Október eleje óta folyamatosan romlik az Üzem bevétele. Az elmúlt három napban napi kétszáz euróval esett, míg elérte pénteken azt a szintet, hogy a pénztárat elszámoló Paco megjegyezte: "Time to start counting the pennies, guys, we might all need a new job."
A sarkon túl megnyílt Sister Sadie, a nagysikerű Brother Hubbard kistestvére (utóbbi egykori kollégánk, James és partnerének a kávézója a város északi oldalán, a Capel Street-en). Hétfőn nyitottak, s szerdán, mert nagyon kiváncsi voltam, bementem venni pár süteményt. Mindjárt az ajtóban egyik kuncsaftunkba, a bróker Mark-ba botlottam. Kölcsönös pirulás közben (lebuktunk) biztosítottuk egymást arról, hogy csakis a kíváncsiság vezetett minket ide, főleg őt, aki nálunk szokott reggelizni, s "természetesen" hamarosan újra a törzsvendégünk lesz. A pultos csaj alighanem hallotta a beszélgetésünket, mert igen mosolytalanul nyomta a kezembe a kinézett sütiket, amiket később V.-vel teszteltettem. Nem mondtam meg neki, honnan vannak, azt hitte, főnököm tesztsütijei. A brownie túlságosan morzsalékos volt, a belesütött málnaszemek mintha szárítottak lettek volna, a gluténmentes kókuszos-citromos tészta tömős volt, ellenben igen-igen finom gyümölcsíze volt, amit nem lehet ízesítőkkel elérni, a kakaós csigának nevezhető chocolate swirl-t mintha cukros vízzel (és nem sziruppal!) itatták volna át, hogy puha maradjon. Ha kicsit jobban megnyomorgatom, alighanem kicsöppen belőle a folyadék. Ráadásul a három sütéirt 9.10 eurót fizettem, ami elég súlyos ár.
Abban biztos vagyok, hogy az ételeik-szendvicsek igen finomak, kóstoltam már a másik helyen, biztos sikere lesz az irodisták körében, de sütiben egyelőre jobbak vagyunk, hurrá. S most már érthető, hogy főnököm miért mond minden catering megrendelésre igent, akkor is, ha ezzel igen nagy terhet rak a személyzet vállára. Claire, a séf például együtt túlórázott velem pénteken, majd elment, tovább főzni, falatkákat összerakosgatni egy rendezvényre, majd szombat reggel fél hatkor kelt, hogy hétkor nyithasson az Üzemben...
Nem állítom, hogy csak az új rivális nyitása miatt esett a forgalom, a hirtelen elromló idő is belejátszhatott. Tortamegrendelés volt bőven, pénteken megint bőségesen túlóráztam, ahogy egy héttel korábban is. Pénteken egész nap esett-szakadt-esett az eső, az asztalok fölé kirakott jókora napernyőről lecsorgó víz kis gödröket ásott magának a felázott földbe. Barlangi sötétben dolgoztunk, kellene néhány új lámpa a pultok fölé.
Folyamatosan sütiötletek járnak a fejemben, újak kellenének. Főnököm, aki több hete távol van tőlünk, mert mankózik, ugyanis csúnyán kiment a bokája nyaralás közben, hétfőre vagy keddre értekezletet tervez, amire - ha gondolom -, menjek el én is. Mivel munka miatt be kell mennem holnap, talán sikerül részt vennem a megbeszélésen. Kiváncsi vagyok, mit mond, mit tervez. Az biztos, hogy új teabeszállítónk lesz, s alighanem a menün is változtat.
Apropó, az életben először kaptunk visszajelzést az AirBandB-től, izlettek nekik a torták, sőt, a gluténmentes lisztből készült répatortát külön megemlítették. Ha!
A dekoráltsüti-sütést nagyon elhanyagoltam az utóbbi időben, hétfőnként csak gingerbread men-eket sütöttem, hétközben pedig privát tortamegrendelést, mert volt pár. Hamarosan itt a Halloween, ideje nekiállni megint, bevételt termelni. S megcsinálni az adóbevalláshoz szükséges papírmunkát. Ma ideális az idő ehhez: felhős, szeles, borús. Hála a szélnek, most szedtem össze megint 4 kiló hullott körtét (a múltkori adagból körtebefőtt lett az Üzemben, müzli és palacsinta mellé adjuk), a nap néha nagykegyesen kisüt, éppen csak annyi időre, hogy felragyogtassa a kert éjjeli esőtől fényesre mosott bokrait, aztán megint komor és tompa lesz az ég. Éjjelre igen erős szelet és nagy esőt jósolt a levelibéka a rádióban, most már indokolt lesz az éjjeli-reggeli fűtés.
Ami megint vacakol: a nyomás igen temperamentumosan változik a bojlernél, nem tudok mit kezdeni a ténnyel, hiszen az idén is szervizelve volt: valahol lehet egy lyuk, amin elcsöpög a víz, vagy mittudomén, valami nagyon nem okés ezzel a rendszerrel. Az, hogy a meleg víz nyomot hagy a kádon, a mosogatón, az nem normális. De félünk megbolygatni, mert hátha nagyobb kár lesz a kicsiből, ha hozzányúlnak. Az utolsó (ír) szerelő, akit megkérdeztem, csak húzogatta a vállát, olyat is mondott, hogy ki kellene bontani és végignézetni az egészet, amire én húzogattam a vállam, hogy hogyan képzeli, kapjuk szét a falakat?!
***
Pénteken, a szakadó eső és a hosszú munkanap sem vette el a kedvünket, hogy este V. régi Gyárbeli csportjával találkozzunk egy csirkére szakodosott vendéglőben. Időnként összejönnek, s úgy tűnik, én vagyok az egyetlen feleség, akit hívnak - vagy hívnak minden szatellitet, csak nem jönnek a párok, mert az aprónépekre vigyáznak otthon? Nem tudom. Kellemes volt, jó súlyos vörösbort ittam, s mindenféle szószókkal sütött csirkeszárnyakat szopogatva beszélgettem Magali-val, V. kedves korzikai volt kollégájával, aki még otthon van Ugo-val, lassan egyéves kisfával. Az írek ízlésére került a szó, arra, hogy a vajkrémet legszívesebben betiltanám, s egyszerre csak kiderült, hogy nagypapája pék és cukrász volt Szenegálban (ami francia gyarmat volt akkoriban). Kezem megállt a levegőben a csirkeszárnnyal, hú, erről jó lenne hallani, de csak keveset mesélt, azt is nehezen hallottam a többiek beszélgetése mellett: emlékezett rá, hogy kisgyerekként (ekkor már Korzikán) reggelizni lement az emeletről a földszintre, ahol a patissierie/boulangerie volt... Erre muszáj volt elmesélnem barátnőnket, Bogit, aki képes átautózni Bilbaóból a francia határ másik oldalára, úgy egyórányira, crosissant-ért és cseresznyés gateau Basque-ért, "mert ott van". S hogyan reggeliztünk egyszer mini lemon tart-ot, a teljesen szürke utcafrontú boulangerie előtt, ahol a kedvetlen francia nő rakogatta nekünk pici dobozokba a sütiket, amiket aztán az autó csomagtartójából ettünk meg, mindjárt ott a bolt előtt... S ez neki mind ott volt kéznél, hála a nagyszüleinek. Majd erről még alaposabban ki fogom faggatni, mert hamarosan összejövünk náluk egy újabb vendégségre.
***
Nagyon szorgos voltam egyébként... ugye, félig szárított paradicsomot csináltam, a tepsinyi adag éppen belefért egy félliteres edénybe. Felöntöttem a Tesco-ban elérhető legfinomabb (jaj-de-bio-malomkő-préselte-olasz) olívaolajjal, s tegnap a maradék scone és májkrém mellé volt kísérő. Aztán, tortaötletek után lapozgatva, Rick Stein Spain c. könyvében találtam egy receptet, amihez bőven volt otthon fokhagyma (naná), így csináltam olajban főtt fokhagymát, egy újabb félliteres edényt éppen megtöltöttem vele. 7 nagy fej fokhagymát megpucoltam, másfél deci olívaolajban húsz perc alatt puhára főztem kis lángon, szétnyomkodtam egy krumplinyomóval, főztem még öt percig, aztán amikor kihűlt, edénybe raktam, s most a hűtőben lakik. Tegnap kiskanálnyit tettem a tükörtojások alá. Finom volt, de nem tolakodóan erős, legszívesebben piritós kenyérre kenném, úgy enném, csak félek, megfeküdné a gyomrom...
S ott van, immáron sokadik hete, egy jókora tök is a konyha sarkában, a törlőkendők tetején fekszik, kerülgetem, félek tőle. Egyszer csináltam tökfőzeléket, még nagyon régen, kezdőként, igen fura lett, sehogy nem akart besűrűsödni... Azóta nem merek nekivágni, pedig V. egyre kéri, csináljak neki. Muszáj lesz megcsinálnom, mielőtt megromlik. Fasirt mellé... Nézegettem recepteket, találtam tejszíneset, rántásosat, curry-porosat... Válogathatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése