No, ilyen sem történt még az elmúlt 11 évben: az uram hazajött, mert hóhelyzet van.
Egy óra felé felhívott, hogy most araszol vissza a Gyárba kocsival az N11-esen, elvitt valakit a UCD-hez, jelenleg a látótávolság 50 méter, csak felveszi a Gyárban Trisht, és jönnek haza. Mert esik a hó. Kikukkantottam az ablakon, odakint szürke ég, de csapadéknak semmi nyoma. "Itt ötcentis hó van" - mondta, és pedig irigykedtem, hogy dejónektek, jujj és nahát. Délelőtt esegetett valami az égből, de inkább eső volt az, mint hó.
Így aztán hazajött az uram, itthonról dolgozott, egyszer jelentette, hogy le fog állni a Gyár buszszolgálata, ami a Luas-hoz és a DART-hoz viszi a népeket. Néha kinéztem, húztam a szám, micsoda dolog, sehol egy hópehely, Sandyford-ban pedig megállt az élet. S bezzeg ez Mao-n elképzelhetetlen, hiába volt akár 10 centis hó, én akkor is bebicikliztem, vagy beballagtam az Egyetemre, munka volt, még akkor is, ha hazafelé csak zokniban tudtam átevickélni a lefagyott úton a dombon lévő kapunkig, magam után rángatva az elfektetett biciklit. Talán csak a brennbergbányai alkalmazottak mondhatták el, hogy nem tudnak bejönni, mert a busz nem bír kimenni hozzájuk a nagy hóban.
Ötkor Trish telefonált, hogy "esik a hó"! "Hol vagy? - sms-ezett vissza az uram - mert itt semmi sincs." Trish légvonalban talán egy-másfél kilométerre lakhat tőlünk, igaz, a hegyek felé. Visszaüzent, hogy a ház egyik oldalán mintha eső esne, a másik felén már fehérek a pelyhek. "Pelyhek, yeah, right - gondoltam magamban - biztos látott néhány kósza pihét."
Félórával később már a havat sepregettem a tree fern-ről, mert földig hajoltak a levelei - szakadt a hó. Jól betakargattam a friss hajtásait, nehogy elfagyjanak. Mindjárt hat óra, odakint ujjongó, visongó gyerekek fotózzák egymást a sötétben, vakuval, és élvezik a hóhelyzetet.
Holnap reggelre minusz 2-t ígérnek, kiváncsi vagyok, hogyan fogunk szállítani.
Egy óra felé felhívott, hogy most araszol vissza a Gyárba kocsival az N11-esen, elvitt valakit a UCD-hez, jelenleg a látótávolság 50 méter, csak felveszi a Gyárban Trisht, és jönnek haza. Mert esik a hó. Kikukkantottam az ablakon, odakint szürke ég, de csapadéknak semmi nyoma. "Itt ötcentis hó van" - mondta, és pedig irigykedtem, hogy dejónektek, jujj és nahát. Délelőtt esegetett valami az égből, de inkább eső volt az, mint hó.
Így aztán hazajött az uram, itthonról dolgozott, egyszer jelentette, hogy le fog állni a Gyár buszszolgálata, ami a Luas-hoz és a DART-hoz viszi a népeket. Néha kinéztem, húztam a szám, micsoda dolog, sehol egy hópehely, Sandyford-ban pedig megállt az élet. S bezzeg ez Mao-n elképzelhetetlen, hiába volt akár 10 centis hó, én akkor is bebicikliztem, vagy beballagtam az Egyetemre, munka volt, még akkor is, ha hazafelé csak zokniban tudtam átevickélni a lefagyott úton a dombon lévő kapunkig, magam után rángatva az elfektetett biciklit. Talán csak a brennbergbányai alkalmazottak mondhatták el, hogy nem tudnak bejönni, mert a busz nem bír kimenni hozzájuk a nagy hóban.
Ötkor Trish telefonált, hogy "esik a hó"! "Hol vagy? - sms-ezett vissza az uram - mert itt semmi sincs." Trish légvonalban talán egy-másfél kilométerre lakhat tőlünk, igaz, a hegyek felé. Visszaüzent, hogy a ház egyik oldalán mintha eső esne, a másik felén már fehérek a pelyhek. "Pelyhek, yeah, right - gondoltam magamban - biztos látott néhány kósza pihét."
Félórával később már a havat sepregettem a tree fern-ről, mert földig hajoltak a levelei - szakadt a hó. Jól betakargattam a friss hajtásait, nehogy elfagyjanak. Mindjárt hat óra, odakint ujjongó, visongó gyerekek fotózzák egymást a sötétben, vakuval, és élvezik a hóhelyzetet.
Holnap reggelre minusz 2-t ígérnek, kiváncsi vagyok, hogyan fogunk szállítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése