Köszönöm, Laci, a leveledet. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy írok egy szösszenetet a hírességekről, hogy miért rajonganak Írországért, miért szeretnek itt "hétvégi" házat venni, urambocsá, végleg ide költözni.
De először két weboldal. Az egyik szakmába vág (az enyémbe), csúnya, ízléstelen torták vannak rajta. Muszáj volt alaposan végiglapozgatni: http://cakewrecks.blogspot.com/
A másik, hogy egy bizonyos nyaraló írt egy kurta beszámolót az Írországban töltött napjairól, de valahogy úgy érzem, ez nem az a beszámoló, amit szívesen felraknék a másoktól kapottak közé a turistás weboldalunkra. Idebiggyesztek inkább egy linket, ha valakit érdekel: http://www.kapcsolat.hu/index.php?cmd=/public/blog/view/id_62206/full_1/. S nagyon kiváncsi volnék, hogy valójában tényleg annyira örültek annak az összefutásnak a magyar fiatalok, elvégre ez volt az az ember, aki - mint egy sértődött ovis -, odavágta a hazájuk szemébe, hogy "el lehet menni" -, és ők ezek szerint el is jöttek onnan.
***
Anna végre jelentkezett. Mint kiderült, már augusztus elején hazajött Nepálból, caak nyaralni mentek a barátja családjával. Talált új állást, néhány énekesi megbízást is kapott, esküvőkre, de a rossz hír az, hogy kilép a piactól. Eddig csak szüneteltette a tagságát. Messze lakik, nem tud eleget sütni, a vizsgadolgozata, és a pénzkeresés el fogja venni az időt ettől a foglalatosságtól. Elszomorodtam, mert igen jó fej lány, segítőkész, aranyos, érdeklődő. Trish után a legjobb fej ír ismerősünk. Csak azt remélem, hogy azért a barátságunk nem fog megszakadni, és bármennyire elfoglalt is lesz a jövőben, azért lesz ideje összefutni velünk, ebédre, kávéra, és emailezünk is egymásnak.
***
Akkor hát a hírességekről: akadnak szép számmal. De az íreknél nem szokás a bámulás, utcán lerohanás, persze, ők is összesúgnak az illető mögött, de ügyet nem csinálnak belőle. Bono a U2-ból nyugodtan leviheti a kedvenc kocsmájába Dalkey-ban, a híres színész barátait, a személyzet gondoskodik róla, hogy a kedvenc helye üres legyen, és nyugodtan iszogathassanak. Sarah-Jessica Parker - lóarcú színésznő a Szex és New York sorozatból - évek óta Donegalba jár nyaralni a családjával, s nem sértődik meg, ha felkérik, hogy a helyi mezőgazdasági versenyen ő adja át a helyezetteknek a díjakat. Még a gumicsizma viseléstől sem retten meg. Szeretik is a helyiek. Akik általában magukénak érzik a "celebeket", védik őket a kellemetlenségektől, így riporter, fotós ott helyben sosem fogja megtudni, melyik ház is az adott hírességé. Ezért történhetett meg - írta nemrég az újság -, hogy egy lesifotós elbújt a fent említett színésznő kertjében, hogy fotókat készíthessen róla, majd egész éjszakás lapulás után sikerült képet készítenie egy, a kertbe kisétáló öregasszonyról. Rossz kertben lapult.
Ugyan az írek nem csinálnak ügyet a hírességekből, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy buszos utakat szervezzenek Dalkey-be, és a bámész turistáknak mutogassák Bono, Enya and co. házait. Vagy csak a birtokok kapuit. Az üzlet az üzlet!
Az itt félig-meddig letelepült hírességek közül leginkább az angol Jeremy Irons-t szokták példaképpen emlegetni - talán emlékszel rá, őt néztük meg Londonban, a Márai-darab főszereplőjeként -, aki West Cork-ban, a Roaringwater Bay partján vett egy kastélyt, ahol időnként hosszabb időt tölt, és részt vesz a környékbeli városok közösségi életében. Schull környékén él David Puttnam producer, aki sok nagysikerű angol filmet pénzelt. Woody Allen sokat járt Írországban, főleg a "fények és a színek játéka" miatt kedveli a vidéket, főleg Wicklow-t. Wicklow leghíresebb lakosai közé tartozik a színész Daniel-Day Lewis, és John Boorman filmrendező.
Valószínűleg a táj szépsége, az élet lassú, nyugodt ütemben történő folyása miatt jönnek ide a hangos nagyvárosokból, a rohanásból a - főleg amerikai - hírességek. Itt nem zaklatja őket senki, nyugodtan ihatnak a kocsmában anélkül, hogy sikoltozó rajongók támadnának rájuk. Nyugodt, ráérős, hétköznapi életet folytathatnak, önmaguk lehetnek, ugyanakkor bármikor "hazaruccanhatnak" az USA-ban, vagy Angliába, ha munka szólítja őket.
(Ha megtehetném, én is beruháznék egy vidéki kis házba, lehetőleg tengerparthoz közel, nagy konyhával, kis sétára egy falutól, ahol van piac. Fuksziabokor a kertben, almafa, és egy szomszédoló macska is járna a házhoz. Kellene még néhány domb a környéken, jó fedettségű, kanyargós utakkal, hogy azért néha V. is élvezhesse a vidéki létet, autózás keretében.)
Mi legelőször a reptéren láttunk hírességet, mégpedig Edge-t, a U2 gitárosát. Kora reggel volt, utas még kevés, őmaga egyedül csekkelt be egy londoni gépre egy gitár társaságában, sehol egy asszisztens, vagy rajongók hada, néhányan kétszer odapillantottak, de nem rohanta le senki autogrammért.
Kedvenc ír színészemet, Stephen Rea-t, aki egyébként észak-dublini lakos, kétszer is láttam, egyszer egy jótékonysági, egyszer egy komolyzenei koncerten. Ah, volt szívdobogás.
Vagy két hete pedig ugyanarra a mozielőadásra ült be Brian O'Driscoll, az írek egyik rögbijátékosa, mint mi. Trish bökte meg az oldalamat, hogy nézzek már fel... Igaz, ő rögbirajongó, nekem nem okozott izgalmat a gyerekarcú, vaskos fiatalember látványa.
A kávézóban töltött hónapok alatt már több helyi és nem helyi hírességet láttam. Gerard McSorley ír színész (utoljára az Omagh c. filmben láttam) pörge kalapban érkezett. Liam O Maonlai, a Hothouse Flowers énekese örökifjú rocksztárnak volt öltözve, rengeteg nyakbavalóval és mélyen nyitott ingben. Andrew McCarthy amerikai színész megjelenése (családjával együtt jött) szinte hisztérikus remegésre késztette Anizt, a mexikói pincérnőt, akit csak nagy nehezen tudtunk lebeszélni róla, hogy rajongó szöveggel teli cédulkát dugjon a férfi csészéje alá. Bryan Dobson - akit mi csak Newsreader Bryan-nak, vagyis hírolvasó Bryan-nek hívtunk -, naponta jött kávézni, újságot olvasni, aztán este, a 6 órás hírekben már őtőle hallottuk a híreket. Dús szemöldökű, bozontos szőrű, öregecske kutyája miatt vett a főnököm kutyatálat, hogy tudjon miből inni az eb, míg búsan kornyadozik a biciklitárolóhoz kötve.
Voltam még dedikáláson, felolvasáson, így volt szerencsém Nigella Lawson-hoz, az ír Jennifer Johnston-hoz, és a szintén ír Peter Sheridan-hez.
De először két weboldal. Az egyik szakmába vág (az enyémbe), csúnya, ízléstelen torták vannak rajta. Muszáj volt alaposan végiglapozgatni: http://cakewrecks.blogspot.com/
A másik, hogy egy bizonyos nyaraló írt egy kurta beszámolót az Írországban töltött napjairól, de valahogy úgy érzem, ez nem az a beszámoló, amit szívesen felraknék a másoktól kapottak közé a turistás weboldalunkra. Idebiggyesztek inkább egy linket, ha valakit érdekel: http://www.kapcsolat.hu/index.php?cmd=/public/blog/view/id_62206/full_1/. S nagyon kiváncsi volnék, hogy valójában tényleg annyira örültek annak az összefutásnak a magyar fiatalok, elvégre ez volt az az ember, aki - mint egy sértődött ovis -, odavágta a hazájuk szemébe, hogy "el lehet menni" -, és ők ezek szerint el is jöttek onnan.
***
Anna végre jelentkezett. Mint kiderült, már augusztus elején hazajött Nepálból, caak nyaralni mentek a barátja családjával. Talált új állást, néhány énekesi megbízást is kapott, esküvőkre, de a rossz hír az, hogy kilép a piactól. Eddig csak szüneteltette a tagságát. Messze lakik, nem tud eleget sütni, a vizsgadolgozata, és a pénzkeresés el fogja venni az időt ettől a foglalatosságtól. Elszomorodtam, mert igen jó fej lány, segítőkész, aranyos, érdeklődő. Trish után a legjobb fej ír ismerősünk. Csak azt remélem, hogy azért a barátságunk nem fog megszakadni, és bármennyire elfoglalt is lesz a jövőben, azért lesz ideje összefutni velünk, ebédre, kávéra, és emailezünk is egymásnak.
***
Akkor hát a hírességekről: akadnak szép számmal. De az íreknél nem szokás a bámulás, utcán lerohanás, persze, ők is összesúgnak az illető mögött, de ügyet nem csinálnak belőle. Bono a U2-ból nyugodtan leviheti a kedvenc kocsmájába Dalkey-ban, a híres színész barátait, a személyzet gondoskodik róla, hogy a kedvenc helye üres legyen, és nyugodtan iszogathassanak. Sarah-Jessica Parker - lóarcú színésznő a Szex és New York sorozatból - évek óta Donegalba jár nyaralni a családjával, s nem sértődik meg, ha felkérik, hogy a helyi mezőgazdasági versenyen ő adja át a helyezetteknek a díjakat. Még a gumicsizma viseléstől sem retten meg. Szeretik is a helyiek. Akik általában magukénak érzik a "celebeket", védik őket a kellemetlenségektől, így riporter, fotós ott helyben sosem fogja megtudni, melyik ház is az adott hírességé. Ezért történhetett meg - írta nemrég az újság -, hogy egy lesifotós elbújt a fent említett színésznő kertjében, hogy fotókat készíthessen róla, majd egész éjszakás lapulás után sikerült képet készítenie egy, a kertbe kisétáló öregasszonyról. Rossz kertben lapult.
Ugyan az írek nem csinálnak ügyet a hírességekből, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy buszos utakat szervezzenek Dalkey-be, és a bámész turistáknak mutogassák Bono, Enya and co. házait. Vagy csak a birtokok kapuit. Az üzlet az üzlet!
Az itt félig-meddig letelepült hírességek közül leginkább az angol Jeremy Irons-t szokták példaképpen emlegetni - talán emlékszel rá, őt néztük meg Londonban, a Márai-darab főszereplőjeként -, aki West Cork-ban, a Roaringwater Bay partján vett egy kastélyt, ahol időnként hosszabb időt tölt, és részt vesz a környékbeli városok közösségi életében. Schull környékén él David Puttnam producer, aki sok nagysikerű angol filmet pénzelt. Woody Allen sokat járt Írországban, főleg a "fények és a színek játéka" miatt kedveli a vidéket, főleg Wicklow-t. Wicklow leghíresebb lakosai közé tartozik a színész Daniel-Day Lewis, és John Boorman filmrendező.
Valószínűleg a táj szépsége, az élet lassú, nyugodt ütemben történő folyása miatt jönnek ide a hangos nagyvárosokból, a rohanásból a - főleg amerikai - hírességek. Itt nem zaklatja őket senki, nyugodtan ihatnak a kocsmában anélkül, hogy sikoltozó rajongók támadnának rájuk. Nyugodt, ráérős, hétköznapi életet folytathatnak, önmaguk lehetnek, ugyanakkor bármikor "hazaruccanhatnak" az USA-ban, vagy Angliába, ha munka szólítja őket.
(Ha megtehetném, én is beruháznék egy vidéki kis házba, lehetőleg tengerparthoz közel, nagy konyhával, kis sétára egy falutól, ahol van piac. Fuksziabokor a kertben, almafa, és egy szomszédoló macska is járna a házhoz. Kellene még néhány domb a környéken, jó fedettségű, kanyargós utakkal, hogy azért néha V. is élvezhesse a vidéki létet, autózás keretében.)
Mi legelőször a reptéren láttunk hírességet, mégpedig Edge-t, a U2 gitárosát. Kora reggel volt, utas még kevés, őmaga egyedül csekkelt be egy londoni gépre egy gitár társaságában, sehol egy asszisztens, vagy rajongók hada, néhányan kétszer odapillantottak, de nem rohanta le senki autogrammért.
Kedvenc ír színészemet, Stephen Rea-t, aki egyébként észak-dublini lakos, kétszer is láttam, egyszer egy jótékonysági, egyszer egy komolyzenei koncerten. Ah, volt szívdobogás.
Vagy két hete pedig ugyanarra a mozielőadásra ült be Brian O'Driscoll, az írek egyik rögbijátékosa, mint mi. Trish bökte meg az oldalamat, hogy nézzek már fel... Igaz, ő rögbirajongó, nekem nem okozott izgalmat a gyerekarcú, vaskos fiatalember látványa.
A kávézóban töltött hónapok alatt már több helyi és nem helyi hírességet láttam. Gerard McSorley ír színész (utoljára az Omagh c. filmben láttam) pörge kalapban érkezett. Liam O Maonlai, a Hothouse Flowers énekese örökifjú rocksztárnak volt öltözve, rengeteg nyakbavalóval és mélyen nyitott ingben. Andrew McCarthy amerikai színész megjelenése (családjával együtt jött) szinte hisztérikus remegésre késztette Anizt, a mexikói pincérnőt, akit csak nagy nehezen tudtunk lebeszélni róla, hogy rajongó szöveggel teli cédulkát dugjon a férfi csészéje alá. Bryan Dobson - akit mi csak Newsreader Bryan-nak, vagyis hírolvasó Bryan-nek hívtunk -, naponta jött kávézni, újságot olvasni, aztán este, a 6 órás hírekben már őtőle hallottuk a híreket. Dús szemöldökű, bozontos szőrű, öregecske kutyája miatt vett a főnököm kutyatálat, hogy tudjon miből inni az eb, míg búsan kornyadozik a biciklitárolóhoz kötve.
Voltam még dedikáláson, felolvasáson, így volt szerencsém Nigella Lawson-hoz, az ír Jennifer Johnston-hoz, és a szintén ír Peter Sheridan-hez.
Nem láttam - mert nem dolgoztam éppen -, de a kávézóban volt vendég Sophie Dahl, modell, Roald Dahl unokája. Majd a testvére jött el, no, őt már megnézhettem magamnak, magas, szép szál fiatalember, szebb férfiban, mint a húga nőben. Neil Jordan ír rendezőt is elmulasztottam - kedvenc ír rendezőim egyike. Fiona O'Shaughnessy ír színésző, aki szép arcú teremtés, de olyan hátborzongató hangja van, hogy szenvedés volt az a pár óra, amit színésztársaival ott töltött, hangosan csevegve. Mintha folyton félúton lenne egy kiadós berekedés felé. Gertrude Montgomery - egy itteni orvosos tévés sorozat szereplője, visszajáró vendég volt, sőt egy főzőtanfolyamon is részt vett. Ő egyszer odajött hozzám, amikor meglátta, hogy dekorálok, s megkérdezte tőlem, hogy megéri-e ennyi időt eltölteni a sütik csinosítgatásával?
Tina Kellegher, az otthon Méregzsák címmel vetített The Snapper c. film főszereplője sokáig szemben lakott velünk Sandyford-ban, s amikor kisgyereke született, összejárt a szintén kisgyermekes szomszédunkkal. Egyszer segítettem neki feltakarítani a kiömlött sót a boltban, amikor elejtette a dobozt a Londis-ban. Akit saját kis kezemmel szolgáltam ki, de nem vagyok rá büszke, az a Boyzone egyik tagja volt, Stephen Gately. Szendvicset csináltam neki, hosszan elmerengett, hogy mit egyen -, emlékszem, mennyire megdöbbentett, hogy milyen alacsony srác! Ő sűrűn előfordult a boltban, a nővére ott lakott a telepen. Amikor egyszer egy vagyont költött kajákra - és pezsgőre -, akkor Severenna, a kollégám, a vásárlás blokkját kirakta a kantinban, hadd csodálja meg mindenki, mit vett: burgonyaszirmot, üdítőitalt, és méregdrága pezsgőt :-)
No és itt van Elsie fia, Stanley, akiről nemrég írtam...
Magyar nagynevűekhez kisebb szerencsém volt: évtizedekkel ezelőtt egy Könyvhét során a Fő-téri könyvsátrak egyikében dolgoztam, és eladtam egy könyvet Eperjes Károlynak.
Családunkban legendaként emlegetik, amikor Sándor György - még pályája elején -, egyszer becsengetett hozzánk, amikor Sopronban lépett fel. Korábban a papám mondta neki, hogy nálunk ellehet, míg kezdődik az esti előadás (tél volt, és hideg), amit - ha jól emlékszem - az Egyetem szervezett. Csak öcsém volt otthon, ő pedig, jól idomított kisfiúként (nem engedünk idegent a lakásba) kivágta, mint a macskát. Este aztán papámmal mentünk kimagyarázni a dolgot...
***
A lakás csinosítgatása érdekében tegnap átrendeztem a szakácskönyveimet. Jelenleg 102 van, a megörököltekkel együtt, nem számolva a magazinokkal járó kis fűzött köteteket. Ha valaki választás elé állítana, hogy na, melyik a kedvenc, nem tudnék választani. Legalább tíz olyan van, amit fő kedvencként említhetnék, s majdnem mindegyikbe belenézek, ötletért, tanácsért, valami újért...
Megkíséreltem ma egy alapos felmosást is, de az első határozott mozdulatnál kezemben maradt a felmosó nyele. Azt hittem, csak kicsavarodott a helyéből, de nem, sajnos egyszerűen eltört a tövénél. Végül négykézláb nyaltam végig a padlót, mindenféle illatos padlómosóval, most mandulaillat van, és tisztaság. Így, térden csúszva valahogy könnyebben felmoshatók a tapadós foltok, amik alighanem a sütisütés közben kerülnek a földre.
Éppen kezdtem tisztességesen kiizzadni, amikor szólt a telefon. Myles telefonált, hogy nem tudnám-e Darren-t, utódomat, helyettesíteni egy hétre. Két napra akár. Vagy csak reggelenként. Olyanszépenkérik. Nemet mondtam. Életemben először nemet mondtam volt főnököm kérésére, amikor tudtam, hogy meg van szorulva. Nem akarok megint 5.25-kor kelni, alvó férj mellől kikászálódni, nem. Nem akarok meggörbült formákkal dolgozni, utolsó pillanatban beeső rendelésekkel kapkodni, félig elmosott edényeket újra mosni, hogy alkalmasak legyenek kenyérsütésre. Bukok rajta szépen, de nem akarom csinálni.
S én érzem magam kellemetlenül ettől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése