Szép lassan beindul a karácsonyi szezon. Mármint nekem. Az, hogy a boltban már október közepén, a Halloween-i dekorok mellett is lehetett már kapni karácsonyit, hidegen hagy(ott). A koszorúmat megrendeltem Ottalie-nál, a Scalp Nursery-től, a karácsonyi lapokat Michael-től, egy ügyes kezű piaci kollégától, a többire pedig még nem vagyok hajlandó gondolni sem. Munka van! Majd, később.
A kávézóból hívtak a múlt héten, hogy csinálok-e minta mézeskalács házat az idén, mert már többen érdeklődtek... Hm. A héten viszem nekik, remélve, hogy idén valóban el is adok ott néhány házat, mert tavaly egy sem fogyott. (Illetve a megrendelt házat tojt begyűjteni a kedves vevő.) Sőt, a kávézót érintő Fabulous Food Trails minta mézes díszeket rendelt fotózáshoz, mert ők is meg akarják hirdetni ezeket a klienseik között. Ezen csöppet fennakadtam. Ugyanis tudják a nevem, címem, miért nem közvetlenül tőlem rendelnek? Azt gondolják, a volt főnököm neheztelne ezért? Vagy elhagyták a névjegykártyámat? Az egyik túravezetővel pár hónapja váltottam sms-t... Vagy talán nem tudják, hogy azokat is én csinálom?
Annyira nem számít, csak így többet fognak fizetni a mézesekért a kelleténél...
***
Karácsonyi torta díszítésére is kaptam felkérést az egyik szombaton. Néha gondolatban tortaterveket rajzolok, lassan ideje leülni az asztalhoz, és tényleg papírra vetni őket. Az ötletadó magazinokat már egy halomba gyűjtöttem... S ma megyek a nagybaniba, megvenni a szárított gyümölcsöket, koktélcseresznyét és egyéb fontos hozzávalókat a tortákhoz. Stephanie (p.k.) minden alkalommal megjegyzi, amikor találkozunk, hogy el ne felejtkezzek a tortájáról. A múltkor készült pudlikból pedig - mint mesélte - Angliába is eljutott két darab: egy nagyobb gyufásdobozban utaztak, sajnos, letört a farkuk, de a velük megajándékozott kutyás rokonok között nagy sikert arattak, s majd Karácsonyra kell készítenem egyet marcipánból, a rokon tortájának tetejére. A lányának pedig tacskókat rendelt...
***
Hála az Égnek, rekordidő alatt véget ért múlt szerda este az őszi piaci meeting. Pedig úgy mentem oda, hogy hosszú lesz, erős kávéval próbáltam magamba lelkesedést önteni. Miután néhány embert úgy kellett elhozni a lakásáról, könyörögve, hogy jöjjenek, legyen elég ember a szavazáshoz, fél óra alatt megszavaztuk az új Szabályzatot és döntöttünk arról, hogy takarítónőt veszünk fel. Hihetetlen. Ez is megoldódott. De többen panaszkodtak, hogy már nem nekik való a sötétben való vezetés, főleg ilyen időben, tartsuk máskor, esetleg kora délután a meeting-eket.
Nem csodáltam, hogy a fél tagság nem jött el. Embertelen volt az időjárás, szakadt az eső, hazafelé "patakon való átkelést" gyakoroltam a városszéli úton, ahol kisebb tó keletkezett, és két ember próbálta vasrudakkal kitömíteni a lefolyókat. Kicsit nehezteltem rájuk, mert nem csak hogy sötét színű, hosszú esőkabátban ténykedtek az út szélén, a rosszul kivilágított úton, de még a két autójuk is ott parkolt, kétoldalt, sehol egy vészvillogó, csak egy-egy sötét tömeg, de kis kanyarodással én, és a szembejövő autó megoldottuk a sikeres kikerülést. Amikor tegnap meséltem Trish-nek, hogy akkor este a hátsó úton jöttem haza, elnyílt a szája. Ő az N11-esen is alig mert hazajönni.
***
Trish - aki, mióta egyedül vezet, kicsit kiszorult az életünkből - tegnap megkérdezte, beugorhat-e pár percre. Nem volt kétségünk afelől, hogy ajándékkal jön, megköszönni V.-nek a számtalan vezetési leckét. A héten már intézte a jogosítványát, s meglepett, de vezet mindenhová, már ami a megszokott útvonalait illeti. Kicsit tartottunk attól, hogy ha megkapja a jogsit, akkor félreteszi az autót... Ő is tudta, miért jön, mi is, mégis vagy tíz percen át folytattunk felületes csevegést semmiségekről, úgymint vezetés esőben, s hogy az ír könyvtárak legtöbbet kölcsönzött kötete az elméleti tesztre felkészítő könyv autóvezetésből. Majd átnyújtotta az ajándékokat, mi pedig szabadkoztunk, hogy igazán nem kellett volna... Ugyanis már többször meghívott bennünket ebédelni, s mondta, mennyire hálás a segítségért, V. türelméért.
Nagy-nagy figyelemmel, gondosan összeválogatott, személyre szóló ajándékokat kaptunk, könyvet (Faulks: A Week in December, így van saját példányom, juhé!) és DVD-ket. De kaptunk egy ajándékbónt is, amit számos boltban el lehet költeni, ízlés szerint. Mire kinyitottuk, Trish már elbúcsúzott, magunk voltunk. Már a könyveknek is nagyon örültünk, a köszönő képeslapon hosszan részletezte, mi mindent köszönhet nekünk, szerinte - ebbe belepirultunk, mert azért jóleső volt a köszönet -, s akkor megláttam az ajándékbón összegét. Összenéztünk V.-vel, döbbenten, szótlanul. Atyavilág. Ő telefont ragadott, s azonnal írt Trish-nek, hogy ezt nem fogadhatjuk el. Ő visszaírt, hogy dehogynem, vegyük már észre, tényleg mennyit számított a segítségünk, ami neki mennyire sokat jelentett...
De azért sokáig ott lüktetett a fejemben, hogy nem, nem szabad, ezt talán mégsem... S férfiasan bevallom, hogy estére ezt az enyhén lelkifurdalásos lüktetést szakácskönyvcímek és csinos edények csábító képe váltotta fel...
Anyósommal konzultáltam az ügyben - kell a tapasztaltabb segítsége -, hogy akkor most mitévők legyünk. Annyiban maradtunk, hogy fogadjuk el, mert ha további szabadkozást folytatnánk telefonon vagy élőben, az sértődéshez vezetne. Ellenben majd meghívjuk Trish-t egy kellemes karácsony előtti vacsorára, én pedig még egy jól sikerült tortát is fogok neki adni ... s remélhetőleg azon a vacsorán nemcsak az ő friss jogsijára, de V. munkahelyére is koccinthatunk.
Ehhez pedig drukk-drukk. Ma elvileg kiderül, ki az a pár ember, aki önként megy a Gyárból, és a héten elkezdődnek az interjúkra felkészítő előadások. Az uram hazahozta a hihetetlenül amerikai, corporate bullshit-tel bőven átáztatott anyagot, amiből készül, hogy a megfelelő válaszokat adhassa az interjún ("Mi a kedvenc színe? S miért nem a kék?"). Ezeken az interjúkon - valaki fogjon le! - még csak nem is szakmai kérdéseket tesznek fel neki, mert mérnök, aki a tudását femérhetné, nem lesz jelen.
Már most aggódom, hogy fog-e neki menni a bullshittingelés.
***
Szombaton este volt a Harvest Supper. Hosszú és kimerítő nap volt, kis szunyókálásokkal megtörve. Ha piac után nem rakhatom le a reggeli kelés miatt megfáradt fejem, akkor kezelhetetlenul morózus vagyok, így - készülés ide vagy oda, muszáj volt egy órát aludnom. Aztán gyors bevásárlás, vegetáriánus lasagna elkészítése - riadt konzultálás 3 szakácskönyvvel -, majd cseresznyés-csokis brownie sütése. Bár magamnak túrókrémes kockákat ígértem, biztosra akartam menni, ezért készültem a már sokszor sikerrel elsütött cseresznyés-csokis brownie-val.
A lasagnát háromrétegűre készítettem, háromféle töltelékkel. Alul cukkini, fokhagymásan, középen tejszínes gomba, felül spenót. Bár Ágitól (köszönöm) kaptam ötleteket besamel mártás készítéséhez, mégis a bolti, üvegben árult mártással dolgoztam. Bevallom, nem volt kedvem pepecselni... A vacsoraasztalnál én képviseltem a családot, mert V. a piac aprócska konyhájában végzett áldásos tevékenységével bűvölte el az öregasszonyokat. Enni nem is evett, csak pár mince pie-t, és egy kocka brownie-t. Amit úgy dicsért meg nekem, hogy nem tudta, hogy én csináltam...
A kávé/tea felszolgálásban is élen járt, így nem volt alkalmam magamon kívül leforrázni senkit. Vacsora után pedig Bernadette-el (p.k.) felváltva mosogattam, negyven perccen keresztül, ami vasárnap reggelre bedurrant hátat eredményezett. Az uram pakolt, sürgött-forgott, kivívta a "national treasure" kitüntető címet, és mindent megtett, hogy büszke legyek rá. Volt pár férj, aki segédkezett, de őt nem múlta felül senki sem.
Fél éjfélre értünk haza... hullafáradtan, kézkrémre szorulva. A lasagna sikert aratott. Nekem nem jutott már desszert... A szemernyi ételmaradékok láttán a többiek óriási sikernek könyvelték el a rendezvényt. Ugyanis máskor mindig több kaja maradt. S mindenki annyira fáradt volt, hogy a mai havi meeting-et majd egy héttel később tartjuk meg, a piaciaknak nem lett volna kedvük még egy piaci rendezvényhez.
***
A múltkor készített Alfa Romeo-s tortámnak utótörténete van. A máhely egyik tulaja, Leslie, említette az uramnak, hogy a fia és a menye amerikai édességek importálásával foglalkozik, ez és ez a weboldaluk. Kiváncsiságból megnéztem. Találtam pár nagyon színes, mézeskalácsház díszítéséhez remekül használható cukrot, így elküldtem a rendelésemet a láthatóan csak nemrég beüzemelt weboldalukon át. Tíz percre rá hívott a nő, Deborah, megbeszélni a szállítást. Amikor mondtam, hogy hogyan jutottam el hozzájuk, és hogy mire használnám a cukrokat, kis csend támadt a telefonban. Majd megkérdezte, hogy csak nem én csináltam-e az Alfás tortát? Finom volt, és mennyire ízlett nekik, és csinálnék-e a férje születésnapjára egy ilyet, de más díszítéssel?
Néhány email-lel és fotóval később már megegyeztünk, hogy felrakjuk egymás linkjeit a weblapjainkra (már ha elkészül az enyém, mert még mindig nem végeztem vele, irgum-burgum), s van egy megrendelésem egy csokoládé tortára, macskás díszítéssel, december elejére. A cukrokat szombaton elhozta a piacra, így már személyesen is találkoztunk. A cukrokat elvileg Leslie adta volna oda V.-nek, pénteken, amikor az uram visszavitte a kölcsönkocsit a műhelybe, de mivel nem lett kész az autó időre, sem Leslie, sem a cukrok nem jutottak el a műhelybe, mire az uram odament.
A színes csodákat most a lakásban dugdosom magam elől, mert bármennyire is nagyon mű az illatuk, az ízük, azért már bele-bele ettem némelyikbe...
***
Hosszúra nyúlt beszámolómat pedig egy igérettel zárom: legközelebb Elvis-ről fogok írni...
A kávézóból hívtak a múlt héten, hogy csinálok-e minta mézeskalács házat az idén, mert már többen érdeklődtek... Hm. A héten viszem nekik, remélve, hogy idén valóban el is adok ott néhány házat, mert tavaly egy sem fogyott. (Illetve a megrendelt házat tojt begyűjteni a kedves vevő.) Sőt, a kávézót érintő Fabulous Food Trails minta mézes díszeket rendelt fotózáshoz, mert ők is meg akarják hirdetni ezeket a klienseik között. Ezen csöppet fennakadtam. Ugyanis tudják a nevem, címem, miért nem közvetlenül tőlem rendelnek? Azt gondolják, a volt főnököm neheztelne ezért? Vagy elhagyták a névjegykártyámat? Az egyik túravezetővel pár hónapja váltottam sms-t... Vagy talán nem tudják, hogy azokat is én csinálom?
Annyira nem számít, csak így többet fognak fizetni a mézesekért a kelleténél...
***
Karácsonyi torta díszítésére is kaptam felkérést az egyik szombaton. Néha gondolatban tortaterveket rajzolok, lassan ideje leülni az asztalhoz, és tényleg papírra vetni őket. Az ötletadó magazinokat már egy halomba gyűjtöttem... S ma megyek a nagybaniba, megvenni a szárított gyümölcsöket, koktélcseresznyét és egyéb fontos hozzávalókat a tortákhoz. Stephanie (p.k.) minden alkalommal megjegyzi, amikor találkozunk, hogy el ne felejtkezzek a tortájáról. A múltkor készült pudlikból pedig - mint mesélte - Angliába is eljutott két darab: egy nagyobb gyufásdobozban utaztak, sajnos, letört a farkuk, de a velük megajándékozott kutyás rokonok között nagy sikert arattak, s majd Karácsonyra kell készítenem egyet marcipánból, a rokon tortájának tetejére. A lányának pedig tacskókat rendelt...
***
Hála az Égnek, rekordidő alatt véget ért múlt szerda este az őszi piaci meeting. Pedig úgy mentem oda, hogy hosszú lesz, erős kávéval próbáltam magamba lelkesedést önteni. Miután néhány embert úgy kellett elhozni a lakásáról, könyörögve, hogy jöjjenek, legyen elég ember a szavazáshoz, fél óra alatt megszavaztuk az új Szabályzatot és döntöttünk arról, hogy takarítónőt veszünk fel. Hihetetlen. Ez is megoldódott. De többen panaszkodtak, hogy már nem nekik való a sötétben való vezetés, főleg ilyen időben, tartsuk máskor, esetleg kora délután a meeting-eket.
Nem csodáltam, hogy a fél tagság nem jött el. Embertelen volt az időjárás, szakadt az eső, hazafelé "patakon való átkelést" gyakoroltam a városszéli úton, ahol kisebb tó keletkezett, és két ember próbálta vasrudakkal kitömíteni a lefolyókat. Kicsit nehezteltem rájuk, mert nem csak hogy sötét színű, hosszú esőkabátban ténykedtek az út szélén, a rosszul kivilágított úton, de még a két autójuk is ott parkolt, kétoldalt, sehol egy vészvillogó, csak egy-egy sötét tömeg, de kis kanyarodással én, és a szembejövő autó megoldottuk a sikeres kikerülést. Amikor tegnap meséltem Trish-nek, hogy akkor este a hátsó úton jöttem haza, elnyílt a szája. Ő az N11-esen is alig mert hazajönni.
***
Trish - aki, mióta egyedül vezet, kicsit kiszorult az életünkből - tegnap megkérdezte, beugorhat-e pár percre. Nem volt kétségünk afelől, hogy ajándékkal jön, megköszönni V.-nek a számtalan vezetési leckét. A héten már intézte a jogosítványát, s meglepett, de vezet mindenhová, már ami a megszokott útvonalait illeti. Kicsit tartottunk attól, hogy ha megkapja a jogsit, akkor félreteszi az autót... Ő is tudta, miért jön, mi is, mégis vagy tíz percen át folytattunk felületes csevegést semmiségekről, úgymint vezetés esőben, s hogy az ír könyvtárak legtöbbet kölcsönzött kötete az elméleti tesztre felkészítő könyv autóvezetésből. Majd átnyújtotta az ajándékokat, mi pedig szabadkoztunk, hogy igazán nem kellett volna... Ugyanis már többször meghívott bennünket ebédelni, s mondta, mennyire hálás a segítségért, V. türelméért.
Nagy-nagy figyelemmel, gondosan összeválogatott, személyre szóló ajándékokat kaptunk, könyvet (Faulks: A Week in December, így van saját példányom, juhé!) és DVD-ket. De kaptunk egy ajándékbónt is, amit számos boltban el lehet költeni, ízlés szerint. Mire kinyitottuk, Trish már elbúcsúzott, magunk voltunk. Már a könyveknek is nagyon örültünk, a köszönő képeslapon hosszan részletezte, mi mindent köszönhet nekünk, szerinte - ebbe belepirultunk, mert azért jóleső volt a köszönet -, s akkor megláttam az ajándékbón összegét. Összenéztünk V.-vel, döbbenten, szótlanul. Atyavilág. Ő telefont ragadott, s azonnal írt Trish-nek, hogy ezt nem fogadhatjuk el. Ő visszaírt, hogy dehogynem, vegyük már észre, tényleg mennyit számított a segítségünk, ami neki mennyire sokat jelentett...
De azért sokáig ott lüktetett a fejemben, hogy nem, nem szabad, ezt talán mégsem... S férfiasan bevallom, hogy estére ezt az enyhén lelkifurdalásos lüktetést szakácskönyvcímek és csinos edények csábító képe váltotta fel...
Anyósommal konzultáltam az ügyben - kell a tapasztaltabb segítsége -, hogy akkor most mitévők legyünk. Annyiban maradtunk, hogy fogadjuk el, mert ha további szabadkozást folytatnánk telefonon vagy élőben, az sértődéshez vezetne. Ellenben majd meghívjuk Trish-t egy kellemes karácsony előtti vacsorára, én pedig még egy jól sikerült tortát is fogok neki adni ... s remélhetőleg azon a vacsorán nemcsak az ő friss jogsijára, de V. munkahelyére is koccinthatunk.
Ehhez pedig drukk-drukk. Ma elvileg kiderül, ki az a pár ember, aki önként megy a Gyárból, és a héten elkezdődnek az interjúkra felkészítő előadások. Az uram hazahozta a hihetetlenül amerikai, corporate bullshit-tel bőven átáztatott anyagot, amiből készül, hogy a megfelelő válaszokat adhassa az interjún ("Mi a kedvenc színe? S miért nem a kék?"). Ezeken az interjúkon - valaki fogjon le! - még csak nem is szakmai kérdéseket tesznek fel neki, mert mérnök, aki a tudását femérhetné, nem lesz jelen.
Már most aggódom, hogy fog-e neki menni a bullshittingelés.
***
Szombaton este volt a Harvest Supper. Hosszú és kimerítő nap volt, kis szunyókálásokkal megtörve. Ha piac után nem rakhatom le a reggeli kelés miatt megfáradt fejem, akkor kezelhetetlenul morózus vagyok, így - készülés ide vagy oda, muszáj volt egy órát aludnom. Aztán gyors bevásárlás, vegetáriánus lasagna elkészítése - riadt konzultálás 3 szakácskönyvvel -, majd cseresznyés-csokis brownie sütése. Bár magamnak túrókrémes kockákat ígértem, biztosra akartam menni, ezért készültem a már sokszor sikerrel elsütött cseresznyés-csokis brownie-val.
A lasagnát háromrétegűre készítettem, háromféle töltelékkel. Alul cukkini, fokhagymásan, középen tejszínes gomba, felül spenót. Bár Ágitól (köszönöm) kaptam ötleteket besamel mártás készítéséhez, mégis a bolti, üvegben árult mártással dolgoztam. Bevallom, nem volt kedvem pepecselni... A vacsoraasztalnál én képviseltem a családot, mert V. a piac aprócska konyhájában végzett áldásos tevékenységével bűvölte el az öregasszonyokat. Enni nem is evett, csak pár mince pie-t, és egy kocka brownie-t. Amit úgy dicsért meg nekem, hogy nem tudta, hogy én csináltam...
A kávé/tea felszolgálásban is élen járt, így nem volt alkalmam magamon kívül leforrázni senkit. Vacsora után pedig Bernadette-el (p.k.) felváltva mosogattam, negyven perccen keresztül, ami vasárnap reggelre bedurrant hátat eredményezett. Az uram pakolt, sürgött-forgott, kivívta a "national treasure" kitüntető címet, és mindent megtett, hogy büszke legyek rá. Volt pár férj, aki segédkezett, de őt nem múlta felül senki sem.
Fél éjfélre értünk haza... hullafáradtan, kézkrémre szorulva. A lasagna sikert aratott. Nekem nem jutott már desszert... A szemernyi ételmaradékok láttán a többiek óriási sikernek könyvelték el a rendezvényt. Ugyanis máskor mindig több kaja maradt. S mindenki annyira fáradt volt, hogy a mai havi meeting-et majd egy héttel később tartjuk meg, a piaciaknak nem lett volna kedvük még egy piaci rendezvényhez.
***
A múltkor készített Alfa Romeo-s tortámnak utótörténete van. A máhely egyik tulaja, Leslie, említette az uramnak, hogy a fia és a menye amerikai édességek importálásával foglalkozik, ez és ez a weboldaluk. Kiváncsiságból megnéztem. Találtam pár nagyon színes, mézeskalácsház díszítéséhez remekül használható cukrot, így elküldtem a rendelésemet a láthatóan csak nemrég beüzemelt weboldalukon át. Tíz percre rá hívott a nő, Deborah, megbeszélni a szállítást. Amikor mondtam, hogy hogyan jutottam el hozzájuk, és hogy mire használnám a cukrokat, kis csend támadt a telefonban. Majd megkérdezte, hogy csak nem én csináltam-e az Alfás tortát? Finom volt, és mennyire ízlett nekik, és csinálnék-e a férje születésnapjára egy ilyet, de más díszítéssel?
Néhány email-lel és fotóval később már megegyeztünk, hogy felrakjuk egymás linkjeit a weblapjainkra (már ha elkészül az enyém, mert még mindig nem végeztem vele, irgum-burgum), s van egy megrendelésem egy csokoládé tortára, macskás díszítéssel, december elejére. A cukrokat szombaton elhozta a piacra, így már személyesen is találkoztunk. A cukrokat elvileg Leslie adta volna oda V.-nek, pénteken, amikor az uram visszavitte a kölcsönkocsit a műhelybe, de mivel nem lett kész az autó időre, sem Leslie, sem a cukrok nem jutottak el a műhelybe, mire az uram odament.
A színes csodákat most a lakásban dugdosom magam elől, mert bármennyire is nagyon mű az illatuk, az ízük, azért már bele-bele ettem némelyikbe...
***
Hosszúra nyúlt beszámolómat pedig egy igérettel zárom: legközelebb Elvis-ről fogok írni...
10 megjegyzés:
Ne húzd soká. Pont ma reggel hallottam, hogy arra felé terjed legjobba na járvány, és eszembe jutottál, hogy remélem, nem vagy beteg. Most örömmel látom, hogy nem. :)
Igazán kedves tőled, de ne aggódj, megvagyunk, a megszokottnál többet fertőtlenítünk, de (még?) nem ért el bennünket az újnyavalya. De én még félholtan is blogolni fogok :-)
:D
Saválló vagy te is?
Teljesen úgy tűnik a bejegyzésed alapján, hogy munka munka hátán, és baromira nem fogsz unatkozni mostanában, vagy tévedek? :)
Mondtad V.-nek, hogy te sütötted, amit megdicsért? :)) Nagyon drukkolunk neki!
P.S.: Légyszi, oszd meg velem a cseresznyés-csokis brownie receptet :))
Cat, saválló? Hm... azt hiszem, igen.
Csibike, igen, kezdenek sűrűsödni a napok, de a jó értelemben. Kreatívkodhatok :-)
Receptet hamarosan küldöm.
Olyan csokit továbbra sem találok, de nem adom fel :-(
Egyáltalán nem sütöttem még brownie-t. :( Még a muffin sem sikerül. Valamiért nem nő meg úgy ahogy én azt gondoltam.
Talán azokra a hatalmas "amerikai" muffinokra gondolsz? Nekem sem nő meg. Nem is csinálok :-)
Küldjem Neked is a brownie receptet? Semmi extra, s BIZTOSAN sikerülni fog. Sokféleképpen variálható!
Csibike, Cat, a brownie recept fent van a blogon, 2008. szept. 8. bejegyzés alatt!
Megtaláltam, köszi.
Több muffinos könyvem is van. De mindegyikben feljebb nőnek, mint a tartó (tepsi vagy papír) az enyém meg nemigen lesz nagyobb, mint mikor a sütőbe tolom. De lehet, hogy csak a photoshopp hatása...???
Hm... valamennyire fel kell jönniük. Az enyémek éppen csak felpúposodnak a papírtartó széléig. A muffinnak az a titka - mondják -, hogy éppen csak összekevered a hozzávalókat, csomós lesz a keverék, nem baj, de ha túlkevered, lapos lesz. Nem lehet, hgy ez a gond?
Megjegyzés küldése