Húsz nap és utazunk...?

A hét gyorsan elment. Lassan hozzá kell szoknom, hogy kedden sosem tudok eljönni időben, és pénteken pedig jobb, ha nem is számítok rövid napra. 12 tortamegrendelésem volt, 13 órás műszak lett belőle. A végén már a szemem sem rezdült (pedig eléggé dühös voltam), amikor a főnököm délután felvett két újabb megrendelést, csak dolgoztam, mint a gép, hajtott az adrenalin. Lassan megtanulok ilyesmiket nyugodtan fogadni. A leginkább dekorált tortát hagytam legutoljára, s elmolyoltam felette, csak azért is! Legyen szép, nem számít, hogy múlik az idő!

Nagyon sok kiszállításos megrendelés van, legutoljára Edinburgh-ból telefonált egy férfi, hogy születésnapi tortát rendelne dublini ismerősének. Szombaton venné át a tortát, hol is talál meg minket? Minden közeli tájékozódási pontra csak hümmögött, végül kiderült, sosem járt még Dublinban. "Hol lesz a parti?" - kérdeztem, - "Mert ha gondolja, odaszállítjuk a tortát". "Csekély" 6.50-ért a Temple Bar egyik kocsmájába került a csokitorta, amiért ő roppant hálás volt. A kávézó közelében lévő irodákba 3.50 a gyalogos kiszállítás, a távolabbi helyekre egy skót biciklis futár viszi mindig a tortákat, sütiket, vele szerződése van a kávézónak.

Valamikor a nap közepén, amikor már főnököm is felajánlotta a segítségét, mert látta, hogy sok a meló, elkértem még két napot, vagyis egy egész hétig nem megyek dolgozni február végén. Most már csak az kell, hogy megvívjunk az amerikai követség sárkányaival, s mehessek V.-vel. Már a barátok által javasolt ajándékok nagyját is beszereztük egy mai bevásárlás során. Teljesen utazás-váró üzemmódban vagyok, a péntek este beeső rekord-sütimegrendelés sem vette el a kedvem az élettől. Dőljön csak a pénz! Kihagyott szabadnap, mi az nekem. Rászabadulok az első konyhafelszerelés boltra Seattle-ben, s kiszúrók között fogok röfögni, önfeledten... Komolyabb kirándulásra nem lesz időnk, bár barátaink már felajánlották, hogy egy környékbeli egynapos kirándulást megszerveznek nekünk, ha maradunk egy napot.

Ma - elvileg - sütni kellett volna, de inkább tartok munkás napot holnap, mint ma. A kötés csábítóan kacsintgat, szépen haladok vele, igazából nem bonyolult, már ismert szemekből áll.

Nesbo könyvét ma befejeztem. Igazán remek, izgalmas krimi volt, csak ajánlani tudom. Régen olvastam ilyen izgalmasat! Most - nem utolsó sorban a japán vonatkozás miatt - egy családtörténetbe fogok belekezdeni, Edmund de Waal tollából: The hare with amber eyes. Papírfedelű változatban vettem meg. A könyvnek valami igen érdekes tapintása van, mintha kicsit tapadós puha bőrből lenne a borítója, de nem az, papír. S mindjárt a belső oldalán egy színes fotó van, a könyv főszerepét játszó netsukék közül szerepel rajta pár. Fából vagy elefántcsontból készült apró faragványok a netsukék, a család egyik tagja 264-et gyűjtött össze ezekből a pici, művészi szobrokból, s amennyire tudom, a család történetének központi szereplői lesznek. Remélem, jó könyv lesz, nagyon dicsérik. Biztos Veletek is megesett már, hogy azért vettetek meg egy könyvet, mert egyszerűen jó volt ránézni, megérinteni... Ez is olyan, tapogatásra ingerel, nem utolsósorban a borítón lévő hófehér, apró nyúlszobrocska miatt is.

Úgy tűnik, a Maneki Neko eddig szerencsét hoz. Jó hét volt ez, eredményes. V. még időnként köhécsel, s álmában néha még szuszogva vesz levegőt, de folyamatosan "tömöm" Béressel és echinacea-cseppekkel, gyümölcsöt is rakok elé bőven, így talán már makkegészségesen, felpumpált immunrendszerrel vágunk neki az útnak.

Íme egy kép, a sálkezdeményről. Ha befejeztem, kimosva, kihúzva (vagyis formára "blokkolva") még szebb lesz.