Idézet, egyik kedves könyvemből:
"... Knoxey mesélte, hogy egyszer akkora hó esett, hogy még a mélyen fekvő ösvényeket is feltöltötte, s a kocsma napokra el volt zárva a külvilágtól.
"Hogy' utálom a havat." - mondta nagy meglepetésemre. Azt hittem, a havat mindenki szereti. De aztán eszébe jutott egy történet az apjáról és elfeledte az üres parkolót, a néma pénztárgépet, és elmosolyodott.
Az apját egyszer elengedték eltávra, az Első Világháborúban. Tél volt, és késő éjjel, vonattal érkezett meg a ma már nem létező Cirencester-i állomásra. A házuk öt mérföldnyire volt Little Mayford-ban, s természetesen gyalogolnia kellett odáig. Vállára kanyarította a hátizsákját, leszállt a vonatról és lelépett a vastag hóval borított peronra. Ott, a peron betonján egyetlen pár lábnyomot látott, amely a kapun át a városba vitt, majd az ő házuk irányába vezetett tovább. Hátára vette a zsákot, és megindult a nyomok után. Hideg volt, késő, a város csendes volt és üres. Hamarosan elvesztette a lábnyomokat, ahogy többszáz más közé keveredett, de a városból kifelé, a faluja felé menet újra találkozott a nyommal. Ennek az embernek a nyomai vezették végig az éjszakában, egy láthatatlan alak masírozott előtte végig. Eszébe jutott a bátyja, akit nem látott, mióta az kivándorolt Kanadába, ahol mindig havazott, és eszébe jutottak azok az éjszakák, amikor együtt gyalogoltak haza a városból, pénztelenül, de sörtől és az esti kalandoktól átmelegítve.
Amikor elért a falujába, biztos volt benne, hogy búcsút kell mondani előtte menő láthatatlan társa csendes társaságának, aki enyhítette magányát, de meglepetésére a nyom lefordult a főútról, átment a kis patak feletti hídon, és tovább haladt azon a keskeny, meredek ösvényen, amely a házuk felé vezetett. A nyomok a kerti kapuhoz vittek, majd a bejárati ajtóhoz, az ő házuk bejárati ajtajához. Bement a házba, s a konyhában ülve ott találta kivándorolt bátyját, s anyjukat, amint sonkát és tojást sütött a váratlan vendégnek. A bátyja is bevonult, a kanadai csapatokkal áthajózott az óceánon, Franciaországban harcolt, és ugyanaznapra, ugyanarra az estére kikérte az eltávozását, hogy hazamehessen Gloucestershire-be, ugyanazon a vonaton mint a testvére, aki azt hitte, már sosem fogja viszontlátni a bátyját."
Ian Walthew: A place in my country
Boldog Karácsonyt mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése