Adósság 1. - Bog Rail Tour

Lassacskán bepótolom az adósságaimat, elsőként Daphne-val és a tőzeglápi vasutazással kezdeném. A hangsúly az utóbbin lesz.

Daphne - mentorom, legfőbb jóakaróm, havernőm - egy LogArt nevű cég egyik tulajdonosa, finn faházakat árulnak Írországban, mondhatni, közepes sikerrel. A közepes siker főleg annak köszönhető, hogy az írek nehezen adnak építési engedélyt "tájidegen" épületekre - és tájidegennek tekintenek mindent, ami nem

a) nádfedelű kicsi ház (kihalóban),
b) ír farmház (nem divatos),
c) egy randa, egyszintes "bungalow" (nagyon menő)

Ez utóbbiakkal tele van szórva az ír kantriszájd, teljesen agyoncsapva a vidék szépségét. Az ötvenes-hatvanas években rengeteg ilyen épült, mostanában azért már próbálnak szebb épületekre engedélyeket adni, de ha megnézzük a házakat, határozottan az az érzésünk támad, egyetlen egy építész terve forog közkézen, azokat építgetik kevéske változtatással.

Példa bungalow-ra

No, de nem is erről írnék, hanem arról, hogy egyik nap Daphne lelkesen újságolta legutóbbi sikerét: a Bord na Mona, az itteni tőzegkitermelő, -felhasználó, -forgalmazó vállalat Shannonbridge közelében lévő fő telepére új látogató központot akar építtetni, s megpályáztatták az épület tervét. Az esélyes befutók között ott van Daphne-ék terve is. Azonnal csináltatott velem süteményeket, amiket a terv szerint az épületet részleteiben is bemutató értekezlet során osztott volna ki a Bord na Mona fejesei - értsd: döntéshozók - között. Sajnos, az értekezletet elhalasztották Húsvétig, így leküldte nekik egy kis csomagban a sütiket. Amiket valószínűleg az adminisztrátorok ehettek meg végül, mert a fejesek úgy gondolták, amolyan enyhe lekenyerezésféle akar lenni a süti, és udvariasan, de köszönettel visszautasították azok elfogyasztását.

A sütin a tervezett épület egyik oldala látható, fogjuk rá, hogy ki lehet venni, mit is ábrázol

A Bord na Mona legfőbb tőzegkitermelő telepének mostani látogató központja a hatalmas tőzegláp szélén található (naná), s igazából a turistáknak azért érdekes, mert a telepet egy keskenyvágányú vasútka járja körbe, amire felülhetünk, és az idegenvezető elmagyarázza nekünk, hogyan folyik a kitermelés. Útközben ki is szállhatunk, megpróbálhatjuk, bírunk-e tőzeget kitermelni a régi szerszámokkal - szóval, jó mulatság, nemcsak gyerekeknek. Az eddigi látogató központ tulajdonképpen egy "prefab", vagyis egy konténerépület volt, aprócska kávézóval, néhány vitrinnel, a szokásos giccsköb ajándékokat tartalmazó állványokkal. A telep bejáratánál egy férfiszobor található, amint éppen nagy buzgón tőzeget termel ki egy ősrégi szerszámmal - legutóbbi ottjártunkkor nyakában színes sál lengedezett.

A vasútka és a telep elég közel van a népszerű turistalátványossághoz, Clonmacnoise-hoz, megér egy kitérőt mindenképpen. Eredetileg azért épült, hogy a kitermelt tőzeget szállítsa, mára turistákat mulattat. Igen kis vagonokkal, igen recsegősen zakatol körbe, gyermekkorom élményét, a nagycenki kisvasutat idézi, csak jobban le van harcolva.

Az uram gyárbeli asztalán van egy fotó, vastag keretben, első utazó birkánkat ábrázolja, amint egy fa asztalon ül. A kép a tőzegtelepen készült, első utunk során készítette a fotót útitársunk, Mónika, az új fényképezőgépével. Egy újabb kedves emlék.

A hatalmas, kilométeres távolságokban elterülő tőzegláp, főleg a kitermelés alatt álló része lenyűgöző látványt nyújt: mélybarna lapály, ameddig a szem ellát, jókora gépekkel. Többszáz méter hosszú sávokban folyik a kitermelés: egy gép vékony rétegben lehúzza a felső tőzegréteget, s a sáv közepére szórja. Majd következik az újabb és újabb réteg, míg a sáv közepén egy egész dombnyi tőzegmennyiség halmozódik fel, hosszan, a gépek fölé magasodva: ezt szállítják el további feldolgozásra, a közeli erőműbe, vagy kerti komposzt lesz belőle. Vagy - s ez a valószínűbb - téglaformába préselve tüzelőanyagként árulják. Ilyen tőzegtéglákat vehetünk pl. a benzintöltő állomásoknál, dróttal összefogva, vagy bezacskózva. Ezeknek a tőzegtégláknak a finom, jellegzetes illatát szagolgathatjuk hazafelé menet, októberi estéken, amikor beindul a fűtésszezon. Egy ilyen téglát csempészett bele a retiküljébe egy amerikai turistanő a szemem láttára egy turisták között népszerű kocsmában, csak úgy felmarkolva a tőzeget a kandalló menti kosárból. Kérdés, sikerült-e bevinnie a szuvenírt az USA-ba?

Írország tőzeglápjait mindenképpen érdemes felkeresni, Dublinhoz közel is található egy, a Sally Gap környékén, fent, a hegyek tetején terül el. Ameddig szem ellát, hangás, télen a sötétbarna, fakósárga árnyalatokban gazdag, nyáron lila hangavirágokkal beborított vidék. Sajnos, az állatvilágáról nincsenek első kézből szerzett tapasztalataim, alig láttunk eddig valamit. Az egyetlen állatka, amit a mindenhol előforduló birkák mellett láttunk, egyetlenegy alkalommal, az Írországban szigorúan védett, nagy ritkaságnak számító corncrake madárka volt, amint a csibéit vezette át előttünk az úton. Magyar neve: haris, latinul Crex crex. Ő az, akiről a dal állítja, hogy "Száraz ágon szól a haris" - pedig nem is, mert sosem ül fára, talajlakó mador.

S lehet bosszantani ír ismerőseinket azzal, hogy magyarázzák el, alaposan, hogy mi a különbség a peat, bog, turf szavak között, mert az első tőzeget jelent, a második tőzeglápot, szerény feltételezésem szerint, de mi a helyzet a harmadikkal? Eddig csak vállvonogatásokat kaptam válaszul.