Megkaptam Macstól az engedélyt, így az ő rally-s beszámolója itt olvasható.
***
Kaptam egy igazolást a fogorvostól, hogy koronáért otthagytam náluk sok pénzt, ami leírható az adóból. Nem a teljes kezelés, tömések, fogkőpucolás, azok nem, de a korona igen. A többit pedig elvileg részben a biztosító állja. Remélhetőleg.
Ma kicsit világvége hangulatom volt, megteremtette a média, mert erősen huhogtak, hogy ma micsoda sokk ült a Dáil-ban (itteni parlament) a TD-k (képviselők) arcán, ugyanis a Taoiseach, vagyis a miniszterelnök bejelentette, hogy 9 % felett van a munkanélküliség. Kicsit elgondolkodtató, hogy mi lesz itt, mert állítása szerint lesz ez még rosszabb is. Ki fog adót fizetni, amikor ennyien állnak oda munkanélküli segélyért, s mindennap hallani, hogy melyik nagy cég dobja be a törölközőt, szűnik meg, küld el embereket. Te jó Ég.
V. mondta a múltkor, hogy ugye, emlékszem még, amikor megjósolt pár dolgot. Megmondta, amikor először rebesgették a recesszió szót, hogy végetért az Aranykor, ami akkor lendült be igazán, amikor mi megérkeztünk. S még jósolt pár dolgot, de ezek ellen kapálódzom, jobb szeretném, ha nem lenne igaza. Nem is írom le őket.
***
A hónak mára itt, a tenger mellett nincs nyoma, de beljebb, a Wicklow-hegységből szép képeket mutattak a hírekben, arasznyi hó van ott, sóhajtoztam is a képek láttán. Hideg volt ma, a madarak sokan voltak az etetőn. Legjobban egy fekete rigó tojónak örülök, ugyanis még gyerekkorából ismerem - vagyis azzal áltatom magam, hogy ugyanarról a madárról van szó. Valami elkaphatta, megtéphette a nyakát kiskorában, mert ott valahogy ritkásabb volt a tolla. Most pedig idejár ez a tojó, nyaka bal felén ritkásabb tollakkal. Szerintem ugyanaz a madár. Talán jövőre több nő ki neki.
Befejeztem a Cornus c. könyvet. Kellemes könyv, sok érdekeset mondott a madarakról, főleg a varjúfélék viselkedéséről, sok, megmosolyogtató, kedves madaras történettel, de nem csinált nagyobb kedvet a madártartáshoz. Úgy értem, Csirke itt tartózkodása és a vele kapcsolatos kudarcom eléggé megmaradt bennem, s hiába igyekezett a hölgy bagatelizálni az etetés, fürdetés, károkozás és folyamatos kakafeltörlés dolgát, ezeket továbbra is nehéz feladatnak tartom. Valamint nincs többemeletes, öreg házam, számtalan helyiséggel, ahol elférnének a madarak. Egy macska, még talán.
***
Tegnap a megbeszéltek alapján visszamentem a hentes bácsihoz. Ott már nagy kék zacskóban várt egy csodás oldalas (elhoztam a felét, nagykanállal eszünk, ugyebár), és annak ellenére, hogy csak négyet kértem, várt még 8 disznóláb. Végül hatot hoztam el, gondoltam, ennyit még be tudok gyűrni a mélyhűtőbe. Ingyen adta a bácsi, alighanem nincs rá kereslet. A sandyfordi hentesnél is ingyen kaptam a velőscsontot egy darabig, aztán már felszámolt érte pár eurót.
Kellemesen elbeszélgettünk arról, hogy a disznóláb milyen finom. Én elmeséltem, mit fogok belőle csinálni, ő elmesélte, hogy régen, amikor az eladandó sonkákat formára igazítva főzték meg, akkor itt-ott melléjük csúsztattak támasztéknak egy-egy lábat, aztán a sonka elkészülése után a disznóláb szolgált lakomaként.
Rémlett valahonnan, honnan, nem tudom, hogy a disznólábat ketté kell hasítani, de mivel a hentes bácsinak nem nagyon ment a dolog, s csak roncsolta azt a lábat széthasítás helyett, így inkább mondtam, ne kínlódjon vele. Akkor még nem tudtam, hogy teljesen szét fog esni az a láb 4 óra főzés után.
Eleddig csak egyszer próbálkoztam kocsonyakészítéssel, de akkor nem dermedt meg a lé, alighanem azért, mert mohó voltam, és túl sok levet öntöttem hozzá. De most erőt vettem magamon, és szorosan követtem a Kóstoló c. könyv leírását. Előtte persze, alaposan végigtapogattam a lábakat, nem maradt ki a szokásos szagolgatás sem. Egészen érdekes és élvezetes volt a disznólábnak azt a részét tapogatni-simogatni, amin járt az állat, a körme mögötti kicsit szőrös, puha részt, mintha egy kissé bőrkeményedős, emberi tenyeret simogatam volna. Utána következett a pörzsölés, gyertyával, mert nem gázos a sütőm. Elég nehézkes volt a dolog. Leforráztam a lábakat, majd megint próbáltam pörzsölni, kapirgálni. A harmadik forrázás utáni kapirgálás alatt már kezdett úgy kinézni az a láb, ahogy emlékeimben, amikor még nagyanyám ténykedését nézhettem csak, a leforrázott disznóhús jellegzetes szagával az orromban.
Nagyi mindig nagy feneket kerített a kocsonyakészítésnek, főleg a húsok pucolásának. Én a harmadik forrázás-kapirgálás után feladtam a dolgot, szagolgattam, és tisztának ítéltem a húsokat. Beleraktam a fazékba, mellé sárgarépa, egy vöröshagyma, jó sok fogkhagyma, és bors, só került. Aztán felforraltam, leszedtem a habját, majd gyöngyözve hagytam főzni 3.5 órán át. Vacsorára megsült a kísérleti kenyér, mire végeztünk az evéssel, a húsok is szépen szétfőttek. Alig bírtam kiszedni őket az edényből, darabokra estek azonnal, hogy hozzájuk értem. A tányérba nem sok került belőlük, gyakorlatilag ott, a konyhapult előtt leszopogattam az érdekes csontokat (milyen sok van belőlük egy disznólábban!). Csak a korábban közéjük rakott lapockahúsból került a tál aljára, arra rászedtem a zöldeket, majd rájuk szűrtem a levet. Végül a bojler kamrácskájában hagytam őket, ott van a leghidegebb a lakásban.
Reggel aztán láttam, hogy a fazék alján maradt lémaradék szépen megalvadt. Ó, az íze! A kamrában keményre dermedtek a kocsonyák, csuda volt, kevéske zsír a tetejükön, rengős, kristályokként széthulló zselédarabok... Ebédkor tobzódtam. Fűszeres Eszter oldaláról vettem a kenyérreceptet, ami még ma reggel is finom foszlós volt. Azt hiszem, ki fogom próbálni a piacra is, csinálok belőle kis vekniket, tojással megkenve, fűszerrel, sóval megszórva, hátha tetszeni fog nekik.
***
Kaptam egy igazolást a fogorvostól, hogy koronáért otthagytam náluk sok pénzt, ami leírható az adóból. Nem a teljes kezelés, tömések, fogkőpucolás, azok nem, de a korona igen. A többit pedig elvileg részben a biztosító állja. Remélhetőleg.
Ma kicsit világvége hangulatom volt, megteremtette a média, mert erősen huhogtak, hogy ma micsoda sokk ült a Dáil-ban (itteni parlament) a TD-k (képviselők) arcán, ugyanis a Taoiseach, vagyis a miniszterelnök bejelentette, hogy 9 % felett van a munkanélküliség. Kicsit elgondolkodtató, hogy mi lesz itt, mert állítása szerint lesz ez még rosszabb is. Ki fog adót fizetni, amikor ennyien állnak oda munkanélküli segélyért, s mindennap hallani, hogy melyik nagy cég dobja be a törölközőt, szűnik meg, küld el embereket. Te jó Ég.
V. mondta a múltkor, hogy ugye, emlékszem még, amikor megjósolt pár dolgot. Megmondta, amikor először rebesgették a recesszió szót, hogy végetért az Aranykor, ami akkor lendült be igazán, amikor mi megérkeztünk. S még jósolt pár dolgot, de ezek ellen kapálódzom, jobb szeretném, ha nem lenne igaza. Nem is írom le őket.
***
A hónak mára itt, a tenger mellett nincs nyoma, de beljebb, a Wicklow-hegységből szép képeket mutattak a hírekben, arasznyi hó van ott, sóhajtoztam is a képek láttán. Hideg volt ma, a madarak sokan voltak az etetőn. Legjobban egy fekete rigó tojónak örülök, ugyanis még gyerekkorából ismerem - vagyis azzal áltatom magam, hogy ugyanarról a madárról van szó. Valami elkaphatta, megtéphette a nyakát kiskorában, mert ott valahogy ritkásabb volt a tolla. Most pedig idejár ez a tojó, nyaka bal felén ritkásabb tollakkal. Szerintem ugyanaz a madár. Talán jövőre több nő ki neki.
Befejeztem a Cornus c. könyvet. Kellemes könyv, sok érdekeset mondott a madarakról, főleg a varjúfélék viselkedéséről, sok, megmosolyogtató, kedves madaras történettel, de nem csinált nagyobb kedvet a madártartáshoz. Úgy értem, Csirke itt tartózkodása és a vele kapcsolatos kudarcom eléggé megmaradt bennem, s hiába igyekezett a hölgy bagatelizálni az etetés, fürdetés, károkozás és folyamatos kakafeltörlés dolgát, ezeket továbbra is nehéz feladatnak tartom. Valamint nincs többemeletes, öreg házam, számtalan helyiséggel, ahol elférnének a madarak. Egy macska, még talán.
***
Tegnap a megbeszéltek alapján visszamentem a hentes bácsihoz. Ott már nagy kék zacskóban várt egy csodás oldalas (elhoztam a felét, nagykanállal eszünk, ugyebár), és annak ellenére, hogy csak négyet kértem, várt még 8 disznóláb. Végül hatot hoztam el, gondoltam, ennyit még be tudok gyűrni a mélyhűtőbe. Ingyen adta a bácsi, alighanem nincs rá kereslet. A sandyfordi hentesnél is ingyen kaptam a velőscsontot egy darabig, aztán már felszámolt érte pár eurót.
Kellemesen elbeszélgettünk arról, hogy a disznóláb milyen finom. Én elmeséltem, mit fogok belőle csinálni, ő elmesélte, hogy régen, amikor az eladandó sonkákat formára igazítva főzték meg, akkor itt-ott melléjük csúsztattak támasztéknak egy-egy lábat, aztán a sonka elkészülése után a disznóláb szolgált lakomaként.
Rémlett valahonnan, honnan, nem tudom, hogy a disznólábat ketté kell hasítani, de mivel a hentes bácsinak nem nagyon ment a dolog, s csak roncsolta azt a lábat széthasítás helyett, így inkább mondtam, ne kínlódjon vele. Akkor még nem tudtam, hogy teljesen szét fog esni az a láb 4 óra főzés után.
Eleddig csak egyszer próbálkoztam kocsonyakészítéssel, de akkor nem dermedt meg a lé, alighanem azért, mert mohó voltam, és túl sok levet öntöttem hozzá. De most erőt vettem magamon, és szorosan követtem a Kóstoló c. könyv leírását. Előtte persze, alaposan végigtapogattam a lábakat, nem maradt ki a szokásos szagolgatás sem. Egészen érdekes és élvezetes volt a disznólábnak azt a részét tapogatni-simogatni, amin járt az állat, a körme mögötti kicsit szőrös, puha részt, mintha egy kissé bőrkeményedős, emberi tenyeret simogatam volna. Utána következett a pörzsölés, gyertyával, mert nem gázos a sütőm. Elég nehézkes volt a dolog. Leforráztam a lábakat, majd megint próbáltam pörzsölni, kapirgálni. A harmadik forrázás utáni kapirgálás alatt már kezdett úgy kinézni az a láb, ahogy emlékeimben, amikor még nagyanyám ténykedését nézhettem csak, a leforrázott disznóhús jellegzetes szagával az orromban.
Nagyi mindig nagy feneket kerített a kocsonyakészítésnek, főleg a húsok pucolásának. Én a harmadik forrázás-kapirgálás után feladtam a dolgot, szagolgattam, és tisztának ítéltem a húsokat. Beleraktam a fazékba, mellé sárgarépa, egy vöröshagyma, jó sok fogkhagyma, és bors, só került. Aztán felforraltam, leszedtem a habját, majd gyöngyözve hagytam főzni 3.5 órán át. Vacsorára megsült a kísérleti kenyér, mire végeztünk az evéssel, a húsok is szépen szétfőttek. Alig bírtam kiszedni őket az edényből, darabokra estek azonnal, hogy hozzájuk értem. A tányérba nem sok került belőlük, gyakorlatilag ott, a konyhapult előtt leszopogattam az érdekes csontokat (milyen sok van belőlük egy disznólábban!). Csak a korábban közéjük rakott lapockahúsból került a tál aljára, arra rászedtem a zöldeket, majd rájuk szűrtem a levet. Végül a bojler kamrácskájában hagytam őket, ott van a leghidegebb a lakásban.
Reggel aztán láttam, hogy a fazék alján maradt lémaradék szépen megalvadt. Ó, az íze! A kamrában keményre dermedtek a kocsonyák, csuda volt, kevéske zsír a tetejükön, rengős, kristályokként széthulló zselédarabok... Ebédkor tobzódtam. Fűszeres Eszter oldaláról vettem a kenyérreceptet, ami még ma reggel is finom foszlós volt. Azt hiszem, ki fogom próbálni a piacra is, csinálok belőle kis vekniket, tojással megkenve, fűszerrel, sóval megszórva, hátha tetszeni fog nekik.
Közben pedig eszembe jutott a macskám, Possum, aki nemsokára 15 éves lesz. Öcsémet kérdeztem a minap, hogy van a macska. Fent él, nagyim házában, a Lővérekben, a pinceablak résnyire kinyitva neki, azon és a pinceajtón be tud menni a folyósóra, ahol a kosara van. Alapon megy a fűtés is az üres házban, nem fázik meg. Apám jár fel etetni - legalább ő is kimozdul kicsit. Possum nagy és nem látszik rajta a kora.
Emlékszem, egyszer hogy megharagudott rá a nagyanyám, mert a macska már akkor is ugyanígy közlekedett a kert és a szobám között, és egyszer kiette mind a 6 tányér kocsonyából a húsokat - ott dermedeztek a kocsonyák a folyosó alacsony asztalkáján, lépésnyire a résnyire nyitott pinceajtótól! Nagyanyám elfeledkezett a macska közlekedő útjáról...
5 megjegyzés:
Még szerencse, hogy ma kocsonyát ebédeltem, különben szégyen szemre elcsordult volna itt a gép mellett a nyálam. Imádom a kocsonyát, friss kenyérrel és forró teával.
Most már nem csak a sütésnél van nálad az előny. A kocsonya készítés nálunk még mindig apukám feladata.
Én nem szeretem a kocsonyát, de amit leírtál, nagyon jól hangzik. Jó étvágyat hozzá!
gollum
Szia,
még sosem sütöttem kenyeret, de ezt most kipróbáltam. ISTENI lett!!!! Megnéztem az eredeti receptet is, de - pont mint Eszternek - nekem sem volt kedvem a kovásszal bajlódni... Én lenmagot, szezámmagot és sót szórtam rá, de érdekelne, hogy te milyen fűszerrel izesítetted!
Üdv
Gigica
Ugye milyen piszok jó érzés, amikor sikerül?! Ebből csak fél adagot csináltam - ha elrontom, ne bánjam a kidobandó kenyeret :-). Két cipót sütöttem, mindkettőt megkentem tojással, és az egyiket én is szézámmaggal, a másikat kakukkfűvel szórtam meg, ja és durva szemű sóval. Nagyon szeretem a fűszeres kenyereket.
A kovász még előttem áll... kicsit tartok tőle, hiába mondja Eszter, hogy, nem ördöngősség. Az az eredeti oldal is remek!
A durvaszemű só az jó ötlet, nekem csak finomított volt itthon. Viszont én is csak fél adaggal próbáltam először :)
Megjegyzés küldése