Viharos december

Vihar vihart követett, hurrikán erejű széllel fenyegetőztek, a nagyja be is vált, az északnyugati és déli partokat keményen verték a hullámok. Havat nem hozott a szél, csak rengeteg esőt, megint gyömködhettem az ablak elé a konyharuhákat. Este szél zajára mentünk ágyba, reggel arra keltünk. Kinek volt ilyenkor kedve kimozdulni? Ettünk, olvastunk, tévéztünk, sőt, még kötni is elkezdtem megint, bár az első szemek előtt kissé döbbentem jöttem rá, hogy teljesen elfeledtem az egyszerű mintát, olyan régen voltak kezemben a tűk.

Nálunk a telepen csak az egyik öreg fa adta meg magát, s kissé korhadt tövétől elgyengítve, a széllökéseknek hála ráhanyatlott az előtte lévő gyepszakaszra, szerencsére sem kocsi, sem gyerek nem járt éppen arrafelé, sem az a dög kutya, melyik nemcsak hogy odakakált az előkertembe, hanem rákaparta még az egyik talajtakaró növényemet is.

Karácsony ide vagy oda, sörétespuskára vágytam.

A karácsonyi hangulatot az elfogyasztott kaja mellé a rengeteg színes égőcske adta, mert mindent kiraktunk, amit megörököltünk, és még amit magunk vettünk. A kandalló elé, a padlóra, a könyvespolcra kerültek égősorok, színek kavakádja, meg is jegyezte az uram, hogy a lakás kezd council estate-es külsőt ölteni. Lehet, hogy így van,d e nyomába sem érünk a szomszéknak!

***

A többnapi döglés után - mialatt befejeztem egy-két könyvet, és egy igencsak remek novellát Colette-től -, kimerészkedtünk a többi vásárló közé. A parkolók tömve, az idegek cincáltak, a tömeg NAGY, a boltok tele - a szokásos. A "recesszió - milyen recesszió?!" felkiáltás kezd unalmassá válni, mert így ránézésre mindenki költ. 

Éppen csak a legszükségesebb dolgokat vettük fel, fehérneműkészlet-újítás, kaja. S egy kiló rozsliszt, hogy majd legyen mit enni a csodával határos módon még mindig élő Állatkámnak.

Annak ellenére, hogy most a sütőnek még csak a közelébe sem vagyok hajlandó menni, pár karácsonyi ötletet már találtam. Erős fogadalmat is tettem mellé, hogy ezeket jövőre időben elkészítem, s akkor nem kell a tortákat elajándékozni. V.-nek is ízlett a Cairns-féle torta, bár állítása szerint nem emlékszik, hogy különbözne az eddigiektől. Holnap majd kibontok egy minitortát, s vakteszteltetem vele!

Szóval: Colette. Régi, magyar könyveim között találtam az erősen megviselt, gerincetört, papírfedelű kötetre, még igen régen túrtam magamnak a ma már sajnálatos módon nem létező Vörös Cédrus Könyvesboltban (kedvenc könyvesboltom 28 év működés után bezárt Sopronban....). Colette-től eddig csak a Zsendülő vetést olvastam, kamaszlányként, keresve az erotikus részeket, így ez a novelláskötet meglepetés volt: mindjárt első írása annyira szép (erotikától mentes, csak mondom) szerelmes levél az otthonhoz, hogy majdnem megkönnyeztem. A meleg családi kör, a gondoskodó anyai szeretet és a családi ház páratlan szép leírása (majdnem azt írtam, "leírhatatlanul".) Nagyon szép a Claudine háza c. novella-sorozat!

Mellé Michael Pollan Cooked c. könyvét olvasom. Így az első pár oldal után még nem tudok róla mit mondani, de igen érdekesnek ígérkezik. Már csak azért is, mert mindjárt egy igen érdekes megjegyzéssel kezdi: az ember az egyetlen, aki főz... 

S hogy ne csak a betű, és az ágyban, párnák és elszabadult tollpelyhek közötti fetrengés kössön le, kosztümös filmesorozatot nézek, nézetek V.-vel (meglepően toleráns): Death comes to Pemberley. Krimi, Jane Austen leghíresebb alakjai, Lizzy Bennett és Mr. Darcy szereplésével... Kosztümök vannak benne bőven, és szenvedés is, amit könnyek és kéztördelés kísér. Szórakoztatnak szórakoztató, de nem hiszem, hogy elolvasom P.D. James híres/hírhedt - szerintem kizárólag a maga szórakoztatására írt - könyvét.

Nincs sütés - amint látható, jut időm kultúrára, hurrá!