2009. december 20.

Almost there...

Annak ellenére, hogy tudtam, ma korán kelek, tegnap sokáig tévéztünk, egy korábban felvett Szabó István-filmnek köszönhetően. Aztán valamiért belelapoztam az új-zélandi útinaplómba, s elkezdtem felolvasni pár részletet V.-nek... aztán még tovább olvastam... nosztalgiáztunk... s fél egy lett, mire ágyba kerültünk, a meglehetősen hideg flanelek közé. Fagyott éjjel, reggelre jég feszült a madáritatón, s a vödörben felgyűlt víz tetején.

Rettenetes nagy erőfeszítéssel felkeltünk 9-kor (9-kor! vasárnap!!), és reggeli után nekiálltam kidekorálni a Gyárbeli kollégák által megrendelt házakat. Mivel mindhárman más-más dekort kértek, mulattató és érdekes volt a munka, nem volt az a "házak futószalagon" érzésem. (Az uram már mondta, hogy jövőre variálhatnám a házak formáját, legyen többféle alaprajzú. Tényleg kezd már unalmas lenni ez az egy fajta, s a neten is, könyvekben is sokféle változat van, a hagyományos barna-fehér díszítésűtől a viktoriánus csodán át a "gerendaházig".)

Az egyik ember rózsaszín-fehér cukros dekort kért, a lányának, hóembert az udvarra és fekete macskát a ház elé (a kislány kiskedvencét). A másik gitáros hóembert kért és barna skót terriert... Most nem kiszúróval vagdostam, hanem cukormázból "szobortam" az állatkákat, bumfordira sikerültek, de felismerhetők.

A gitárral (az uram ajánlotta fel a kliensnek) óriási mázlim volt, ugyanis a gumicukrok között találtam gitár formájút, s ezzel jelentős munkát takarítottam meg magamnak. Van még Coca-Cola üveg, majom, virág, s sokféle színes forma. Az egyik ember a gyerekeinek "minél több cukor, annál jobb" házat rendelt, így aztán olyan csicsásra cukroztam a házat, amennyire csak bírtam, teleragasztgattam Jelly Beans-szel, gumicukorral, Zizivel, franciadrazséval - amit tegnap a magyar boltból szereztem be.

Aztán erőt vettem magamon, s a kávézóba szállítandó utolsó ház paneljeit is kifestettem, de mivel nincs több cukormáz itthon az alaphoz, majd csak holnap fogom befejezni. Mára ez is elég volt!


Tegnap a rendkívül zajló, sürgő-forgó piacon (ahol többször igen közel álltam a türelmem elveszítéséhez), alig volt időm a néhány kiválasztottnak úgy Isten igazából boldog Karácsonyt kívánni. Az utolsó piacnapon ingyen kávé/tea és mince pie jár mindenkinek, lehet, ez is okozhatta, hogy a népek tovább elültek a kávéjuk felett a rohanós vásárlás után, mint szoktak. Egyetlenegy karácsonyi tortám maradt eladatlanul, s néhány hópehely süti, minden más elfogyott. (A hópehely sütiket később a magyar boltban Dzsuszti kezébe nyomtam, ha már így összefutottunk :-)) Volt olyan piaci kolléga, akitől meglepő módon karácsonyi kártyát is kaptunk. Ő is részt vett azon a vacsorán, amit Bernadette rendezett, s mint kiderült, pár kérdésben igencsak egyet értettünk. Talán azért.

Érdekes beszélgetést folytattam a mosogatás szünetében Bernadette-tel, mégpedig az ír katolikus egyházat remélhetőleg rombadöntő, de egyben megújulási lehetőséget is nyújtó botrányok kapcsán. Igazi kertészre valló hasonlattal élt, s azt mondta, olyan ez, mint amikor az almafa ágai száradni kezdenek, de a kertész tudja, hogy nem az egész fát kell kivágni, hiszen a törzs még egészséges, csak az elkorhadt ágakat kell levágni. A fa megújul, s megerősödik.

Már a takarítás végén jártam, amikor Stephanie totyogott oda hozzám a kerekes járókeretével, s felemlegette, hogy bezzeg régen, az utolsó piacnapon mindig hoztak be valami itókát a tagok, megkínálták egymást, s "kellemesen" becsiccsentettek hazamenetel előtt. Mondtam neki, hogy bizony én is emlékszem, amikor Clarissa néhai férje, Dickie Pilkington krémlikőrrel kínálta a tagokat... Most mindenki sietett haza, a végén az elszámolást, takarítást végzők azért kellemes ünnepeket kívántak egymásnak, de valahogy nem az ünnepet, hanem a megkönnyebbülést lehetett érezni a levegőben: ennek is végre vége, jöhet a pihenés. Sok arcon láttam fáradtságot.

Mi V.-vel a magyar bolt(ok)ba mentünk, a megrendelt harcsáért, beigliért. Először a Gulyás Corner került sorra, ahol kaptunk rendes tíz euróst a múltkor véletlenül kapott hamis helyett, s vettünk - khm - parizert, sütni való kolbászt, savanyút... Tudom, tudom, mi van a parizerben, de időnként úgy megkívánom, hogy csuda. A múltkor a Tesco-ban sem bírtam ellenállni a lengyel virslinek, hiába volt ráírva a "Tartalmaz" sorba, hogy "Sertés kötőszövet", nem érdekelt, megkívántam, megettem.

(Nem, nem vagyok várandós. Egyszerűen csak nem figyelek oda időnként, hogy mit eszem, s utána lelkifurdalásom van.)

Utána irány a Paprika Stores. Innen rendeltem halat magamnak (V. nem eszi, sajnos.) A hírek szerint pontyot a lengyel boltokban is lehet kapni, de ha már van magyar bolt, akkor inkább ott veszem meg a magyar halat. S muszáj volt mellé egy üveg soproni Kékfrankost is lekapni a polcról... (Kritikus szemmel méregettem a kirakott mézeseket. Eléggé elnagyoltan kirajzolt mintákat láttam a sütiken.)

Az uram ma kényeztetett, a szokásos reggelin kívül elment paníniért és újságért, lélekemelő kávét hozott, s csendesen laptopozott a kanapén, míg én alkottam, s időnként odamentem hozzá, hogy szerinte akkor így jó-e az állat. Most már lassan végére érek a megrendeléseknek, még bevásárolni is lesz időm a napokban. Megkérdeztem Sally-t, megengedi, hogy az ő profi konyhájában állítsam össze a lánya esküvői tortáját, nem kell aggódnom a szállítás miatt!

***

Az Anúna koncert igen jó volt, mint kiderült, jönnek Bray-be is, januárban. Hiába indultunk el időben, a Leeson Street magasságában, közel a magyar nagykövetséghez, beleakadtunk a csütörtök esti bevásárló forgalomba... Bő fél óra alatt jutottunk el a Dawson Street-re, a parkolóházban további várakozás... Végül 10 perces késéssel estünk be a templom ajtaján, ahol a jegyszedő a karzatra hajtott fel minket. Még csak nem is mi voltunk az utolsók... Nagyon szép volt, volt néhány igencsak torokszorító pillanat... Tetszett, még akkor is, ha az előttem ülő, szünetben egy cigire kiugrók masszív büdösét kellett szagolgatnom a műsor második része alatt. S a templom felé siettünkben elmentem egy férfi mellett, aki éppen akkor lehelt ki, amikor kikerültem, s olyan alkoholszag csapott az arcomba, hogy beleszédültem... Biztos korán kezdte a karácsonyi partizást :-)

6 megjegyzés:

Pappito írta...

izé, az utolsó képen pontosan mit is csinál a mikolausz rudolffal? :)

Cat(harine) írta...

:))))))))

Ági írta...

Csodásak ezek a házak (is).
Mikulás-Rudolf :)))))))

kisrumpf írta...

Pappito, s mindenki más: nem, Santa NEM azt csinálja Rudolffal... Rossz az, aki rosszat gondol!

Mint pl. az uram, aki szintén felhívta a figyelmemet az érdekes testhelyzetre. Véletlenül állnak így! A két kiskorú, akiké lesz, talán nincs úgy elrontva, mint Ti, s csak az fogja érdekelni őket, hogy ehető-e a két "szemérmetlen"?

anazar írta...

Hmmm, fel sem tűnt, de most hogy mondjátok...

Móni, hol érdemes celofán után érdeklődni Dublinban?

kisrumpf írta...

Szerintem virágboltban kérdezz rá, ők hol szerzik be. Vagy talán tőlük is lehetne venni valamennyit. A bolt, ahol én vettem egy jókora tekercset (egy kertészeti ellátó), már megszűnt.

(Moni vagyok, pls, rövid o-val)