Muszáj volt kivágni a cikket, és betenni a könyvbe. Valamiért megfogott. Talán mert annyira szenvedélyesen érvelt a háborúk ellen. Talán mert olyan egyszerűen, fölös pátosz nélkül fogalmazott. A nevet is megjegyeztem: Harry Patch, egy vízvezetékszerelő, Somerset-ből.
Ma temették. 111 éves volt, két hete hunyt el. Az utolsó angol katona, aki egykor az Első Világháborúban harcolt. Temetésére megdöbbentően sokan gyűltek össze, ismerősei, a városbeliek, de jobbára vadidegenek, akik le akarták róni tiszteletüket a koporsójánál. Tisztelegni egy ember előtt, aki egy korszak utolsó képviselője volt. Wells angol városka katedrálisa előtti tér tele volt, a városka utcáin sorfalat álltak koporsójának az emberek.
Szerény, vidám, mélyen vallásos ember volt - mesélték róla barátai. A háborúban átéltekről sokáig nem mesélt, elmúlt már száz éves, amikor megnyílt, és beszélni kezdett azokról a dolgokról, amelyek olyan sokáig nyomasztották. S akkor mindig kihangsúlyozta, a háború borzalmas, értelmetlen, embertelen. Soha nem ölt meg senkit, amikor egyszer szembe került egy német katonával, vállon, majd lábon lőtte, inkább, mint hogy megölje, hiszen vallása, lelkiismerete tiltotta azt. Megható és irigylésre méltó volt, hogy milyen meleg szavakkal emlékeztek meg róla, közhelyek és sallangok nélkül. Szerethették nagyon.
Kérésének megfelelően nem katonai temetést kapott, nem peregtek dobok, nem lőttek díszsortüzet a koporsójánál. Civilként akart utolsó útjára indulni.
Milyen kár, hogy e szertartás végeztével sem változik semmi. Az emberek megsiratják, sóhajtanak, emlékezni fognak rá - de a háborúk ugyanúgy folynak majd tovább, szerte a világban. Nem szolgál okulásul senkinek Harry Patch tiszteletreméltóan hosszú élete, és halála.
(Az utolsó ír első világháborús veterán, a belfasti Thomas Shaw 2002-ben hunyt el, 102 évesen.)
2 megjegyzés:
Szia Móni!
Nem tudom olvastad-e már Erich Maria Remarque-tól a Nyugaton a helyzet változatlan című könyvet?
Nekem rettenetesen megrázó élmény volt, mert az író leírása annyira életszerű (saját tapasztalatait használta fel a regényhez), hogy az egész egy filmként maradt meg bennem. Ha csak egy kicsit is hasonlatos volt a valósághoz, akkor nem csodálom, ha a blogodban említett öregúr évekig képtelen volt a háborúról beszélni. Nyugodjék békében!
A.
Igen, olvastam... S nem is értem, hogy lehetett azok után még háborúba menni... Hiába a regények, az önéletrajzok, a dokumentumfilmek, nem változik semmi.
Megjegyzés küldése