Globalizáció rulez

Sötét, alacsonyan szálló viharfelhők fenyegetik Bray-t már egy órája. Lassan kúsztak a Wicklow-hegység felől, s csak az imént kezdtek esni a súlyos, hangosan szétcsappanó esőcseppek a terasz kövére. Egészen eddig tapadósan meleg volt, a séta után muszáj volt újra lezuhanyoznom. Már-már kinti teregetést terveztem, amikor megláttam a fekete réteget a látóhatáron. Már zuhog. Érdekes volt hallani a környéken sietősen becsukódó ablakok csattanását. Én éppen most nyitottam tágra az ablakokat - legyek sehol, hadd járjon a hűvös, de friss levegő.

A jókora, fóliába tekert sütitészta-adagok már érnek a hűtőben. Kikészítettem néhány jó CD-t is a hosszú munkához, és majd még egy jó eszpresszóval megtámogatom a lelkemet.

***

Gyerekkoromban emlékszem, mennyire ritka jószág volt a háztartásban egy-egy külföldi termék. Persze, kaptunk másodkézből farmernadrágot, néha egy-egy magazint, csokit... A nagyimék szomszédságában élő fiatal házaspárnál kisgyerekként láttam néha külföldi (német) pletykalapokat, magazinokat, a rokonaik által küldött édességet. (Ők aztán el is tűntek, suttogva lehetett csak emlegetni, hogy "disszidáltak"...)

Az iskolában a lányok között irigység tárgya volt az, akinek "szagos szappan" került a birtokába. Hiába volt közel Sopronhoz Ausztria, a szüleimnek arra nem volt dolga, mi ilyesmit legfeljebb ismerőstől kaphattunk, vagy anyám valamelyik külföldet megjárt kollégájától. Emlékszem, mennyire irigyeltem barátnőmet, akinek ruhás szekrényében a dobozukból, papírcsomagolásukból óvatosan kihámozott, gondosan a ruhák tetejére helyezett gyöngyvirág-, narancs illatú, vagy kókusztejes szappanok díszlettek. Főleg a narancsos tetszett, fura, kissé íves formájával, tenyérbe illő, simogatásra csábító alakjával - örültem, ha engedte kicsit a kezemben tartani a ritka kincseket.

Később, a gimnáziumban, serdülő nőként ámulva hallgattam azokat a pletyiket, miszerint "X. Bécsből hozatja az OB tampont". Voltak, akik dobozszám rendelték említett lánytól a szükséges kelléket, míg én csak álmodozhattam ilyen luxusról. Hogyan is futotta volna nekem ilyesmire havi 60 forintos zsebpénzből? Amit amúgyis inkább mozijegyre szántam.

Érettségim idejére esett apám első külföldi kiküldetése, az NSZK-ba ment előadást tartani. Bizony ám. Meghozta nekünk életünk első (nyugati) magnóját, és hozott nekünk kis csokoládékat, dobozos üdítőt - ezeket aztán büszkén vittem az írásbelire, a padon gondosan elhelyezve, nemcsak szendvicsem van ám, parizerrel, hanem ilyesmim is. Őrület, mire vágtam fel :-) Később pedig a helyi "dolláros" boltban lehetett elkölteni szülőm kinti útjairól megmaradt schillingeket, márkákat.

Aztán, amikor már könnyebben lehetett külföldre menni, volt egy emlékezetes biciklis bevásárlásom Deutschkreuz-ban, szülők nélkül. Tornacipőt vettem összespórolt filléreimből. Rögtön utána jött London a vadító sokféleségével, csak kapkodtam a fejem a választék láttán a boltokban - le voltam nyűgözve. Pár évre rá azon tréfálkoztunk egy skót tengerparton barátnőmmel (tájfutó versenyre mentem velük, tolmácsként), hogy lám, itt ülünk, skót tengerparton, a magyar Pick-szalámis szendvicseinkkel, német nescáfét iszogatva, svájci csokiszeletet szopogatva, és angol almát eszünk mellé. Ez ám az élet.

Majd jött Írország. Eleinte ámultam, kisvárosi lány, micsoda dolgokat kaphat az ember egy ír boltban - főleg az angol Tesco írországi boltjaiban: nem volt ritka az osztrák biokrumpli, az indonéz halkonzerv, az orosz rákkonzerv (ez már azért súlyos áron), a spanyol saláta, az alaszkai lazackonzerv, a francia és amerikai gyümölcs, a ciprusi sajt, az olajbogyók tömege, a világ mindenféle tájáról hozott borok... Nem kellett nekiindulni a világnak, a világ kopogtatott a boltajtón.

Azt hittem, már nem érhet meglepetés. De a legutóbbi vásárláskor, amikor V.-t is vittem magammal, érdekes dolgot talált a Tesco-ban. Én általában csőlátással csak azokat a dolgokat látom meg, ami a listámon szerepel, főleg, ha sütéshez vásárolok be, mint most is. Így esett, hogy míg az alsó polcról gyűjtöttem be a vajat a sütéshez, addig V. a felső polcon talált egy színes csomagolású vajat. Megnézi, forgatja: "Te, ez új-zélandi vaj, kipróbáljuk?"

Érthető okokból elfogultak vagyunk mindennel szemben, ami arról a remek szigetről érkezik - bár ittunk már pocsék bort, de azért mindennek adunk egy esélyt. Új-zélandi tejtermék? A bort, a fagyasztott báránycombot (na, ez is érdekes, ebben az országban pláne), hoki halszeletet, almát már megszoktuk, de vaj? Ide?

Az Anchor márkájú lepkés, fűszálakkal, napocskával, "múú, szabadság, legelés, legelő" szavakkal díszített csomagoláson az első pillantásra minden arra vall, hogy a vaj angol. "We are a free-range butter company" - írják aztán a hátoldalon -, s remélik, hogy a krémes, kellemes íz az Anchor-t majd Anglia legkedveltebb vajává fogja tenni. Aztán efelett mindjárt az is szerepel, hogy a vaj új-zélandi, és az EU-ban csomagolták. Valamint a logó a New Zealand Milk Brands Ltd. tulajdona. A weboldalukon (www.thefreerangebutter.co.uk) ellenben már semmi sem utal arra, hogy a vajhoz való tejet nem angol tehenek szolgáltatták. A tejfeldolgozó cég - mely magáénak vallja a vajat - weboldalán pedig külön kihangsúlyozza, hogy a nekik beszállító farmereket nemcsak a teheneik által produkált tej minősége, de aszerint is válogatták, hogy a tejfeldolgozóikhoz közel legyenek. Persze, lehet vitatkozni, hogy kinek mit jelent az a "közel".

Hm...

Aztán ha úgy keresünk rá, hogy "Anchor butter" - már egészen más oldal jön fel, egészen más infókkal: http://www.anchorbutter.com/ Ekkor már a Fonterra nevű cég jegyzi magáénak az Anchor nevet, ők 11 000 új-zélandi tehenészetet fognak össze, és adják el termékeiket világszerte. A cég a világon sok helyen rendelkezik irodákkal, többek között Angliában is. Fő, árusítással foglalkozó telephelye Németországban van.

Micsoda érdekes dolgok ezek.

A Tesco-ban sűrűn fordulnak elő olyan termékek, amit más szupermarketekben nem tudnék megvenni, angol termékek természetesen, vagy másféle, Angliában már ismert, de Írországban még nem elterjedt áruféleségek. Pl. így kapható a Tesco-ban - ha bárki ingerenciát érez a megkóstolására - a walesi herceg organikus farmján gyártott Duchy márkájú sütemények. A Tesco-ban voltak kaphatók kedvenceim, a Method márkájú környezetbarát tisztítószerek, amelyek "zöldségük" ellenére még V. tetszését is elnyerték, miután egyszer kitakarította velük a fürdőt. Sajnálatos módon nem tartják már őket, most egy másik, pénztárca-barát amerikai termékkel nyomulnak a polcokon, így majd nézhetek más terjesztő után, vagy mehetek Newry-ba, reménykedve, hogy az északír Tesco-kban még megtalálom őket.

Ez a vaj azért meglepett. Hogy ilyen messzire elhozzák azt az új-zélandi vajat, sőt, még ebbe az országba is jut belőle. Hiszen Írországban is remek fűvű legelőkön vannak egész nap a tehenek, jó levegőn, bő eső növeszti nagyra a füvet, s igaz, hogy mostanság filléreket kapnak a farmerek a tejért, és gyakran csábulnak el, s mennek a szebb jövő reményében külföldre (az USA-ba, Montanába, és Új-Zélandra is), de azért nem mondanám, hogy híjában van az ország a jó tejnek, vajnak. Kiváncsi vagyok, meddig lesz az Anchor a polcokon. Valószínűleg túltermelés lehet az oka, hogy ide is került, mert pl. a rajta lévő promócióra (nyaralást lehet nyerni a papírján szereplő kódszámmal) csak angol és északír lakosok jelentkezhetnek.

Amúgy igen finom vaj, az uram is nagyon elégedett az ízével. Most akciós, 1.50 eurót kérnek 250 grammért. Alig veszi ki az ember a hűtőből, máris kenhető, könnyű, krémes. A csomagolása felhasználóbarát, kis vonalkák jelzik belül, a papíron, hogy mennyit kell levágnunk belőle sütéskor, ha 50 gramm stb. vajra van szükségünk. A csomagolása figyelemfelkeltő, kész felüdülés a kis piros lepke és az zöld fű képe a sok zöld/arany- és ezüstszínű papírba csomagolt, vagy a kissé elkedvetlenítő, világosbarna dobozú ír vajak mellett. A csomagolása teljesen papír, nincs belül az a más vajaknál folyton felszakadó, vékony alufólia-bevonat.

Eszem is most ebédre belőle, két vastagon megkent kenyérszelettel, s arra a pár perce odaképzelem magamat valamelyik új-zélandi mezőre, ahol szabadon kószálnak, és harsogó frisseségű füvet legelnek a (talán éppen oda emigrált ír gazda által nevelgetett) boldog tehenek.