Vészesen közeledik

Á, nem a Karácsony. Hanem a költségvetés:

(A fotót az RTÉ oldaláról szereztem.)

Lesz majd sírás-rívás, de hát a nadrágszíjat össze kell húzni. Ma jót derültünk azon, hogy az adóhivatal írt, mondván, szép-szép, hogy befizettük az adót, de ők átszámolták a dolgot, s még tartozunk nekik 54 jó eurócenttel. Ha igazságtalannak véljük a döntést, december végéig fellebbezhetünk.

Ma elkészült az év első mézeskalácsháza. Fotók majd akkor, ha sikerül csoki-farönköket (Flake nevű csokiból) vennem, és beraknom őket a ház melletti fatárolóba, ahol már várják őket a Turkish Delight-ból készült téglák. Igen csicsásra készítettem, a piacnak lesz, az elmaradt mézesházkészítő tanfolyás helyett tombolatárgyként lesz meghirdetve, remélem, sok pénzt hoz nekik.

Ma viszonylag könnyen bejutottam munkába (hála az uramnak, aki egész héten velem kel, és vállalja a latyakban, jégben való fuvarozást). Enyhe volt az éjszaka, nem fagyott, de ma éjjelre igen erős fagyot és sok havat jósoltak a levelibékák, úgyhogy úgy jöttem el az Üzemből, hogy megbeszéltük vész esetére a B tervet. Jasper, a szakács, aki öt percre lakik, bemegy reggel kenyeret sütni, ha én nem tudnék bejutni. Ma már a Luas és a Dart is akadozott, a buszok közül sok korcsolyázva ment, s az RTÉ oldalára szebbnél-szebb képeket küldtek be az olvasók.

Hangulatjelentés

Plakát, Camden Street. Mindenki értse, ahogy akarja ;-)

"Zuhogott a hó..."

Kávézó belső karácsonyi díszben. Valamint egy a ma délelőtti öt vendég közül.

Sütifotó megrendelőnek.

Tüssz!

A Tesco-ban (is) megjelentek a kis sapkácskákkal ékes Innocent smoothie-k. Nagyon büszke voltam, mert párszáz híján majdnem sikerült elérniük a kitűzött célt, a 80 ezer sapkát!

A boltban tartalék sót akartunk venni, de csalódtunk. A polctöltögető vigyorogva mutatta az üres polcot az egyik, szintén sót kereső vásárlónak, aki megdöbbenve hebegte: "De hát nekem főzéshez kellett volna... tényleg ahhoz". Egy fél kiló sót mi is kiszórtunk a tisztára kapart-söpört járdára, a ház elé, s ápolgattuk is a kis ösvényt egész nap, minden átvonuló hózápor után mentünk söpörni. Egyedüliként a telepen...

V. ma itthon maradt, bár ki tudott volna menni a telepről, ha nagyon akar, de úgy sejtette, senki nem fog különösen erőlködni, hogy ma bejusson a Gyárba. S valóban, majdnem mindenki otthonról dolgozott, elvégre megvan hozzá a "technika".

Vasárnapi látkép

A főnökömmel már megegyeztünk, hogy ha holnap nem tudnék bemenni (éjjelre további havat mondanak), telefonáljak, s ő majd megsüti a kenyereket. De én bízom Böhömben és V. vezetni tudásában. Focisnak próbáltunk hamarjában téli gumit szerezni, de nem kaptunk sehol! Nem divat errefelé, mint ahogy a télre való felkészülés sem. Nagyon extrém az időjárás a napokban! A hó pl. dörgéssel-villámlással érkezett!

Szombat estére az addig csak gyanúsan kaparó torkomból megfázás lett, amit ápoltam mindenféle módon, így a nehezén már túl vagyok. Az orromra rekord mennyiségű krémet kentem, így nem vöröslik. S még az a kis havat söprő testedzés is jót tett, a tiszta friss levegőt szinte harapni lehetett, igen jól éreztem magam. Mint a régi, hólapátolós teleken, Sopronban.

Sütöttem is ma, most már csak karácsonyi sütiket csinálok, hóembert, karácsonyfát, havas házikót, Télapót - aztán pedig Rudolfot, hóembert, lobogó sállal, hópelyhet, utóbbiakat gingerbread-ből. S tegnap az első ádventi gyertya is meggyújtásra került. Vészesen közeledik az ünnep, de addig még Mikulásozunk is!

Kedvenc téli idézet, avagy a dolgok állása II.

"Yes, the newspapers were right: snow is general all over Ireland. It was falling on every part of the dark central plain, on the treeless hills, falling softly upon the Bog of Allen and farther westward, softly falling into the dark mutinous Shannon waves. It was falling, too, upon every part of the lonely churchyard on the hill where Michael Furey lay buried. It lay thickly drifted on the crooked crosses and headstones, on the spears of the little gate, on the barren thorns. His soul swooned slowly as he heard the snow falling faintly through the universe and faintly falling, like the descent of their last end, upon all the living and the dead."

Joyce: The Dead - Dubliners

A dolgok állása

1 am

8 am

9:30 am

11:30 am

Miközben Dublinban tízezrek vonultak fel szakszervezeti zászlók alatt, tiltakozva az "austerity measures" (tanulgatom, új kifejezés = megszorító intézkedések) ellen, addig engem önző módon inkább cukorfigurák készítése, és a havat hozó dörgős-villámlós éjszaka foglal le. Ha továbbra is ilyen hideg idő marad, izgalmas autózások elé nézek reggelenként.

Mostanában...

... csak a munkának élek.

Munka van, oszt' dolgozni kell

A kávézó mostantól hivatalosan is az Üzem nevet viseli. Nagy termelés folyik, ami gondos odafigyelést és nyugalmat igényel (sütik), azt itthon csinálom, az úgynevezett szabadnapomon. De ezért külön, darabra fizetnek, juhé.

Két nagy megrendelés is beesett, így a hétvége is munkanapokká alakult át. Újabb adag kis Ford-os sütiket kell legyártanom, a Top Gear autós műsor közelgő dublini show-jára, a Palmerstown Estate-nek. A másik egy gyógyszergyártól jött, a Merck-től, egy új termékhez kértek logós sütit. Ezeket kedden kell leszállítanom, a Ford-okat péntekre. Ezen felül kell(ene) még karácsonyi sütiket sütnöm az Üzemnek, és a piacnak is - ha belefér. Nem panaszkodom, dicsekszem! A piacon ma hárman kértek meg, hogy süssek nekik Karácsonyra, visszajáró vevők, illetve Stephanie (p.k.), nem lehetett azt mondani, hogy nem. Daphne jót szórakozott rajtam, s mesélte, hogy nemrég hallotta egy női vállalkozóknak szóló beszédben, hogy a nők nehezebben mondanak nemet az üzleti életben, pedig kellene. S egy vicc szerint, a Cork-ban kimondott "nem" általában azt jelenti "ah, why not..."

A sok meló azzal jár, hogy munka van, rogyásig, sütés-dekor minden nap, olyan hívságokra, mint levelezés, netezés, újságolvasás, nem, vagy csak alig jut idő. A kötött sálakkal a LUAS-on való üldögélésnek hála, haladok. Vacsora is kerül mindig az asztalra. S a bankszámla is gyarapszik, hurrá. Bilbao csábítóan csalogat, Bogi vár minket, mehetünk látogatóba. Alig várom.


Ez itt egy kisbaba, az Üzemben üldögélt a mamája mellett, vagy egy órát csendben eljátszott a színes mütyürjeivel, hang nélkül, csoda. Elég sok a kismama vendég, de egyre több nyugdíjas is bejár, sütire-kávézni, főleg késő délután. Délben pedig az irodisták jönnek, ebédre. Akkor mindig tömeg van, s sorállás az asztalokért.

Az elmúlt munkanapok során (csak) kétszer akartam hisztis rohamot kapni, az elsőt múlt héten, pénteken, amikor a LUAS lerobbanása miatt kocsival mentem dolgozni, s az utcán vagyont fizettem az egész napi parkolásért, s csak a sokadik gép fogadta el a pénzem, mialatt az ún. ebédidőmben rohangáltam az utcán a marék aprómmal. Abból a napból a tortamegrendeléseknek hála 12 órás műszak kerekedett. Utána órákig nem bírtam lecsillapodni, úgy tele voltam kávéval, amit gondos kollégák főztek nekem.

A másik most pénteken tört volna ki belőlem (de erős voltam), amikor a főnököm a leszállítandó cupcake-es dobozokkal megpakolta a szállító bicikli kosarát, és a bicikli (amit felelőtlenül egy széknek támasztott) felfordult, szétterítve a dobozokat a földön. Az egész Üzem a szívéhez kapott, a vendégeket is beleértve. A cucpcake-ek fele odalett, kishíján magukkal rántva az idegeimet is. De a sütő mögé menekülve sikerült összednem magam, s utána közös erővel rendbe hoztuk, amit lehetett.

Erősödöm! Edződnek az idegeim. Taktikai okokból mindig megkérdezem főnökömet, hogy mit csináljak előbb, hogy osszam be a melót, így nem követek el hibát. A rendeléseket is ő intézi, én csak bárgyún vigyorgok a t. vevőre a keverőgép mögül. A tortákat sem égetem már oda, kitapasztaltam a sütő gyenge és erős pontjait :-) Minden tortából 5 sül egyszerre, ha fél óránként forgatom, cserélgetem a helyüket a sütőben, megsülnek anélkül, hogy odakapnának.


Aztán készült rólam ez a nem túl hízelgő kép, amint tortát dekorálok, az utolsó simításokat teszem fel egy olyan tortára, amit nem én fedtem le pocsék cukormázzal. UTÁLOM a Merriwhite-nak nevezett borzadállyal készülő "cukor"mázat, merev, nagyon édes, ha higítom, folyós lesz, fúj. A tojásfehérjésnél nincs jobb. Amit ott kiadok a kezemből, az nem szép, de nincs idő babrára.


Amúgy a torta egy híres/hírhedt dublini transzvesztita születésnapjára készült. Aki a valós életben egy igencsak markáns, szögletes arcú férfi, de beöltözve módfelett dögös nő.

No, ennyit dióhéjban, megyek, mert vacsorát is kell enni valamikor. Élünk, megvagyunk, szerencsésen és boldogan. S ez mindent megér, beleértve a korai felkelést, s az alkalmankénti gyomorszorulásokat is. Ugye?