A kenyér végül jól megsült, mondhatni, megégett, hiába csökkentettem a hőmérsékletet az utolsó tíz percre. A belseje szép lyukacsos lett, de nincs olyan jellegzetesen savanyú íze, mint a nagy mennyiségű kovászt tartalmazó kenyereknek - ilyenre vágyik az uram. Magyaráztam neki, hogy arra még várnia kell, mert a könyv receptjeit követem, sorrendben, idővel egyszer majd egy ilyen kenyérhez is eljutok.
A megégett héj lefarigcsálása után az uram jót vacsorázott belőle.
Az új változat, amit majd nem fogok olyan magas hőmérsékleten olyan sokáig sütni, már kel az edényében.
1 megjegyzés:
Már a tegnapi bejegyzésből is hiányoltam a végtermék képét, most a bloggeren néztem először, na, mondom, jövök és megkukkolom. Hát nem :(
Én egy jó tömör, sötét, savanyú rozskenyér receptet keresek, de még mindig nem találtam igazit, pedig amikor egy német tulajdonú pékségbe dolgoztam, faggattam az üzemvezetőt, de nem jutottam túl messzire. Igaz, nem is próbáltam ki, amit mondott, hogy a száraz sötét rozskenyeret megdarálják, és valami 10%-ban visszakeverik a kenyértészához.
Ha megég a kenyér héja, próbáld meg leverni róla, vagy reszelőnek a nagylyukú felével lereszelni. Erdélyben fogalom a verthajú, káposztalapin sült pityókás kenyér :D Azt szándékosan feketére sütik, majd leverik egy eszközzel a fekete réteget, alatta barnapiros rücskös héj marad. Isteni :D
Megjegyzés küldése