a nyelveket, s "Come on!" buzdításban részesítettem a magyar játékosokat. V. rámszólt, hogy talán magyarul legyek szíves... De végül csak átállt az agyam a "Gyerünk!"-özésre. Sajnos, nem lett haszna, kikaptak a fiúk. V. végig vacogott, én ugrálva próbáltam melegen tartani magam. Nem sikerült, a lábujjaim mind érzéketlenné váltak, így az addig megfékezett megfázás kitört rajtam, most csöpögő orral, szünet nélkül folyó szemmel, bedagadt torokkal ülök itt, a második nagydobozos papirzsebkendőt, és az első üvegcse orrcseppet fogyasztva.

Nagyon fura volt úgy nézni a meccset, hogy nem egy kamera mutatta az akciót... S nem volt visszajátszás, hogy láthassam, melyik szellem szárnya legyintette meg a kapust, hogy összeesnie volt muszáj?! Fura volt, a hol a pályáról, hol a nézők felől hangzó magyar kiabálás, amibe néha az uram is beszállt. S az a rengeteg kiskölyök..! Sok kiscsaj is volt... Az én ízlésemnek túl sok volt az egy főre eső kiskorúak száma, ez a meccs nem egy olyan dolog volt, amire megint hamar ráveszem magam!

Érdekes volt, hogy a játékoscseréket csak néhány perces késéssel mondta be a hangosbácsi, aki a végén a csapatvezetőket a "hospitality room"-ba kérette. "Vajon melyik konténer az?" - kérdezte némi éllel az uram, ugyanis a pályának nincsenek épített öltözői, termei, hanem a végében van pár konténer, olyanok, mint amilyenekben a nagyobb építkezéseknél vannak az irodák. Tény, nem egy stadioncsoda a Carlisle Grounds, de egy ekkora városkának ez is elég. Az obligát büfékocsi és a lepukkantnak látszó wc-k is megtalálhatók, tehát a "megfelel" kategória.

Ha érdekel, itt egy profi leírás a barátságos mérkőzésről, profi fotóval. Nekem csak egy ilyet sikerült készítenem.

Egy pillanat a második félidőből

Kis megjegyzés a végére. Utálok minden olyan kiskamaszt, aki hangosan üvöltve, a vesztes félt hergelve ugrál a széksorok között, a magyar pasik orra előtt. Szerintem másképp is lehet szurkolni. V. meg is jegyezte, mit várok, az apjától is ezt látta. Talán... De meglepett, hogy ekkora (értsd: nálam is kisebb) nyikhaj porbafingó milyen artikulátlanul tud üvölteni, ha olyanja van. Egyszer elfogott a méreg, s visszaüvöltöttem a magam hajráját. Le is intett az uram, hogy "ne már, ezzel akarsz kezdeni?" De úgy tűnt, ezekből volt a kevesebb, talán még nincs veszve minden.

***

Mivel tele a fejem, alig hallok, és mindjárt csönget a csirke a sütőből, ezért minden másról majd holnap fogok beszámolni. Jóccakát!