Pojáca visszanyom

Az úgy kezdődik, hogy elfog egy "valami nincs rendben" típusú érzés. Már sejtem mi az, ismerős, de még reménykedem, hogy mégsem az, ami. Talán csak többet ettem a kelleténél...? Kicsit kihúzom magam, de az enyhe szorítás marad a gyomrom tetején. Aztán valamikor, úgy húsz perccel később egy diszkrét büfi során érzem, hogy fájok. Nincs mese, kezdődik, Pojáca még rúg egyet belém, mielőtt megválunk egymástól, pedig már egy hete nyugi van.Túlságosan beleéltem magam abba, hogy meg van oldva a probléma, bár a múltkori szombat hajnali zavargás után minden este úgy mentem ágyba, hogy ott volt az ágyam fejénél a víz és a fájdalomcsillapító. S minden reggel azzal keltem, hogy hála az Égnek, megint nyugodtan aludtam, köszönöm.

(jaj)

Mivel tudom, hogy mi az, és miért fáj, nem pánikolok, de azért kicsit izzad a tenyerem. A múltkor a  munkanapot alaposan megmérgezte az éjjel bevett erős fájdalomcsillapító (pfúj...), így mással, kisebb hatóanyagúval próbálkozom, remélve, az is hat. Nyújtózkodom, hajlongok, kipróbálok mindent, V. megnyomkodja a hátamat, az is segít kicsit, ő nyomja a fájást a lapockám alatt, Pojáca visszanyom. Én nyögök. Büff. Az elkövetkező két órában ezzel leszek elfoglalva, hacsak nem hat a fájdalomcsillapító.Tisztára, mint a szülés - vagyis ahogy azt Móricka (én) elképzeli: múlt szombaton - ha éppen nem bírtam tortázni -, keringtem a szobában, guggolás, székhát markolászása, törzskörzés, mindent kipróbáltam, a végén kínomban már röhögtem, a fejemmel a térdem között, legyen már véééégeee.... öööö. Még a melegvizes palackot is kipróbáltam, ami igen érdekes volt, mert a pocakom lelkesen fogadta a meleget, de egy tenyérnyi helyen egyszerűen nem volt hajlandó felengedni, csak fájt tovább, fura volt egyszerre érezni a kétféle érzést. Leírhatatlan.

Érdekes módon segít az, ha elfoglalom magam, s nem ülök, befelé figyelve. Kiteregettünk, gépelek, nyújtózkodom. Főleg az utóbbi segít - egy picit. De mégsem tölthetem ívben a napot?! Hamarosan kikeverem a sütitésztát, mert nyúlgyártásba kezdek, szeretném kihasználni a maradék napokat húsvéti előkészülettel. Főnökömtől kértem profi "piping set"-et, hozott is New York-ból (baráti esküvőn volt), s azt mondta, fizessem ki sütivel pénz helyett. Sikerült embert találnia a kieső munkanapokra, részmunkaidős séfkollégám, Juliane megy be majd minden nap délután 4-kor, és süt estig. Ő eddig csak hétvégén szokott dolgozni az Üzemben, kedves, gondos, olasz származású brazil lány.

(jaj)

Két bonyolult logót kell majd cukormázból elkészítenem, szerencsére csak Húsvét után, azokat itthon megcsinálom, és V. beviszi. Főnököm nagyon köszönte szépen. Többen is elutaznak Húsvétra, Paco Madridba, Elena Münchenbe, elég kevés az ember, mindenkinek meghosszabbodott egy kissé a műszakja, de most őszintén szólva, nem érdekel. Túl akarok lenni ezen az egészen. Zita barátnőm nővér, elmesélte, mit várhatok, mi lesz, hogyan lesz. Lassan körvonalazódik a fejemben a Nagy Nap, április 4., felszabadulásom ünnepe, hehe. Még nem hívtak a kórházból, hogy hánykor és hogyan kell megjelenjek tetemrehívásra. Majd. Zita megmondta, milyen gyógyszert kérjek rosszullét ellen. Mimet mozgassam, hogy múljon a műtét kellemetlen hatása. Epsom só beszerezve, kérdés, fürödhetek-e majd? A jelek szerint nem kell sok időt ágyban töltenem, sőt, javasolt a könnyű séta. "Piece of cake" - vicceltek a kollégáim. Úgy legyen.

De most abbahagyom. Jobb lesz, ha felállok innen, s csinálok valami hasznosat, nem hagyom Pojácát, hogy legyűrjön, az anyja mindenit. Addig is, szórakoztatásul itt van ez. Jajj. Lehet kínunkban röhögni. S igen, tényleg vannak ilyen alakok.