Éééssss... tényleg jöttek megnézni, felmérni az ablakkal kapcsolatos problémákat. Nem csak hozzánk, hanem minden panaszkodóhoz bement egy szakember, hétfőn: igaz, előtte csak egy órával telefonált rám egy unott hangú hölgy a management company-tól, hogy jó-e nekem az időpont. Elpakoltam a virágokat az ablakból, leszedtem a pókhálókat, s aztán a szűk helyen sikertelenül távolságtartva mutattam a szakembernek a rémisztőbbnél rémisztőbb foltokat. Nem volt neki újdonság, ilyeneket láthatott mindenkinél. "Big job, it is a very big job" -, mondta végül, miután mindent lefotózott, hogy legyen mit mutogatnia, s megyőznie a management company-t, hogy a felújításra van szükség. Kiszedni, újra berakni, ezt cserélni, azt cserélni...
Meglátjuk.
***
A hétvége legnagyobb eseménye az volt, hogy V. kitartó biztatására kiürítettem a beszakadt tetejű, régi kisházat. Azt, amiben már több mint egy évtizede álltak régi eszközök, szerszámok, a lakás megvételekor háziurunk által elvégzett javítások, átalakítások holmijai, eszközei. V. nyomott ásott az ajtónak (mert a házikó már kezdett előre fele dőlni), kifeszegettük az ajtószárnyakat, amennyire tudtuk, s aztán enyém volt a pálya.
Hadd ne részletezzem, mi minden került a pénteken megjelenő szemetes konténerekbe, amiket a lakóbizottság intézett (az első 4 konténer túlságosan hamat megtelt). Másfél órán át pakoltam, levertem róluk a rájuk tapadt koszt, földet, pókhálót, csigákat, (mert a házikónak szétette az alját az idő és a lakói) s nem akartam a koszt bevinni a lakásba, amíg áthurcoltam a cuccokat a kertből, ki a konténerhez. Mondjuk, így is meglátszott a padlón, merre mentem velük, haha. Sajnos, a nehéz kerti székeket is ki kellett dobni, a lábuk szétforgácsolódott. Néhány nem használt, a dobozukban elég jó állapotban megmaradt elektromos szerszámot a szomszédunk, Fran vitt el, ő ért hozzájuk, használná is őket, ha pedig nem lehet őket életre kelteni, mennek a szemétbe.
Az előkert elrohadt kerítését is kifordítottuk a helyéből, ma reggel, elsőként a telepen. Az oldalsó még bírja a gyűrődést, de amit lehetett, kiemeltünk, mert azokra, ha véletlenül rátámaszkodott volna valaki, per lett volna belőle. Volt olyan léc, ami szétmállott a kezemben, hiszen olcsó sz*r anyagból készült ez is, mint sok minden, amikor ezt a telepet emelték.
A nagy, kidobálós munkát először a másik házikóval kezdtem, azzal, amit már mi vettünk a teraszra. Abból is kidobódott jó sok holmi. S ezek után elfér benne az összes fonalas dobozom (4), a konyhából leszereltetett fűtőtest, s rendezettebb kinézete is van. Most már csak a régi házikó falaitól kell megszabadulni, s indulhat a kerti rendezés. Remélem, azon nem fogok ülni egy évtizedig.
***
Idős szomszédunk, Patrick csinált nekem egy hosszú virágágyást, ahova elültettük (szétszórtuk) a régóta tervezett vadvirágos ágyásba szánt magokat. Ma reggel, séta előtt meglocsoltam, s karókkal bejelöltem az ágyást. Kertészkedésből ennyire futotta. Pedig vettem néhány futót az egyik üres virágkosárba, s Trish-től is kaptam egy Crocosmia (Montbretia) tövet. (Sáfrányfű magyarul). Ez az a narancssárga-pirosas, főleg árokszélen növő növény, amit a nyugati országrészen olyan sok helyen lehet látni, invazív faj. Amit én ültettem, edényben, az sehogysem akar virágozni, alighanem sötét nekik a kert. Kikerülnek majd ennek az ágyásnak a végébe.
***
Elköltöztek az oldalsó szomszédaink! Tegnapelőtt kissé merev búcsúzkodást adtunk elő, megint csak kellő távolságtartással az ajtónkban. Meg akartuk lepni őket egy üveg borral, aztán minket megelőzve ők jöttek át, borral és virággal, s megbeszélni, hogy a leveleiket gyűjtögessük, s majd eljönnek értük. Ekkor derült ki, hogy vegánok, vagyis az általunk kinézett bor nem lett volna nekik jó. Majd ha jönnek a leveleikért, akkor csinálok nekik egy kenyeret, az vegán. Esetleg megtartok nekik egy üveg bodzaszörpöt.
Nagyon boldogok, mert egy egyhektáros földdel rendelkező helyre költöznek, a sok-sok növényükkel együtt, az ország legritkábban lakott megyéjébe. Nagyon örültem ennek, mert a pasi már régóta mesélte, hogy gazdálkodni szeretne munka mellett. Még az egyik piaci farmerhez, Paddy-hez is elment, miután meséltem neki Paddy-ről, hogy már idős, és segítségre szorul, de végül nem lett megegyezés a dologból.
Itt maradt utánuk a sok virág, amit ültettek a fák tövébe, végig a bejáratnál, nekik köszönheti a telep, hogy élmény besétálni. Megbeszéltük, hogy majd néha küldök üzenetet ezekről, hogy lássák, megvannak még. Remélem, találok időt, hogy a gazokat kitépkedjem az ágyásaikból. Kár lenne, ha a fű újra átvenné a hatalmat az ágyások felett.
A lakásra a telep egyik kisgyerekes családja pályázik, mint szomszédaink mesélték. Hmmmm.....
***
A sok esős, komor nap után egyszerre csak meleg lett, s tegnap 21 fokban autóztunk Kinnegad-ba, autós találkozóra. Az első legális lehetőség, hogy egy parkolóban felsorakozzanak az egyik csapat Alfái. Már olyan sok csoport van, hogy nem győzöm őket számontartani, most már csak azt tudom, hogy ez nem az a csoport volt, amelyikben rendszeresen emlegetik a sütijeimet, mint az összeröffenés egyik fénypontját. Ide nem kellett sütnöm, az egész társaságból egy embert ismertünk csak, Böhöm új tulajdonosát. Valamint találkoztunk egy magyar párral is, de a félszeg odaköszönésen kívül egyikünk sem mutatott nagy igényt a barátkozásra.
Maszk csak rajtunk volt, senki máson. Az emberek élvezték, hogy szabad levegőn, szabadon mászkálva beszélgethetnek, kávézhatnak. Amikor elindultunk, az M50-esen hatalmas kocsisor tartott dél felé, biztos voltam benne, hogy őrültekháza lesz Bray-ben a promenádon, s a Dublin környéki összes fürdőhelyen, és kirándulóhelyen. Örültem, hogy szemben mentünk a forgalommal, s kimaradtunk az aznapi felfordulásból. Mert felfordulás lett a vége, Dublinban is, máshol is.
A kinnegad-i benzinkút kamionparkolójának végében felsorakoztak a Giuliák, lehetett fotózkodni, meggusztálni egymás autóit, mesélni a másiknak a VRT-val kapcsolatos élményeket (sűrűn elhangzott a Brexit, mint fontos időpont), a beszerzés részleteit, félszemmel felmérni a másik autójának extráit, kipróbálni az üléseket... A többi sorokban Alfák álltak vegyesen. Nemcsak férfiak jöttek, megcsodáltuk egy hölgy szép enciánkék Julie-ját, mint mesélte, business kiadás (ilyenről sem hallottam még), jól összeválogatott színek a belsejében, mutatós kocsi volt, de sajnos, ebben a kiadásban is a rossz oldalon van az ülést mozgató kar.
Voltak ott régebbi olaszautók is, néhány Coupe Fiat, Lancia, és pár motoros is. A találkozó végén pedig szépen felsorakozva elindultunk egy kis vezetésre, Kinnegad-ból megindulva a három számjegyű, félreeső kis utakon a tenger, vagyis kelet felé. Ebben a szép napsütésben csodás volt a táj, a rengeteg, fehér, ernyőszerű virágokkal belepett útszegélyek, sövények, farmok, legelők, vidéki lakok és farmházak között autóztunk, fekete-fehér és barnafoltos tehenek bámultak ránk a fűben delelve, bárányok emelték fel fejüket a legelésből, amikor elhúzott mellettük a hosszú kocsisor.
A vártnál tovább tartott ez az autózás, egyre jobban közeledett az ebédidő, s vártuk, mikor érünk el már valami célpontot. Mire a vezető autó félrehúzódótt egy megállóhelynél, már annyira éhesek voltunk, hogy csak intettünk a kocsiból, hogy bocsánat, de hazamegyünk. Hamar elértünk az M3-as útig, s onnan már végig főúton jöttünk hazáig, még belekerülve a délre tartó forgalom végébe. A város tömve volt a part felé araszoló, a mellékutcákban parkolóhelyet kereső kocsikkal. Azt már csak itthon hallottuk, hogy annyi ember indult a partra, hogy pl. Brittas Bay-ben, a tőlünk délebbre lévő népszerű fürdőhelytől a Gardai kezdte visszafordítani az oda tartókat, s elvontatni a tiltott helyen parkoló autókat. Túl kevés hely, túl sok ember, nagy fertőzésveszély.
***
Bent Dublinban pedig állt a bál, mert néhány bárokkal, kocsmákkal, vendéglőkkel teli utcát elzártak a forgalomtól, hogy ott biztonságban sétálhassanak, ihassanak-ehessenek az emberek, s a vendéglátóhelyeknek végre legyen valami bevétele. Nem is tudom, mit gondoltak, mi lesz ennek a vége? Persze, hogy tömve voltak azok az utcák, ellepte őket a fiatal inni vágyók tömege. Eszméletlen embertömeg gyűlt össze, igazi ereszd-el-a-hajamat folyt, ivászat, s ami ezzel jár, mert nyilvános wc, az bizony alig....s mögöttük annyi, de annyi szemét maradt... Mert nyilván nem viszik haza a szemetüket, nem kerengenek kukákat keresve, ahhoz kellene némi kultúra. Vasárnapra már kirendelték a Gardai-t, azok próbáltak rendet teremteni, oszlatták a tömeget, tartóztatták le azt a néhány rendbontót, aki nem bírt magával.
A szemétből ide is jutott, pedig lent a parton tucatnyi nagy konténert raktak ki a szemetesek köré, hogy oda dobálják az emberek a szemetüket. De nem teszik. Már délelőtt, amikor elindultunk ki a városból, láttam, hogy a főútra kikanyaródó sáv mentén a gyep tele volt eldobált papírpoharakkal, palackokkal, szeméttel, ami egyet jelentett. Berakták magukkal a kocsiba, majd kifelé menet kiszórták az ablakon. MIÉRT? Ennyi erővel haza is lehetett volna vinni, nem?
Szóval, botrány van, az utcák lezárása a forgalom elől valamikor jó ötletnek tűnt, így akartak kedvezni az ott lévő vendéglőknek, italt elvitelre kiadó kocsmáknak, s így sült el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése