2009. október 7.

Vasárnap Baszkföldön (+1.5 kiló)

Össze kellene foglalnom a nyaralás utolsó négy napját, de a fejem túlságosan tele van zsúfolva gondolatokkal, emléktúltengés, jaj, mi az, amit feltétlenül meg kell említeni... Ráadásul odakint őszies napfény van a hökkent bilbaoi meleg helyett, s már egyáltalán nem érzem úgy, hogy nyaraltam. Bevásároltam, szétpakoltam, mostam, sütök, megint a rutin... Két óra hazaért velünk a repülő, a huszon-harminc fokokból a 10 fokba, a szemerkélő esőbe... A buszról kibámulva minden sötétnek tűnt, szemetesnek, csak a színesedő fák látványa dobta fel a hangulatom. Vakáció utáni blues...

Az imént elrendezgettem a fotókat, s úgy döntöttem, majd külön felrakok párat, de beszámoló fotókkal csak a legjobban
sikerült napról lesz. A kötelező látnivalókat megnéztük a városban, Guggenheim és tsai, sőt, a kötelező pofáraesést is megejtettük egy felkapott étteremben, ahol határozottan az volt az érzésem, az "eszi-nem-eszi-nem-kap-mást" szték után (ami agyoncsapta a férjem estéjét), hogy már itt nem értünk vannak, hanem mi vagyunk értük. Ez kissé elvette az amúgy egészen finom kaják ízét (rákokat és tintahalat ettem). A hely maga igen szép, az étel tényleg finom (már amit én ettem), de a rendelés módszere nem egyértelmű, semmi segítséget nem kaptunk ahhoz, hogy ha ezt vagy azt rendelünk, mire számítsunk... egy kissé elveszettnek éreztem magam, s nem tudtam maradéktalanul kiélvezni a hely hangulatát. Eh. Annyira vártam ezt a találkozást ezzel a vendéglővel, annyira kierőltettem, készültem rá, s tessék.

Meg is fogadtam, hogy legközelebb B.-re hallgatok, aki - nagyon okosan - maga fedez fel új helyeket, s nem mások beszámolóira hagyatkozik.

Szóval, a nyaralás fénypontja. A vasárnap egy kiadós autózással kezdődött, a francia határ felé, észre sem vettük, hogy átmentünk rajta, amíg B. meg nem állt az első városkában, s megjelentek a francia feliratok: St. Jean-de-Luz, tessék felírni.


Ott pedig a napot mindjárt egy boulangerie/patisserie-ben kezdtük, pékség, cukrászda, kinek hogy tetszik, én ott olvadoztam a gyönyörűségtől, mégiscsak első találkozásom egy valódia boulangerie-vel. B. javasolt pár kóstolnivalót, így a napot olyan súlyos kalóriabombákkal kezdtük, hogy utána csoda, hogy mozogni tudtunk. Habos süti, karamelles süti, krémes süti, mini citromos tart, illatos kenyerek estére, másnapra...

A fába vágott motívum neve lauburu, olyan "logója" a baszkoknak, mint az íreknek a lóhere. Szerencsét is hoz :-)

B. leparkolt egy kis parkolóban, már a városka hajókikötője mellett, s körbesétáltuk a két városrészt. Szép bordó-fehér baszk házak mindenütt. Ugyanis ez a környék is még Baszkföld része, csak éppen a francia oldalon van. Laza ejtőzés az árnyas főtéren, cafe cortado (gőzölt tejjel éppen csak "meglazított" eszpresszó) iszogatása... séta a promenádon, amely egyben töltésként is szolgál, egyik fele a szép tengerpartra néz, másik fele a néhol szorosan hozzá tapadó házakra, amelyeket hidak és lépcsők kötnek össze a promenád tetejével...

Itt kezdtünk ábrándozni arról, hogy mi lenne, ha kibérelnénk egy hétre egy ilyet, reggel fürdőzés, majd reggeli, fürdőzés, majd ebéd, fürdőzés, szieszta, megint fürdőzés, pintxo-zás, séta, vacsora... Aranyélet lenne. A parton zuhany van, hogy lemoshassa magáról az ember a sós vizet, tisztaság, áttetszően kék tenger (beledobált szemét nélkül, jé). Sokan fürödtek még, nagyon meleg volt.

Ezután B. Espelette-be vitt bennünket, amely a híres baszk biperra otthona. Csilipaprikából termesztették ki ezt a paprikaváltozatot, amelyet kötegben szárítanak a házak oldalán, minden csupa piros, minden erről szól. Persze, kapható sokféle porított, tört, szárított, feldolgozott változatban is. Ékszerként, kitűzőként, poszteren, képeslapon, ahogy a t. turista óhajtja. Itt is körbesétáltunk, megnéztük a falucska külsőbb részeit is, ahol a behatolóknak kijáró enyhe megvetéssel néztek ránk a helyiek ablakaikból. Majd a főutcán át visszaballagtunk a kocsihoz. Szépen karbantartott falu, évenként megrendezett paprikafesztivállal, amire rengeteg ember zarándokol ide.

Séta közben
B. felfedezte az egyik bolt kirakatában egy poszteren, hogy egy közeli kisvárosban, Cambo-les-Bains-ban baszk torta fesztivál van. Állítólag ebből a városkából származik ez a torta, amit kisebb-nagyobb méretben mindenhol lehet kapni. Van olyan sütöde, amely a családi receptre alapozva csak ebből él! Lepényszerű, közepesen vastag, kerek torta, tetején tojással megkenve, csíkos mintával, benne vaniliás krém vagy cseresznyelekvár. (A szóbeszéd szerint valamilyen ötletet kerestek a túl sok cseresznyelekvár felhasználásra, így született a recept.)

Menjünk, megnézzük? Naná, hogy menjünk. Vásárra, fesztiválra? Bármikor. Kocsival tíz perc sem volt.

A városkában már rezesbanda zenélt, alig lehetett parkolóhelyet találni, a főutcát ellepték a sátrak és az emberek, s húsz sütöde terméke vetélkedett a győztes címért. Az eredményhirdetésről már lekéstünk, de cserébe ott volt a kóstolnivaló. Egy igen finomat, és egy enyhén szólva is közepes minőségű (alighanem fagyasztottból hirtelen kisütött) tortaszeletet ettünk. Egész cseresznyés torta már nem volt, így beértük a megkóstoltakkal. A sátorsoron a legtöbb ember kezében tortadobozzal jött-ment...

B.-éktől lemaradva egyik standttól a másikig tántorogtam, lenyűgözve a sok földi jótól. Méz, sonkák, fűszerek, sütik, kolbászok, fokhagymafüzérek... (Szerencsére a giccsek, és az önjelölt művészek standjai az utca végébe szorultak). Miután többször átestem pár aprótermetű kutyán (itt is dívik az ebtartás), sőt, az egyiket hangosan is megcsodáltam, gazdája örömére (egy kékesszürke shetlandi eb volt), futottam az uram után, s addig néztem rá szépen, míg megengedte, hogy paprikával, zöldfűszerekkel ízesített guerande-i sót vegyek (sógyűjteményem már így is alig fér el a konyhaszekrényben, de sebaj). Sőt, egy füzér fokhagymára is szert tettem: ökölnyi, rózsaszínnel átszőtt, szorosan egymás mellé kötözött, dudoros gömbök... már ha rájuk gondolok, összefut a nyál a számban... micsoda levest fogok én ebből főzni!

A tömegben való tülekedést kipihenni leültünk kávézni, s mintha csak meg lett volna rendelve, odajött a zenekar, s rázendített. A napom be volt aranyozva. Remekül éreztem magam. Kicsit hallgattuk a zenét, aztán B. unszolására még elmentünk a közeli Ainhoá-ba, egy parányi kis faluba, amelynek szép házait muszáj volt megnézni. Némelyik az 1600-as években építették!


S a fénypont az volt, hogy itt láttam végre macskát :-) Sehol egyetlenegy macskát nem találtam, sem Bilbao-ban, sem vidéken, de itt, egy szép terecskét fényképezve végre nyávogást hallottam, majd a gazdáját is megtaláltam... Vézna, teknőctarka macska volt, de nem barátkozott, főleg, hogy V. rásiccelt...

Aztán B. hazavitt minket, s olyan sülthalas-salátás vacsorát kaptunk, hogy csuda. Az uram persze, nem halat evett, hanem mást, de mi igen jóllaktunk a B. sütötte hallal, ami - természetesen - a szombaton meglátogatott bilbaoi halpiacról származott. Ahol megint sok fotót készítettem, de csak egyet rakok fel (ír higiénikusok a szívükhöz kapnának a láttán):

Szakértő tonhalszeletelés közben

A délelőtti és délutáni tortaevés után, az esti borozás során határozottan éreztem, hogy nagyon feszül a nadrágkorc. Fogyni kell. De ez a néhány nap, a pintxo-kkal tarkított étkezések-borozások miatt megéri majd az elkövetkező hetekben a kalóriaszámolgatás. Remek nyaralás volt, főleg B. vendéglátásának köszönhetően. Ha nem is "vágjuk" a várost, de azt már tudjuk, mi-merre van, mit kell még megnézni legközelebb, mi az, amit nem szabad kihagyni. S nem utolsósorban, mi az, amit a baszk életformából át kell venni...

6 megjegyzés:

Cat(hrine) írta...

Nálunk bezzeg macskainvázió van. Először a szomszéd egyik kiscicája szokott át hozzánk, aztán a testvére is ott kezdett el körözni. Tegnap előtt pedig 3 kölköt tettek ki a kapunk előtt.
És követelem, hogy legalább a picasaba rakd fel a fotókat :D

kisrumpf írta...

Dolgoztam a problémán, s felraktam a képeket. Hová küldhetem a meghívót?

Cat(hrine) írta...

ppkatalin kukacos gömél :D

Cat(hrine) írta...

kösziii :)

csibike írta...

Annyira sajnálom, hogy nem illatos a blogod... :))

kisrumpf írta...

Hmmm... illatok... látnod kellett volna V. arcát a halpiacon. Nem sokáig időztünk ott, sajnos :-)