2010. október 27.

Humble pie

Az "eating a humble pie" kifejezést akkor használja az angolszász ember, amikor arra akar célozni, hogy kelletlenül, de el kell ismernie, hogy tévedett, vagy valamit baromira rosszul csinált, s ezt az orra alá dörgölték, joggal. Maga a humble szó szerényet jelent, a mondás pedig valami olyasmit éreztet, hogy "elismertem a tévedésem, a fenébe is, de kéretik engedélyt megalázkodni".

Nemrég, egy remek angol sorozatot néztem The Great British Bake Off címmel, amiben amatőr cukrászok versengtek az ország legjobbja címért, különböző szakmai feladatoknak (is) eleget téve. A versengésüket néha egy-egy food historian (van ilyen!) rövidke ismertetője szakította félbe, egy-egy angol kastély konyhájának mélyéről, s ezek során megismerkedhettünk egyes ételek eredetével, kifejezések származásával, megtudhattuk például, mikor kezdett a nők feladata lenni a sütés.... A különféle népszerű, Angliára jellemző sütik, ételek, mint pl. a húsokkal bélelt, néha cikornyásan díszített pie-ok mikor terjedtek el, elkészítésük hogyan alakult az évszázadok során.

Így tudtam meg, hogy a humble pie kifejezésben a "humble" az eredetileg "umble" akart lenni, mely a francia "numble" (őzbelsőség) szóból ered, később az olcsó húspotyadékot értették rajta. A potyadékokból sütött pitét pedig a nemesúr asztalánál a kevésbé illusztris vendégeknek, a nem annyira kegyben állóknak, megtűrt rokonoknak szolgálták fel, így a t. vendég tudta, hol a helye. "Well, I am eating a humble pie" - mondja azóta is az angol, ha arra céloz, hogy elismeri, tévedett, hibázott, a helyére van téve. Némi megalázkodást is sejtet a dolog.

Ma én ettem humble pie-t... Elmesélem, hogyan történt.

Tegnap este egy kocsmai sör mellett az uram célzott rá, hogy nézzek melót, vagy menjek el a magas hivatalba, és kérdezzek rá, jár-e valamilyen segély, mert abból, amit produkálok, nem élünk meg. Csak az ő fizetése, bármennyire jó is, már nem elég. Amióta megtudtuk, mennyi adót kell fizetnünk utánam, enyhe sokk ül rajtunk, s ehhez jönnek a kiadások, amelyek így, az év vége felé sűrűsödnek. Mondhatni, helyzet van. Így nem csoda, hogy hajnalban, az álmából riadt hördüléssel ébredő fűtéssel együtt felébredtem én is, alig valamivel 5 után, s vagy az agyam járt, vagy olyanokat álmodtam, hogy még...

A gondolatok sűrűek voltak, és hiába rendeztem el szépen a napot, fejben, hogy mikor hová, miért megyek ma, sehogysem bírtam megnyugodni. Jaj, mi lesz! Sosem álltam még sorba segélyért, s nem is állt szándékomban. Azon gondolkodtam, szendvicskészítő, vagy öregek otthonában kakitörlő álláshoz passzol-e jobban az életrajzom. Mert ilyen állás akad bőven, még képesítés sem kell hozzá mindenhol. Nem mintha lenne... Nem kellett állást keresnem az elmúlt 7 évben, s amikor utoljára kerestem, az borzalmas volt. Ha most cv-t írok, akkor azon mindenképpen el kell ismernem, hogy próbáltam saját talpamra állni, és NEM SIKERÜLT.

I have to eat a humble pie...

Jött a reggel, a függönyök résében egyre világosabb lett a fénycsík. Az álmomban rám zuhanni akaró busz képe a forró zuhany segítségével halványult. Szépen sütött a nap, és hideg sem volt. Szokatlan időben szállítottam a héten, alaposan megkésve a forgalom miatt, így 9 után értem a kávézóba, a novemberre és a Halloween-re rendelt sütikkel. Már ex-főnököm is bent volt. Éppen telefonált az udvaron ődöngve, és amikor látott jönni a dobozokkal, kihajtotta előttem a dupla szárnyas ajtót. Amire kézírásos hirdetés volt kiragasztva: "Full-time baker wanted".

Szívdöbbenet. Jól látok? Gyakorlatilag gondolkodás nélkül jött ki a számon a mondat, hogy jajdekár, hogy full-time-os baker-t keres, mert én éppen part-time melót keresek. "Really?" - kérdezett vissza, s onnan kezdve sínen voltam, mint szegény József Attila. Én magyarázkodtam, hogy a sütizéssel nem érem el a várt sikereket ipari konyha híján... ő bólogatott, hogy hát igen, s az adó, az sokat elvisz, de a lényeg: amikor eljöttem, a csekkemet tartalmazó borítékon esetleges munkabeosztásom ideje volt feltüntetve. Ígérte, délután felhív, miután ma még találkozik egy lánnyal, aki érdeklődik a munka után.

Mennyire voltam biztos abban, hogy visszavesz? Nagyon. De egyszerre voltam biztos a sikerben, és voltam kész a kudarcra. A telefonfülke előtt ülő kéregető sráchoz visszaléptem, bedobtam az aprót a poharába. Amekkora arcom van, az jutott eszembe, "legyen neked is jó napod".

Miért voltam annyira biztos a sikeremben? Mert tudom, ex-főnököm is tudja, mire vagyok képes. Másrészt, az valahogy vagy a véletlenek igencsak szerencsés összejátszása, vagy isteni szerencse (kinek-kinek ízlés szerint), hogy előző este az uram leültet és megmondja, hogy márpedig helyzet van, én éjjel szájszélet rágva aggódom, erre reggel éppen akkor megyek, amikor ő, exfőnököm, akit nem láttam hónapok óta, ott van, és ott a hirdetés, és azonnal beszélni is tudunk, szemtől-szemben, különösebben leplezett érzelmek nélkül. S nincs rákészülés, begyakorolt mondatok, amik erőltetetten hangzanak, és idétlenül sülnek el, nincsen gyomorremegés, csak értelmes megbeszélés van.

Délután kettőig beszerzek, illetve rohangálok a városban (hozzáteszem, boldog rohangálás ez, mert könyveket vettem, Trish ajándékbonjának utolsó euróiból, ihajj, s végre kezemben az új Nigella-kötet is, dedikálva!), a nagybaniban liszteszsákok vonszolása, szándékosan NEM gondolkodom, mindeközben a gyomromban csomóként ül az izgalom... Mi van, ha mégsem? Alig múlik el a megbeszélt 14 óra, csörög a telefon, s a kérdés: "Akkor meggondoltad, tényleg jönnél?"

Meggondoltam. Hozzájön még, hogy a munkára jelentkező lány lelkes, de az angolsága rossz. Akármi is volt, akármit is terveztem az életemmel, a sütijeimmel, el kell ismernem, hogy így, egyedül, pénzmag nélkül, nem megy. Ellenben NAGYON KELL az anyagi biztonság. Utazni szeretné(n)k, enni, látni, kényelmesen élni, számlákat gond nélkül kifizetni. Ki tudja, mi lesz itt, a költségvetés kihirdetése után jövőre?!

Amint lehet, de legkésőbb apósom 70. születésnapi ünnepsége után, november 9-én már megint a Cake Café-ban fogok dolgozni. Akármi is lesz, abba kapaszkodom, hogy ex-főnököm többször is mondta, mennyire boldog, hogy visszamegyek, éppen időben, a karácsonyi roham idejére, én pedig óriási megkönnyebbüléssel köszöntem meg neki a lehetőséget.

Micsoda mázli. Ha nyafognék majd, hogy ez nem jó, az nem jó, majd tessék rámpirítani.

***

(Ex)főnököm ebben a pillanatban emailezett, hogy mennyire örül a visszatérésemnek, s egyben küldi a munkaidőbeosztásomat is. A fizetésem több a réginél. A dekorált sütiket továbbra is úgy venné meg külön tőlem... Jövő héten, kedden-szerdán menjek be reggel, begyakorolni a rutint Sebastian-nal...

Most itt ülök, és nem tudom elhinni, tényleg ennyire mázlista lennék? Vagy holnap elüt a busz? Vagy kapok éjjel egy agyvérzést????

13 megjegyzés:

Alexandra írta...

Moni, gratulációm! Véletlenek pedig ismételten nincsenek :) Örülök az új-régi munkádnak!

Majd elfelejtettem megköszönni a múltkori felajánlást, hogy menjünk együtt kötni, de sajnos az én kötéstudásom finoman szólva rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Még az első sort sem tudom magamtól elkezdeni :( De azért nagyon meghatódtam ám!!! Köszönöm szépen a gondolatot :)

Névtelen írta...

Nem értek egyet. Ez nem humble pie. Az egy kudarc beismerését jelenti, és ez - szerintem - nem kudarc. Kudarc az, ha nem tettél meg mindent a sikerért, ha hibáztál, ha nem dolgoztál elég keményen. Szerintem egyszerűen rosszkor vágtál bele, és ezért nem lett akkora siker, hogy megélj belőle. A régi-új főnököd is így gondolja, különben beledörgölte volna az orrod így vagy úgy (minimálbér, borzasztó munkabeosztás, megalázó feltételek, stb) de semmi ilyen nem történt.
Szóval nem humble pie, hanem gratula az új munkahelyedhez, amit azért kaptál, mert jó, megbízható munkaerő voltál, és mert kölcsönösen előnyös az új meló mindkettőtök számára.

De ez csak egy (a postban nem éppen balladai homályban hagyott) férj véleménye.

Observer írta...

:)

Camelbird írta...

Tényleg hihetetlen, hogy azonnal rendeződni látszik a helyzet. :-) Azért úgy látszik van még hely, ahol a tapasztalat, hozzáértés és a hozzá állás sokat nyom a latban! :-) Gratulálunk mi is Debrecenből. :-) (Azért a karácsony előtti majd 2 hónap biztos jó hajtós lesz...)

geszt írta...

Jaj Moni,én olvasás közben már teljesen megijedtem,hogy a humble pie (a kifejezés eredete különösen érdekes ) azért lesz mert elbíztad magad a munkával kapcsolatban és a főnök mégsem vesz vissza.És ha ez számít bármint is egyet kell értenem a Zuraddal:megértem miért érzel így,de a jelen gazdasági helyzet még a régóta fennálló nagy vállalatokat is fenékbe rúgja,csak nekik van tőkéjük kibekkolni.Az,hogy ügyesen és ilyen gyorsan alkalmazkodni tudsz a megváltozott helyzethez nem szégyellnivaló, sőt! Én nagyon felnézek rád,hogy ennyire vitted, és mikor elegem van a hülye munkahelyemből és azon gondolkozom, hogy kezdenem kéne magammal valamint mindig te jutsz eszembe.

Erika Antal írta...

Hát Moni welcome a visszatérők táborában :). Én is voltam visszatérő és elmondhatom, hogy nagyon jó dolog, ami korábban bosszantott, az a helyére kerül, jobban kezeli az ember, olyan ez, mint a helyrehozott házasság, amit jobban becsül az ember. Örülök, hogy ilyen gyorsan és simán megoldódott az ügy.

Medve írta...

Mi is gratulálunk from the beautiful South :). Lehet benne mázli, de a körülmények véletlen összejátszása mit sem érne, ha nem tettél volna le már valamit az asztalra, amit értékelnek.

Nálunk is megy az állandó agyalás, hogy mit lehetne, és mit kellene - de hát ugye helyzet van. Már-már szituáció...

Ági írta...

Én is megijedtem, hogy kudarc lesz a lehetőségből, ha a humble pie-t emlegeted. Szerencsére nem így lett, és ennek nagyon örülök. :)
Nem fog elütni a busz és nem is kapsz agyvérzést. ;) A szerencsének csak minimális szerepe van ebben a sztoriban, hiszen, ha nem lennél a birtokában annak a tudásnak, aminek vagy, akkor most nem lennél a kávézó alkalmazottja. ;)

kisrumpf írta...

Köszönöm szépen a kedves megjegyzéseket, drukkokat. Remélem, menni fog.

Medve, facsartam én is az agyam eleget, de ezt most tényleg mázli volt...

Gabi, Berlin írta...

Aztaleborultszivarvégit!
Ez aztán igen!!!! Hűha! Örülök nagyon.

zebrina írta...

Csak ma olvastam a bejegyzést, bocsi. Akkor már értem, mi volt az a bejegyzés a facebookon!! :) 2 percig elgondolkodtam rajta, aztán szólított a kötelesség és minden feledésbe merült...
Elképzelem a volt/új főnöködet, amint hálaimát rebeg, hogy sikerült idejében megcsípni téged, még mielőtt más lecsapott volna rád. :))
Ezt az oldalt ne feledd, egy percig ne érezd úgy, hogy szívességet tett neked a főnök, amiért felvett munkaerőnek!

Manka írta...

Jaj, a felvezetés után nagyon aggódtam, mi lesz a vége, de Gratulálok én is! :)

kisrumpf írta...

Köszönöm Manka! (Hanem az a kék hajzat... most olvastam ;-))