Lassan itt az év vége, megcsináltam mindent s jöhetett a lazulás. Kiolvastam Don Winslow cartel-es trilógiáját, nagyon jó volt, de néha le kellett tenni, megvoltak a kreatív fegyvertények, a kissé leült karácsony utáni ennui, amit a ködös idő sem enyhített. V-nek már munka, nekem még ilyen punnyadós-semmilyen lét. A piac 11-én nyit csak újra. Ma, amikorra aurorát ígérnek, természetesen erős szél és eső van soron. Mi más.
***
Az év fegyverténye: a postást rákapattam a kenyeremre, haha! Egy megmaradt fél kenyeret nyomtam a minap a kezébe, s nemrég rákérdezett, hogy rendelhetne-e... Dagadtam a büszkeségtől.
A másik hír az, hogy levettek a véradók listájáról. Megmérettem és könnyűnek találtattam, hahaha. Nem valami exkluzív vérbaj miatt, hanem mert az utolsó (7. hm...) adakozásom után, amikor már a csoki/teánál tartottam, elájultam. Nem tudom, mennyire, csak ültömben kezdett a látóterem széle sötétedni, s pár pillanat múlva (nekem annyinak tűnt) egy hordágyon ébredtem fel. S volt kellő aggodalom. Magyarázhattam a bizonyítványom, hogy eddig sosem volt baj, most talán nem ettem eleget, s inni sem ittam elég vizet, nem érdekelte őket. Másnap telefonon alaposan kikérdezett egy hölgy, aztán sajnálattal értesített (s erről később levél is jött, mert ez a világ még mindig papíralapú), hogy a súlyom és magasságom alapján nem adhatok vért. Hogy ez eddig miért nem tűnt fel senkinek, azt nem értem. Valami új rendelkezés lehet.
A dolgot az tette kínossá, hogy két szomszédom is jelen volt, s egyikük, akivel nem vagyok haverok, már az elején lelkesen integetett nekem, s éppen ezért tűnt különösnek a dolog, mert eddig jó, ha a telepen odabólintott köszönésképpen. A rengeteg tetoválásáról jöttem rá, hogy a szemközti Tűzoltó az, Zajosapuka barátja. A felesége, Brenda, lelkes macskaetető, az ajtaja előtt mindig alszik 1-2-3 macska, s be is járnak hozzájuk. Szóval Tűzoltó odajött, meglapogatta a vállam (eeeek), hogy minden OK-e, s hazavisz, ha kell. No hiszen. Inkább megvártam V.-t, aki aggódva jött értem.
A másik, kenyeres kliens szomszéd is odajött, kiderült, a kisfia ebbe az iskolába jár, ő is érdeklődött, minden OK-e, magyaráztam a bizonyítványom, nehogy azt gondolja, először vagyok itt, s egyből elvágódom egy kis véradástól. Ezután V. hazavitt, kaptam instrukciókat, mit csináljak ájulás után, mire figyeljek, de nem volt semmi bajom utana, csak párszor begörcsölt a lábam, de ahhoz már hozzászoktam, egy ideje gyakran előfordul, főleg éjszaka. Tudom, tudom, magnézium... Ittam jó sok vizet, szomorkodtam egy sort, hogy "hát már erre sem vagyok jó", aztán ment tovább az élet. A véremet másnap fel is használták, a donorkártyámat eltettem emlékbe... s ezzel adakozó karrierem véget is ért.
***
A kertben tegnap körülnéztem, sóhaj, a legutolsó viharnak köszönhetően derékba tört virágláda tartalma hever a fal mentén (a szomszédból jött), fél kenyér (Zajosék gyereke dobálta le, banánhéj kíséretében), s egy gondolkodóba ejtő látvány: alaposan kijárt, kitúrt kertfal alá vezető járat: vagyis megint van patkány a kertben. Ma úgyis megyünk a Woodies-ba, új kerti seprű és patkányméreg került a listára. A régi szép seprűt megette az idő, letört a feje, amikor a madarak után megmaradt (s a patkánynak alighanem csábító) maghéjakat akartam vele felsöpörni.
Úgyhogy most etetés szüneteltetve, amíg a méreg fogy, addig a madarak máshol keresgélhetnek ebben az amúgy is enyhe időben.
***
A másik nagy hír az, hogy a pletyi szerint eladó a kávézó. Csak törölt, vagy idejét múlt hirdetéseket találtam, egyikben pl. szerepel az a sor, hogy "ne szóljanak a személyzetnek!" ... De végül a manager elkottyantotta, hogy egy pár vette meg, vagyis érdeklődnek, s majd átveszik év végén, vagy januárban, vagy nem is tudja, de amit tud, az annyi, hogy még van munkája. Szóval semmi biztosat nem tudok, de nagyon kedvesen megnyugtatott, hogy mindenképpen szól rólam az új tulajnak/tulajoknak. Nem fűzök a dologhoz nagy reményeket, igazi bevételem karácsonykor volt csak, a mézes házakból, így visszanézve nem döngettem rekordokat a nekik szállított sütikkel.
S a kifizetéssel is sokszor volt gond. Míg Ray szinte azonnal fizetett, s a könyvelője mindig rendkívül gondosan járt el ügyeimben (ugyanaz a cég, csak más alkalmazott, mint a kávézóé) addig a kávézónak folyton könyörögni kellett, rajta tartani a szemem az ügyeken, írni az emailt, hogy hello... Kellemetlen. Ray-nél a szállítás a gond, gyakorlatilag egy másfél órás túra, hazafelé a tömött M50-esen, ellenben ha rendel, sokat rendel... S jó vele dolgozni, rugalmas.
***
A piacon az utóbbi időben inkább a kenyerekre fektettem a hangsúlyt, a többi süti csak jobbára fogyott, aprósüteményből akkor adtam el sokat, amikor Pat, a másik aprósütis éppen nyaralt, s helyettesíteni kellett. Akkor bármekkora mennyiség elfogyott. Elkezdterm magokkal díszített partikenyereket csinálni, amit még a DIT-n tanultam, kezdő koromban, a Michelle fizette 3 napos kurzus idején. Nagy sikere van, a recept szerint tejport is raktam bele, szépen puhán tartja a kenyereket, s tényleg nagyon jól néznek ki.
A piacon Maria, Moszkva melletti városból származó, régóta itt élő orosz kolléga elnevezett bulicskának, a kenyereim, s alighanem a kerekdedségem miatt. Amolyan kis kerek zsemleforma a bulicska. Valamiért nagyon kedvel, kaptam tőle ajándékot karácsonykor, de nem engedte kenyérrel viszonozni, mondván, ő már így is elég nagydarab.
***
Mi volt még ebben a pár hónapban... A reggelek sötétedése miatt is elhagytam a reggeli sétát, 145 km-rel vagyok lemaradva az ez évre kitűzött 1000-ből, szégyellem is magam. Helyette csináltam 13 házat, sokszáz sütit, két karácsonyi tortát, rengeteg, de rengeteg kenyeret. Éppen a minap gondoltam bele, hogy márciusban lesz, hogy 5 éve (!) sütök kenyeret a telepnek. Lassan elhalványodni látszanak a pandémia okozta gondok, aggodalmak (de azért mi mentünk oltatni, V. látogatta a papáját, nem reszkíroztunk meg semmit), s még mindig van négy család, akinek sütök. Az ötödiket csak az tántorította el a rendeléstől, hogy házfelújítás miatt elköltöztek a városból, de amint visszajönnek, várja a kenyereimet. Ilyenkor azért kihúzom magam, hogy nna. A sebésznő idén is rendelt házakat, 14. éve, a Nagy Hó évétől kezdve szállítok neki. S mint minden évben, most is megírta kedvesen, hogy a házaim nélkül nem karácsony a karácsony. Ahh.
***
Nem tudom, milyen lesz a Szilveszter... lehet, hogy veszek virslit, mustárt, van még kenyér (nem dicsekednék vele, a kovász gyengus volt, lapos és lyukacsos lett a kenyér...), szerintem majd valami borral fogunk koccintani, kaptunk finomat az olaszoktól Karácsonyra. Hála rokonunknak, kvízestet fogunk tartani, kettesben, egymás ellen mérkőzve.
Tervek... Nos, azok vannak, egyelőre keresztbe tett ujjakkal és lábujjakkal ábrándozom, még semmi sem konkrét, figyelem a morgage (alias lakbér) csendes, lassú esését, az is pénz, s közben sűrűn imádkozom egészségért, főleg másokéért, mert mindig van valami, ami miatt aggódhatnék. De lényegesen kevesebbet aggódtam ebben az évben, úgyhogy hurrá.
S most megyek, megnézem, Nesztelencsiga oldalán lehet-e újévre kívánni valamit az Univerzumtól. Évek óta ugyanaz a kívánság, itt az ideje, hogy megújítsam. 2025 éve kivételes, matematikai szempontból nézve, remélem, számunkra is kivételesen nagyon jó lesz.
S béke, kedves Univerzum, BÉKE!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése