Nem lehetett halasztani tovább, megint kihívtunk egy vízveze-tékszerelőt, mert a boilerben továbbra is esik a nyomás, most már minden 4 napon után kell tölteni, ami nagyon nem tesz jót a rendszernek. A telepen ajánlották egy embert, mondjuk, nem ő volt az első ajánlott, akit megpróbáltam, de ő volt az, aki azonnal reagált a telefonhívásra, s az ilyennel engem mindig meg lehet nyerni. A másik ajánlott nem volt otthon, a telefonját felvevő egyén meg hümmögött-hámmogott, hogy mikor lesz elérhető, gondoltam, talán nem szorul rá annyira a munkára. Így esett a választásom Dave-re, aki jött, mondhatni azonnal. Ahogy gondoltam, valahol csöpög a rendszer, de ne aggódjak, olyan kevés ez a víz, valószínűleg azonnal elpárolog, azért nem találni nyomát. Ja, és minden cső a plafonban megy, nem az oldalfalak között, onnan ereszkedik alá a radiátorokhoz.
Végre volt valaki, aki elmagyarázta, hogyan működik a fűtés. Mondta, van egy folyadék, amely apró lyukak betömésére alkalmas, bele kell önteni a rendszerbe - van egy kerekded fémedényke a csővezeték végén, abba kell tölteni -, s az "megtalálja" a lyukat, s eltömi. Igaz, hosszú órákig járatni kell hozzá a fűtést. A héten visszajön, s megpróbálja ezt a folyadékot.
Nem dumált annyit, mint Anthony, és határozottabban törekedett a probléma megoldására, nem volt egyórás csevegés. Majd meglátjuk. Remélem, tényleg visszajön!
***
A piac nem ment fényesen szombaton, 3 rozskenyerem is megmaradt, s a tortákból 3-4 szelet. Mármint mindegyikből. Amit lehetett, szétosztogattam, hogy ne essünk kísértésbe, de a kenyerek így sem fogytak el. Most V. eszi őket apránként. Ebből is látszik, hogy félszívvel csinálja csak az Atkins-t.
A piaci kávékuckóba szánt süti valami borzalmas lett, ment a kukába, egy amerikai receptet akartam kipróbálni, de nyilván a cup-ok átszámolásával elszúrtam valamit. Mintha homokot rágott volna az ember, cukros gyömbérrel bevonva. Ott álltam, péntek délután 5-kor, még további kisütendő dolgokkal, rágva a körmömet, hogy mit adjak holnap a kávé mellé. Végül az apósütiket áldoztam fel erre a célra. A népeknek tetszett, egy francia család - sosem láttam még őket a piacon - hosszan válogatott, hogy melyik gyereknek milyen süti járjon.
Szombat délután még elkészítettem egy születésnapi tortát vasárnapra, V. egyik kollegája mindig tőlem rendeli a gyerekei tortáit. Este pedig Bernadette-ékhez mentünk, vacsorára voltunk hivatalosak. (Atkins-diéta borult.) Ott megint volt jó társaság, érdekes beszédtémák jöttek elő - most kevesebbet pletykáltunk -, s ráadásul még egy - nekem - új whisky-vel is megismerkedhettem. Michael, Bernadette férje, először szabadkozott, hogy ez egy fura whisky, ezt vagy szereti az ember, vagy utálja, kóstoljam meg, hasonlítsam össze a Glenfiddich-csel, mert talán az utóbbi jobban ízlene, nem olyan borzasztó. Elég hülyén néztem ki, amikor két poharat nyomott a kezembe - s mindenki más borozott. Az új whisky bizonyult a győztesnek, finom, nem túl erős tőzegízzel, hosszú utóízzel... hm....
Az érdekes az volt, hogy először azt mondta, ez egy "Coolmore" nevű whisky. Nem állítom, hogy minden whisk(e)y-t ismerek, de a név nem tűnt ismerősnek, távolról sem. De finom volt, már örültem, hogy felfedeztem valami no-name ritkaságot, amikor megmutatta a palackot, s akkor derült ki, hogy Bowmore-ral kínált. Összekeverte a neveket, Coolmore egy híres lótenyésztő telep Tipperary megyében, nem tudom, mi járhatott a fejében, mielőtt nekem töltött :-)
Megint sikerült marhaságot mondanom, legalábbis az uram szerint. Szóba került az egyik állandó vevőnk, Mr. Creswell, egy kedves, régi vágású gentleman, akinek egyszer egy tortát vittem nyitási időn kívül. Kibukott a számon, hogy V.-vel a "protestant land owner" elnevezést biggyesztettük rá, a nagy háza miatt. Az elnevezés magunk között mulatságosan hangzik, de V. szerint egy ír társaságnak, ahol a legtöbben talán szintén protestant land owner-eknek tituláhatók, talán nem esik ez túl jól. De ma Bernadette megnyugtatott, hogy ezzel a címkézéssel senkit meg nem sértettem, ők is rásütik a bélyeget másokra. Pl. nem sokkal utánam Mavis, ki szintén ott volt a vacsorán, egy illetőt "staunch Church of Ireland supporter"-nek titulált, az kb. ugyanolyan címke, mint a protestant land owner. "Mr. Creswell valószínűleg az is" - mondta Bernadette, aki jót szórakozott a szabadkozásomon.
Kevert összetétel voltunk, a legtöbben a Church of Ireland tagjai, aztán mi, a nem gyakorló és a konyhakatolikus, majd L.-ék, vagyis az angol, szintén "non-practicing" feleség és a nem gyakorló zsidó férj (ő az, akiről már említettem, hogy magyar ősökkel rendelkezik). T., a férj imád vitatkozni, másokat meggyőzni az igazáról. Nagyon sok mindenben nem értek egyet vele, pl. ami a Ryanair kiválóságát illeti. Ő esküszik a Ryanair-re, én pedig nem vagyok hajlandó velük utazni (pedig az uram mondta, hogy milyen olcsón jutnánk el Bilbao-ba...)
Túl sok rosszat hallottam róluk, illetve tapasztaltak a barátaim az érintett reptársasággal kapcsolatban ahhoz, hogy Ryanair-rel utazzak. Ha ez sznobság, akkor sznob vagyok, kérem. S sajnálom, hogy T.-vel vitatkozva nem jutott eszembe az "olcsó húsnak híg a leve" angolul, már ha van megfelelője. Ha repülök, akkor szeretném, ha a pénzemért kellően kényeztetve lennék - nem "buszozni" akarok. S ha gond van, nem szeretek "pitizni" a pénzemért - ismerőseim közül van, aki a mai napig vár jogos kártérítésre, aminek se híre-se hamva. S ha csak meglátom a tv-ben az arrogáns Michael O'Leary-t.... brr....
***
A hétvégi újságban volt egy cikk az ír helyzetről, mondogatják, Izland után Írország lesz a következő, amelyik összeomlik. 5 éve még ez az ország volt az egyik legideálisabb lakóhely, most pedig már a lista vége felé ballag. Nem túl szívderítő olvasmány.
Végre volt valaki, aki elmagyarázta, hogyan működik a fűtés. Mondta, van egy folyadék, amely apró lyukak betömésére alkalmas, bele kell önteni a rendszerbe - van egy kerekded fémedényke a csővezeték végén, abba kell tölteni -, s az "megtalálja" a lyukat, s eltömi. Igaz, hosszú órákig járatni kell hozzá a fűtést. A héten visszajön, s megpróbálja ezt a folyadékot.
Nem dumált annyit, mint Anthony, és határozottabban törekedett a probléma megoldására, nem volt egyórás csevegés. Majd meglátjuk. Remélem, tényleg visszajön!
***
A piac nem ment fényesen szombaton, 3 rozskenyerem is megmaradt, s a tortákból 3-4 szelet. Mármint mindegyikből. Amit lehetett, szétosztogattam, hogy ne essünk kísértésbe, de a kenyerek így sem fogytak el. Most V. eszi őket apránként. Ebből is látszik, hogy félszívvel csinálja csak az Atkins-t.
A piaci kávékuckóba szánt süti valami borzalmas lett, ment a kukába, egy amerikai receptet akartam kipróbálni, de nyilván a cup-ok átszámolásával elszúrtam valamit. Mintha homokot rágott volna az ember, cukros gyömbérrel bevonva. Ott álltam, péntek délután 5-kor, még további kisütendő dolgokkal, rágva a körmömet, hogy mit adjak holnap a kávé mellé. Végül az apósütiket áldoztam fel erre a célra. A népeknek tetszett, egy francia család - sosem láttam még őket a piacon - hosszan válogatott, hogy melyik gyereknek milyen süti járjon.
Szombat délután még elkészítettem egy születésnapi tortát vasárnapra, V. egyik kollegája mindig tőlem rendeli a gyerekei tortáit. Este pedig Bernadette-ékhez mentünk, vacsorára voltunk hivatalosak. (Atkins-diéta borult.) Ott megint volt jó társaság, érdekes beszédtémák jöttek elő - most kevesebbet pletykáltunk -, s ráadásul még egy - nekem - új whisky-vel is megismerkedhettem. Michael, Bernadette férje, először szabadkozott, hogy ez egy fura whisky, ezt vagy szereti az ember, vagy utálja, kóstoljam meg, hasonlítsam össze a Glenfiddich-csel, mert talán az utóbbi jobban ízlene, nem olyan borzasztó. Elég hülyén néztem ki, amikor két poharat nyomott a kezembe - s mindenki más borozott. Az új whisky bizonyult a győztesnek, finom, nem túl erős tőzegízzel, hosszú utóízzel... hm....
Az érdekes az volt, hogy először azt mondta, ez egy "Coolmore" nevű whisky. Nem állítom, hogy minden whisk(e)y-t ismerek, de a név nem tűnt ismerősnek, távolról sem. De finom volt, már örültem, hogy felfedeztem valami no-name ritkaságot, amikor megmutatta a palackot, s akkor derült ki, hogy Bowmore-ral kínált. Összekeverte a neveket, Coolmore egy híres lótenyésztő telep Tipperary megyében, nem tudom, mi járhatott a fejében, mielőtt nekem töltött :-)
Megint sikerült marhaságot mondanom, legalábbis az uram szerint. Szóba került az egyik állandó vevőnk, Mr. Creswell, egy kedves, régi vágású gentleman, akinek egyszer egy tortát vittem nyitási időn kívül. Kibukott a számon, hogy V.-vel a "protestant land owner" elnevezést biggyesztettük rá, a nagy háza miatt. Az elnevezés magunk között mulatságosan hangzik, de V. szerint egy ír társaságnak, ahol a legtöbben talán szintén protestant land owner-eknek tituláhatók, talán nem esik ez túl jól. De ma Bernadette megnyugtatott, hogy ezzel a címkézéssel senkit meg nem sértettem, ők is rásütik a bélyeget másokra. Pl. nem sokkal utánam Mavis, ki szintén ott volt a vacsorán, egy illetőt "staunch Church of Ireland supporter"-nek titulált, az kb. ugyanolyan címke, mint a protestant land owner. "Mr. Creswell valószínűleg az is" - mondta Bernadette, aki jót szórakozott a szabadkozásomon.
Kevert összetétel voltunk, a legtöbben a Church of Ireland tagjai, aztán mi, a nem gyakorló és a konyhakatolikus, majd L.-ék, vagyis az angol, szintén "non-practicing" feleség és a nem gyakorló zsidó férj (ő az, akiről már említettem, hogy magyar ősökkel rendelkezik). T., a férj imád vitatkozni, másokat meggyőzni az igazáról. Nagyon sok mindenben nem értek egyet vele, pl. ami a Ryanair kiválóságát illeti. Ő esküszik a Ryanair-re, én pedig nem vagyok hajlandó velük utazni (pedig az uram mondta, hogy milyen olcsón jutnánk el Bilbao-ba...)
Túl sok rosszat hallottam róluk, illetve tapasztaltak a barátaim az érintett reptársasággal kapcsolatban ahhoz, hogy Ryanair-rel utazzak. Ha ez sznobság, akkor sznob vagyok, kérem. S sajnálom, hogy T.-vel vitatkozva nem jutott eszembe az "olcsó húsnak híg a leve" angolul, már ha van megfelelője. Ha repülök, akkor szeretném, ha a pénzemért kellően kényeztetve lennék - nem "buszozni" akarok. S ha gond van, nem szeretek "pitizni" a pénzemért - ismerőseim közül van, aki a mai napig vár jogos kártérítésre, aminek se híre-se hamva. S ha csak meglátom a tv-ben az arrogáns Michael O'Leary-t.... brr....
***
A hétvégi újságban volt egy cikk az ír helyzetről, mondogatják, Izland után Írország lesz a következő, amelyik összeomlik. 5 éve még ez az ország volt az egyik legideálisabb lakóhely, most pedig már a lista vége felé ballag. Nem túl szívderítő olvasmány.
2 megjegyzés:
Bowmore tényleg fincsi.
Próbáld ki az Ardbeget (ha még nem próbáltad), szerintem nagyon hasonló az íze.
Ó, volt hozzá szerencsém pár éve, de nem jött be. Kicsit túl alkoholos utóíze volt, nem tudom jól leírni, de mint egy igen erős pálinkának. Ellenben a Bowmore felkerült a kedvencek listájára!
Csak nem egy tapasztalt whisky-kedvelővel állok szemben?
Megjegyzés küldése