Éppen befejeztem a terasz gazolását, a kis csilinövénykék elül-tetését, amikor leszakadt a zivatar. Kiváncsi vagyok, mit fognak szólni hozzá a csilik, most már a kinti időjárással kell megküzdeniük a belső ablakpárkány kényelme után.
Reménykedve, új helyre kiakasztottam a madáretetőt, mert hiányzik a madarak társasága. A néha kiszórt magokra csak a gerlék és a galambok jönnek. S öt perc alatt eltüntetik a kétmaroknyi magot, a kis mohók. A vörösbegy és a cinkék inkább kora reggel járnak, néha szoktam őket hallani, félálomban, az elfüggönyözött ajtón túlról. Napközben néma csend.
V. még mindig a Gyárban, túlórahegyek várják egész héten. Dolgozott szombaton, dolgozott vasárnap, az egyetlen hétvégi közös programot a vasárnap esti, Summerfest-et záró tűzijáték jelentette. Most több ember összejött, gyerek is több volt, talán mert nem volt olyan későn, este tízkor tartották.
Míg V. dolgozott tegnap, én a barátnőmtől kapott Martha Stewart-féle sütis magazint lapozgattam, hogy miféle dolgokat tudnék V. évfordulójára készíteni, és esetleg valami újdonsággal kirukkolni a hó végi rendezvényre... Még a cup mértékegységtől való iszonyomat is kész vagyok félretenni, mert van köztük pár olyan ötlet, amit valamikor már ki kellene próbálni.
***
Szombaton tartottunk egy röpke megbeszélést a piacon, és Adhaímhin (p.k.) javasolta, csináljak chocolate crackle-t is a hóvégi megmozdulásra, mert az olyan látványos. S egy adagból kijön több, mint 50 darab süti... Igen jólesett, hogy emlékszik a sütire, már régen csináltam. Tényleg nagyon látványos (ha jól sikerül), fekete-fehér, nagyon csokis süti, nagyon tömős, ha majd csinálok, beírom a receptet.
Kiderült, hogy csak öt fő akar árulni-sütni a Festival of World Cultures-re, a többieket nem érdekli. Mint ahogy más Country Market-eket sem érdekel, így két asztalunk lesz. Még vitás, hogyan fogjuk a piacra becsekkelni a fesztiválon eladandó cuccokat (mert mindenképpen a piacon keresztül megy majd az árusítás, tehát ebből is megkapja a 11 %-át a piac).
Eddig az az ötlet a nyerő, hogy előző este mindenki elviszi a cuccait Adhaímhin házához, és ott bedobozolva leadjuk neki, egy listával, hogy miből mennyit gyártottunk, s mennyiért árulják majd. Patricia, az egyik controller azonnal elkezdte az őrmesterkedést, szinte ukázba adta ki, hogy szombaton, a piac nyitása előtt neki személyesen be kell, hogy mutassuk a fesztiválra készített holmikat, s aztán leszállíthatjuk a fesztivál színhelyére. Valamint ne feledkezzünk el a szokott mennyiséget legyártani a termékeinkből a piac részére, mert nem szabad a vevőket cserbenhagyni.
Volt pofavágás, szájhúzogatás, szemek forgatása, de teljes joggal, mert senkinek nem esett jól, hogy nem bízik bennünk, miért nem elég a lista a legyártott sütikből? Nem vagyunk gyerekek... S azt már korábban is megbeszéltük, éppen vele, hogy természetesen a Fesztiválon való árusítás nem fog a piac kárára történni... Még Betty, az elnökünk is morgott a "parancs" hallatán, s aztán még jobban morogtunk vele együtt, amikor kiderült, hogy azon a hétvégén Patricia nem is lesz itt, akkor meg mit ugrál... Egyszerűen nevetséges, hogy sokévi (sőt, Betty esetében évtizednyi) tagság után ennyire nincs bizalom. S nem akarja elhinni, hogy ez micsoda marketing-lehetőség a piac számára, s hogy felnőttek lévén, egyedül is meg tudjuk szervezni, mi öten, s nincs szükségünk rá, hogy a nyakunba lihegjen. Ez a nő hihetetlen.
Kérdeztem Betty-t (p.k.), hallott-e valamit a higiénikusokról, jött-e levél... De semmit nem kapott. Az új taggal, Leslie-vel és vele alaposan kielemeztük, hogy vajon majd kiket fognak felkeresni, s eközben mondta, hogy a piacok igazgatósága is kér egy listát, de csak azokról, akik "high risk" kajákat gyártanak: a húst tartalmazó kaják, és a krémes sütemények készítőiről van szó. Úgyhogy most szombaton a piacon azt is össze kell majd állítanom, s beküldenem. Azt is mondta, hogy nekem nincs izgalomra okom, mert Wicklow megyében lakom, a higiénikusok pedig pedig a Dun Laoghaire-Rathgar County Council alkalmazottai, aligha fognak hozzám lejönni, hiszen nem az ő körzetükbe tartozom, ellenben a többi taggal. Hm. Ettől függetlenül az átrendezett konyhát már így fogom tartani, végül is ez így egész jó, hogy a liszttartó edényeket a kamrából átköltöztettem a konyhában lévő, kerekes, tologatható alacsony polcomra, ahol most alul a cukrok, a mazsola és egyéb sütéshez szükséges hozzávalók vannak, a felső szintjén a háromféle liszt és néhány, gyakran használt tortaforma áll készenlétben. Rendezettebben néz ki a konyha, de a tészta kinyújtását továbbra is az ebédlőasztalon végzem, máshol nincs hely.
Leslie, a már említett új tag - akit még nem tudok hová tenni -, váratlanul odajött hozzám, s elmesélte, hogy sok ötlete van Karácsonyra, ez és ez, és mit szólok hozzájuk. Esetleg összedolgozhatnánk, ő kérdőíven dolgozik, s mintaételek készítésén... Csinálhatnánk karácsonyra egy mintapultot, ahol az emberek a szokásos karácsonyi tortákon kívül más ételeket is megkóstolhatnának, kirakhatnánk az én házamat, mintasütiket, Betty tortáit, Sheila májkrémét, ő pedig vadas ételekkel indulna... Valamint szeretne forró csokit árusítani churro-val, egyrészt a kávékuckóban, másrészt a pulton, elvitelre - szerintem kivitelezhető-e, és hogyan csomagolja. Nagyon meglepte, hogy a piac tagjai a kötelező meeting-eken kívül nem járnak össze ötletgyártás céljából...
Hízelgett a dolog, hogy megkérdez, sőt, az is hízelgő volt, hogy megkérdezte, hol tanultam sütni, mert a rozskenyerem igen ízlett neki... de már sokadszorra azt is megkérdezte, tudom-e a számgépet használni, s ettől kissé ideges lettem... mondtam, hogy igen, tudom, sőt, azt is tudom, mi az a blog, kösz szépen. Mert erre is rákérdezett. Szóval szerintem kölcsönösen nem tudjuk hová tenni egymást. Bennem élénken megmaradtak Leslie-ről az első benyomásaim, kezdve a névjegyén szereplő "gourmet chef and sommelier" felirattól a jaj-de-divatos kötényéig, aminek a tervezését egy ír sztárséf vallja magáénak. A kötényen látható nagy felirattal. Ugyanakkor jó kajákat csinál, jó ötletei vannak, de semmit sem tud rólam, így néha úgy érzem, élből kis vidéki hülyének néz. S nem a vidékivel van a bajom...
De mégsem mehetek hozzá oda, hogy figyelj Leslie, születtem 1966-ban, ezt és ezt az iskolát végeztem, ekkor jöttem ide, ehhez és ehhez értek... Vagy mégis? Esetleg rakjak elé egy kávét, s meséljem el magamról, apránként, hogy többet ne kérdezze meg, mihez értek... De leginkább az lesz a jó, ha odamegyek hozzá, és megkérdezem, ő miért képezte ki magát gourmet chef-nek, hol tanult, hol-kiknek dolgozott, stb., stb., s aztán majd mesélek én is magamról, ha úgy alakul. Biztos több tapasztalata van, mint nekem, és talán még munkakapcsolat is lehet a dologból.
Reménykedve, új helyre kiakasztottam a madáretetőt, mert hiányzik a madarak társasága. A néha kiszórt magokra csak a gerlék és a galambok jönnek. S öt perc alatt eltüntetik a kétmaroknyi magot, a kis mohók. A vörösbegy és a cinkék inkább kora reggel járnak, néha szoktam őket hallani, félálomban, az elfüggönyözött ajtón túlról. Napközben néma csend.
V. még mindig a Gyárban, túlórahegyek várják egész héten. Dolgozott szombaton, dolgozott vasárnap, az egyetlen hétvégi közös programot a vasárnap esti, Summerfest-et záró tűzijáték jelentette. Most több ember összejött, gyerek is több volt, talán mert nem volt olyan későn, este tízkor tartották.
Míg V. dolgozott tegnap, én a barátnőmtől kapott Martha Stewart-féle sütis magazint lapozgattam, hogy miféle dolgokat tudnék V. évfordulójára készíteni, és esetleg valami újdonsággal kirukkolni a hó végi rendezvényre... Még a cup mértékegységtől való iszonyomat is kész vagyok félretenni, mert van köztük pár olyan ötlet, amit valamikor már ki kellene próbálni.
***
Szombaton tartottunk egy röpke megbeszélést a piacon, és Adhaímhin (p.k.) javasolta, csináljak chocolate crackle-t is a hóvégi megmozdulásra, mert az olyan látványos. S egy adagból kijön több, mint 50 darab süti... Igen jólesett, hogy emlékszik a sütire, már régen csináltam. Tényleg nagyon látványos (ha jól sikerül), fekete-fehér, nagyon csokis süti, nagyon tömős, ha majd csinálok, beírom a receptet.
Kiderült, hogy csak öt fő akar árulni-sütni a Festival of World Cultures-re, a többieket nem érdekli. Mint ahogy más Country Market-eket sem érdekel, így két asztalunk lesz. Még vitás, hogyan fogjuk a piacra becsekkelni a fesztiválon eladandó cuccokat (mert mindenképpen a piacon keresztül megy majd az árusítás, tehát ebből is megkapja a 11 %-át a piac).
Eddig az az ötlet a nyerő, hogy előző este mindenki elviszi a cuccait Adhaímhin házához, és ott bedobozolva leadjuk neki, egy listával, hogy miből mennyit gyártottunk, s mennyiért árulják majd. Patricia, az egyik controller azonnal elkezdte az őrmesterkedést, szinte ukázba adta ki, hogy szombaton, a piac nyitása előtt neki személyesen be kell, hogy mutassuk a fesztiválra készített holmikat, s aztán leszállíthatjuk a fesztivál színhelyére. Valamint ne feledkezzünk el a szokott mennyiséget legyártani a termékeinkből a piac részére, mert nem szabad a vevőket cserbenhagyni.
Volt pofavágás, szájhúzogatás, szemek forgatása, de teljes joggal, mert senkinek nem esett jól, hogy nem bízik bennünk, miért nem elég a lista a legyártott sütikből? Nem vagyunk gyerekek... S azt már korábban is megbeszéltük, éppen vele, hogy természetesen a Fesztiválon való árusítás nem fog a piac kárára történni... Még Betty, az elnökünk is morgott a "parancs" hallatán, s aztán még jobban morogtunk vele együtt, amikor kiderült, hogy azon a hétvégén Patricia nem is lesz itt, akkor meg mit ugrál... Egyszerűen nevetséges, hogy sokévi (sőt, Betty esetében évtizednyi) tagság után ennyire nincs bizalom. S nem akarja elhinni, hogy ez micsoda marketing-lehetőség a piac számára, s hogy felnőttek lévén, egyedül is meg tudjuk szervezni, mi öten, s nincs szükségünk rá, hogy a nyakunba lihegjen. Ez a nő hihetetlen.
Kérdeztem Betty-t (p.k.), hallott-e valamit a higiénikusokról, jött-e levél... De semmit nem kapott. Az új taggal, Leslie-vel és vele alaposan kielemeztük, hogy vajon majd kiket fognak felkeresni, s eközben mondta, hogy a piacok igazgatósága is kér egy listát, de csak azokról, akik "high risk" kajákat gyártanak: a húst tartalmazó kaják, és a krémes sütemények készítőiről van szó. Úgyhogy most szombaton a piacon azt is össze kell majd állítanom, s beküldenem. Azt is mondta, hogy nekem nincs izgalomra okom, mert Wicklow megyében lakom, a higiénikusok pedig pedig a Dun Laoghaire-Rathgar County Council alkalmazottai, aligha fognak hozzám lejönni, hiszen nem az ő körzetükbe tartozom, ellenben a többi taggal. Hm. Ettől függetlenül az átrendezett konyhát már így fogom tartani, végül is ez így egész jó, hogy a liszttartó edényeket a kamrából átköltöztettem a konyhában lévő, kerekes, tologatható alacsony polcomra, ahol most alul a cukrok, a mazsola és egyéb sütéshez szükséges hozzávalók vannak, a felső szintjén a háromféle liszt és néhány, gyakran használt tortaforma áll készenlétben. Rendezettebben néz ki a konyha, de a tészta kinyújtását továbbra is az ebédlőasztalon végzem, máshol nincs hely.
Leslie, a már említett új tag - akit még nem tudok hová tenni -, váratlanul odajött hozzám, s elmesélte, hogy sok ötlete van Karácsonyra, ez és ez, és mit szólok hozzájuk. Esetleg összedolgozhatnánk, ő kérdőíven dolgozik, s mintaételek készítésén... Csinálhatnánk karácsonyra egy mintapultot, ahol az emberek a szokásos karácsonyi tortákon kívül más ételeket is megkóstolhatnának, kirakhatnánk az én házamat, mintasütiket, Betty tortáit, Sheila májkrémét, ő pedig vadas ételekkel indulna... Valamint szeretne forró csokit árusítani churro-val, egyrészt a kávékuckóban, másrészt a pulton, elvitelre - szerintem kivitelezhető-e, és hogyan csomagolja. Nagyon meglepte, hogy a piac tagjai a kötelező meeting-eken kívül nem járnak össze ötletgyártás céljából...
Hízelgett a dolog, hogy megkérdez, sőt, az is hízelgő volt, hogy megkérdezte, hol tanultam sütni, mert a rozskenyerem igen ízlett neki... de már sokadszorra azt is megkérdezte, tudom-e a számgépet használni, s ettől kissé ideges lettem... mondtam, hogy igen, tudom, sőt, azt is tudom, mi az a blog, kösz szépen. Mert erre is rákérdezett. Szóval szerintem kölcsönösen nem tudjuk hová tenni egymást. Bennem élénken megmaradtak Leslie-ről az első benyomásaim, kezdve a névjegyén szereplő "gourmet chef and sommelier" felirattól a jaj-de-divatos kötényéig, aminek a tervezését egy ír sztárséf vallja magáénak. A kötényen látható nagy felirattal. Ugyanakkor jó kajákat csinál, jó ötletei vannak, de semmit sem tud rólam, így néha úgy érzem, élből kis vidéki hülyének néz. S nem a vidékivel van a bajom...
De mégsem mehetek hozzá oda, hogy figyelj Leslie, születtem 1966-ban, ezt és ezt az iskolát végeztem, ekkor jöttem ide, ehhez és ehhez értek... Vagy mégis? Esetleg rakjak elé egy kávét, s meséljem el magamról, apránként, hogy többet ne kérdezze meg, mihez értek... De leginkább az lesz a jó, ha odamegyek hozzá, és megkérdezem, ő miért képezte ki magát gourmet chef-nek, hol tanult, hol-kiknek dolgozott, stb., stb., s aztán majd mesélek én is magamról, ha úgy alakul. Biztos több tapasztalata van, mint nekem, és talán még munkakapcsolat is lehet a dologból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése