Rózsák, torták, szép napok

Ma volt az első olyan reggel, hogy bodrozódott a lélegzetem, amikor kimentem sétálni. Még csípős volt a levegő, de sütött a nap, a gyepen bőséges harmat, érett egy újabb langyos őszi nap... Itt-ott már színesednek a vadszőlővel befutott kertfalak, s a rengeteg bogyót lelkesen eszik a rigók a bokrokról. 

Egy utcával feljebb van egy kert, rózsáit sokszor megcsodáltuk. Legtöbbször elmegyek előtte reggeli sétám során. V. emlékeztetett rá, hogy egyszer megálltunk, s megdicsértük a kertet a benne dolgozó öregembernek. Pár hete konténer állt a kertben, benne szelektálás, bútorok halma, a nappali függönye tartósan lehúzva, a fenti háló üresnek tűnik, s a kertet egyre inkább veri a gaz, gondozásnak semmi nyoma. Erős gyanúnk, hogy vagy költöznek, s eladják, vagy - remélhetőleg nem - meghalt az öregember, s azért hanyagolódik a kert. Vagy öregek otthonába költözött. Ki tudja. De a rózsák gazdátlanok.

Matters arising... ahogy a piaci meetingeken szoktam írni: kár volt elsiratnom a szép időt, mert volt néhány olyan csodásan langyos nap, amikor nemcsak ruhát lehetett kint szárítani, de a merészebbek fürödtek a tengerben, s melengette az ember hátát a nap, miközben a piaci kerítés szederbokrait dézsmálta. Néhol még ki-kiülnek a lakók a ház elé, sörözni, beszélgetni. Mi is kiültünk egyszer, Trish-nél, a kertjében, régóta nem láttuk egymást, végre sikerült a megfelelő távoságtartással beszélgetni. 

Reggeli sétákon néha sok volt a melegítőfelső, s esténként a gyerekek sokáig kint zsinatoltak a gyepen, még akkor is, amikor már sötétedett. A rövidke vénasszonyok nyarát aztán most hétvégére hűvösebb idő váltotta fel, mintha csak az új, Dublinra érvényes megszorításokhoz adta volna a hangulati aláfestést: ugyanis Dublinra szigorúbb szabályok érvényesek az elkövetkező 3 hétben, mint az ország többi részére. Túlságosan sok ott a megbetegedések száma, amit már városrészenként is megosztottak a közönséggel. Főleg a - hm, mi a helyes kifejezés? - lepukkadtabb, amúgyis problémás negyedek lakói között terjed a fertőzés. Akik számára a maszk az elnyomás jelképe, a Covid-19 egy kitaláció, emberi jogaikat féltik, mert joga, az aztán mindenkinek van, csak felelősséget ne kelljen vállalni semmiért. Nem állítom, hogy mindegyikük így gondolkodik, de sok akad ilyen nézetekkel azokon a környékeken. Azokon a telepeken, amit legkevésbé éreznek magukénak a lakók, s az egyén felelőssége ismeretlen fogalom. 

Ellenben március óta először, kinyílhatnak a kocsmák. Dublin kivételével mindenhol... A kormány megadta magát, nagyon erősen lobbiztak a kocsmárosok, hogy kinyithassanak, anélkül, hogy ételt kelljen felszolgálniuk. Szigorú megkötések most is vannak, asztalhoz kell ülni, nem támaszthatják a pultot a vendégek, s limitált, hányan ülhetnek egy asztalnál, hány háztartásból, milyen távolságban legyenek az asztalok. El lehet képzelni, vidéki eldugott, öreg, szűköcske kocsmákban ez mennyire megvalósítható. Erről jut eszembe egy remek dokumentumfilm, amit a héten láttunk, Culture Night alkalmából: The Irish Pub. Már a trailer is megéri a pénzét, az ember ebből sejheti, hogy ezek a kocsmák nemcsak iszogatás helyszinei, nem a meggazdagodásért tartják fent tulajdonosaik, s milyen nagy szükség van rájuk kisebb-nagyobb településeken. Azt hiszem, Amazon Prime-on elérhető. 

Amúgy megint három számjegyűek az új esetek, szerencsére a kórházi ápolásra szorulók száma nem emelkedik ugyanilyen ijesztően, de emelkedik. Egy távoli ismerősöm felesége most esett át a víruson, szerencsére már jobban van, csak remélem, hogy nem marad vissza semmilyen egészségügyi probléma a betegség nyomán. S meglepő, de a férje nem lett beteg. Több, mint két hete a házuk rabjai. S fogalmuk sincs, hol kaphatta el a betegséget, óvatos népek. 

Szóval Dublin most büntetésben van, fogalmam sincs, hogy fogják ellenőrizni a helyben maradást, a ne-menjenek-a-városon-kívülre szabályt. Elvileg vannak a Gardai által felállított ellenőrzési pontok, de max. tanácsolhatják a kocsiban ülőknek, hogy legyenek szívesek hazafáradni. Szóval olyan se füle, se farka az egész, a mi életünkön annyit nehezít csak, hogy esetleg kell egy papír Ray-től, hogy szállíthassak az Üzembe. S mulatságos, de Bray északi része közigazgatásilag még Dublinhoz tartozik...

További matters arising: volt főnökömtől amúgy nem sikerült megtudnom mamája tortáinak titkát, mert ugyan megkapta emailben a választ, de mire leautózott ide a sütikért, elfelejtette, mi van az emailben. Ajándékoztam neki egy vekni kovászost, emlékeztetve rá, hogy annak idején ő fizetett be engem a kenyeres tanfolyásra Bath-ban, s ezért nagyon hálás vagyok. A kenyérnek köszönhetően kedves sms-t kaptam a férjétől, mondván, éppen most eszik a kenyeret borral és sajttal, s jaj, de finom. Erre támaszkodva ment tőlem még egy  tapogatózó sms, hogy ugyan, akkor milyen szeszekkel is süt a mama? Erre nem jött válasz, mit tehettem, sóhaj, megemésztettem a dolgot, feladom a kérdezősködést, sajnálom, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre nem tudja nekem megadni a választ, ígérete ellenére. 

Továbbá elfelejtettem megírni, hogy Manci új nevet kapott Elaine-től és partnerétől: Lopeznek hívják. Erre alapozva V. megtoldotta a nevét, s Manci most az egészen rejtői Bolhás Lopez név alatt fut. Én továbbra is Mancinak hívom, s erre hallgat. Továbbra is a virágcserép földjén alszik, illetve felfedeztem, hogy az előkertet szegélyező oldalsó alacsony bokorsor földjében feküdt ki magának egy kis kuckót, s néha oda bújik be. 

***

A sűrű hetet rengeteg mézes panda és maszkos mézes emberke kisütésével töltöttem, valamint egy dús dekorálású tortával. Szegény megrendelő, 20 főre kért tortát, mire eljött érte, már sejtette, hogy a parti jóval kevesebb vendéggel fog járni, mert tilos annyi embert összeereszteni egy háztartásban az új előírások szerint... De nagyon tetszett neki, s késő este még egy lelkendező üzenetet is küldött. Nagyon sokat dolgoztam a tortán, de megérte. Péter nyuszi ugyan kissé kövér, nem sikerült karcsúra, mint kellett volna, valahogy nem mennek nekem a 3D figurák. 

Ami a legkevésbé sikerült, az a Ninetails (Kilencfarkú) rókakarakterrel díszített torta. Sajnos, a cukormáz megereszkedett, nem tetszett neki az alatta lapuló csokis keksztorta, hiába hűtöttem le, hiába voltam óvatos. Amióta bezárt kedvenc boltom, az Anvil, nem jutok hozzá rendes cukormázhoz, új forrás után kell néznem. A figurát modellező cukormázból vágtam ki (ami hamar keményre szárad), de sajnos, éppen a keményre száradása miatt sikerült itt-ott repedezettre a kivágott figura, s amikor befestettem, csak még jobban láthatóak lettek a repedések, hajlítások. Utólag okosabb vagyok már: újra kellett volna értelmeznem a figurát, s a kilenc farkát egyenként kellett volna lágyabb mázból kisodornom-rászobrászkodnom a tortára, s simább felületű lett volna. A kislánynak így is nagyon tetszett, s a színes, még a pesti Ázsia Centerben vett, a téli, jeges témához passzoló árnyalatú cukortörmelék egészen feldobta a tortát, amire kisebb hópelyheket is ragasztottam (s amelyekkel a hibákat el lehetett takarni, hm-hm).

Ez a hét lazább lesz. Mondom ma, de ki tudja, mennyi megrendelés lesz az Üzemtől. A piacon két hete valósággal megróttak, hogy nem vittem a már szinte elvárt, 50-50 dekorált sütit és mézes embert. Ma pedig már két októberi megrendelés is befutott, s egy egyszerűbb kicsi torta, szerdára. Aztán lassan kezdhetek készülni a Halloween-re, kitalálni poénos sütiket... Merjek-e maszkos csontvázakat, szellemeket csinálni, vagy az már egy kissé túlzás lenne? Különösen annak fényében, hogy már több haláleset is volt?

A piac havi értekezletén kiderült, hogy éppen csak a felszínen tartjuk magunkat, a vevőknek nagyon hiányzik a készétel, s a csirke. Nézegettem én is, hol jutnék hozzá biocsirkéhez, s eközben kiderült, hogy ahol kapni lehet, ott legtöbbször a mi régi beszállítónktól származik. De az új vevők továbbra is jönnek, s ez bíztató. Most szombaton azonban érezhetően kevesebben jöttek el, elég sok sütit hazahoztam, mert ekkor már érvényes volt az új megkötés a dubliniak számára. Engem azzal ijesztgettek a kollégák,  hogy ugye tudom, hogy Wicklow megyei lakosként nem jöhetnék fel a dublini piacra? Aztán megdöbbenésemet azzal enyhítették, hogy ne aggódjak, végül is dolgozni jöttem fel. Emiatt aztán kissé elsápadtam, amikor megláttam a rendőri ellenőrzőpontot hazafelé jövet, éppen a megyehatáron, de kiderült, csak a kocsik papírjait ellenőrizték, nem érdekelte őket, honnan jövök a D betűs autómmal.

Jut eszembe, be is kell fizetnem az autóadót... 

***

A levéltetvektől megviselt, s általam alaposan visszavágott Margaret Merril-rózsa azzal lepett meg minket, hogy míg távol voltunk, hajtani kezdett, s magához tért, annak ellenére, hogy még nem ültettem át. Három csodás illatú bimbó van rajta, szagolgatjuk is, jöttünkben-mentünkben. Most olvastam, hogy februárban kell alaposan visszavágni, nem fog neki megártani, s szerencsére találtam részletes learást, hogyan kell évről-évre visszavágni, hogy formás maradjon. 

S ma volt egy remek élményem: a mókus által (megint)megdézsmált etetőt igazgattam, s tartottam a két kezemmel, hogy egyenesen lógjon a drótjáról, amikor egy kis cinke rászállt, a tőlem elfelé lévő oldalára, s kopácsolni kezdte a körmei közé fogott napraforgó magot. Lélegezni sem mertem, csak néztem a csöpp kis madarat, amint dolgozott a magon, s amikor már nem bírtam tovább, óvatosan beszívtam a levegőt, ekkor vett csak észre, s rebbent el. Ilyen sem volt még!