A minap a Dunnes-ban végezve a heti bevásárlást, remek kis könyvre akadtam. Alig 6 euróért mérik, és az ideköltöző kezdő háziasszonyok nagy segítségére lehet - vagy azokéra, akiknek az angolja még csiszolgatásra szorul. A címe Cooking Ingredients, Christine Ingram a szerző, 2007-es a puhafedelű kiadás.
Amikor kijöttem, főzési tudományom még sehol sem volt, egy Főzőiskola c. könyv (anyám nászajándéka) és egy szintén anyámtól (kölcsön)kapott Horváth Ilona szakácskönyve volt segítségemre. Mindkettő magyar nyelvű... bajban is voltam a húsok, zöldségek, hozzávalók neveivel! Mert a) mi az a karaj, hogy néz ki és b) hogy mondják angolul? Ráadásul az írek másként bontják a húst... így gondban voltam, főleg, mert még sem "magyarul", sem "angolul" nem tudtam főzni... nemhogy egy hentesnek elmagyarázni, hogy mit akarok, az állatnak esetleg melyik részéről van szó, ha már a nevét nem is tudom...
Azért idővel okosodtam, és most már mondhatni, teljes a kép. Most már van mankóm, két könyvre is támaszkodhatom: a Botondéktól kapott Hozzávalók c. könyv magyarul, képeken mutatja be a mindennapi és az egzotikus hozzávalókat, amelyekkel Írországban is találkozhatunk. Receptfordításhoz nekem nagy segítség. Aztán ezt a most vásárolt könyv szintén rengeteg színes képpel ismerteti a zöldségeket, halakat, tengeri herkenytűket, húsokat, hüvelyeseket, gyümölcsöket stb. - sőt, elkészítésükhöz, tisztításukhoz is ad tanácsot, eredetüket is ismerteti röviden. Ilyen olcsón ilyen hasznos kiadványhoz aligha jutunk máshol, ajánlom a megvételét!
Emlékszem, amikor életemben először álltam szemben egy már megfőzött, konyhakész rákkal, nagy segítség volt nekem Darina Allen Ballimaloe Cookery Course c. könyve, amin képeken ott van, hogyan kell a rák páncéljából kibányászni a finom húst. Vagy hogyan kell a csirkét felbontani? Minden új volt, minden információért hálás voltam. S igen, volt rá példa, hogy nem tudtam, hogyan kell megenni a kis garnélarákokat, fejestül, farkastul nyammogtam rajtuk, kiszopogatva a romok közül a húst, míg fel nem hívták rá a figyelmemet, hogy a fejét le kell húzni a testéről, a farkát szintén, aztán, mint egy borítékot, lenyitni róla a ropogós rózsaszín bőrt... Akkor kellemetlen volt, de most már ezt is tudom. Vagy hogyan pucoljam meg a tintahalat? Hogyan húzzam le a bőrt némelyik tengeri halról? Sütni jobb-e vagy grillezni? Milyen sajtok vannak, melyik milyen ételhez való? Grillezhető-e vagy inkább reszeljem? Hogyan kell avokádót megpucolni? Melyik olasz tészta a legjobb a bolognai-hoz? Mi az a "cream of tartar", miből készül, s mi a jelentősége az angolszász háztartásban? És még sorolhatnám...
Az ajánlott könyvet már egy hete lapozgatom, s még csak a felénél járok. Zömök, kellemes kiadvány, jó kézbe venni, kis mérete miatt remekül elfér a konyhai polcon - a Hozzávalók már jóval nagyobb, azt inkább csak asztalra téve olvasgatom, míg Ms. Ingram könyvét hamar felüthetjük akár a tűzhely mellett állva.
Az én példányomat a Hermes House adta ki 2007-ben másodszorra, új borítóval, most megnéztem az Amazonon, az új puhafedelű kiadást 2009 októberére ígérik. Nem írják, hogy átdolgozott kiadás lenne, ezért érdemes lenne még a Dunnes-ból beszerezni, ha már ilyen barátságos ára van.
***
A The Wire-ról, mostani kedvenc filmsorozatomról keresgéltem elemzést (ma végződik a harmadik sorozat), amikor erre az oldalra akadtam: http://www.cartenoire.co.uk/. Angol színészek olvasnak fel szerelmes jeleneteket klasszikus vagy modern regényekből. 10-15 perces felolvasások ezek, amelyeket - naná - egy csésze Carte Noire kávé mellett élvezhetünk, elandalodva, a laptop előtt ülve. Ügyes reklámfogás, a felolvasástól és a felolvasóktól elandalodó hölgyek majd biztos a Carte Noire-t fogják favorizálni vásárláskor, és még a kultúrának is "adnak".
S hogy kerültem erre a weboldalra, a The Wire kapcsán? Az egyik felolvasó nem más, mint a kordbársonyhangú Dominic West, akit az uram csak "eye candy" néven emleget, valahányszor feltűnik a tévében, mint a Wire egyik oszlopos szereplője. S aki nemcsak ír származása és a hangja miatt kedves nekünk, khm.
A felolvasott regényrészletek listája folyamatosan bővül, de a pasik mindig ugyanazok maradnak. Hála az égnek...
***
Tegnap délután újságért ballagás közben természetesen muszáj volt megint meglátogatni a német pereceseket. Nem bírtam ki, s rákérdeztem, hogy milyen bevonatnak köszönhető, hogy a perec ilyen fényesen barna...? Tojásssal kenik le, netán fele tojás-fele tej? A nő azt mondta, nem tudja, ő csak megsüti a pereceket, amiket fagyasztottan kap Németországból. Talán valamilyen folyadékban megmártják a pereceket sütés előtt...
Ó.
A perec finom volt, tényleg nagyon finom, a sajtos is, a sós is, de az meglepett, hogy még csak nem is itt készül...
***
Délután egy előző este felvett norvég filmet néztem, Kitchen Stories* címmel. Ahogy láttam, Magyarországon is vetítették, 2004-ben. Amolyan csendes, lassú, kedves film, de mégsem éreztem rá késztetést - mint máskor, más filmek esetében -, hogy a túlságosan hosszúra eresztett részeket átpörgessem.
Az ötvenes években a svéd Háztartási Intézet "megfigyelőket" küld ki norvég falucskákba, hogy megnézzék, az egyedülálló farmerek hogyan viselkednek konyháikban, hogyan lehetne az életüket könnyebbé (és hatékonyabbá) tenni. A svéd megfigyelő, egy agglegény, egész nap egy magasított székben ülve figyeli a hallgatag norvég farmert, s előre nyomtatott lapokon jelzi, hogyan mozog, mikor, merre jön-megy az öreg a konyhájában, s mit csinál. Majd esténként, munkája végeztével visszavonul a ház elé vonatott, aprócska lakókocsijába.
A kezdeti hallgatag, merev ellenségeskedés után a két ember lassan megbarátkozik egymással. Távolságtartásuk oka, hogy az öregecske farmer csalódott, mert a kísérletben való részvétel díjaként nem azt kapta, amit várt, a megfigyelő pedig óvatos és gyanakvó, mert a szabályok szerint nem szabad a farmer életébe beavatkoznia. Beszélniük sem szabadna egymással, de persze, idővel szóba elegyednek.
Mint írtam, csendes, lassú film, alig-alig történik valami, de amikor valami történik, attól az embernek kis göbbe szorul a szíve. Nincsenek hangos jelenetek, csak apró mozdulatok, rövid mondatok, mégis zajlik az élet. S amikor a két ember leül kávézni a simára gyalult konyhaasztalhoz, nekem óhatatlanul és nagyon nem ide illően az öreg Pettson jutott eszembe, a Findus-sorozatból :-) Aki egyedül volt és mégsem.
Tetszett, nagyon tetszett, igazi vasárnap délutáni film, barátságos és mulatságos. "Feel good-movie"-nak titulálják az ilyet az angolszászok, kicsit szomorú, de a végén megint lehet bízni a világban és lehet megint szeretni az embereket.
(*Van ám neki magyar címe is, Dalok a konyhából. De miért "Dalok a konyhából"? Passz.)
***
Akik közé nemcsak tegnap délután, de este megint kimentünk. 11-re ígérték a Summerfest tüzijátékát, a tengerparton. A kései idő tette, vagy hogy Bray kisváros, nem tudom, tény, nem volt tömeg a tengerparton. Közel mehettünk a helyszínhez, s úgy tudtuk végignézni a tüzijátékot, hogy senki nem állt elénk, nem takarta ki a látványt, és élvezhettük, amint a színes robbanások a tenger alig hullámzó vizén tükröződtek.
Klassz volt, nagyon közel nyíltak szét, robbantak, szikráztak a színes rakéták. Volt köztük olyan típus is, amilyet még sosem láttunk: szoros spirálban tekeredtek, fehéren szikrázva, s úgy repültek egyre magasabbra. Volt olyan, ami úgy nézett ki, mint a gyermekláncfű bóbitája: nagy színes gömbként nyílt szét, s aztán a szerte szálló szikrák még további csillámokba robbantak szét, újabb, másféle színekben. Szép volt, remekül szórakoztunk, s mindenféle jót kívántunk magunknak a záróakkordként feleresztett kínai lampionok fényénél.
Ugyanilyen tüzijáték fogja majd zárni a Summerfestet, s addig még lesz egy légibemutató is, előtte főpróbával, s aztán vége a fesztiválnak. A promenádon már nem lesz más olyan esemény, amire elmennénk, a kajás sátorsor csak az elmúlt hétvégén volt nyitva. Azért talán még felülünk arra az óriáskerékre...
Amikor kijöttem, főzési tudományom még sehol sem volt, egy Főzőiskola c. könyv (anyám nászajándéka) és egy szintén anyámtól (kölcsön)kapott Horváth Ilona szakácskönyve volt segítségemre. Mindkettő magyar nyelvű... bajban is voltam a húsok, zöldségek, hozzávalók neveivel! Mert a) mi az a karaj, hogy néz ki és b) hogy mondják angolul? Ráadásul az írek másként bontják a húst... így gondban voltam, főleg, mert még sem "magyarul", sem "angolul" nem tudtam főzni... nemhogy egy hentesnek elmagyarázni, hogy mit akarok, az állatnak esetleg melyik részéről van szó, ha már a nevét nem is tudom...
Azért idővel okosodtam, és most már mondhatni, teljes a kép. Most már van mankóm, két könyvre is támaszkodhatom: a Botondéktól kapott Hozzávalók c. könyv magyarul, képeken mutatja be a mindennapi és az egzotikus hozzávalókat, amelyekkel Írországban is találkozhatunk. Receptfordításhoz nekem nagy segítség. Aztán ezt a most vásárolt könyv szintén rengeteg színes képpel ismerteti a zöldségeket, halakat, tengeri herkenytűket, húsokat, hüvelyeseket, gyümölcsöket stb. - sőt, elkészítésükhöz, tisztításukhoz is ad tanácsot, eredetüket is ismerteti röviden. Ilyen olcsón ilyen hasznos kiadványhoz aligha jutunk máshol, ajánlom a megvételét!
Emlékszem, amikor életemben először álltam szemben egy már megfőzött, konyhakész rákkal, nagy segítség volt nekem Darina Allen Ballimaloe Cookery Course c. könyve, amin képeken ott van, hogyan kell a rák páncéljából kibányászni a finom húst. Vagy hogyan kell a csirkét felbontani? Minden új volt, minden információért hálás voltam. S igen, volt rá példa, hogy nem tudtam, hogyan kell megenni a kis garnélarákokat, fejestül, farkastul nyammogtam rajtuk, kiszopogatva a romok közül a húst, míg fel nem hívták rá a figyelmemet, hogy a fejét le kell húzni a testéről, a farkát szintén, aztán, mint egy borítékot, lenyitni róla a ropogós rózsaszín bőrt... Akkor kellemetlen volt, de most már ezt is tudom. Vagy hogyan pucoljam meg a tintahalat? Hogyan húzzam le a bőrt némelyik tengeri halról? Sütni jobb-e vagy grillezni? Milyen sajtok vannak, melyik milyen ételhez való? Grillezhető-e vagy inkább reszeljem? Hogyan kell avokádót megpucolni? Melyik olasz tészta a legjobb a bolognai-hoz? Mi az a "cream of tartar", miből készül, s mi a jelentősége az angolszász háztartásban? És még sorolhatnám...
Az ajánlott könyvet már egy hete lapozgatom, s még csak a felénél járok. Zömök, kellemes kiadvány, jó kézbe venni, kis mérete miatt remekül elfér a konyhai polcon - a Hozzávalók már jóval nagyobb, azt inkább csak asztalra téve olvasgatom, míg Ms. Ingram könyvét hamar felüthetjük akár a tűzhely mellett állva.
Az én példányomat a Hermes House adta ki 2007-ben másodszorra, új borítóval, most megnéztem az Amazonon, az új puhafedelű kiadást 2009 októberére ígérik. Nem írják, hogy átdolgozott kiadás lenne, ezért érdemes lenne még a Dunnes-ból beszerezni, ha már ilyen barátságos ára van.
***
A The Wire-ról, mostani kedvenc filmsorozatomról keresgéltem elemzést (ma végződik a harmadik sorozat), amikor erre az oldalra akadtam: http://www.cartenoire.co.uk/. Angol színészek olvasnak fel szerelmes jeleneteket klasszikus vagy modern regényekből. 10-15 perces felolvasások ezek, amelyeket - naná - egy csésze Carte Noire kávé mellett élvezhetünk, elandalodva, a laptop előtt ülve. Ügyes reklámfogás, a felolvasástól és a felolvasóktól elandalodó hölgyek majd biztos a Carte Noire-t fogják favorizálni vásárláskor, és még a kultúrának is "adnak".
S hogy kerültem erre a weboldalra, a The Wire kapcsán? Az egyik felolvasó nem más, mint a kordbársonyhangú Dominic West, akit az uram csak "eye candy" néven emleget, valahányszor feltűnik a tévében, mint a Wire egyik oszlopos szereplője. S aki nemcsak ír származása és a hangja miatt kedves nekünk, khm.
A felolvasott regényrészletek listája folyamatosan bővül, de a pasik mindig ugyanazok maradnak. Hála az égnek...
***
Tegnap délután újságért ballagás közben természetesen muszáj volt megint meglátogatni a német pereceseket. Nem bírtam ki, s rákérdeztem, hogy milyen bevonatnak köszönhető, hogy a perec ilyen fényesen barna...? Tojásssal kenik le, netán fele tojás-fele tej? A nő azt mondta, nem tudja, ő csak megsüti a pereceket, amiket fagyasztottan kap Németországból. Talán valamilyen folyadékban megmártják a pereceket sütés előtt...
Ó.
A perec finom volt, tényleg nagyon finom, a sajtos is, a sós is, de az meglepett, hogy még csak nem is itt készül...
***
Délután egy előző este felvett norvég filmet néztem, Kitchen Stories* címmel. Ahogy láttam, Magyarországon is vetítették, 2004-ben. Amolyan csendes, lassú, kedves film, de mégsem éreztem rá késztetést - mint máskor, más filmek esetében -, hogy a túlságosan hosszúra eresztett részeket átpörgessem.
Az ötvenes években a svéd Háztartási Intézet "megfigyelőket" küld ki norvég falucskákba, hogy megnézzék, az egyedülálló farmerek hogyan viselkednek konyháikban, hogyan lehetne az életüket könnyebbé (és hatékonyabbá) tenni. A svéd megfigyelő, egy agglegény, egész nap egy magasított székben ülve figyeli a hallgatag norvég farmert, s előre nyomtatott lapokon jelzi, hogyan mozog, mikor, merre jön-megy az öreg a konyhájában, s mit csinál. Majd esténként, munkája végeztével visszavonul a ház elé vonatott, aprócska lakókocsijába.
A kezdeti hallgatag, merev ellenségeskedés után a két ember lassan megbarátkozik egymással. Távolságtartásuk oka, hogy az öregecske farmer csalódott, mert a kísérletben való részvétel díjaként nem azt kapta, amit várt, a megfigyelő pedig óvatos és gyanakvó, mert a szabályok szerint nem szabad a farmer életébe beavatkoznia. Beszélniük sem szabadna egymással, de persze, idővel szóba elegyednek.
Mint írtam, csendes, lassú film, alig-alig történik valami, de amikor valami történik, attól az embernek kis göbbe szorul a szíve. Nincsenek hangos jelenetek, csak apró mozdulatok, rövid mondatok, mégis zajlik az élet. S amikor a két ember leül kávézni a simára gyalult konyhaasztalhoz, nekem óhatatlanul és nagyon nem ide illően az öreg Pettson jutott eszembe, a Findus-sorozatból :-) Aki egyedül volt és mégsem.
Tetszett, nagyon tetszett, igazi vasárnap délutáni film, barátságos és mulatságos. "Feel good-movie"-nak titulálják az ilyet az angolszászok, kicsit szomorú, de a végén megint lehet bízni a világban és lehet megint szeretni az embereket.
(*Van ám neki magyar címe is, Dalok a konyhából. De miért "Dalok a konyhából"? Passz.)
***
Akik közé nemcsak tegnap délután, de este megint kimentünk. 11-re ígérték a Summerfest tüzijátékát, a tengerparton. A kései idő tette, vagy hogy Bray kisváros, nem tudom, tény, nem volt tömeg a tengerparton. Közel mehettünk a helyszínhez, s úgy tudtuk végignézni a tüzijátékot, hogy senki nem állt elénk, nem takarta ki a látványt, és élvezhettük, amint a színes robbanások a tenger alig hullámzó vizén tükröződtek.
Klassz volt, nagyon közel nyíltak szét, robbantak, szikráztak a színes rakéták. Volt köztük olyan típus is, amilyet még sosem láttunk: szoros spirálban tekeredtek, fehéren szikrázva, s úgy repültek egyre magasabbra. Volt olyan, ami úgy nézett ki, mint a gyermekláncfű bóbitája: nagy színes gömbként nyílt szét, s aztán a szerte szálló szikrák még további csillámokba robbantak szét, újabb, másféle színekben. Szép volt, remekül szórakoztunk, s mindenféle jót kívántunk magunknak a záróakkordként feleresztett kínai lampionok fényénél.
Ugyanilyen tüzijáték fogja majd zárni a Summerfestet, s addig még lesz egy légibemutató is, előtte főpróbával, s aztán vége a fesztiválnak. A promenádon már nem lesz más olyan esemény, amire elmennénk, a kajás sátorsor csak az elmúlt hétvégén volt nyitva. Azért talán még felülünk arra az óriáskerékre...
2 megjegyzés:
Hű, azt a norvég filmet legközelebb hadd kérjem el! Egyébként én is tudok szolgálni pár skandináv remekkel (ha már 2 vikinget nevelek a háztartásban).
Egyébként Pettsonért köszönet, tőletek kaptuk az elsőt (igaz, azt még magyarul), de azóta is az egyik nagy kedvenc. Csak Gerda ne kávézna annyit...
A tévében láttam a filmet, sajnos nincs meg dvd-n. Bár találtam egy meglepően jó dvd-s helyet Dublinban, ahol sokféle külföldi film van, majd alkalomadtán körbenézek!
Pettson rulez! :-)
Megjegyzés küldése