2009. június 21.

Quinoa, a lisztérzékenyek megmentője

Ez egy fura tortarecept lesz. Tavaly nyáron próbálkoztam vele először, amikor arra gondoltam, hogy egy lisztmentes sütiújdonság biztos érdekelné a kávézót, de sajnos, nemet mondtak rá. Mondván, inkább amolyan régies, "mintha a mama sütötte volna"-típusú tortákat kérnek inkább. Mama fénykorában még nem volt lisztérzékenység, vagy nem tudták, hogy az állhat az egyes egészségügyi zavarok mögött, így mama lisztből sütött, eszi, nem eszi, nem kap mást. Így a kávézóban azóta is a tönkölybúzás-szilvás süti az egyetlen lisztmentes cucc, már ha még süti valaki.

Nekem pedig megmaradt ez a recept, amit a Guardian egyik sütős kiadványából néztem ki. Nem vagyok a Guardian c. angol napilap olvasója, az én ízlésemnek túlságosan liberális. De a receptfüzetet minden lelkifurdalás nélkül nyúltam le a kávézóból, mert tudtam, ha én nem csapok le rá, kidobódik a többi füzetkével, vagy újsággal együtt, amit vagy a vevők hagytak ott, vagy mi hoztunk be magunknak olvasni.

A torta elkészítése kissé babrás, de ha van egy rokonunk, vagy társunk, aki lisztérzékenységtől szenved, s nincs neki sütemény, akkor ezzel a recepttel elkényeztethetjük.

A torta egyik fő alkotóeleme a quinoa, amelyet Hozzávalók c. könyvem amerikairizs v. rizsparéj néven ismertet. (A könyvet Botondéktól kaptam, igen hasznosnak bizonyul, amikor valaminek a magyar nevét keresem, köszönöm!) Ősi gabonaféle az Andokból - írja a könyv, többet én sem tudok róla. Magas fehérjetartalommal rendelkezik, s a rizshez hasonlóan kell megfőzni. Nálunk könnyű beszerezni, az egészséges és biokaják polcain félkilós zacskóban árulják. Ha nem beszerezhető, akkor a recept szerint ugyanilyen mennyiségű főtt barna rizst használjunk helyette.

Hozzávalók:

150 g quinoa
150 g mogyoró
25 g sótlan vaj
4 tojás, szétválasztva
175 g puha finom barnacukor
1 csapott teáskanál sütőpor
1 csapott teáskanál őrölt fahéj
2 csapott evőkanál kukoricaliszt (én rizslisztet használtam, az volt itthon)

A torta megtöltéséhez

150 ml tejszín (az igazi, nem az UHT-zett ezmegaz)
1 evőkanál kristálycukor
2 teáskanál vanília esszencia
porcukor a meghintéshez
ízlés szerinti savanykás lekvár vagy friss gyümölcs

Egy 20 centi átmérőjű csatos tortaformát vajazzunk ki, és béleljük ki az alját sütőpapírral. Egy tepsire öntsük ki a quinoát, egy másikra az egész mogyorót, és a 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig - vagy amíg szépen aranybarnára nem barnulnak - pörköljük őket. (Nekem 15 perc alatt sikerült elérnem a kívánt színt.) A forró quinoát öntsük át egy kislábasba, öntsük nyakon 4 deci vízzel, forraljuk fel, majd kis lángon, fedő alatt főzzük-pároljuk 15 percig, míg a quinoa megfő, és a szemek magukba szívják a vizet, és szétnyílnak. Öntsük ki egy tálra, simítsuk el, hogy hamar kihűljön.

A mogyorót daráljuk le. Ezután a sütőt melegítsük elő 180 fokra. A vajat egy kislábosban addig melegítsük, míg aranybarnára nem színeződik, majd tegyük félre, és tartsuk melegen.

A tojássárgájákat a cukor felével verjük fel, míg sötét bézs színű és sűrű nem lesz. Egy másik tálban verjük fel a tojásfehérjéket, adjuk hozzá a cukor másik felét és a sütőport, s verjük addig, amíg igazán sűrű és kemény habot nem kapunk. A tojássárgájás keverékbe keverjük el a kihűlt quinoát, a darált mogyorót, a fahájat, és a megszitált kukoricalisztet. Majd óvatosan keverjük bele a kihűlt vajat és a tojásfehérjét. Végül öntsük bele a puha, folyós keveréket a tortaformába, és süssük 45 percen keresztül, amíg a torta kissé el nem válik a forma falától, s a beleszúrt hústű tű tisztán jön ki a közepéből.

Ez a torta igen jól tartja a formáját, a teteje szép egyenletes lesz, nem púposodik fel, vagy horpad be. Lisztérzékeny kisgyereknek ideális születésnapi torta...

A tejszínt verjük fel a vanília esszenciával és a cukorral, majd vágjuk ketté a tortát, pakoljuk meg valamilyen savanykás lekvárral, vagy gyümölccsel, kenjük rá a tejszínhabot, és óvatosan rakjuk rá vissza a másik felét. A recept friss málnaszemeket, vagy málnalekvárt javasol. Szórjuk meg porcukorral. Essünk neki!

A mogyoró és a megpörkölt quinoa együtt igen intenzív mogyoróízt ad a tortának. Az enyém még töltetlenül hűl a konyhában, így V. véleményét csak később tudom mellékelni, akárcsak a fotókat. De már alig várom, mit szól hozzá, mert elhallgattam előle, hogy a torta miből készül. Az uram óvatos duhaj, ha ilyen fura hozzávalók kerülnek eléje...

7 megjegyzés:

escapist írta...

Vicces, hogy az én kajaszállítóm nem tudja a magyar nevét, pedig hetente többször is quinoa a köret...

B.

kisrumpf írta...

Ó, akkor nagyon egészségesen étkeztek :-)

Én sem tudtam volna, de ott volt kéznél az ajándék könyv, ugye :-))

hullámlovas írta...

Azta Móni! A férjemnek nagy boldogságot fogsz szerezni ezzel a recepttel, főleg, ha összeszedem magam és megsütöm. Eddig még nem is hallottam erről a quinoa-ról, de legfeljebb megcsinálom barna rizzsel, az van itt bőven. A tönkölybúzás süti viszont hogyan lisztmentes? Sajnos az is gluténos, nem?

kisrumpf írta...

Helló Hullámlovas,

ahogy tudom, lisztérzékenyek ehetik a tönkölyt, legalábbis a zacskóján ezt állítja magáról, s a kávézóban még nem volt rá panasz. Egy kevés glutén van benne. Persze, tudni kellene, férjed mennyire érzékeny rá, allergiás, vagy "csak" gluten intolerant. Ha meg akarod csinálni, itt a link a recepthez, a sima liszt helyett használj tönkölyt (ha kapható ott): http://kisrumpf.blogspot.com/2008/08/kedves-emese-s-laci_17.html

A quinoa-ás tortából nálunk a fele fogyott el.

Alkalomadtán írhatnál az indonéz desszertekről, sütikről :-)

hullámlovas írta...

Szia! Nem, sajnos a lisztérzékenyek semmilyen formában nem ehetnek glutént, csak így tartható kordában a betegségük. Iszonyú szigorú a diéta. Nagyon meg kell nézni az ételek adalékanyagait is, mert pld. egy búzakeményítővel sűrített cucc már kiütheti szegény lisztérzékenyt.

Tervezem a sütikről írást, már fényképet is akartam csinálni a kedvenc pékségemről, de jól rám szóltak, hogy no photo. Komolyan szerintem valami fóbiájuk van. :-)

kisrumpf írta...

Hah, nem értenek a reklámhoz :-)

Suzanna írta...

koszi a receptet, ki fogom probalni :)