Február

S már február van... Odakint egyre csak fúj, jelenleg egy Henry nevű vihar borogatja fel az emberek életét, szó szerint. A csodaszép Dark Hedges-nél kidőlt három öreg fa, Donegal-ban néhol nincs áram, és a nyugati oldalt hatalmas hullámok fenyegetik, le is beszélnek mindenkit, hogy kimenjen a tengerpartokra sétálni. Szerencsére a java nem a szigetet, hanem szegény Skóciát fenyegeti. Itt keleten legfeljebb csak az állandóan üvöltő szél zavarhatja a lakosokat.

S nincs hideg. Az utcánkban lévő kertekben láttam nárciszt, krókuszt (nekem is kinyílt az első, akárcsak a mini nőszirmok), fürtös gyöngyikét, bőrlevelet, téltemetőt, hóvirágot, sőt, a tavalyról maradt virágkosaraimban a lobéliák túlélték a telet, s némelyik óvatosan, de virágzik. Arasznyi a medvehagyma! A telep bejáratánál virágzik a hanga. Ma hosszú hezitálás után megkurtítottam Margaretet, a rózsabokrot, s a közösségi kiskert fóliasátrában kiszedtem a földből a kornyadozó tavalyi paprikanövényeket, mert nincs értelme, hogy csak foglalják a helyet. Lassan ideje lesz magot vetni, a palántákhoz!

A fura esős, csepergős időjárásnak további haszna is van, csodaszép, faltól-falig szivárványokat lehet fényképezni:

Az etetőn nagy a vendégjárás. A cinkék időtől-időre végigvizslatják a fákat, a cserepeket, igen akkurátusan bejárnak mindent. Ökörszemet is láttam, és csízeket, szürkebegyet, vörösbegyet, királykát...  Van élet. Az új etető remekül működik, csak néha mulatságos nézni, ahogy a vad szél forgatja körbe-körbe az akasztóján, s a madarak nem tudnak leszállni rá. A peremének köszönhetően a mag nem szóródik ki, nagyon jól szuperál!

***

Egész januárban vártam, mikor mehetek a pékségbe Jankával, de sosem szólt. Végre most mondta, hogy mehetek. Ma. Aztán tegnap kaptam az sms-est, hogy mégsem, de megkérdezi a francia főnököt, aki éppen Franciaországban van, hogy kedden mehetek-e. Az ír főnökkel, akivel nap mint nap együtt dolgozik, nincs jóban, sokat vitáznak. Jankának nagyon határozottan elképzelése van arról, mit hogyan kell csinálni, s úgy érzi, az eddig csak szódakenyérben járatos ír főnök nem ért ahhoz, hogy kovászos kenyeret hogyan kell csinálni. Van egy olyan érzésem, hogy ettől az embertől az én kedvemért nem akar szívességet kérni, így már kicsit le is mondtam a segédségről. Janka nagyon makacs, őszintén szólva tartok tőle, hogy valami gyakorlatlan mozdulatommal majd én is jól felbosszantom. De mivel az ő az egyetlen pék ismerősöm, gondoltam, tudna segíteni, hiszen ismer. Januárban lazaság volt, ráértem volna, de most már jön a Bálint-nap, nem fogok ráérni, csak egy-két napot a hét elején. Mindenesetre ha a hétfő-kedd neki alkalmas, fogok menni, ha nem, akkor feladom.

***

V.-t azzal örvendeztette meg az újév, hogy kapott parkolóhelyet magában az irodaépületben, így nem kell gyalogolni a csatornán túlról. Hurrá! Így most a hét legtöbb napján ő kel korán, s megy dolgozni saját autóval, én pedig úrinősen fordulok a másik oldalamra, s alszom még egy-két (vagy több) órát. Péntekenként azonban én viszem be, mert ezen a napon mindig be kell mennem a kávézóba, egyrészt szállítok, másrészt begyűjtöm a joghurtokat, amiket főnöki engedéllyel továbbra is a kávézón keresztül szerzek be.

***

A múltkori, a Határátkelőn végül is megjelent piaci írásomnak köszönhetően most szombaton két magyar hölgy is eljött a piacra! Mindketten a környéken laknak, a fiatalabbik, Ági, már tavaly egyszer volt fent a párjával, és Laura nevű kislányával. (Hogy nekem mennyi Ági nevű látogatom van már...) A másik nő, Saci (ha jól emlékszem), Paul nevű férjével, és két kisgyerekkel jöt fel Sandyford-ból. Először egy magyar férfit kerestek Willie-n (álnevem miatt annak hittek), aki bizonygatta nekik, hogy magyar férfi az nincs itt, de nő az van, s odahozta őket hozzám a kávékuckóba. Ott aztán volt csodálkozás, amikor mi Ágival már magyarul szóltunk hozzájuk - mint egy mini magyar klub! Remélem, máskor is jönnek majd.

A szombati piac sajnos, nem ment valami fényesen, kenyerem is, sütim is megmaradt, de arra büszke vagyok, hogy a pár hete bevezetett acmák mindig elfogynak, így most is. Egy új, lisztmentes sajttortát is bevezettem, a siker nem elsöprő, 4-5 szelet fogy csak el a nyolcból. De igen szeretem csinálni, könnyű recept, a youtube-on találtam rá. Az első alkalmakkor olcsó fehér csokit vettem, Milky Bar névre hallgatót, aztán, amikor láttam, hogy már ez a torta is ott marad a rendszeresen készítettek listáján, vettem jó Callebaut márkájú fehér csokit... Nos, vért izzadtam a minőségi csokival, mire sikerült vízfürdőben megolvasztani, sokáig kevergettem, kenegettem, mire folyós lett, és össze lehetett keverni a sajttal. De finom lett a torta vele, sőt, mostanában már egy negyedik tojásfehérjét is hozzákeverek, egyrészt, hogy fogyjon a rengeteg fehérje, másrészt, hogy ne legyen olyan tömős. Még V. is azt mondta, egy szelet bőven elég belőle. 

Mostanában több időm van pepecselős receptekhez, így elővettem a curry-s könyvet. Nagyon szeretem a hosszadalmas előkészülést igénylő indiai recepteket, kisorakoztatni a pultra a sokféle fűszert, megadni a módját a főzésnek. S itt az alkalom elhasználni a csiliket, amik a fóliasátorban nőttek! Próbálok kevesebb húsosat főzni, V. ebédre úgyis olyan nagy adag húst eszik, amilyet akar. Úgyhogy ma este tojással töltött sült paradicsom lesz a vacsora. Némi csilivel.

Megyek is, a konyhából hallgatom tovább a szél zúgását...